Jeney Zoltán: Rév Fülöp

A könyvről

Kiadó: Kolibri
Megjelenés éve: 2012
Oldalszám: 252 oldal

Sorozat: Rév Fülöp 1.

Illusztrálta: Haránt Artúr

A történetről

Balatóniában, a lovagok, fajszok és miabigyóiak földjén sötét idők járnak: Csobánc király és az egész birodalom segítségre szorul. Akarattya hercegnő tanácsait követve Rév Fülöp útra kel, és kezdetét veszi a kaland… 

Anekdota

- Ne szólj bele, Juli, senki nem kérte a véleményedet - mondtam magamnak egy beazonosíthatatlan nevű napon (a két ünnep között, tehát Az elfolyó idő live action idején) a könyvesboltban szemlélődve, kezemben a Rév Fülöp Fajszföldön egy zöldellő példányával, miközben aktívan és szégyentelenül hallgatóztam. Kisgyerekes anyuka kérte éppen mellettem az eladó segítségét a következő paraméterekkel: a csemeték szeretik a vicceset, viszont a Ruminit ki nem állhatják (nem célzott negatív reklám, sajnálom, de én is hasonlóan érzek iránta). Na, gondoltam magamban, ezek a kölkök az én lelkitársaim, muszáj küldenem nekik egy jó könyvélményt - ismeretlen szeretettel és hivatásomhoz hűséges célokkal. Szóval, bár távolabb nem is állhatna tőlem az effajta nyomulás, azért csak beleszóltam. Nem untatnék senkit kikezdhetetlen érveim részletezésével - majd csak pár sorral lejjebb -, a lényeg, hogy ügyesen eladtam egy példányt ebből a remek könyvből. Ennyire szeretem én a Rév Fülöpöt. 

Véleményem

A barátnőimmel minden nyáron Révfülöpön töltünk egy hétvégét, így mikor annak idején megláttam a regény címét, nem is igazán izgattam magam rajta, hogy miről szól, azonnal a kívánságlistámon landolt - már csak a poén kedvéért is. Aztán ott is maradt hosszú-hosszú évekig szegény. Igazából nem is terveztem egészen komolyan, hogy valamikor majd megveszem - meg is feledkeztem már róla -, egészen addig, míg kiválasztottam a szakdolgozatom témáját, és elkezdtem potenciális áldozatokat gyerekkönyveket keresni hozzá. Nem volt túl sok támpontom, sem ötletem, így jó sokáig böngésztem a moly mindenféle címkéjét, amikor is a homlokomra csaptam, hogy "nahát, tényleg, a Rév Fülöp!" Így találtunk újra egymásra.

Be kell vallanom valamit, mielőtt áradozni kezdenék róla. Az első fejezetet végig szenvedtem, utána nem is volt sok kedvem elővenni egy darabig. Megérkeztem egy világba, ami zavaros volt, kicsit butácskának éreztem, kicsit erőltetettnek, alig haladtam az oldalakkal. Arra gondoltam, "atyaég, ciki lesz, ha nem bírom ezt a könyvet elolvasni...annyira akartam!" Szóval nem volt zökkenőmentes az indulás, de annál gyorsabban faltam fel a maradék tizenhat fejezetet. Mert ha egyszer ráhangolódsz Jeney Zoltán humorára, nagyon hamar a könyvbe temetkezve találhatod magad, miközben idiótán vinnyogsz a röhögéstől. Szórakoztatóbb gyerekkönyvet a Cirrus a tűzfalon óta nem olvastam, pedig volt kötelezőm rendesen a témában. 

"Balatónia tavi ország, ott terem a mormolánc és a kockafű."

