Bessenyei Gábor: A feledés folyója

A könyvről

Kiadó: Könyvmolyképző
Megjelenés éve: 2016
Oldalszám: 408 oldal
Sorozat: Az Olimposz legyőzése 2.

A történetről

Indul az újabb istenvadászat! 

Marcell, Erik és Adria nyara más, mint a kortársaiké, hiszen a tanév végén hihetetlen kalandokba keveredtek. Lenyűgöző kalandokat éltek át, leleplezték az áruló görög istent és helyrehozták az időzavart. 

Ám valami még sincs rendben. Egyre több furcsaság akad a jelenben. 

Hogyan kerülnek hárpiák egy panelházba?! 

Zeusz kérésére visszautaznak az ókori Görögországba, megtalálni a medréből eltűnt alvilági folyót, aminek vízétől a holtak elfelejtik az emlékeiket. 

Az alvilág már az összeomlás szélén áll, az idő szövete meghasadt, 

és mitikus szörnyek szöknek át a jelenbe. 

A jövő harcosai versenyt futnak az idővel, hogy megtalálják a feledés folyóját, mielőtt minden összeroppan. Ám ahogy nyomoznak, és megismerik az istenek korábbi tetteit, egyre több szörnyűségről hallanak. Talán még nagyobb a veszedelem, mint gondolták…

Adria

Véleményem

Ez a könyv számomra egy kettős időutazás. Egyrészt a történet miatt, hiszen ismét vendégül látja főhőseinket és az olvasót az ókori Görögország, minden bájával és sötét titkával együtt. Másrészt önmagam miatt: fogtam a könyvet, és fejest ugrottam a gyerekkoromba. Tudom, hogy ha 8-10 évvel fiatalabb lennék, beteges rajongásba kezdenék, a legjobb barátaimként tekintenék a főszereplőkre és a legnagyobb vágyam egy házi halálistennő lenne. Így azonban megmaradt egy kiváló ifjúsági regénynek, amit bátran merek majd ajánlani a fiatalabb korosztálynak. Mégis, egy kicsit visszautaztam a 12-13 éves önmagamhoz, aki az emberekkel szemben a könyveket preferálta, aki órákig kereste a kalandokat a könyvtárban, akinek az volt a legnagyobb boldogság, ha elveszhetett egy újabb világban és véget nem érő ábrándozásokkal töltötte az idejét. Megláttam ezt a kislányt ebben a könyvben, és ezért igazán hálás vagyok.

Erik

Na de félre az érzelgősséggel, beszéljünk egy kicsit a könyv technikai oldaláról! A koncepció nagyjából ugyan az, mint az előző résznél, maradtak a görög betűs fejezet számozások - tök jó!-, illetve a végén ismét találunk néhány méltatást. Újítás azonban, hogy a méltatások elé egy részletes Mitológiai ki kicsoda került, ami az egyes istenek rövid bemutatása mellett tartalmazza azt is, hogy milyen szerepet töltenek be a sorozatban, mi történt velük az előző részben. Ez kétszeresen is hasznos, egyrészt biztos, hogy forgatni fogom az ismereti anyag miatt, másrészt pedig ha az író netán nem sietné el a következő részt khm,khm ez ne forduljon elő! :D, akkor némi kapaszkodót is nyújt, hogy képben legyek az eddig történtekkel. Itt tenném még hozzá, hogy ebből - és az egész könyvből - is látszik, mekkora kutatómunka áll a háttérben, én pedig mindig nagyra értékelem, ha egy író ezzel is megtiszteli az olvasóit.

Nagy örömmel láttam, hogy mennyit fejlődött a szerző az előző rész megírása óta, sokkal magabiztosabban fogalmaz, és szerencsére már egyáltalán nem fogtam a fejem a magyartalan kifejezések miatt. Szép volt! :) A könyv teli van gazdag leírásokkal - főleg Héliosz palotája tetszett nagyon -, és újabb, odaadással és élénk fantáziával megálmodott istenkarakterekkel. Itt is kiemelném Hélioszt, szerintem most ő sikerült a legjobban, engem megfogott az őrültségével és az idióta szóvicceivel. 

