A következő címkéjű bejegyzések mutatása: book a sloth. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: book a sloth. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. augusztus 21., kedd

Unboxing - Zsákba lajhár

Forrás: https://shop.bookaslothclub.com/

Igen, tudom, hogy nem ez a neve, de a lajhi szótól a falra tudnék mászni, bocsi. A Sógornővel úgy döntöttünk, kipróbáljuk a Book a Sloth Club új szolgáltatását, ami egyfajta zsákbamacska, annyi "kedvezménnyel", hogy a fő ajándék típusát kiválaszthatod - persze még így sem garantált, hogy tetszeni fog, amit kapsz.  A fő ajándék lehet könyvvászon, bögre, vagy gyertya, plusz kapsz mellé még négy random könyves ajándékot, ami az eddigi dobozokban volt. Na, egyszer élünk, amúgy is akartunk könyvvásznat, hát megrendeltünk két zsákba...izét..macskát, de semmiképp sem lajhit. :D Fejenként 4000 Ftért.
Mit mondjak, nem vagyok elégedett. Az első probléma, hogy úgy gondoltuk, majd mindkettőnk kap egy-egy dobozt, ami az övé, aztán majd cserélgetjük azokat az elemeket, amik nem tetszenek.  Ehhez képest a két db-os rendelésem egy dobozban érkezett, amit nem értek. A feleslegesen brutál nagy doboz helyett nem lehetett volna két kisebb? Így most sikeresen kibontottam mindkettőnkét...El is van rontva a buli. De mondjuk, hogy magamnak rendelem mindkettőt, mert mohó vagyok mint az állat és szeretem szórni a pénzemet. Akkor most baromi mérges lennék, ugyanis két egyforma elem is volt a dobozban, ezekre később visszatérek. Szóval ez elég hülye megoldás volt minden téren. A másik problémám az, hogy nem sok olyan elem volt a dobozban, ami tetszett, vagy amit használni tudnék, de ez igazából nem a csapat hibája, nagyon nehéz mindenki ízlését eltalálni. Az viszont nem szép szerintem, hogy van, akinek könyvlámpa volt a dobozában (ami, ha jól emlékszem, alapból 4000 Ft), van, akinek meg... hát, mindjárt mutatom. Érdekelne, hogy mennyire figyelnek az ár- érték arányra. Na, most hogy kipanaszkodtam magam, nézzük, mi volt a dobozban!

1. Fő elem: könyvvászon


A doboz egyetlen eleme, amivel tudok mit kezdeni. Azért ez sok mindent elmond szerintem. Nem mondom, láttam olyan csomagot, amiben lámás könyvvászon volt, azért annak jobban örültem volna, de alapjában véve ezek sem rosszak. Biztos, hogy használni fogom, bármelyik is lesz végül az enyém.
Ára: 2490 Ft

2. Gyertya és szájfény

 

A Malchai (vörös narancs illatú) gyertya nem rossz szerintem, az illata jó, de egyébként egyikünk sem ismeri Victoria Schwab munkásságát, szóval nem tudjuk mihez kötni. Lehet, hogy a fandom dobozok cuccait én kihagynám ebből a buliból. A mellette látható elem egy szájfény, természetes összetevőkkel. Nem tudom, ez melyik dobozban volt eredetileg, minden esetre még erre mondanám azt, hogy van értelme. :D
Ára: gyertya - 1599 Ft, a szájfényt (és az ezután következő elemeket) nem találtam meg a honlapon)

3. Macskaszemes (?) nyaklánc

 

Na, ez volt a mélypont. Az első duplázás. Ha jól emlékszem, ez az Alice-os dobozban volt. Ki nem állhatom azt a könyvet. :D De ha szeretném, ennek a medálnak szerintem akkor se lenne semmi értelme. 

4. Kulcsok


Először azt hittem, kompletten kihagytak két elemet a dobozból, akárhogy számoltam, csak 8 dolgot találtam. Ez a két kulcs a doboz hajtásaiba volt becsúszva. Hadd legyek őszinte, nekem ez azt sugallja, hogy csak bele lett b...dobva, hogy legyen benne még valami, aztán szevasz. Ha már ilyen apróságokat rejtettek a dobozba, nehéz lett volna valamibe becsomagolni? Bezzeg a szájfény egy kis zsákocskában érkezett, nem is értem. Egyébként ezeknek sem látom semmi értelmét, de talán valami kreatívra még fel lehet őket használni.

5. Párnahuzat (2x)


Ez már a 3. párnahuzat BASC-os "pályafutásom" során, és az előzőeket sem használom annak ellenére, hogy azok tetszenek. Kinek van ennyi párnája? :D Jó, nem mondom, nem néz ki rosszul, de egyszerűen nem tudom hova tenni, valószínűleg eladósorba kerül.

Sajnos azt, hogy árban mennyire érte meg, nem tudtam kielemezni, ahogy eredetileg akartam, mert nem kapható minden elem a webshopban.
Pozitívum, hogy legalább nem kaptam olyasmit, ami már egy általam korábban rendelt dobozban is benne volt - persze ez is csak a szerencsén múlt, de nem húzta volna le a doboz értékelését, ha mégis olyasmi lett volna benne.

