A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Book Tag. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Book Tag. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. február 15., csütörtök

Könyves Udvarlás Booktag

 

A Valentin-napról lecsúsztam ugyan - egyébként sem hoz lázba az ünnep, nem is terveztem semmit erre a napra, aztán lett egy unboxing :D -, de "utólag" kitöltöttem a Könyves Udvarlás Booktaget, amire Anna hívott ki. És nem, nem tudjuk, miért nincs 7-es pont...biztos valami anti-romantikus szám, vagy ilyesmi :D 

Első fázis - Kezdeti vonzalom - Egy könyv, amit a borítója miatt vettél meg


Szégyentelenül nyílt "titok", hogy szoktam a borító alapján ítélni, bár pusztán a borító miatt nem veszek könyvet, de tény, hogy sokat számít. Először a borító fog meg, aztán a fülszöveg, csak ez után kerülhet sor a vásárlásra - persze vettem már sok kevésbé szép borítójú, de izgalmas fülszövegű könyvet is, szóval ez nem törvényszerű. 
Így voltam A szél nevével például: megláttam az egyik figyeltemnél a könyveket, azonnal elkezdtem utánajárni, hogy miről is szólhat a sorozat. Gyönyörűek ezek a borítók, a történet is fantasztikus és most felejtsük el a tényt, hogy a feledik kötet egy óriási kizsákmányolás, mert az is elképesztően jól néz ki :D, csak az a baj, hogy Rothfuss ücsörög a tojásain...akarom mondani a harmadik rész kéziratán. 
Második fázis - Első benyomás - Egy könyv, amit a fülszövege miatt vettél meg

Na, ez azért sokkal gyakoribb, mint az, hogy csupán egy borító miatt adjak ki pénzt. A legtöbb könyvet a fülszövege miatt veszem meg amúgy. :D De például Mark Lawrence-től a Bolondok hercege ilyen, ráadásul pont most olvasom. Igaz, hogy elsősorban az író miatt néztem rá a könyv adatlapjára, mert az előző sorozatát is szerettem, de végül a fülszöveg győzött meg arról, hogy kell ez a könyv. Tessék, szeressétek ti is:

Mark ​Lawrence egy újabb trilógia erejéig visszatér a Széthullott Birodalomba, hogy ezúttal egy kevésbé ambiciózus hercegről regéljen…
A vörös királynő öreg már, de a Széthullott Birodalom királyai így is mindenki másnál jobban tartanak tőle. Legfélelmetesebb fegyvere a titokzatos Néma Nővér, akit senki sem láthat, de a nevét rettegve emlegetik.
A királynő unokája, a gyáva és részeges nőcsábász, emellett szenvedélyes szerencsejátékos Jalan Kendeth herceg mindössze tizedik az öröklési sorrendben, ám tökéletesen elégedett jelentéktelen szerepével.
A Néma Nővér által állított halálcsapdából megmenekülve sorsa összefonódik Snorri ver Snagasonéval, az ádáz viking harcoséval. Hogy megtörjék a kettejüket egymáshoz béklyózó varázst, útnak indulnak a Széthullott Birodalmon át a jeges észak felé. A Holt Király bérencei elől menekülve számtalan veszéllyel, készséges nőkkel, Skilfarral, a jégboszorkával, sőt, még egy Jorg Ancrath nevű jöttment herceggel és bandájával is találkoznak.
Ám Jalan csak egyetlen dologra vágyik: szabadulni Snorritól, mielőtt a viking óriás küldetése sikerrel jár, és végre farkasszemet nézhet ellenségeivel a Fekete Erődben, a Metsző Jég peremén.
 