Marcell

Gábor nem csak az írástechnikában mutat fejlődést, hanem a történetvezetésben is. Azta, de nagyképűen hangzom :D Egyébként ez egy laikus vélemény, javítsatok ki, ha tévedek :D Az Olimposz legyőzésének második része rögtön akcióval indít, ettől nekem sokkal nagyobb kedvem lett olvasni, sokkal hamarabb beindult, mint az első rész. 

Ahogy halad a történet, különféle információkat tudhatunk meg a szereplőkről, többek között a vezetéknevüket, a szüleik nevét és a városuk nevét is. És itt álljuk is meg egy pillanatra. Ha valami hibát akarnék keresni a könyvben, akkor ez utóbbit biztosan kiemelném. Szerintem semmi szükség nem volt elnevezni a várost, ráadásul nekem nagyon bántja a szememet és a magyar város- és falunevekről alkotott képemet. Pillinsz. Hogy is mondjam...nem. Ezt nem tudom befogadni, egyszerűen természetellenesen hangzik és nem is tudom hová tenni. Igaz, összesen kétszer (vagy háromszor?) hangzik el a városnév a regény során, de ez nekem pont elég. Sokkal jobb lett volna, ha marad a város "inkognitóban", mert egyszerűen nem tartom fontosnak a nevét - ez egy kitalált város, annyit tudunk, hogy Magyarországon belül helyezkedik el, kész, boldogok vagyunk, a történet szempontjából még annyira sem fontos, mint az, hogy mikor tartanak a főszereplők pisiszünetet a hősködés közben. Vagy ha mindenképp nevet akarunk adni, még az is jobb lett volna, ha egyszerűen Budapestnek hívjuk. 

Mindegy, lapozzunk, túl fogom élni. :D 

Ami nagyon tetszett, hogy bár a történet - ifjúsági regény lévén teljesen megbocsátható mértékben - néhol leegyszerűsíti a valóságot, mégsem próbálja elbagatellizálni az egyik legnagyobb kérdést: mégis hogyan tudják megoldani ezek a kiskorúak, hogy ne tűnjön fel az eltűnésük? Ebben a részben bepillantást nyerhetünk Marcell konfliktusába a szüleivel, ami pont megfelelő mértékben rázza vissza a regényt a valóság talajára. 

Kéer

Hőseink ebben a részben újabb nyomozásba kezdenek, ezúttal azonban árnyaltabb a kép, hiszen nem csak az eltűnt alvilági folyót és istennőt, Léthét kell megtalálniuk, hanem azt is, aki elvezethet hozzá. (Egyébként, mielőtt elkezdtem olvasni, el nem tudtam képzelni, hogy lehet egy folyót elrabolni, de nagyon jól meg lett oldva ez is.) A fő szál követi az első rész sémáját: ismét egy áruló istent keresünk, és ismét négy gyanúsítottunk van - Héra, Démétér, Apollón és Héliosz. Az új istenekkel újabb ismeretekre tehetünk szert, és rajtuk kívül felbukkannak olyanok is, akikről az iskolában biztos, hogy nem tanultunk. Gábor még mindig mesterien fonja bele a történetbe a mitológiát, neki köszönhetően észrevétlenül bővültek az ismereteim, sőt, eljutottam arra a pontra, hogy még többet szeretnék tudni. 

A nyomozás végig izgalmas volt, a gyerekek hol egymás oldalán küzdöttek, hol elváltak útjaik, amitől még inkább pörgött a cselekmény. Nekem ezúttal nem sikerült kitalálnom, hogy ki a hunyó, szóval vagy kezdek fáradni, vagy az író gondolkodása lett csavarosabb. 

Különösebben szembetűnő karakterfejlődéseknek nem lehetünk tanúi az olvasás során, inkább árnyaltabb képet kapunk a főszereplőkről, akik képesek meglepetést okozni úgy, hogy közben önmaguk maradnak. Úgy vettem észre, nagyon mélyen a felszín alatt kezd kibontakozni egy szerelmi szál - ami egyáltalán nem váratlan, de ez a klisé  megbocsátható-, viszont szerencsére végig a háttérben marad, nem megy a történet rovására, és a kiskamaszok szerelméhez méltóan aranyos és tartózkodó. Azért persze kíváncsi vagyok, mi lesz belőle - ha lesz egyáltalán.