Összességében számomra (számunkra) csalódás volt ez a zsákbaLAJHÁR (:D), biztos, hogy nem próbálkozunk vele többször. De hát ez is benne volt a pakliban. 
 

2018. május 17., csütörtök

Unboxing: Book a Sloth Club felnőtt doboz (disztópia)

Helló! Igen, tudom, eltűntem vagy ezer évre. Ha bárkinek hiányoztam volna: az iskola és a munka egy kicsit elhavazott mostanában, most két napot tanítottam életemben először, mindenki úgy képzelje el, ahogy akarja :D, ráadásul a hónap végén költözünk is, meg amúgy sem voltam ihletett állapotban. Na, ennyit a kifogásokról, jöjjön az, ami mindenkit érdekel. :D 


Néhány szó azoknak, akik nem tudják, mi a Book a Sloth Club. Ez egy remek kezdeményezés, amely eljuttatta a könyves meglepetésdoboz-mozgalmat hazánkba is. Lehetőség van egy-három-hat-tizenkét hónapra előfizetni a meglepetésdobozra, ami tartalmaz egy könyvet és sok-sok könyves relikviát, apróságot. A tartalom természetesen meglepetés, és minden hónapban egy megadott témához igazodik. Létezik már a magyar mellett angol doboz is, elindult a Fandom doboz és ettől a hónaptól kezdve a felnőtt doboz is - ez utóbbiról lesz szó a bejegyzésben. De ne menjetek messzire, mert hamarosan jövök a magyar YA dobozzal is. Igen, disznó vagyok, kettőt rendeltem :D Mentségemre szóljon, hogy csak azért, mert mindkettő (disztópia, fantasy) az "én témám", nem volt szívem választani közülük. 

Spoiler nélkül annyit, hogy a kettő közül ez a doboz tetszett jobban, sőt, ez a második kedvenc dobozom az általam eddig rendeltek közül. Viszont az Ötórai teát nehéz túlszárnyalni, bár hozzátenném, hogy ott viszonylag "könnyű" dolga volt a csapatnak, hiszen egy elég kötött témáról volt szó, jól össze lehetett válogatni hozzá az apróságokat. Ettől függetlenül a disztópia doboz is szuperül sikerült. 

A továbbiakban SPOILER veszélyes lesz a bejegyzés, aki még nem kapta kézhez a saját dobozát, zárja be szépen az oldalt - és természetesen térjen vissza később, ha kíváncsi a véleményemre :) 

Téma: Disztópia


Fülszöveg:
A ​nők a világ minden táján felfedezik, hogy különös erővel rendelkeznek.
Ujjuk egyetlen érintésével képesek szörnyű fájdalmat okozni, sőt: gyilkolni is.
A férfiak pedig rájönnek, hogy kicsúszott a kezükből az irányítás…
Elérkezett a Lányok Napja, de vajon hogyan fog véget érni?
Véleményem: Na, ez aztán a titokzatos fülszöveg! Nem mond túl sokat a könyvről, az biztos. Nem ismertem egyébként ezt a regényt, párszor szembe jött velem molyon, de még sosem keltette fel az érdeklődésemet. Bevallom, ez a néhány sor sem hozta meg kimondottan a kedvemet, nagyon sokféleképpen el lehet rontani egy ilyen történetet. Bár a disztópia az egyik kedvenc műfajom, nagyon ritkán találok kedvemre valót, ami nincs telipakolva a szokásos sablonokkal (kamasz lány/fiú más mint a többiek, rájön, hogy elnyomás alatt él, felveszi a harcot a rendszerrel, szerelmi háromszögbe keveredik stb.), szóval alaposan fel kell kötnie a gatyáját ennek a könyvnek. Kíváncsi leszek. 


2. Kedvencek 
Mikor megláttam ezt a kis édes horgolt lajhárkomát, tudtam, hogy elvesztem. Annyira esetlen, de iszonyú aranyos, egyértelműen ő a kedvencem a dobozból. Biztos, hogy kiemelt helyet kap majd az asztalomon, ha végre elköltözünk. 
A másik kedvenc az a narancssárga izé, amin trónol. Elárulom, ez egy könyvlámpa. Nem, nem könyvre szerelhető lámpa, hanem egy lámpa, ami könyv alakú. Állati. A másik (szerencsétlenül elhelyezett) képen láthatjátok, hogy néz ki, amikor ki van nyitva. Ahányszor kinyitod, annyiszor vált más színbe a fény. Az irodában, a kolléganőimmel együtt bontottam ki a dobozokat. Mind a négyen felnőtt nők vagyunk. Igen, vagy tízszer nyitottam ki be előttük a kis könyvet, és minden alkalommal jól megnéztük, hogy jééé, most meg piros/zöld/kék stb. :D :D  #nevergrowup Igen, szóval ez nagyon ötletes, én még nem is hallottam ilyesmiről soha. Az éjjeliszekrényemre fog kerülni, és esténként majd jól kinyitom. :D 