Harmadik fázis - Flört - Egy könyv, ami jól van megírva


Aki ismer, tudja, hogy ez a vesszőparipám. Hiába jó az ötlet, ha csapnivaló a stílus, akkor soha nem fog jó értékelést kapni tőlem. Szeretem a szép szavakat, a nyelvi humort és az igényes fogalmazást, és nagyon örülök, ha különleges nyelvezetű könyvre bukkanok. Unom magamat ismételni, de nem győzöm kifejezni csodálatomat Böszörményi Gyula iránt, aki nem csak boszorkányos ügyességgel hitette el velem, hogy egy tizenhat éves lány, de igazán szép és korhű nyelvezetet használ az egész Ambrózy báró esetei sorozatban. Élvezet olvasni minden sorát.
Negyedik fázis - Első randi - Egy könyv, ami sorozat része, és annyira tetszett, hogy azonnal akartad a folytatásokat

Justin Cronin - A szabadulás. Kedvenc.Sorozatom.Ever. Talán ez volt az egyetlen könyv, amit könyvtáriként kezdtem, és sajátként fejeztem be. Az első 200 oldal után azt mondtam, hogy most azonnal kell ebből egy példány. Meg a második részből is. Az, hogy 4 éve várom a befejező kötetet, más lapra tartozik. Nem tudom, lesz e belőle valaha valami, de ha nem, kénytelen leszek nagyon-nagyon sokat angolozni, mert nem akarok úgy meghalni, hogy nem tudtam meg, mi lett a vége. :D

Ötödik fázis - Késő esti telefonbeszélgetések - Egy könyv, ami miatt egész éjjel fennmaradtál 
  
Nem vagyok az a sokáig fennmaradós típus, se olvasás, se tanulás nem foszthat meg a pihenéstől. Nem emlékszem, maradtam e fent valaha is könyv miatt, de ha igen, annyira régen volt, hogy már nem tudom, mi volt az. Ha álmos vagyok, lefekszem, mert úgyse látok ki a fejemből, nincs értelme kínlódni. :D 

Hatodik fázis - Mindig te jársz a fejemben - Egy könyv, amire sokat gondolsz/gondoltál


Vannak könyvek, amik sokáig velünk maradnak még az után is, hogy befejeztük őket. Van, ami a hangulatával hatol olyan mélyen a csontjainkba, hogy még hetekkel később is érezzük azt az érzést, amit kiváltott belőlünk. Van, ami a történetével varázsol el, vagy éppen sokkol. Van, amelyik hosszan elgondolkodtat az élet dolgairól. Ezek az igazán jó könyvek. Az ember, akit Ovénak hívnak tipikusan ilyen könyv. Megnevetett és megríkat, néha olyan gyors egymásutánban, hogy kezded magad skizofrénnek érezni, és a hatására egészen átértékeled az életedet.
Nyolcadik fázis - Találkozás a szülőkkel - Egy könyv, amit ajánlanál a barátaidnak és a családodnak

Rátukmálom a sorozatot arra, akire csak lehet ugye Sógornő? Mert...hát, mert ez a Harry Potter. :D És mert szeretném, hogy minél több ember átélhesse a varázslatot. :)

Kilencedik fázis - Gondolkodás a jövőn - Egy könyv, vagy könyvsorozat, amit a jövőben újra szeretnél olvasni legalább egyszer


Hú, mennyi ilyen van :D De ha 200 évig élnék, az se lenne elég ahhoz a sok könyvhöz, amit még olvasni szeretnék. A Skorpió Vágtát mindenképpen szeretném majd valamikor újraolvasni, nagyon szeretem Maggie könyveit, a stílusát. Igazi mestere a hangulatteremtésnek, ebben a könyvben pedig főleg tökélyre fejlesztette ezt a képességét.
Tizedik fázis - Oszd meg a szeretetet - Kinek küldöd tovább a taget? 

Nem szoktam nagyon továbbküldeni a tageket, most sem szakítom meg ezt a nemes hagyományt. :D Annának viszont köszi a kihívást :)

2018. január 30., kedd

Cluedo Book Tag

Karácsonyra az Embertől kaptam egy jó kis Cluedo-t, szóval az egész "téli szünet" azzal telt, hogy a család minden tagját megfertőztük vele, és már csak azért hívtak meg magukhoz, hogy vigyük a játékot. :D Viccelek :D Szóval mikor megláttam ezt a Book Taget Anna blogján, egyből lecsaptam rá - köszi! :D

1. Miss Scarlett - A végzet asszonya - Egy könyv, amit csak azért akartál elolvasni, mert gyönyörű a borítója, de később a tartalmát is imádtad.