/7. oldal/

Ahogy azt a regény alcíme is mutatja (Balatóniai lovagregény), a Rév Fülöp hamisítatlan lovagregény szerelemmel, küzdelemmel, fordulatokkal, küldetéssel - és egy nagy adag kreativitással. Az író páratlan nyelvérzékről tesz tanúbizonyságot - nem is csoda, ha egyszer műfordító -, úgy csűri-csavarja a Balaton-környéki földrajzi neveket, hogy újrahasznosításuk által egy egészen új világot teremt. Balatóniában ugyanis nem kikerics és aranyeső nyílik (bár lehet, hogy az is), hanem ederics és csajág, a folyókban vígan úszkálnak a bézseny-hadak, az asztalon illatozik az íncsiklandó tördemic és gulács, lakáj nincs, van ellenben fő-és szobakajár. Csobánc király, Akarattya hercegnő, Gyenes és Diás, báró Hegyeschtűy Vászoly (aki történetesen nem manó, hanem fajsz), Monosz ló, Páhok király és a többiek mind-mind ismerősök lehetnek azok számára, akik jártak már a magyar tenger környékén. A könyv azonban nem a Balatonról szól, hanem egy Rév Fülöp nevű kisfiúról, aki történetesen lovagnak áll. A Balaton, ahogy azt Jeney Zoltán egy vele készült interjúban nyilatkozta, inkább egy "hangulati elem, mint egy díszlet, vagy egy aláfestő zene." Mondhatom, rég láttam ilyen tökéletesen eltalált díszletet. Vigyázat! Ha ezt a regényt elolvasod, soha többé nem tudsz majd ugyanúgy nézni országunk egyetlen településére sem - vagy a fantáziát és a lehetőséget keresed bennük, vagy eszedbe jut egy-egy kedves szereplő, momentum a regényből. Én például a munkám kapcsán sok önkormányzattal "találkozom" - mondhatom, lelkesebben dolgoztam, amikor ismerős nevet láttam. :D

Történetünk kezdetén főhősünk, a lusta, réveteg álmodozó, Rév Fülöp akaratlanul csöppen bele rövidke életének legnagyobb kalandjába. Csobánc király, Balatónia bölcs uralkodója ugyanis elkapta a rettegett kiliti-lázat, ami állandó csuklásra készteti. Összehívják hát a királyság apraja-nagyját, fiúkat és férfiakat, lovagokat és notórius heverészőket, hogy induljanak útnak a Vendek folyó forrásvidékére, ahol a láz egyetlen ellenszere, a vendeki virág terem. Van azonban egy kis bökkenő: a virág csak a legderekabb lovagnak nyílik. Fülöp, aki nem hogy a szántódpusztán kívül nem járt még soha, de egy árva lovagot sem látott életében, megdöbbenve tapasztalja, hogy a roppant közvetlen és jókedélyű Ádánd lovag máris fegyverhordozót csinált belőle. Új gazdájával, és Akarattya hercegnő rejtélyes versével felfegyverkezve útnak indul hát, hogy gyógyírt hozzon királya szenvedéseire. Hamarosan csatlakozik hozzájuk báró Hegyeschtűy Vászoly - barátainak röviden Vaszi -, a mogorva, szarkasztikus, ám jólelkű fajsz. (Apró termete ellenére nem összetévesztendő a manókkal!) Ők hárman (és Ádánd lova, Monosz ló) kalandos utat járnak be, míg elérik úti céljukat: megküzdenek többek közt Aráccsal, a Vörös Lovaggal, eltöltenek egy éjszakát Meszesvár furcsa polgárai között, kalózok fogságába esnek, a Bakonyi Banyánál vendégeskednek, és átverekszik magukat a Halápi lápon. Barangolásaik végén nagy titkokra derül fény, és mindenki elnyeri a maga jutalmát. 

Érdekes a könyv felépítése is, hiszen a mesén belül is találhatunk néhány mesét, amelyekről eleinte azt gondolhatjuk, csupán kitekintések, írói elkalandozások - ám a történet végére szépen összeáll minden, és helyükre kerülnek az apró anekdoták is. Lám, minden mindennel összefügg! A regény végén egy igazán elbűvölő fordulat részesei lehetünk, amit a szemfülesebb olvasó persze körülbelül a felénél megsejt, mégis örömmel részesül a nagy leleplezés boldogságában. 