Bevallom, nekem kicsit hiányzott a Kéer szarkasztikus humora, mintha kicsit kevesebbet kaptunk volna belőle, mint legutóbb. Én ezt annak tulajdonítom, hogy az író egy interjúban azt nyilatkozta, hogy addig kedvelte a Kéert, míg nem volt népszerű, talán emiatt érződik is, hogy egy kicsit "leépítette" - ezt a hozzáállást valamilyen szinten meg tudom érteni, de azért én továbbra is bírom a "csajt" :D 

Bocsánatos bűn ez a Kéer-ügy, a csúnya, ronda, szívtelenül gonosz függővég viszont nem. Ekkora fordulatra egyáltalán nem számítottam, az előző részből kiindulva - én naiv- azt hittem, hogy majd ez is szépen le lesz zárva, hogy ne kelljen körömrágással töltenem a következő rész megjelenéséig hátralévő időt. Erre kaptam az arcomba egy akkora csavart, mint az Olimposz. Köszi, kösz szépen. Most vajon mihez kezdek az életemmel? :D 

Ez a sorozat, hasonlóan Böszörményi Gyula Ambrózy báró esetei sorozatához, hatékony "fegyver" lehet a pedagógusok kezében, egy olyan eszköz, amivel két legyet üthetünk egy csapásra: lépéseket tehetünk az olvasóvá nevelés felé, ráadásul gyarapíthatjuk a gyerekek történelmi ismereteit mindenféle "erőszak" tankönyvek alkalmazása nélkül. Nagyon örülnék, ha ezt minél többen fel tudnák ismerni, és kicsit el mernének távolodni az elavult kötelező olvasmányok bűvköréből. Hatodik-hetedik osztályban kiváló kezdetet jelenthet Az Olimposz legyőzése sorozat.

Összegzés

Kedvenc idézet:  

"– Nem hiszem el! – háborgott Adria. – Összevarrta a szánkat!

– Nem is éreztünk belőle semmit – csitította Erik. 

– Akkor is összevarrta! 

A szél hártyás bőrsuhogást hozott magával. A Kéer leszállt a csapat mögött. 

– Nálad végezhetett volna jobb munkát is, mert azóta még egy pillanatra sem fogtad be- mart oda Adriának kedélyesen."(69.oldal)

A cím: Nekem sokkal jobban tetszik, mint az előző rész címe. Az alliterációtól szépen cseng és szoros kapcsolatban áll a tartalommal. 

A borító: Köszönöm, köszönöm! Ezerszer jobb, mint az első részé, nagyon el lett találva. Mikor megláttam, azonnal beleszerettem, és mondjon akárki akármit, ez igenis fontos. Léthé egyszerűen gyönyörű, és tetszik, hogy hangsúlyos szerepet kapott, fantasztikusan mutat az előtérben. És végre láthatjuk főhőseink arcát is, akik nagyon rájuk jellemző pózokban és gesztusokkal lettek megörökítve. Csak ódákat zenghetek róla, elsőosztályú ifjúsági borító, nem tudom, hová fejlődhetne még :D 

Értékelés: Az első rész értékelésében azt írtam, érzem, hogy ebben a sorozatban több van, ezért nem akartam megelőlegezni az öt agyat. Ez a könyv bebizonyította, hogy érdemes volt várnom.

Képek: 1. saját, a szereplőkről készült illusztrációk a szerző oldaláról származnak. Nézzetek be a Pinterest táblámra is, ahol még több illusztrációt találtok, illetve rengeteg istent is! :) 

Bessenyei Gábor: A jövő harcosai

A könyvet köszönöm a Könyvmolyképző Kiadónak! Ha sikerült felkeltenem az érdeklődéseteket, a regényt megvásárolhatjátok a honlapjukon. :)

A könyvről
  

Kiadó: Könyvmolyképző
Megjelenés éve: 2015
Oldalszám: 424 oldal
Sorozat: Az Olimposz legyőzése 1.

A molyok szerint...

Jelenleg 95%-os az értékelése.