3. Apróságok
Bár két kedvencet emeltem ki, de igazából nem tudnék olyat mondani, ami nem tetszett ebben a dobozban. Ezen a képen egy nagyon csinos jegyzetfüzetet láthattok, ami biztos, hogy előbb-utóbb használatba lesz véve, nagyon motiváló. :D Rajta az a három kis izé, ők mágneses könyvjelzők, iszonyat mókásak, főleg középen az a bajuszos kis fickó. :D A notesz tetején egy zsebtükör látható, So many books, so little time felirattal. Ez az egyetlen dolog, amiben annyi kivetnivalót látok, hogy jó lett volna, ha van valami kinyithatós része, mert a hátulján semmi nincs, csak a tükör, magamat ismerve nem lenne hosszú életű a zsebemben. Nem kimondottan praktikus.




4. Dolgok, amikkel nem lehet mellélőni
Végül, de nem utolsó sorban kaptunk még egy párnahuzatot "Minden könyvvel új kaland kezdődik" felirattal. Igaz, hogy a februári dobozban már ellőtték a párnahuzat témát, ettől függetlenül tetszik, jól néz ki, igényes - bár azt sajnálom, hogy fehér, biztos, hogy kényes lesz.
És persze a süti. Mármint, cookies, kell ennél többet mondanom? Szerintem nem. :D 

Összegzés


Értékelés: 5/5 Nem mondom, hogy teljesen tökéletes a doboz, de semmi minőségi hibát nem tudnék felhozni. Minden praktikus, vagy ha nem, akkor annyira cuki, hogy ezt megbocsátjuk neki. Ami kicsit rosszul esett, az az, hogy a kártyán szereplő 21. század kiadós könyvjelző nekem kimaradt. Átforgattam a könyvet is, benéztem minden sarokba, de nem találtam meg. Persze van elég könyvjelzőm így is, de azért ha rajta van a papíron, akkor legyen benne a dobozban is. :) 
Ár-érték arány: Kicsit drágább, mint a YA doboz, ezt betudom annak, hogy keményborítós a könyv - aminek szintén örültem, jobban szeretem, mint a puhát. Nem panaszkodom, szerintem korrekt doboz lett. 

Következő doboz (június): Álomvilágok (YA)/Reckless Royals (angol doboz)/Misztikus horror (felnőtt doboz). Fandom doboz ebben a hónapban a Fumax kiadóval közösen készül, a doboz Victoria Schwab Egy kegyetlen dal c. könyvére épül. Én most egy darabig leállok a rendeléssel, így is van mit összecsomagolnom nem vicces 500 könyvet bedobozolni :D, de ha lesz valami ütős téma, mindenképp visszatérek. 

Megrendelhetitek itt: www.shop.bookaslothclub.com 

2018. március 7., szerda

Unboxing: Book a Sloth Club március

 
 
Néhány szó azoknak, akik nem tudják, mi a Book a Sloth Club. Ez egy remek kezdeményezés, amely eljuttatta a könyves meglepetésdoboz-mozgalmat hazánkba is. Lehetőség van egy-három-hat-tizenkét hónapra előfizetni a meglepetésdobozra, ami tartalmaz egy könyvet és sok-sok könyves relikviát, apróságot. A tartalom természetesen meglepetés, és minden hónapban egy megadott témához igazodik. Létezik már a magyar mellett angol doboz is, illetve jövő hónapban jön ki az első Fandom doboz, amely Sarah J. Maas könyvei köré épül.

Múlt hónapban azt írtam, hogy mióta előfizettem a dobozokra, olyan, mintha minden hónapban szülinapom lenne - ebben a hónapban tényleg szülinapom volt, így személyes ajándéknak tekintem ezt a szuper csomagot. :D Most még izgalmasabb volt a dobozbontás, mert úgy döntöttem, már a munkahelyemen kibontom - kolléganőim lelkes érdeklődésének kereszttüzében. Meg kell mondjam, nem csak nálam aratott sikert a tartalom :) 
 
Nem hittem volna, hogy lehet überelni az előző dobozt, de a márciusi még sokkal jobban sikerült. Egy igazán minőségi, színekben és témában is harmonizáló csomagot kaptam, ráadásul nagyon gyors szállítással. Nagyon elégedett vagyok, nem tudnék semmi negatívumot mondani - bővebben, képekkel a figyelmeztetés után. 

