A könyvről
Kiadó: Fumax
Magyar megjelenés éve: 2017
Eredeti megjelenés éve: 2017
Eredeti cím: Artemis
Fordította: Rusznyák Csaba
Oldalszám: 316 oldal
A történetről
Jazz Bashara bűnöző.
Vagy valami olyasmi. Az élet ugyanis elég kemény Artemisen, a Hold első és egyetlen városában, hacsak nem vagy gazdag turista vagy excentrikus milliárdos. Némi ártalmatlan, de tiltott áru becsempészése nem eget verő bűn, ugyebár? Főleg, ha különböző adósságokat kell törlesztened, mivel a hordári munkádért kapott fizetés a lakbért is alig fedezi.
A dolgok akkor kezdenek megváltozni, amikor Jazznek páratlan lehetősége adódik a tökéletes bűntény elkövetésére, amely akkora nyereséggel kecsegtet, hogy képtelenség lenne visszautasítani. A lehetetlen végrehajtása azonban még csak a kezdet: ráébred, hogy egyenesen egy összeesküvés kellős közepébe csöppent, amelynek célja nem kevesebb, mint átvenni a hatalmat egész Artemis fölött.
Ha pedig túl akarja élni, bele kell mennie élete legbrutálisabb játszmájába, olyan tétekkel, amelyek már egyáltalán nincsenek az ínyére.
Véleményem
Ezt a könyvet azért vártam, mert oly sok emberrel együtt én is elhittem, hogy Andy Weir neve biztosíték a minőségi, szórakoztató olvasmányra. Nem vártam egy második A marsit, csak hasonló színvonalat: egy jó humorú, különleges történetet. Minél nagyobb az elvárás, annál nagyobb a csalódás, ennek örömére szépen pofára is estem. Viszont örülök, hogy elolvastam, mert rég voltam ilyen "bőbeszédű" egy könyvvel kapcsolatban, hiszen csak az olvasás közben írt jegyzeteim kitesznek egy A4-es oldalt - az már a szomorú része, hogy ennek 90%-a negatívum.
Kezdjük a dolog átverés részével. Weir természetesen nem hülye, sőt, megvan a magához való esze - az viszont pofátlanság a részéről, hogy az olvasót hülyére veszi. Fogott egy nagy potenciállal rendelkező alapot - város a Holdon, elég izgalmas, nem? -, majd ügyesen elcseszte piti üzérkedéssel, indokolatlanul mocskos beszéddel, gazdasági - és maffiajátszmákkal. Ahelyett, hogy újdonságot hozott volna, írt valamit, amit, ha a Földön játszódna (ja, meg ha nem lenne narancssárga betűkkel kiemelve a borítón, hogy A marsi szerzőjének új könyve), a legutolsó szomszéd Mari néni se venné meg - így viszont milliós eladásra számíthat, hát persze, hogy nem hagyja ki a lehetőséget. A Hold csak egy jól hangzó díszlet egy abszolút átlagos, fordulatokkal nem kecsegtető történet hátterében. Pedig mennyi lehetőség lett volna benne!
Kaptam egy regényt, ami semmi izgalmat nem tartogatott, mivel végig tudni lehetett, hogy az író nem mer semmiféle drasztikus lépést megtenni. Nem kellett azzal fárasztanom magam, hogy izguljak a főszereplőért (bár amúgy sem érdemelte volna meg, de erről később), mert biztos lehettem benne, hogy úgyis minden megoldódik. Maga a történet hollywoodi klisé - és akcióhalmazok tömkelege, kezdve a roppant kínos "lelkesítő beszéddel", egészen a kötelező csókolózásig. Természetesen már a könyv bejelentésének napján (!) elkeltek a filmes jogok...hát mi ez, ha nem kiváló marketing? Persze, remek mozi lesz belőle, tekintve, hogy Weir filmeket ír, nem könyveket - megspórolja az összes "felesleges" érzelmet, belső vívódást és gondolatot, csak a legszükségesebbeket írja le, azt is csak a hatásvadászat kedvéért. Már A marsiból is hiányoltam az érzelmeket, de ott nem volt ennyire ordító ez a hiba, mint itt, ahol csupa lelketlen robot tesz úgy, mintha emberek lennének - kár, hogy nem hihetőek a megnyilvánulásaik. Az összes karakter sablonos, nincs személyiségük azt leszámítva, hogy az egyik meleg, a másik meg kocsmáros. Egyedül talán a kissé esetlen Svobodát lehet valamennyire megkedvelni, de őt meg sajnálom, amiért egy ilyen könyvbe keveredett. Igaz, miért várok összetett karaktereket, amikor még egy valamirevaló külső leírást sem kaptunk senkiről? Annál tovább nem jutunk, hogy az illető férfi, illetve nő...na jó, szerencsés esetekben annyival árnyaltabb a dolog, hogy jól néz ki. Esetleg alacsony. Ennek alapján ne álmodozzunk belső tulajdonságok, személyes motivációk és összetett személyiségek megismeréséről.