"Annyira hozzászoktak, hogy mindenből kettő van, hogy kettesével szedték a lépcsőfokokat, két végén égették a gyertyát, két legyet ütöttek egy csapásra, mindig kettőn állt a vásár, és mindenkinek kivétel nélkül kettéállt a füle."

/113. oldal/

Azt szeretem nagyon a Rév Fülöp nyelvezetében, hogy nem próbálja hülyére venni a gyerekeket. Gazdag szókincset használ, szebbnél szebb szójátékokat vonultat fel úgy, hogy a szöveg kicsiknek és nagyoknak is élvezhető legyen. A szöveg a magyar nyelv minden kincsét tálcán kínálja, miközben vérbeli mutatványosként játszadozik velük. Páratlan humora nagyon hamar beszippantja az embert - vigyázzunk, mert súlyos függőséget okoz! Kiváló példája annak, hogy van élet a böfögős-másokat cseszegetős "poénokon" túl is.

A kötet gyönyörű, lovagi krónikákat idéző borítója és a benne található mozgalmas, hangulatos illusztrációk Haránt Artúr munkáját dicsérik. A képek sajátos színvilággal rendelkeznek: csupán a fekete, a fehér és főként a barna színeket használják, különleges atmoszférát teremtve ezzel a könyvnek. A belső borítókon a szereplők portéi is feltűnnek, én sokszor lapoztam vissza, mikor felbukkant egy-egy karakter. Ezen kívül minden fejezet iniciáléval indul, még inkább megtámogatva a lovagregény hangulatát. Az illusztrátornak nagyon rövid határidőn belül kellett mindezt megalkotnia, és úgy gondolom, tökéletesen teljesítette a feladatot. A könyv soha nem lehetne kerek egész ezek nélkül a képek nélkül, Haránt Artúr egész kis világot teremtett hat hét leforgása alatt.

Miért ajánlom kicsiknek felolvasásra, nagyobbaknak (ebbe a kategóriába mindenki beletartozik, aki ismeri a betűket :D) önálló olvasásra? Egyrészt kellemesen hosszú, így sok esti mesére elég, avagy nagy sikerélményre az önállóan olvasó gyerekek számára. Másrészt izgalmas, fordulatos, egész kicsit romantikus is. De legfőképpen: aki hallja, olvassa ezt a könyvet, annak hatalmas felfedezésben lehet része (ha még nem tudná): a magyar nyelv páratlan. Úgy gondolom, azok a ráismerések (Jé, ez a szó ezt is jelentheti! Nahát, ha így használjuk, egészen vicces!), amiket a Rév Fülöp tud nyújtani a gyerekeknek a nyelvi játékok által, megalapozhatják nem csak a bő szókincset és a helyes nyelvhasználatot, hanem a nyelv és az olvasás szeretetét is. Aki ezt a könyvet olvassa, észrevétlenül tanul és sokkal többet fejlődik a nyelvérzéke (mert igen, az anyanyelvhez is kell!), mint egy-egy nyelvtan óra alkalmával.

Összegzés

Kedvenc idézet: 

"– Láttál te már lovagot fegyverhordozó nélkül?
– Nem – mondta Fülöp, és nem merte megvallani, hogy tulajdonképpen e napig lovagot sem látott, csak a faluban mesélték neki a szép történeteket a bátor hőstettekről, amiket nemes vitézek vittek véghez szerte a világban.
– Te is vittél már véghez hőstetteket szerte a világban? – kérdezte Fülöp, ha már eszébe jutott a dolog.
– Persze – mondta Ádánd –, mit képzelsz?! Tavaly például legyőztem Litér sárkányát.
– Tényleg? – borzongott meg Fülöp, holott elképzelése sem volt, milyen is egy sárkány.
– Igen – kuncogott a lovag –, nem vette észre az egyik lovamat, és csúnya mattot kapott." /21-22. oldal/