A továbbiakban SPOILER veszélyes lesz a bejegyzés, aki még nem kapta kézhez a saját dobozát, zárja be szépen az oldalt - és természetesen térjen vissza később, ha kíváncsi a véleményemre :) 
 
Téma: Ötórai tea
 
 
Fülszöveg:
Edward ​még csak tizenhat éves, és már Anglia királya. De sajnos épp haldoklik, ami elég kellemetlen, ha azt nézzük, hogy inkább az első csókja tervezésével kellene foglalkoznia, mint azzal, hogy kire is hagyja a trónt…
Jane Edward unokatestvére, akit sokkal inkább érdekelnek a könyvek, mint a romantika. Szerencsétlenségére Edward beleegyezett a megházasításába, hogy ezzel bebiztosítsa a trónöröklését. Ráadásul van valami igen furcsa a neki kiválasztottban: Gifford ugyanis egy ló. De tényleg, a férfi minden egyes nap hajnalán egy nemesi szénafalóvá változik – csak hogy naplemente után a fogai között szénaszálakkal változhasson vissza emberré. Ettől eltekintve azért meg kell hagyni, hogy roppantul jóképű, és Jane szívében szép lassan hely szabadul fel számára is.
A történet egyre zűrösebbé válik, ahogyan Edward, Jane és Gifford egy kolosszális összeesküvés közepén találják magukat. Miközben a királyság sorsa a tét, hőseinknek saját összeesküvést kell szőniük, számos harcot megvívniuk, kalandozniuk, s a szívük sem maradhat szárazon. De vajon sikerül véghezvinniük a tervüket, amíg a fejük még a helyén lehet?
 
Véleményem: Ez az első könyv az eddigiek közül, amiről már hallottam, mielőtt megkaptam volna. Nagyon örültem, mikor megláttam, hogy "ismerős", mert bár érdekel, nem biztos, hogy magamtól megvettem volna. Ami kicsit zavar, az az, hogy már megint egy sorozat első részét kaptuk, zsinórban harmadszor. Örülnék végre egy különálló, egyrészes könyvnek, de talán legközelebb. Egyébként ez a könyv nagyon angolos, tökéletesen passzol a témához, és igazán nagy élmény lesz teát kortyolgatva olvasni :D A lehető legjobb választás volt a csomagba.
A könyv mellé természetesen könyvjelző is jár, ami szerintem eddig a legszebb mind közül, ráadásul nagyon illik a tartalom-kártyához és a témához is. A hátulját nem fotóztam le, de nem meglepő módon egy teáskanna van rajta. A könyvjelzőn látható szöveg a következő: "Az esős napokat otthon kell tölteni, egy teával és egy jó könyvvel." Micsoda örök érvényű igazság, nem? :D 

2. Finomságok
Nem is lenne az igazi a doboz teasütemény nélkül. Két csomag kekszet is kaptunk, ezek közül az egyik glutén mentes - szerintem nagyon kedves a csapattól, hogy gondoltak azokra is, akik csak glutén mentes termékeket tudnak fogyasztani. Nem hiszem, hogy ezek az ajándékok hosszú életűek lesznek. :D 
A képen látható továbbá egy kandispálca, amilyet én még soha nem kóstoltam, nem is igazán tudom, hogyan kell "használni", de majd utánanézek. Külsőre nagyon szép, bár a képen a csomagolástól annyira nem látszik, gondolom az íze is jó lesz - vagy a tea íze, amibe mártogatom? Tényleg nem értek hozzá, na, de tök jó. :D 
Az a furcsa, kissé amorf golyó egy rózsa illatú fürdőbomba (most ez a variált elem, többféle verzió van: levendula, borsmenta, rózsa, citrom, kamilla, jázmin), amitől az egész dobozom illatozik. Sajnos csak zuhanyzónk van otthon, ezért egyelőre nem tudom hasznát venni, de néhány hónap múlva úgyis költöznünk kell, remélhetőleg egy fürdőkádas lakásba. 

3. Tea, tea, tea
Nem vagyok egy nagy tea fogyasztó, a kávémániások táborát erősítem, de ez a kedvenc részem az egész dobozból, és biztos, hogy motiválni fog a teázásra. Az egész csomag úgy ahogy van eszméletlenül cuki. A London témájú dobozban - mennyire jól néz ki! - teafű van, a felirat szerint English Breakfast Tea. Kíváncsi vagyok rá, biztos, hogy valamelyik nap tesztelni fogom, természetesen a lajháros tea mártogató segítségével, az új bögrémben. 
Oké, még egyszer: LAJHÁROS tea mártogató. Létezik ennél aranyosabb dolog a világon? Imádom, komolyan :D Az a mosoly az arcán! Már előre élvezi a csobbanást a meleg teába :D Nagyon ötletes ajándék, teli találat. 
A bögre is eszméletlenül szép, igazi teázós bögre, amiben még szűrő is van. Sosem használtam ilyen, tetővel ellátott bögrét, már alig várom, hogy kipróbálhassam.

Összegzés
 
 
Értékelés: 5/5 Tökéletes. Komolyan, egy aprócska hibát sem tudtam felfedezni, pedig igyekszem mindig kritikusan szemlélni a dobozokat, próbálok elfogulatlan lenni. Pontosan azt kaptam, ami a témához elvárható volt, minőségi termékeket válogattak össze kiváló ízléssel - csak rá kell nézni a színekre! Minden nagyon igényes, mégis külön kiemelném a tartalom kártyát és a könyvjelzőt. Eddig mindig volt némi problémám a nyomtatott dolgok minőségével, mostanra viszont sikerült teljesen felszámolni a pixeles, vékony papíros dolgokat. A tartalom kártya akár képeslapnak is elmenne, annyira szép - ki is kerül majd az asztalom fölé, a mágikus lények mellé. Nagyon örülök, hogy ennyire figyelnek a Book a Slothnál a visszajelzésekre, és fejlődésre használják az építő kritikát.
Ár-érték arány: Ezzel kapcsolatban nem tudok újat mondani, szerintem mindenképpen megéri az árát.