 

Annak idején, amikor megjelent ez a sorozat, halálosan imádtam a borítóit, ezért is vettem meg, aztán alig tudtam betelni a nézegetésével. Azóta már annyira nem nyűgöz le, a történetet viszont nagyon szeretem, többször megfordult már a fejemben, hogy újra kellene olvasni. Kár, hogy annyi olvasatlan könyv tolakodik elé mindig. 

2. Mrs. Peacock - A társasági asszony - Egy könyv, ami kezdetben visszafogottan indult, nem igazán tetszett, de végül elég jól kiforrta magát és most már bármikor újraolvasnád.

 

Az abszolút nyertes ebben a kategóriában a Leányrablás Budapesten. Eleinte kicsit nehezen ment az olvasás, abszolút hanyagolhatónak éreztem a könyvet, amikor éppen egy hétig a kezembe sem vettem. Azóta a sorozat bekerült a kedvenceim közé, akárhányszor újra tudnám olvasni, és újra is fogom szerintem párszor. :D 

3. Plum professzor - A szellem embere - Egy könyv, aminek igazán érdekes, egyedi, elvont és kissé különc a témája.


Ha különc témáról van szó, szerintem a Kobak viszi a prímet. Mégis mi lehet különcebb egy tizenhat éves srácnál, akinek fejátültetése volt? Totál beteg és ütős alapötlet, nagyon szépen és nagyon kamaszosan kivitelezve. Mellesleg ez volt életem első recenziós példánya :) 
4. Mustard ezredes - Az alfahím - Egy könyv, amit szinte mindenki imád, de Te valamiért mégsem szeretted.

Az a gusztustalanul nagy sztárolás, ami ezt a sorozatot körbeveszi, felfoghatatlan számomra. Nem mennék bele a részletekbe, de nem értem, mire ez a nagy felhajtás. Sablon szereplők. Sablon történet. A lehető legtöbb YA klisét sikerült belenyomorgatni a könyvbe, értem ez alatt például azokat a fordulatokat, amit már az első két oldal után meg lehet jósolni. + Szerintem Pepe Toth pofikáját is könnyen meg lehet unni, ha minden második YA borítóról ő sasol "vetkőztetős" tekintettel. 
5. Green atya - Az aranyifjú - Egy könyv, ami nem az, aminek látszik (értsd: sokkal több van benne és sokkal több meglepetést vagy éppen titkot rejt, mint ahogyan azt mondjuk a fülszöveg alapján gondoltad volna).
  
Hugh Howie Siló sorozata, egyértelműen. Nem vártam volna ezektől a vékony kis könyvektől, hogy ennyi fordulatot tartogatnak, hogy ilyen remekül fel van építve ez a történet, és hogy ennyi gondolatot fognak ébreszteni bennem. Még mindig az egyik legjobban megírt sorozatnak tartom a maga műfajában - szóval olvassátok! :D

6. Dr. Orchid - A zseni - Egy végtelenül okos és körmönfont könyv, ami végül téged is meglepett, rászedett.

Komolyan, átnéztem az elmúlt évek olvasmánylistáját, de nem találtam semmit, amit ide tudnék sorolni.
7. Dr. Black - A méltatlanul elfeledett áldozat - Egy könyv, amit sokan mellőznek, esetleg nem igazán szeretnek, de Te olvastad és valamiért mindig emlékezni fogsz rá.

Azt nem mondom, hogy nem szeretik, de igazságtalanul kevés hypeot kap ez a sorozat, annak ellenére, hogy micsoda ötletparádét vonultat fel. Első világháború gépekkel és génmódosított állatokkal. Nem is mondok többet, oltári. Ha hangulatos könyvet akartok olvasni, ami még sokáig "kísért" a befejezés után is, megtaláltátok. Mindemellett külsőleg is nagyon igényes, öröm kézbe venni. 

8. Cluedo - A klasszikus rejtélyek játéka - A kedvenc krimi/nyomozós/misztikus vagy rejtélyes könyved.


Nem tudok újat mondani, muszáj megint elővennem az Ambrózy báró eseteit. Alapból kevés nyomozós könyvet olvasok, de azok közül is messze viszi a prímet Böszörményi Gyula nem véletlenül nagy sikerű sorozata. Most az utolsó részt teszem ide, az a kedvencem, mert...nos mert az. Aki olvasta, sejtheti, de egyébként remélhetőleg a közeljövőben kifejtem egy értékelésben a dolgot.