De legalább sikerült stabilan polkorrektnek maradni, manapság ugyanis ez kell a jónépnek. Minden "kötelező" elemet belezsúfolt az író a karakterpalettába: kínaiak, négerek, arabok - akik természetesen muszlimok, ez pedig különösen nagy divat mostanában -, női főszereplő, homoszexualitás. Szabadság, egyenlőség, worldpeace, hurrá. Ja, hozzáteszem, teljesen random módon még a magyarok is előkerülnek, talán ez volt az egyetlen pont, ahol elmosolyodtam.
És itt álljunk meg egy pillanatra. Nem mehetek el szó nélkül a főszereplő, Jazz Bashara karaktere mellett - főleg azért, mert a fent említett terjengős jegyzeteim nagy része róla szól. Kedves Mr. Weir! Van ez a Böszörményi Gyula nevű úriember itt nálunk, aki az Ön szakmabelije. Kérem, többé ne forduljon hiteltelen forrásaihoz, amikor női karaktert kíván megformálni, hanem vegye kézbe a Leányrablás Budapesten című regényt (ha már úgyis érdeklődik a magyarok iránt), és nézze meg, milyen az, amikor egy író tehetséges, és meglett férfi létére 5 perc alatt elhiteti az olvasóval, hogy 16 éves lány.
Jazzről ugyanis egy kurta másodpercig sem tudtam elhinni, hogy nő. Sokkal inkább egy Mark Watney-klón, aki csak azért nő, hogy ezt a tényt el lehessen kendőzni. Ugyan már, kit akarunk átverni? Ennél azért kicsit többet kell ám dolgozni ahhoz, hogy az olvasónak ne tűnjön fel, hogy a két karakter ugyan azon a kaptafán készült. Igen, Mark Watney sikeres volt, mert neki, főleg az ő különleges helyzetében jól áll az önirónia és a káromkodással tűzdelt humor - de ugyan azt kétszer ne akarjuk már eladni! Vagy akkor mondjuk azt, hogy Watney a Holdra költözött és csempésznek állt...Elgondolkoztam rajta, hogy Weir vajon nem tud, vagy nem akar másfajta karakterrel dolgozni? Ha nem tud, akkor maradjon nyugodtan egykönyves szerző, és nagyon fogom szeretni. Ha nem akar, akkor én nem vagyok hajlandó pénzt adni több könyvéért, mert ez egy manipulatív fogás, amivel biztos sok olvasót lehet szerezni, de én pont nem vagyok köztük. (Kit izgat, mi? :D)
Jazz egyszerűen nem hiteles női karakter, ha nem lett volna beleírva a történetbe a neme, vígan maradok abban a tudatban, hogy férfi, és senkinek nem esik bántódása. Ha nem rágják a szádba, soha az életben nem mondod meg róla, hogy nő. A gondolatai, a megnyilvánulásai, a beszólásai mind olyasmik, amiket a férfi főszereplőtől várnánk el (hm, mit szólnál mondjuk Mark Watneyhez?). Igen, rá lehet fogni, hogy ő egy tökös csaj, de...nem, nem lehet, olvastam én már "tökös csaj"ról, de egyik sem volt ilyen szinten férfi. Kevésbé lett volna kínos, ha nem Jazz szemszögéből íródik a történet, hanem egy külső narrátor meséli el.
Ezen felül a főhősnőnek - mély egyetértésben a többi szereplővel - semmiféle személyisége nincs, csupán annyit tudunk róla, hogy - természetesen - jól néz ki, természetesen egy zseni, aki eltékozolja a tehetségét (miért is?), és természetesen mindenki szereti (szintén felmerül a kérdés, hogy miért, én utáltam :D). Hogy ne felejtsük el, Jazz mennyire hiperszuper és csodálatos (de - milyen eredeti ötlet...- hányattatott sorsú, ó, szegény), különféle balhékba keveredik, irracionális döntéseket hoz, de SPOILER (ja, nem) mindig mindenre van egy terve, mindent megold önnön zsenialitásának és polihisztor voltának köszönhetően. A megoldás előtt ugyan mindig becsúszik egy-egy bonyodalom, semmi nem megy zökkenőmentesen, de nehogy az olvasó szívgörcsöt kapjon, ez csak díszlet és szószaporítás, mert a híres Marsi szerzője mégsem jöhet ki egy 200 oldalas kis füzetkével.
Jazz egy csinos(nak mondott) szuperszámítógép, aki összesen körülbelül kétféle érzelemre képes, ezek közül viszont egyik sincs a hitelesség közelében sem.