Következő doboz (április): Gondolat spirál/Magic&Diviners (angol doboz)/ Sarah J. Maas Fandom doboz. A magyar dobozt illetően 99%-ban biztos vagyok benne, hogy kitaláltam a könyvet, ezért még egy kicsit gondolkozom, hogy megrendeljem-e, tekintve, hogy nem vagyok oda különösebben az íróért. Viszont most már úgy vagyok vele, mint sokan a lottóval, ha egyszer nem veszem meg, biztos akkor lesz ötösöm - ebben az esetben akkor lesz a legjobb/legszebb/legötletesebb a doboz. Azt hiszem, csapdába ejtettem magam. :D

Megrendelhetitek itt: www.bookaslothclub.shoprenter.hu 

2018. február 14., szerda

Unboxing: Book a Sloth Club február


Néhány szó azoknak, akik nem tudják, mi a Book a Sloth Club. Ez egy remek kezdeményezés, amely eljuttatta a könyves meglepetésdoboz-mozgalmat hazánkba is. Lehetőség van egy-három-hat-tizenkét hónapra előfizetni a meglepetésdobozra, ami tartalmaz egy könyvet és sok-sok könyves relikviát, apróságot. A tartalom természetesen meglepetés, és minden hónapban egy megadott témához igazodik. 

Mióta megrendeltem 3 hónapot a Book a Sloth Clubnál, olyan, mintha minden hónapban lenne egy szülinapom. Bevallott gyengém, hogy szeretek csomagot kapni, még akkor is, ha én rendelem, és tudom, hogy mi lesz benne. Van egyfajta öröme a bontogatásnak, az új könyvvel mivel mi mást rendelnék általában? való első "találkozásnak", a polcra helyezésről való ábrándozásnak. Ezt az örömöt megtízszerezi a tény, hogy fogalmam sincs, mi lesz a dobozban. Gondolhatjátok tehát, hogy mennyi akaraterőre volt szükségem, hogy végigüljem a mai munkanapot, hiszen már reggel 8 óra körül megérkezett hozzám a csomag - és természetesen az itthoni nyugalomban, az Ember társaságában esik a legjobban az unboxing. Nagyon-nagyon-nagyon hosszú nap volt, nekem elhihetitek. 
De megérte várni, spoilermentes véleményem szerint ez a doboz kenterbe verte az előzőt. Nagyon jól összeállított csomagot kaptam, amiben a legtöbb dolog megfelelt az ízlésemnek. Bővebben a spoiler figyelmeztetés után :) 

A továbbiakban SPOILER veszélyes lesz a bejegyzés, aki még nem kapta kézhez a saját dobozát, zárja be szépen az oldalt - és természetesen térjen vissza később, ha kíváncsi a véleményemre :) 

Na, most, hogy a kötelező kört lefutottuk, nézzük meg, miféle jóságok kaptak helyet a februári dobozban.

Téma: Mágikus lények


Fülszöveg:
Furia Faerfax a könyvek világában él. Nem csoda hát, hogy minden idejét a családi birtok hatalmas könyvtárában tölti. De ez a könyvtára különbözik az összes többitől: tele van különleges lényekkel és mágiával. De a legnagyobb titkot birtokába csak a könyvmágusok juthatnak. Furiának eltökélt szándéka, hogy ő is könyvmágus legyen. Ám ehhez meg kell találnia a lelki könyvét. De aztán a bátyját elrabolják, és Furiának ez mindennél fontosabbá válik. Hogy testvérét megmentse Libropolisba, a könyvkereskedések városába kell mennie. Számtalan veszéllyel kell szembenéznie, ám Furia rendületlenül küzd nemcsak testvéréért, hanem saját álmaiért.

Véleményem: Érthetetlen számomra, hogy miért szerepel más fülszöveg molyon, és más a könyvön, mivel szerintem a könyv hátulján lévő sokkal izgalmasabb, mint a fent idézett szöveg. 