Képek forrása: (1), (2), (3), (4), (5), (6), (7), (8)

2017. december 22., péntek

Év végi hajrá booktag

Eléggé elfoglalt vagyok így év vége táján, így nagyon passzol a mostani hangulatomhoz ez a Tag - az még belefér, hogy kitöltsem :D Annának köszönet a kihívásért!
1. Milyen könyvet kezdtél el, amit még be kell fejezned?
Nászéstébolynászéstébolynászés...öhm, szóval Böszöményi Gyulától a Nász és tébolyt kezdtem el, és nagyon szeretném olvasni, de mostanában csak reggeli közben sikerült. :D Pedig állati jó, higgyétek el, és nem is vagyok benne biztos, hogy be akarom fejezni, ugyanakkor nagyon kíváncsi vagyok a végére, szóval...téboly az van bőven. 
2. Van úgynevezett őszi könyved, amivel könnyebben átlépsz az év végi időszakba?

Hát ezen még sosem gondolkoztam, szerintem nincs.
3. Milyen új megjelenést vársz még?

Már nem várok semmit, szerencsére mindent kézhez kaptam, amire nagyon vártam. Kivéve a The City of Mirrorst, de már kezdem elveszíteni a reményt, hogy valaha is megjelenik...
4. Mi az a 3 könyv, amit idén még el szeretnél olvasni?
 

Hahaha. Haha. Ha. Örülök, ha egy belefér :D De egyébként olvasnám A háború lelkét, A tündérkapu titkát és az Artemist. Szerintem ebből maximum a A tündérkapu fog sikerülni, de annak is nagyon fogok örülni.


5. Van-e könyv, ami még esélyes az "év könyve" címre?



Hűűű ez nagyon jó kérdés, nem szoktam ilyen összesítést csinálni soha, pedig lehet, hogy jó lenne egy top 5 lista. Az egyik valószínűleg a már említett Nász és téboly lesz, meg úgy összességében az egész sorozat (bár az első rész tavaly olvastam). A másik befutó nálam idén Scott Westerfeld Leviatán trilógiája lett, elképesztő atmoszférájával és a lapok közül kibuggyanó végtelen fantáziájával kenterbe ver mindenkit.
 6. Elkezdted-e már a jövő évi tervezést?

El, de ez általában úgy van, hogy a fele se lesz meg annak, amit szeretnék.

2017. augusztus 18., péntek

TBR BookTag


Tartozásaim  Anna felé - második felvonás. Először is, köszi a kihívást, most legalább jól az orrom alá dörgölöd, hogy miket nem fogok soha az életben elolvasni...:D #kevésszabadidő Befejeztem a nyafogást :D Szóval, aki nincs tisztában a TBR jelentésével én sem voltam sokáig, azoknak mondanám, hogy ez az angol To Be Read rövidítése, magyarul várólistának becézzük. A következőkben arról lesz szó, hogy mik azok a könyvek, amik rajta vannak a listámon - de arra senki nem ad választ, hogy mikor fogom tudni mindet elolvasni. :D