A történetről

Marcell, Erik és Adria meghökkentő dolgot lát: valaki lezuhan az égből. Ráadásul túléli.

Amikor az aszfaltba krátert ütő, füstölgő testet figyelik, még nem sejtik, hogy hamarosan belekeverednek egy múltbéli összeesküvésbe és a rég elfeledett görög istenek hatalmi viaskodásába.

Valaki azt akarja, hogy az Olimposz isteneinek korszaka soha ne múljon el. És soha ne szülessen meg a jövő.

Marcell és Adria, a folyton akadékoskodó Erikkel különös, lebilincselő kalandra indulnak. Visszautaznak az időben, hogy leleplezzék az áruló istent, és megtalálják a jelenből ellopott tárgyat, ami nélkül a pusztító terv nem valósulhat meg.

Társukul szegődik egy örökké vérre szomjazó halálistennő, miközben állniuk kell a többi isten segítőkésznek tűnő rohamát is. De megbízhatnak-e bármelyikükben? Vagy épp az árulót engedik közel magukhoz? Ki merné megvádolni Arészt, Athénét, Héphaisztoszt, Hermészt, Poszeidónt, vagy épp Zeuszt?

Mit ér a barátság? Hol kezdődik a bátorság?

Egyetlen esélyük, ha megkezdik a nyomozást az összezuhanó időben, és az élővé vált görög mítoszokból összerakják a mozaik darabkáit.

És kezdetét veszi az istenvadászat…

(forrás)

Nos, kezdetnek egy tanács: mielőtt ifjúsági regényt veszünk a kezünkbe, informálódjunk arról, hogy mennyire ifjúsági. Én ugyanis úgy indultam neki, hogy megkapom a szokásos 16-17 éves kategóriát, aztán jól elvagyok velük. Erre kiderül, hogy a főhőseink most fejezték be a nyolcadik osztályt. Na, ezen kicsit meglepődtem, nyilván az én hülyeségem, mert nem néztem utána jobban a dolognak. Félreértés ne essék, akkor is nekiálltam volna, ha ezt előre tudom, így csupán meglepett, hogy ilyen nagyon fiatal gyerekekkel kell "együtt dolgoznom". Oké, kicsit meg is ijedtem, és elgondolkoztam, hogy kell-e ez nekem, öreg vagyok már a tizennégy évesek nyomoraihoz stb, de igazából főhőseink életkora semmit nem von le a könyv értékéből.

Zeusz

Nagyon hálás vagyok, hogy végre egy fiatalos, okosan megírt ifjúsági regényt olvashattam, nem mellesleg egy magyar szerző tollából - ez minden esetben plusz pont, és ismét csak bátorítanék mindenkit, hogy ne ijedjünk meg a magyar nevektől. Egészen kicsit szakmai szemmel is figyeltem ennek a regénynek a kibontakozását, hiszen leendő tanítóként nem győzöm hangsúlyozni, milyen fontos az olvasóvá nevelés, illetve elszántan kutatom az igényes, olvasásra érdemes gyermek- és ifjúsági könyveket. Tessék, megint találtam egyet. :) 
Olvasmányosan megírt, tanulságos regény ez, amit még a kevésbé könyvmoly gyerekek is néhány nap alatt képesek lesznek felfalni, aztán csak lesnek a szüleik, hogy már követelik is a következő részt. Nem mellesleg észrevétlenül tanulnak olvasás közben, hiszen a könyvbe csempészett görög mitológiai ismereteket érdekesen, sokszor az istenek szájába adva meséli el. A történet középpontjában öt főisten - Zeusz, Pallas Athéné, Posszeidon, Héphaisztosz és Hermész - áll, de megismerkedhetünk többek közt egy halálistennővel (állati nagy arc, majd meglátjátok), egy Moirával, Hádész feleségével, egy dobogó szívű fával és két titánnal is. 

Héphaisztosz

Tetszett az istenek ábrázolása, nem csak változatos külsejüket, emberi és isteni valójukat tekintve volt ötletes, de belsőleg is nagyon jól megfogta az író a személyiségük lényegét - a nagyképű Árész pökhendi hangját szinte hallottam a fejemben.