Bocsi a minőségért, a telefonom
mostanában nem akarja azt, amit én...
A lényeg persze ugyan az, de számomra a Severinnel való levelezés teszi igazán érdekessé a könyvet - azért ugye érezzük a Tom Denem effektet?
A könyvről egyébként nem sokat hallottam eddig, a címe ismerős, de ennyi. Viszont sokkal inkább megfogott a fülszövege és a borítója...te jó ég, ez a borító! Tudom, felszínes vagyok :D  az előző dobozban szereplő könyvéhez képest. Mindig is vágytam egy olyan könyvre, ami a könyvekről szól, a betűkről, a szavak erejéről (erre jó példa az Amatka), szóval nagyon várom, hogy olvashassam. Részemről ez egy teli találat - persze még változhat a véleményem, ha elolvastam a könyvet. 
A könyvhöz egy Libropolis feliratú könyvjelző jár, nagyon ízléses, eddig ez a kedvenc könyvjelzőm a Book a Sloth-tól kapottak közül. Ezen kívül megkaptuk a szerző exkluzív előszavát is, ami Magyarországon kívül eddig csak Thaiföldön jelent meg - Kai Meyer csak annyit kért cserébe, hogy ő is kaphasson a dobozból. Milyen jófej már :D Azért megnéznék tőle egy unboxingot. :D  Nagyon ötletes ez az ajándék, de még nem olvastam el, majd a könyvvel együtt. 


2. Mágikus lények
Számítottam rá, hogy a Book a Sloth csapata megragadja a lehetőséget, hogy ismét a Harry Potterhez nyúljon. Biztos vannak, akik ezt már unják, és őszintén, egy idő után tényleg sok lesz belőle, de jelenleg még abba a fázisban vagyok, hogy nem tudok nemet mondani egy HP-s akárminek. Ezúttal egy Dobbys bögrét és egy furkász kulcstartót is kaptunk a Harry Potter világából. 
A bögre egyik oldalán egy fotó látható Dobbyról, a másikon pedig a "Dobby will always be  there for YOU" felirat. Bár rengeteg bögrém van, mégis örültem ennek az ajándéknak, még akkor is, ha a kép minősége nem az igazi. Láttam, hogy van, aki kicserélteti a bögrét az alján lévő színfakulás miatt, én viszont úgy gondolom, hogy ez az én bögrém, úgyhogy nem adom vissza azért, hogy aztán ki tudja, mi történjen vele. Hiszen Dobbyt is tökéletlenül szeretjük! :) A felirat viszont sajnos nem nyerte el a tetszésemet, kicsit feleslegesnek érzem, illetve, ha már nem angol dobozt vettem, akkor legyen magyarul az idézet. 
Sokakkal ellentétben nem vagyok egy nagy furkász-fanatikus, de tetszik a kulcstartó, már fel is került a slusszkulcsomra. :) 
A képen látható még egy könyvjelző, aminek az egyik felén csikóhal, a másikon hableány található. Aranyos, passzol a doboz témájához és jó a minősége is, biztos, hogy használni fogom.
A furkász alatt egy - a leírás szerint - főnixtoll alakú toll látszik. Nos, nem tudom, milyen alakja van egy főnixtollnak, de az biztos, hogy nem ezüst színű :D Ezt, és a "nagyon műanyag" voltát leszámítva tetszik, szerintem nagyon ötletes, egyébként meg szépen fog, szóval használatba lesz véve, bár az irodába nem biztos, hogy el merem vinni. :D 
Az utolsó ajándék a képen egy robbanós cukorkás nyalóka a Trollok című mese szereplőjével és elvileg matricával, még nem bontottam ki. A nyalókáért nem rajongok, de robbanós cukorka...hát na. A matricáról nem is beszélve. Tök jó! :D 

3. Valami, ami külön pontot érdemel
Oké, ez tényleg 100%-ban teli találat volt. Némi háttérinformáció: az okot nem nevezem meg, de a legjobb barátnőm egy ideje mindenféle egyszarvús "termékkel" lát el engem, kezdve a hűtőmágnestől egészen a kissé debil plüss unikornisig. Ez amolyan belsős vicc mifelénk. :D Szóval mikor ezt megláttam...na, akkor tudtam, hogy ez lesz eddig a kedvenc dobozom :D Arról még fogalmam sincs, milyen párnára fogom ráerőszakolni, de, kedves Zizi, mérget vehetsz rá, hogy ha nálam alszol, ezt fogod kapni a fejed alá. :D 
Ja, igen, a képen látható még a doboz tartalmának leírása. Szeretném kiemelni, hogy mennyit javult a minőség az előző hónaphoz képest: most kemény papírra, nagyon szépen kidolgozva, aranyos illusztrációkkal készült a tartalomleírás. Őszintén szólva nem tudom, hová kevertem el az előző havit, de az biztos, hogy ezt kiteszem valahová, megérdemli. :) 



Összegzés

Értékelés: 5/4,5 Már csak egy kicsi hiányzik az 5 ponthoz :D A bögre minőségével nem vagyok megelégedve, de elfogadom olyan tökéletlennek, amilyen. Egyébként minden más teli találat volt, igényes és ötletes válogatást kaptak mindazok, akik megrendelték a dobozt. A témához teljes mértékben igazodnak az ajándékok, a könyv is érdekesnek ígérkezik. Csak így tovább! 
Ár-érték arány: Továbbra sem "sajnálom rá a pénzt", szerintem megéri legalább egy hónapot kipróbálni, de nem bántam meg, hogy egyből 3 hónapra fizettem be. A csomag bőven megéri az árát, szemmel láthatóan nőtt a színvonal, úgyhogy van rá esély, hogy ha letelik a negyedév, újra benevezek néhány körre :) 

Következő doboz (március): Ötórai tea/Welcome to Wonderland (angol doboz) Úgy sejtem, átnyergelünk a romantikus témákra, ami igazából nem baj, fantasyből egyenlőre pont megfelelő mennyiség jutott de légyszi-légyszi legyen valamikor sci-fi is :D Gondolom, a magyar doboznak is lesz némi köze az Alice csodaországban-hoz, de azért remélem, hogy elenyésző, mert nem vagyok nagy rajongója a könyvnek. Kíváncsian várom!