1 - Hogyan követed nyomon, hogy mi van a várólistádon?
Huh, hát...molyon van várólistám, oda sok mindent felpakoltam, inkább az "érdekel" nevet adnám neki, szóval erre ritkán nézek fel, mert vannak "előbbre való" könyvek, amik rajta sincsenek. Aztán fejben is tartom, hogy mi az, amit mindenképp szeretnék valamikor elolvasni, illetve a polcaimon sikítoznak az évek/hónapok óta olvasásra váró példányok - amikor túl hangosan sikítanak, gyorsan veszek még párat és azokat sorolom előre. :D :D
2 - Hogyan döntöd el, hogy mit olvasol el a várólistádról legközelebb?
Amihez éppen kedvem van, azt olvasom, más nem érdekel. Illetve most még a KönyvmolyPárbajt próbálom befejezni, nem tudom, mi lesz belőle...
3 - Melyik könyv van a legrégebb óta a várólistádon?
Ezt most a molyosról lesem le, mert amúgy a fejemben lévő listán nincsenek dátumok :D Nathaniel Hawthorne: A skarlát betűt tettem fel először anno '14-ben.
4 - Egy könyv, amit nemrég adtál hozzá a várólistádhoz:
Jackie French - Hekja, ezt Arwen egyik Top 5 Szerda listájáról emeltem el :D A Sógornőnek ajánlom megtekintésre a könyv linkjét :D
5 - Egy könyv, amit csak a borítója miatt raktál a várólistádra:
Szerintem ilyen nincs, inkább fülszöveg alapján szoktam.
6 - Egy könyv a várólistádon, amit nem tervezel elolvasni:
Jussi Adler-Olsen: Hajtóvadászat. Az az igazság, hogy szerettem ennek a sorozatnak a részeit, de aztán kicsit "kritikusabb" szemmel kezdtem olvasni az egyik kötetet, és halálra szenvedtem magam, annyira pocsékul volt megírva, szóval lehet, hogy ezt és az utána következőket is hanyagolnám.
7 - Egy, még kiadásra váró könyv a várólistádról, ami miatt izgatott vagy:
Oké, aki olvas, annak totál elege lehet ebből, de semmit sem várok jobban a The City of Mirrorsnál. Most komolyan. Mikormikormikor? :D 
De aljas leszek és mondok még hármat, mert nekem senki ne mondja meg, hogy csak egyet lehet. :D Amit még nagyon várok, az az Ambrózy báró esetei 4. része valakit szét fogok cincálni, ha nem az lesz benne, amit szeretnék :D, a Mediátor sorozat új része, amit a Ciceró Kiadó egyszer megígért, de még azóta se láttam sajnos, illetve Hugh Howey-tól a Dust, amiről sajnos semmi hír nincs, én pedig bele fogok őrülni, ha nem tudom meg, mi lesz a sorozat vége...
8 - Egy könyv a várólistádról, amit mindenki olvasott, kivéve te:
Nem tudom, hogy kellene ezt értelmeznem... :D Mondjuk legyen George R.R. Martin - Sárkányok tánca
9 - Egy könyv a várólistádról, amit mindenki ajánl:
A.M.Aranth - Oculus: minden figyeltem áradozik róla, szóval nagyon kíváncsi vagyok.
10 - Egy könyv a várólistádról, amit nagyon el szeretnél olvasni:

11 - A könyvek száma a molyos várólistádon:
Molyon kereken 90 :D Egyébként még ezen felül legalább 30 a fejemben...

Köszönöm még egyszer a kihívást és a gyötrelmes kínokat :DDD, szokás szerint nem adom tovább, de akinek kedve van, forrásmegjelöléssel vigye nyugodtan. :)

2017. augusztus 11., péntek

Summer Days Booktag




Anna barátnőm tegnap előtt felhívta rá a figyelmemet, hogy már vagy 3 BookTagre is kihívott, én meg teljesen le vagyok maradva mostanában mindennel. Szóval íme egy könnyed nyári kérdezz-felelek, mivel úgyis vészesen rohan felénk az ősz.

1 - Nyáron mindenkinek kicsivel több szabad ideje van, ezért az új könyvek mellett előkerülnek már a régen olvasott regények is, egy kis nosztalgia erejéig. Te melyik könyvet olvastad a legtöbbször?
Azért azzal a kijelentéssel vitatkoznék, hogy több a szabadidőm, idén nyáron is elég keveset sikerült olvasni magamhoz képest. De hogy a kérdésre válaszoljak, valószínűleg Meg Cabot Mediátor sorozatát olvastam a legtöbbször, bár nem esküdnék meg rá.
2 - Ha nyár, akkor kötelező olvasmány, vagy tipikus nyári olvasmányok? Ha már nem jársz iskolába, akkor értelmezd úgy a választ, amikor még iskolába jártál!