Az egyik legjobb húzás a fantasy regénybe ültetett krimi volt. Bár "felnőtt ésszel" talán akkora nagy meglepetést nem tartogatott a végkifejlet, de így is izgalmas volt a tény, hogy egyik istenben sem lehet igazán megbízni, bárki lehet áruló, minden nyájas mosoly és segítő ajándék mögött ármány lapulhat. Bevallom, eleinte én is gyanakodtam mindenkire, és naivan bevettem pár "beetetést".

Nem csak a görög mitológia miatt tanulságos ez a könyv - egyébként én is sokat tanultam belőle, rég volt már a kilencedik osztály :D-, hanem a barátság témájába is belemélyed. Bemutatja azt, hogy milyen könnyen megszerethetjük azt, aki korábban halálra idegesített minket - csupán jobban meg kell ismernünk -, és legyen akármilyen konfliktus egy barátságban, érdemes kitartani, és ha kell, beismerni, hogy komplett idiótaként viselkedtünk.

Persze, ennek a könyvnek sem tökéletes minden porcikája. Voltak számomra homályos részek és magyarázatok, például az, hogy miért éppen ennek a három gyereknek kell megmenteni a világot. Olyan érzésem volt, hogy muszáj volt kitalálni valamit, különben sosem indult volna be a történet. Ennél kicsit többre, vagy inkább másra számítottam.

Hermész

Nagy problémám igazából egyedül a nyelvezettel volt, és sajnos ez számomra elég sokat nyom a latba - leendő magyartanárként és jelenlegi "nyelvtan náciként". Párszor megfordult a fejemben, hogy lehet, hogy senki nem olvasta volna át ezt a könyvet, mielőtt a nyomdába küldték. Ilyen kifejezésekbe botlottam, mint: "Adria arca elkerekedett" (hogyan? Just how? El nem tudom képzelni, hogy valakinek elkerekedik az arca, az arc olyan formájú, amilyen. Nem a szemére gondoltunk véletlenül?), illetve "esedezz rajtunk" (könyörülj rajtunk, esetleg?) - és ez csak a két, számomra leginkább fájó példa. Az oké, hogy igazodunk a nyelv modernizációjához és a célközönség életkorát figyelembe véve használjuk a szlenget, na de ilyeneket ne hagyjunk már benne, mégis csak egyfajta példa ez a könyv - meg az összes többi - a fiatalság számára. 

Posszeidón

Kinek érdemes kézbe venni? Elsősorban természetesen a 12-16 éves korosztálynak, akiknek a hangján szól a könyv, akik tökéletesen bele tudják élni magukat a történetbe és azonosulni tudnak a főszereplőkkel. Érdemes elolvasni akkor is, ha érdeklődsz a görög mitológia iránt, és szeretnél többet megtudni - anélkül, hogy a szádba rágnák a tananyagot. Felnőtteknek is ajánlom, főként azoknak, akik szeretnének kicsit "fiatalodni", kalandokba keveredni, nevetni és együtt izgulni a főszereplőkkel. És egyébként mindenkinek, mert örülnék, ha nagyobb figyelmet fordítanánk a kortárs magyar írókra. Én például a könyv létezéséről sem tudtam, míg meg nem láttam molyon Bessenyei Gábor nyereményjátékát. Szóval tessék informálódni és szeretni, mert érdemes! :)


Bár a történet lezártnak tűnhet, azért jócskán maradtak elvarratlan szálak, és az áruló utolsó szavai sem voltak túl megnyugtatóak - izgatottan várom a következő részt, és kérek még-még-még több Kéer-Adria szócsatát, Kéer-akármelyik isten szócsatát, meg úgy egyébként is, még több Kéert. :D


U.i.: Percy Jackson szűz vagyok, szóval nekem ez az eredeti, görög mitológia világában játszódó sorozat. ;)

A karakterekről 

Marcell: A főhős, teljesen átlagos, nyolcadikos fiú, akit - számomra ismeretlen okokból - szívatnak a felsőbb évesek, ahogy az lenni szokott. Nem különösebben izgalmas a karaktere, de jó példaképként megállja a helyét: a gyáva, visszahúzódó kölyökből hősies és önfeláldozó baráttá fejlődik. 