Illetve:
"De a névadás kérdése még mindig nem oldódott meg. Nem hívhatták Páhoknak mind a két gyereket! Bár felmerült, hogy az egyiket Hat És Feledik Páhoknak fogják hívni, a másikat pedig Hetediknek, de ezt gyorsan elvetették, mert mégsem szólíthatnak úgy egy gyereket, hogy Hat És „Feledik”. Hogy becéznék vajon? Hatoska? Feleske? Nem tűnt egyik változat sem kivitelezhetőnek. Arra is gondoltak, hogy legyen az egyik gyerek neve Pá, a másiké meg Hok. Akkor együtt lehetnének Hetedik Pá-Hok. Valami ostoba udvaronc még azt is felvetette, hogy hívják mind a kettőt Páhnak, és akkor ők lehetnének a Páhok, de ezt már senki sem vette komolyan." /113-114. oldal/

A cím: Nem kimondottan extra, de én például a fent említett személyes okokból pont emiatt figyeltem fel rá.

A borító: Mestermű. A színek, a fények, a betűtípus, a lusta kis Fülöp mind-mind a helyükön vannak. Sosem szégyellem bevallani, ha a borító miatt kezdek el foglalkozni egy könyvvel - és bizony, már csak ezért a szépségért megérné megvenni a Rév Fülöpöt. Jó kézbe venni, strapabíró a keménykötés, és - bár nem tartozik ide szorosan - beépített könyvjelző is van benne! Tudjátok, az a "retro" fajta anyagcsík - van ennek rendes neve? Az egész kiadvány nagyon igényes.

Értékelés: Rév Fülöp története valódi fejlődésregény, amely fontos üzeneteket hordoz a barátságról, hűségről, bátorságról, testvéri szeretetről, de legfőképp önmagunkról. A legkisebb is vihet véghez nagy tetteket, olykor a félelem is állhat a mi oldalunkon és bizony érvényes az örök igazság: többet ésszel, mint erővel!
Ajánlom mindenkinek, aki egy valódi mesét keres, valódi értékekkel, izgalmas történettel, kedves szereplőkkel és fergeteges humorral. Nem fogtok csalódni.

Luxuskörülmények a Bükkben - magyar "valóság" Leiner Laura Ég veled című regényében

Figyelem! Ez egy spoileres értékelés, ezért csak akkor olvasd el, hanem zavar, hogy lelövök pár poént, illetve ha már olvastad a könyvet! Köszönöm. 

A könyvről

Kiadó: L&L Kiadó
Megjelenés éve: 2017
Oldalszám: 432 oldal

Sorozat: Iskolák Versenye 1.

A történetről

Újvári Hanna a tinik megszokott életét élte egészen egy évvel ezelőttig, egy családi tragédia azonban mindent megváltoztatott. Most apukájával kettesben tölti a hétköznapokat, és rég nem a korosztályának átlagos problémái foglalkoztatják. 
Miután átveszi a tizenegyedikes bizonyítványát, az évzáró után váratlan felkérést kap az igazgatótól: részt vehet egy iskolai versenyen, ahol kiváló matekosként főleg a logikai feladatok megoldásában számítanak rá. 
Hanna környezete ragaszkodik hozzá, hogy elmenjen a megmérettetésre, így a Szirtes Gimnázium négyfős csapata elindul az Iskolák Országos Versenyére.

Véleményem

Aki sportol, az agyatlan. Aki jó matekból, az unalmas óráit integrálással és deriválással üti el. Aki okos, az nyeszlett és szerencsétlen. Hölgyeim és uraim! Megnyílt Leiner Laura legújabb sztereotípia kiállítása, belépés csak saját felelősségre.
Sokan az írónő eddigi legjobb könyvének tartják az Ég veledet, és igaz ami igaz - bár nem vagyok túlképzett Leiner Laura téren -, azért a Szent Johanna Giminél tényleg jobban sikerült. Ezzel még nem dicsértem meg. A történet más, a szereplők ugyan azok, csupán új nevet kaptak. Ne legyenek hiú ábrándjaink, csak semmi izgalom, ebben a regényben ugyan azokat a sablonokat fogjuk kapni, ami olyan jól bevált már a Szent Johanna Gimi esetében is. Na de ne szaladjunk ennyire előre!