Megrendelhetitek itt: www.bookaslothclub.shoprenter.hu 

2018. január 18., csütörtök

Unboxing: Book a Sloth Club január

 

Már egy ideje szemeztem a Book a Sloth Club dobozaival, de sosem álltam úgy anyagilag, hogy nyugodt szívvel meg mertem volna rendelni akár csak egy hónapot is. Az a jó a karácsonyban, hogy mivel "öreg" vagyok, általában pénzt szoktam kapni a rokonoktól - úgyhogy kihasználtam az esélyemet és egyből egy három hónapos csomagra fizettem be. :D Tegnap meg is érkezett a januári dobozom, és jelentem, nagyon erős voltam, csak otthon nyitottam ki. Elöljáróban és spoilermentesen annyit mondanék, hogy nem bántam meg a beruházást egyelőre, azért kíváncsi leszek a másik két dobozra is, a meglepetés-faktor jó adag pluszt adott a dobozhoz, illetve az ajándékok nagy része is betalált, annak ellenére, hogy van néhány dolog, amit szebben/jobban/másképp lehetett volna kivitelezni - de erről később. 

A továbbiakban SPOILER veszélyes lesz a bejegyzés, aki még nem kapta kézhez a saját dobozát, zárja be szépen az oldalt. :D

Nos, akkor nézzük a januári doboz tartalmát. 

Téma: Fantasy hősnők


Fülszöveg:
Egy ​mesterlövész. Egy álmodozó. Egy piszok jó hazudozó.
Bár Mirádzsi sivatagjait már az emberek uralják, az elhagyatott, vad területeken még mindig a mitikus lények irányítanak, és az a hír járja, hogy a dzsinnek mágiája sem veszett el. Az emberek számára ez egy könyörtelen hely, pláne ha az illető szegény, árva vagy nő.
Amaniról mindhárom elmondható. Tehetséges lövész, aki remekül céloz, azonban nem tud elszabadulni Porfészekből, ebből a halálra ítélt kisvárosból, ahol két lehetősége van a jövőre nézve: megházasodik vagy meghal.
Ám egy nap találkozik Jinnel, a karakán, jóképű idegennel, aki tökéletes szökési tervet tár elé. Bár Amani hosszú éveken át álmodozott az otthona elhagyásáról, azt sohasem gondolta, hogy egy körözött szökevénnyel menekül majd, ráadásul egy mitikus lovon vágtatva el a vérszomjas Szultán serege elől. Arra pedig végképp nem számított, hogy beleszeret a titokzatos idegenbe, aki nemcsak a sivatag titkait mutatja meg neki, de felfedi, ki is valójában a lány, és milyen nagy dolgok várnak rá. (Forrás)

Véleményem: Ez a könyv nekem az abszolút meglepetés kategória, mert az a helyzet, hogy még csak nem is hallottam róla soha életemben - persze biztos követhetném jobban is a friss megjelenéseket. A témába abszolút beleillik, örülök, hogy nem valami olyasmit kaptam, ami már megvan/amit olvastam. A címe számomra elég átlagos, ha ez alapján kellene választanom, nem valószínű, hogy valaha is megvettem volna. A borítója egész szép, bár emlékeztet a Démon-ciklus borítóira, sok újat nem mutat, de tudjuk, hogy nem szabad ez alapján ítélni. :D  A fülszöveg alapján egész érdekesnek tűnik a világ, bár néhány összetevő miatt egy kicsit tucat-fantasy érzést keltett bennem. Egyelőre nehezemre esik ítéletet hozni, nyilván olvasás után többet fogok tudni mondani róla. Ami zavar, hogy már megint egy sorozat...Komolyan, manapság az írók egyszerűen nem merik bevállalni az egyrészes könyveket, nekem ez mindig kicsit nyerészkedés szagú, de mindig örülök, mikor kiderül, hogy van létjogosultsága a többi résznek is. Meglátjuk.