Ha nyár, akkor olyan könyv, amihez kedvem van. Nem igazán vannak tipikus nyári olvasmányaim, ellenben vannak kötelezőim, de minden lelkesedésem ellenére még egyet se sikerült sorra kerítenem idén. Érdekes félévnek nézünk elébe. :D
3 - Egy szerinted tipikusan nyári olvasmány:
Rebecca Wells - Vagány nők klubja talán azért, mert egy nyaraláson olvastam először évekkel ezelőtt, és nagyon szerettem. Más kérdés, hogy most mi lenne róla a véleményem, de talán majd nyugdíjas éveimben eljutok odáig, hogy újra olvassam. :D 

4 - Ha nyár, akkor szerelem! Kedvenc könyves párosod?
Sam és Grace, Maggie Stiefvater Mercy Falls farkasai sorozatából. Semmi szerelmi háromszög, semmi játszmázás, csak a színtiszta rajongás, elkötelezettség és szeretet a másik iránt. Kicsit naiv és meseszerű, de imádom.
5 - Olvasmányaid alapján, te hova utaznál el legszívesebben nyaralni?
Soha nem volt "könyves bakancslistám", kivéve egyetlen egy helyet, Torockót,  egy erdélyi kis falut, amely egy varázslatos völgy szívében fekszik. Jókai Mór Egy az Isten című regényében ismertem meg, és évek óta nagy vágyam volt eljutni oda. Idén nyáron sikerült, így már egyáltalán nem halnék meg boldogtalanul. :D
6 - Ez lehűt! Mondj egy borzongató könyvet, amit szerettél!
Hú, nem nagyon szoktam ilyesmiket olvasni, valahogy nem kívánom erre "pazarolni" a kevéske szabadidőmet...Nem tudom, hogy kell értelmezni a "borzongatót", ha tipikus horror, akkor végképp nem tudnék mit mondani, de én úgy értelmeztem, hogy a frász kitört tőle és teljesen kiakasztott és ennek ellenére az egyik kedvenc könyvem, ez pedig a Battle Royale. Virtuális integetés és "húzd le magad" Az éhezők viadalának, amit ott szidok, ahol tehetem :D :D
7 - Ez felpezsdít! Mondj egy érzelmektől túlfűtött, forró szerelmi történetet, amit olvastál!
Nem akarok kiábrándítani senkit, de én az ilyen típusú könyveket kilométeres messzeségből szoktam kikerülni.
8 - Idén nyáron melyik könyvet viszed magaddal a nyaralásodra?

Az Ármány és kézfogót vittem magammal Erdélybe, ki is végeztem - sajnos -, és lesz még hozzá egy-két szavam, az tuti. :D 

Annám, köszönöm a kihívást és bocsi, hogy figyelmetlen vagyok :D, nemsokára jövök a többi tartozásommal is, amint megtalálom őket :D Nem hívok ki senkit, mert nem vagyok nagyon képben más blogokkal, néhányat kivéve, azoknak a szerkesztőiről pedig tudom, hogy más ezer éve kitöltötték. :)  

2017. július 6., csütörtök

A-Z Book Tag

Szerintem ebben az életben eddig egyetlen egyszer töltöttem ki Book Tag-et, szóval íme a második. Ezt itt Niitaabell oldalán találtam, ott elolvashatjátok az övét is :) Forrásmegjelöléssel bárki kitöltheti, és nagyon örülnék, ha utána megosztaná velem.

Author you’ve read the most books from (Író, akitől a legtöbbet olvastad)
A moly szerint, meg szerintem is nem más, mint Meg Cabot. Ha éppen valami könnyen és gyorsan olvasható könyvre, teljes agykikapcsolásra vágyom, szinte biztos, hogy az ő regényeihez nyúlok, így van ez már körülbelül tíz éve. Bármilyen egyszerű, vagy akár bugyuta az adott történet, képes belőle egy fantasztikus utazás kerekíteni.

Best sequel ever (Legjobb folytatás valaha)
Egyértelműen a néhány napja értékelt A Rudnay- gyilkosságok című könyv, ami nem hogy tartotta, de sokkal inkább még feljebb tornázta a sorozat színvonalát.  Személy szerint sokkal jobban szerettem, mint az első részt, pedig az sem volt semmi.

Currently reading (Mit olvasol jelenleg?)
Molyon több könyv is be van jelölve, de a legtöbbel egyáltalán nem haladtam az elmúlt hónapokban. Amit tényleg olvasok, az a dalai láma önéletrajza. Eredetileg nem terveztem értékelést írni róla, de erősen fontolgatom, hogy minimum egy ajánlót hozok a témában, amint befejeztem.