Az Ég veled története izgalmas - lenne, ha a fülszöveg nem lenne iszonyatosan közhelyes. Újvári Hanna a tinik megszokott életét élte  - no lám, mint a többi 100+ YA regény főhősnője, aki aztán hirtelen extrém körülmények között találja magát és megváltozik az egész élete. Családi tragédia - manapság szinte kötelező elem, az lenne a váratlan fordulat, ha egy normális családmodellt mutatna valaki a könyvében ahelyett, hogy ilyen-olyan módszerekkel csonkítja szerencsétlen főhős famíliáját. Ha ezen a fülszövegen múlik, soha nem vettem volna a kezembe ezt a könyvet. Szerencséje, hogy unatkoztam. Egyébként az alapötlet (leszámítva a sallangokat) szerintem megér egy misét, az Iskolák Versenye - nevét leszámítva - kreatív és szórakoztató sorozat is lehetne, ám számos bosszantó hibájáról nem tudtam elfordítani a tekintetemet. Nem mondom, olvastatta magát, sőt, megkockáztatom, hogy a következő részeket is el fogom olvasni, mert érdekelnek a feladatok - az nem, hogy ki nyeri meg, mert valószínűleg a 4 főszereplő csapat marad utoljára, aztán Hannáék nyernek. Bocsi, elspoilereztem egy könyvet, ami még meg sem jelent? My bad. De ne legyen igazam.

A regény fő gyengesége a karakterábrázolásban rejlik. A humor egyetlen forrása - már akinek ez vicces - ugyanis az, hogy az írónő folyamatosan hülyét csinál a szereplőiből. A Szent Johanna Gimiben feltűnt sablonkarakterek reneszánszukat élik az Ég veledben, mindenkit megtalálhatunk benne, aki egykor a szívünknek kedves volt. Itt van nekünk a szürke, okostojás főhősnő, akibe random beleszeret az aktuális közösség hajdobáló menőcsávója. A buta gyúrós, aki azért vicces mert nincs agya. Az ok nélkül ellenségeskedő menőcsajok, a számítógépfüggők, a gizdák. Amellett, hogy bosszantóan ismerős az egész, elkeserítő, ha valakinek ez jelenti az egyetlen poént: beskatulyázni másokat. Elképesztően sértő bizonyos embercsoportokra nézve. Vegyük a nyelvtan nácikat, mert én is az vagyok, és igenis kikérem magamnak azt, amit a jó nyelvtanosnak beállított Marcival művelt az írónő. Szerencsétlen gyereknek sok szerepe nem volt, csak az, hogy a beszélgetésekbe erőltetett hibákat javítgatta felháborodva. Na, egyrészt ennél azért összetettebb egy ember (nem csak a nyelvtan nácik, hanem bárki, aki nem egy amőba szintjén tengeti mindennapjait). Másrészt meg kár volt a művi hibákat belerakni, volt elég magyartalanság a könyvben anélkül is. Kedvenc példám:

„A szervezők egy kicsit ráfekhetnének a social médiákra is (…)”- na, LL meg a nyelvtanra. Gyorstalpaló: egyes számban médium, többesben média. Médiák, mint olyan, nem létezik. Nyelvtan náci balra el, megyek lesben állni a következő hibára, amit valaki beszéd közben ejt, addig meg fának álcázom magam és nem csinálok semmit. 