2. Hősnők
Az ajándékok közül két kedvencem is szerepel ezen a képen. Mivel már volt egy korábbi dobozban FunkoPop kulcstartó, nem számítottam rá, hogy nekem is jut egy - és pont Hermione! Mostanában egészen Hermione-szerűnek érzem magam, még én is meglepődöm a tanulmányi eredményeimen :D Szóval ennek nagyon örültem, ráadásul ez volt az első, amit megláttam a papír alatt. Más kérdés persze, hogy meddig lehet ezekkel a kulcstartókkal "lekenyerezni" a vásárlókat, mert egy idő után nem tudja hova rakni őket az ember. Szóval remélem, hogy korlátozzák a FunkoPop ajándékokat valamennyire, mert jóból is megárt a sok. Na de nem panaszkodom, mert imádom és örülök, hogy nem Daeneryst kaptam, mint néhány másik blogger, mert őt nem kedvelem különösebben.
A másik kedvencem egyértelműen a bénán fotózott Hermione-képeslap, nagyon szép, igényes munka. Már ki is találtam, hol lesz a helye.
A képen látható harmadik ajándék egy kis füzet, ami tetszik is, meg nem is. Maga az ötlet jó lenne, a Trónok harca hősnői szerepelnek rajta (külső-belső-első-hátsó borítón), de a kivitelezés gyengére sikerült. A képek pixelesek, maga a füzet minősége sem a legjobb, olyan, mintha összehajtottak és összetűztek volna néhány A4-es lapot. 

3. Vászon táska
I-má-dom. Ennyi is elég lenne róla. :D Igyekszem minél környezettudatosabb életmódot folytatni nem mindig jön össze, ezért teli vagyok mindenféle textil táskákkal, szatyrokkal, minden zsebemből elő tudok húzni egyet. :D A suliba ilyenekben szoktam hurcolni a füzeteimet, illetve mindig ezekbe pakolom a bevásárlást. Szóval igen, őt is a kedvenc kategóriába raknám. Ráadásul a felirat is tök jó, szépen kivitelezett. Holnap ebben fogom vinni a tételeimet a vizsgára. :D Persze itt is felmerül, hogy volt már hasonló ajándék múlt hónapban is...de kit érdekel? Minél több, annál jobb. 

4. Egyéb apróságok
A doboz rejtett még két matricát, amikről halvány lövésem sincs, hogy kiket ábrázolnak. Szerintem ez egy kicsit mellé ment, először azt hittem, hogy a könyv szereplői, gondoltam tök jó, majd beragasztom a könyvbe, vagy a naptáramba, mikor olvasom, de a doboz tartalmának leírásában elolvastam a nevüket, és egyiküket sem tudom igazán hová tenni. Na, hát annyira ezt nem értem, de mindegy, majd csak lesz helyük.

Kaptam két könyvjelzőt is, az egyik kifejezetten a könyvhöz készült, a másikat viszont nem igazán értem. A Kildara kiadó egyik könyvjelzője, ami...hát, hogy mondjam. Nem kapcsolódik a dobozhoz semmilyen formában, még csak nem is ők adták ki a dobozban lévő könyvet. Fura. 
A csomagban található egy üzenet az írónőtől is, ami nagyon kedves, de lehetett volna kicsit szebb is, szintén az a bajom vele, mint a füzettel, nem szép a kép minősége sajnos.
Ezen kívül, és ez is nagyon tetszett, egy Book a Sloth Club-os hűtőmágnes-naptárat is kaptam, bár ez csak egy évig lesz értelmes :D Lehet, hogy jobb lett volna egy kevésbé szezonális mintát nyomni rá, ha már maga a mágnes tartós.



Összegzés

Értékelés: 5/4 Van még hová fejlődni, összességében elégedett vagyok, de mondjuk a matricákat lecserélném olyan szereplőkre, akik ismertebbek, a képek minőségén pedig mindenképp javítani kellene ahhoz, hogy ötösre értékeljem a csomagot.
Ár-érték arány: Szerintem teljesen rendben van. 19.990 Ft-ot fizettem a három hónapért, szóval egy doboz durván 6.660 forintomba került olyan nagyon sokat nem spóroltam amúgy azzal, hogy 3 hónapot rendeltem egyszerre, kemény 330 Ft/hó, amit a könyv és FunkoPop kulcstartó + a posta simán vissza is hozott, nem beszélve az egyéb apróságokról.
Ajánlom: Azoknak, akik imádnak csomagot kapni én, akik szeretik a meglepetéseket én?:D, illetve azoknak, akik szeretik a könyves ereklyéket, mütyüröket, szép képeket, könyvjelzőket stb. tehát én:D Hajrá-hajrá, szerintem egy hónapot simán megéri kipróbálni.

Következő doboz (február): Mágikus lények - Na, erre nagyon kíváncsi vagyok, remélem, hogy nem fogják az egész dobozt ráhúzni a Legendás állatokra. Egyébként örülök, hogy az eddigi két hónapból vajon milyen lesz a március? mindkettő az "én témám", remélem, a harmadik sem fog kilógni a sorból, és nem üt be valami erotikus/LMBT-s gondolat a készítők fejében, mert én sok műfajra nyitott vagyok, de ezekre nem. 

Előzetes:

 
Az angolban nem vagyok érintett, de a párnahuzatnak örülök, remélem, hogy szépen sikerül kivitelezni. Próbálok nem félni tőle, a mostani elbaltázott képminőségekből kiindulva.

Itt tudjátok megrendelni: www.bookaslothclub.shoprenter.hu