Drink of choice while reading (Milyen italt választasz olvasáshoz?)    
Pocsék irodai kávét, kotyogós kávét, cappucchinót, hosszú kávét, presszó kávét, jeges kávét...kávét. :D 
  
E-reader or physical book? (E-könyv vagy papír alapú könyv?)
Az Örök Kérdés. Mint számtalan ebook + hozzá egy Kindle és egy több mint 400 könyvből álló papír alapú könyvtár büszke és elfogulatlan tulajdonosa, mindig azt mondom, hogy a kettő megfér egymás mellett. Hozzáteszem, mostanában nem került elő az olvasóm, remélem, él még :D Valahogy visszaszoktam a könyvek cipeléséhez, de egyébként is hozzájuk húz a szívem, ha őszinte akarok lenni. Az E-readert viszont nem lehet lenyomni praktikusságban és költséghatékonyságban.

Fictional character you probably would have actually dated in high school (Egy karakter, akivel randiztál volna a középiskolában)
Akivel szerettem volna randizni középiskolás koromban, vagy aki lett volna olyan hülye, hogy randizik a középiskolás énemmel? :D Utóbbi értelmezhetetlen. Jesse-t (Meg Cabot: A mediátor) el tudtam volna viselni akkoriban, most már lehet, hogy nem lenne türelmem hozzá.  De egyébként senkivel, ezek a könyves pasik csak plátói, távolról való nyálcsorgatásra jók :D

Glad you gave this book a chance (Könyv, aminek örülsz, hogy adtál egy esélyt)
Nem igazán szoktam "kényszer alatt" olvasni, sem esélyeket adni, ha valami annyira taszít, mint pl. A szürke ötven árnyalta, akkor az ki van zárva, hogy a kezembe kerül. Tényleg, nem tudnék olyat mondani, amire rá kellett vennem magam, aztán mégis megtetszett.
 
Hidden gem book (Rejtett gyöngyszem)
Számomra ez egyértelműen Scott Westerfeld Leviatán trilógiája. Valahogy úgy látom, hogy nem annyira felkapott, mint amennyire jó. Illetve, mivel nem tudok a kettő közül választani, ide sorolnám még Hugh Howei Siló sorozatát is, ami körül tizedakkora felhajtás sincs, mint pl. Az Éhezők Viadala körül, pedig százszor annyira jó. Hm. Mondtam már, hogy olvassátok? :D 

Important moment in your reading life (Egy fontos pillanat a könyves életedben)
Hmm, talán az, amikor életemben először nyertem egy könyvet, méghozzá dedikált példányt Peter V. Brett The Skull Throne c. könyvéből. Segítségemre volt ebben az Ember, a Sógornő, és főként Blue, a kutyám. :D 

Just finished (Most fejezted be)
Böszörményi Gyula- Beretva és tőr. 

Kinds of books you won’t read (Könyvtípusok, amiket nem fogsz olvasni)
Azokat a tipikus, meztelenfelsőtestes pasi- tekergőző nő borítóval ellátott, könyvnek nem igazán nevezhető erotikus akármicsodákat. Bocsi mindenkitől, aki emiatt többé nem néz rá a blogomra.

Longest book you’ve read (Leghosszabb könyv, amit olvastál)
Sajnos fogalmam sincs.

Major book hangover because of (Legnagyobb „másnaposságot” okozó könyv)
Nem tudom, ezt úgy kell e érteni, hogy sokáig fennmaradtam miatta, és másnap "másnapos" voltam - ha igen, akkor nincs igazából ilyen, mert ha álmos vagyok, akkor úgyse látok. :D Ha arra gondol, hogy sokáig rágódtam egy könyvön a befejezése után, akkor megint a Siló sorozat, illetve A szabadulásAz ember, akit Ovénak hívnak és még biztos volt jó pár, de ezek jutottak először eszembe.

Number of bookcases you own (Könyvespolcaid száma)
Hmm van egy Jókai-polcom, egy steampunk polcom, egy kicsi könyvespolcom, egy nagyobb, meg még számtalan kisebb és mindenütt ott vannak a könyvek, szóval igazából már fogalmam sincs. Sok. :D 

One book you have read multiple times (Egy könyv, amit többször elolvastál)
Hú, mennyi ilyen van :D Az a fajta lény vagyok, aki a hangulatáért végtelen számú alkalommal képes elővenni egy könyvet. Nézzünk valamit, ami még nem szerepelt itt. Legyen mondjuk Szerb Antaltól A Pendragon legenda. Kétszer olvastam eddig, illetve nekiálltam angolul is, de valahogy félbemaradt.  