Szóljunk néhány szót a történetről és a stílusról is. Az, hogy A marsi túl magasra tette a lécet, szerintem az eddigiekből is mindenki számára nyilvánvaló. Elismerem, nem könnyű a "sikeres és tehetséges nagytestvér" árnyékában megszületni, de pont a nagy elvárások miatt kellett volna apait-anyait beleadni ebbe a regénybe, és tényleg egy tejesen más stílusú könyvet írni. Ehelyett Weir erőltette a poénkodást, pontosabban a viccesnek szánt káromkodást, de egyáltalán nem működött, ezzel a helyszínnel és ezekkel a szereplőkkel nem. Hol van az a hangosan nevetős humor, amit vártam? Valahol Jazz mocskos szája alatt, ha jól sejtem. Az, hogy valami alpári, talán vicces egy kiskamasznak, de - remélhetőleg - az átlag olvasónak ennél több kell ahhoz, hogy egy könyv mosolyt csaljon az arcára. Nem beszélve a kiszólógatásról (ugye, neked is feltűnt? Én is csinálom ebben a bejegyzésben, halálra röhögöd magad, mi?) az olvasó felé, amin nyilván szintén viccesnek szánt az író, ehelyett idiótának éreztem magam, amikor például ilyesmit mondott, hogy "ugye, emlékszel, a Holdon kisebb a gravitáció" - mintha az, hogy hatszor elmondja, nem lenne elég.
Emellé az izzadságszagú erőlködés mellé kaptunk egy teljesen hanyagolható alaptörténetet, kicsit sok tudományos és technikai szöveggel, ami engem eléggé untatott, néhol át is ugrottam, annyira nem érdekelt. Ugyan így voltam a gazdasági játszmákkal is, de elismerem, ez az én egyéni problémám, más beállítottságú olvasók számára érdekes lehet egy holdbéli város gazdasági helyzete és az ott folyó pénzmosás, üzérkedés.
Sokkal jobban érdekelt volna Jazz Kelvinnel - egy földi fiú - való levelezése, amiben szerintem sok lehetőség lett volna, de sajnos végig a háttérben maradt és elsikkadt, inkább csak amolyan helykitöltő szerepe volt, illetve kellett ahhoz, hogy néhány dolgot meg tudjon magyarázni vele az író. Kár érte.
A Gizmó (Artemisen ez amolyan okostelefon-szerű eszköz, amivel lehet telefonálni, internetezni, fizetni stb.) ötlete, bár nem új keletű és nem is kifejezetten eredeti, de az elmegy kategóriában elfért volna. Volna. De mondja már meg nekem valaki, hogy létezik ilyen irritáló és indokolatlan szó? Egész nyugodtan kitalálhatott volna valami kevésbé debil nevet is, de ez már inkább csak kötekedés. A másik szó, ami végig az őrületbe kergetett, a kondom. Bocsi, magától a szótól alapból falnak megyek, akkor már inkább legyen óvszer. Na de az a roppant kínos, humorosnak szánt szituáció, amihez "szükség volt" ennek a szónak a többszöri és nyomatékos használatára...na, az aztán kiakasztotta a kiskamaszpoén-mérőmet, negatív irányban.
Ehhez a történethez kidolgozottabb karakterek és lélektani mélységek illettek volna, ha már egyszer egy, A marsitól teljesen eltérő művet akart kiadni a kezéből az író. Az iskolás humoron túl is van élet.
A bejegyzés végére azért tartogattam néhány pozitívumot is, senki ne mondja, hogy egész végig csak szapultam a könyvet. :D Előnye, hogy olvastatja magát, szinte észrevétlenül a végére lehet érni. Nincs túl sok üresjárat, a cselekmény lendületes és pörgős. Elszórakoztam rajta, de mondjuk rengeteg olyan könyv van a polcomon, ami jobban érdekelt volna. A fordítással sem volt semmi probléma, szerencsére nem találkoztam bugyuta, magyartalan mondatokkal.
Azoknak ajánlanám a könyvet, akik szeretik a nagy dózisú akciót, az érdekes helyszíneket, de nem vágynak mellette váratlan fordulatokra. Ha éppen nem fűlik a fogad egy jó kis agytornáztatós, nehezen emészthető történetre, nyugodtan vedd kezedbe ezt a könyvet, el fog szórakoztatni.
Összegzés
Kedvenc idézet: "Lehúzódtam apa egyik kollégája, Stróbl Zsóka boltja mellé, akit a jelek szerint egy súlyos magánhangzójárvány idején neveztek el." /80. oldal/
A cím: Na, emiatt aztán pillantásra sem méltatnám. Mivel a történet abszolút megragadhatatlan egy címmel, ezért nem túl kreatív módon a helyszín neve a cím. Ezzel nincs semmi baj, maximum annyi, hogy hidegen hagy.
A borító: Három pontból körülbelül egyet az igényes és szép kivitelezésre kap, nem csalódtam a Fumax Kiadóban. Jó kézbe venni a könyvet, a szöveg elhelyezése és betűtípusa esztétikus, a borító képe egyszerű, mégis figyelemfelkeltő. Jól mutat a polcon.
Értékelés: Alapjában véve csak egy átlagos, egyszer olvasós könyv, de a nagy elvárások miatt csalódás számomra. Ha egy ismeretlen író könyve lett volna valószínűleg meg sem vettem volna, annyiban hagynám, hogy van hová fejlődni, de kezdetnek nem rossz. Így viszont inkább egy csinos külsőbe bújtatott marketing fogást látok benne. Nem botrányosan olvashatatlan, csupán átlagosabb annál, mint amire számítottam.