Adria: Végre egy igazán "tökös" csaj! :) Adria az egyik kedvenc szereplőm, szókimondó, kemény, belevaló lány. Kicsit a 14 éves énemre emlékezetet - vagy inkább arra, akiről azt hittem, hogy vagyok-, mikor a fejembe vettem, hogy én egy nagyszájú, fiús lány vagyok. Persze aztán kiderült, hogy nem. :D Sok lehetőség van benne, szeretném látni az érzelmes, törékeny oldalát is. Ja, és nagyon kíváncsi lennék, honnan jött a neve, nem szeretem a különleges neveket, de ez valamiért bejött.

Erik: Erik ebben a könyvben a realitás, valaki, aki észnél van. Nem mondom, hogy nem idegesített néhol halálra a hisztizése és a passzivitása, de abszolút érthetően és normálisan reagált erre az abszurd helyzetre.

(A) Kéer: Abszolút kedvenc a lázadó halálistennő, aki nem akar többé vért szívni és mások lelkén élősködni. Szerintem az egyik legnagyobb ötlet ez a könyvben: egy élősdi vérszívó, a halál angyala, aki meg akar változni. Hatalmas lökést ad az egész könyvnek, fanyar humorával üde színfolt a mindenféle kalandok közepette. Lehet, hogy azért is kedveltem meg annyira, mert hozzám hasonlóan szarkasztikus alkat. Tetszett, ahogy egyre közelebb került a gyerekekhez, és a történet végére valóban megváltozott, anélkül, hogy észre vette volna.

Összegzés
 
Kedvenc idézet:
"– Te istennő? – kérdezte. – Ne haragudj, de nőnek is alig tűnsz, nemhogy bármi isteni lenne benned. 
A lény a fogait csattogtatva sziszegett Adriára, de csak ijesztgette, nem támadta meg. Inkább ő is leült a padlóra. Hátát nekivetette a falnak. 
– Szerintem meg igenis nőies vagy – próbált Marcell tompítani Adria szavain. – Nem is tudom, láttam-e már lányt ilyen…ilyen…szép éles fogakkal… 
– Ó, észrevetted? Sok időt fordítok az élesítésükre. 
– Meg is látszik… 
– Hogy mik ki nem derülnek – gúnyolódott Adria (…)" (35. oldal)

Pallas Athéné

A cím: Jaj, mihez kezdjek ezzel a címmel? A könyv utolsó oldalain lévő véleményekben sokszor felbukkant az Istenvadászok cím, gondolom, ezeket még a beleolvasó alapján írták és munkacím lehetett. Nekem annyival jobban tetszett volna ez a cím, akár a sorozatnak, akár ennek a résznek. Egyikkel sem vagyok teljesen megelégedve, nyilván harmonizál a tartalommal és egy tizenéves számára még figyelemfelkeltő is lehet, de az én fülemnek olyan hatásvadász A jövő harcosai, Az Olimposz legyőzése meg valahogy furán hangzik...De lehet, hogy ez csak az én hülyeségem, minden esetre 5/3

A borító: Felemás érzéseim vannak vele kapcsolatban: egyrészt a képi világ tetszik, a karakterek nagyon jól eltaláltak, a grafika igazi ifjúsági regény-külsőt kölcsönöz, viszont túlzásnak érzem az erős sárga hátteret, ettől kicsit giccses hatást kelt. A cím  színén és betűtípusán is elgondolkoznék - bár nem tudom megállapítani, hogy utóbbi ugyan az e, mint amivel a fejezetcímeket írták, mert az jól el lett találva. 5/4

Értékelés: Kívánni sem lehetne jobb első regényt íróként és olvasóként, kellően pörgős, kalandos, humoros, emellett pedig tanulságos a célkorosztály számára. A négy agyat elsősorban a magyar nyelv ügyei miatt kapja, illetve azért, mert érzem, hogy még több van ebben a sorozatban - teljes szívvel szeretnék a következőre ötöt adni. :) 

A sorozathoz kapcsolódó Pinterest táblámon találtok képeket mindenféle istenekről, illetve az író facebook oldaláról leemelt fantasztikus illusztrációkat :D