Preferred Place To Read (Kedvelt hely olvasáshoz)
Azt kedvelném, ha lenne egy függőágyam, vagy egy nagyon kényelmes fotelem egy könyvtárszoba közepén. Mivel egyelőre egyik sincs, bárhol elvagyok. 

Quote that inspires you/gives you all the feels from a book you’ve read (Idézet, ami inspirál/mindenféle érzéseket ad át neked egy könyvből, amit olvastál)
Már vagy fél órája nézegetem az idézeteimet, de igazából szerintem nincs konkrétan ilyen.

Reading regret (Könyv, amit megbántál, hogy olvastad)
Colleen Houck - A tigris küldetése. Az első részt szerettem, de elég lett volna belőle az az egy is, a harmadikat már végig sem bírtam olvasni. Én ebből már kinőttem.

Series you started and need to finish (all books are out in series) (Sorozatok, amiből minden rész megjelent, elkezdted és be kell fejezned)
Böszörményi Gyula- Gergő-regények: nem vagyok benne biztos, hogy valaha befejezem, de érdekel a világ és a történet alakulása. 
John Scalzi - Vének háborúja: már csak az utolsó rész és a kiegészítő kötet van hátra. Ha meg nem jelenik megint a semmiből egy újabb. :D 
Patrick Ness - Chaos Walking: imádom a hangulatát, valami nagyon különlegeset teremtett az író, de valahogy nem jutottam soha az utolsó részig. Minden esetre nem akarom befejezetlenül hagyni. 
A többi vagy érdektelen egyelőre, vagy még nem fejeződött be. 

Three of your all-time favorite books (Három legnagyobb kedvenced)
Csak hármat lehet? :D  Nincs igazság. Ez komolyan képtelenség... :D Na jó. Justin  Cronin - A szabadulás, Jókai Mór - Egy az Isten és igen, életem egyik nagy álma fog teljesülni, ha pár héten belül tényleg eljutok Torockóra és nem falnak fel a medvék :D és öööhm melyiket válasszam...mondjuk Maggie Stiefvater - A Skorpió Vágta, meg igazából kb. minden könyve, de ennek különösen szeretem a hangulatát.

Unapologetic fangirl for (Egy könyv, amiért menthetetlenül Fangirl módra rajongsz)
Ejj, hát nem most választottam hármat? Amúgy nincs ilyen, de sírógörcsöt fogok kapni, amikor végre kijön a The City of Mirrors magyarul, az fix.

Very excited for this release more than all the others (Új megjelenés, amit legjobban vársz)
Mivel az egy mondattal korábban említett könyvnek még csak dátuma sincs, ezért...nem, várjunk csak, tényleg a The City of Mirrorst várom a legjobban, akármikor jön is ki. Meg az Ambrózy báró esetei új befejező? részét, bár még csak a 2,5.nél tartok. 

Worst bookish habit (Legrosszabb könyves szokásod)
Hogy minden szart megveszek, és a felét nem olvasom el sose. De azért nem állok le, mert sosem tudhatom... :D 
 
X Marks The Spot: Start at the top left of your shelf and pick the 27th book (X jelöli a helyet: Keresd meg a polcodon a 27. könyvet bal felülről kezdve)
Öhm...de melyiken? :D Mivel nem vagyok otthon, az Embernél lévőt választottam, mert ő meg tudja nézni, és most emiatt nagyon utál - bocsi :D Fredrik Backman - A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb

Your latest book purchase (Legutolsó könyvvásárlásod)
Ezen el kellett gondolkodnom, mert már összefolynak a dolgok. De szerintem Fredrik Backman - A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb és Szerb Antal - A világ sokkal több... (egyszerre). A következő pedig az Ármány és kézfogó lesz, bár tudom, hogy ezt senki nem kérdezte :D 
 
Zzz snatcher book (last book that kept you up WAY late - a legutóbbi könyv, ami miatt sokáig fent maradtál)
Na, akkor a book hangover az más, úgy látszik :D Ott kifejtettem, miért nincs ilyen.