Visszatérve a témára: itt mindenki egyszerű, mint a faék, ami azért hasznos, mert legalább nem kell ráhangolódnunk a karakterekre, megterhelve ezzel a lelkivilágunkat. Az összes szereplő egysíkú és fájdalmasan bugyuta - jó, talán Hannának van egynél több tulajdonsága. Mondjuk három, erős jóindulattal. Éppen ezért jogosan hangzik el a szájából a következő idézet a tinifilmekkel kapcsolatban: 

"– Jó, elmondom, hogy mi a bajom a mozival és filmekkel – köszörültem meg a torkom.

– Rendben. Győzz meg – mosolyodott el.

- A karakterek. Egydimenziósak - mondtam ki. (...) - A valóság nem ilyen. Van, aki humán tárgyakból erős, van, aki sportoló, és van, akinek a reál megy. Olyan is van, akinek meg minden. De az érdeklődési kör nem vetül ki ennyire az emberre, nem lehet sablonosan kategorizálni."

Adja az ég, hogy ez önirónia legyen az írónő részéről, annak ugyanis fergeteges - minden más esetben én szégyellem magam helyette. 

Újvári Hanna (aka Rentai Renáta, aka LL prédikátori magyar hangja) ismerős lehet az SZJG-ből, hiszen kedvenc Renátánkhoz hasonlóan ő is kiemelkedően jó valamiből. De ne legyen mindig magyaros a főhős, Hanna egy ifjú matekzseni, diákolimpiát nyert, szabadidejét integrálással, deriválással és non-stop sudokuzással tölti - mert ez teljesen életszerű és normális. Zsenialitása a következőkben nyilvánul meg a regény folyamán: képes egész számokat osztani (kiszámolja, hány felnőtt jut egy diákra a táborban; illetve a faházak száma és befogadóképessége alapján megmondja, hány csapat lehet a versenyen - erre a többiek tátott szájjal istenítik, hogy "nahát, te aztán tényleg állati jó vagy matekból"), netán szorozni is. Mint a legtöbb jó képességű nyolcéves. Ki kell ábrándítanom mindenkit, a sudokut egy közepes logikával megáldott középiskolás (vagy egy egykoron bukdácsoló matekos = én) is ki tudja rakni, matematika tudást nem igényel. Szegény Hanna egyértelműen Reni árnyékában született. Íme a bizonyítékok: Reni, a nagy irodalmár roppant visszahúzódó, orra általában egy könyvbe lóg. Hanna, a nagy matekos roppant visszahúzódó (édesanyja elvesztése miatt, hogy eggyel árnyaljuk), orra általában a telefonját súrolja, amin sudokut játszik. Reni érettebb kortársainál - állítólag. Hanna érettebb kortársainál - mert meglátta az élet csúnya arcát, és most elítél mindenkit, aki nem depis. Renit - bár két szót nem tud szólni, magának való és halál unalmas - kiszemeli magának az iskola ügyeletes macsója, akiről a 8 rész alatt nem derül ki, hogy mitől olyan menő. Hannát - bár két szót nem akar szólni, magának való és teljességgel láthatatlan - kiszemeli magának a tábor ügyeletes macsója. Mindketten imádják a visszatérő elemeket, úgy mint: Reni minden második oldalon hisztizik, mert nem találja a kedvenc pulcsiját, és kényszert érez rá, hogy állandóan hangoztassa, meteorológiai befolyásoltság alatt áll. Hanna mániákusan tekergeti a karkötőjét, dörzsölgeti az arcát, illetve mantraként ismételgeti, hogy amikor az anyukája meghalt, az apja a feleségét, a nagyanyja a lányát vesztette el - de az ő gyásza mindenkiét übereli, mert ő az anyját. Mondhatni, erősen kényszeres szegény.

Térjünk át arra, ami megkülönbözteti Hannát sokat kritizált elődjétől: a veszteség. Hanna ugyanis a világ minden fájdalmát cipeli magával édesanyja halála miatt, és megvet mindenki mást, aki nem látja, milyen rövid az élet, és a közösségi médiára pazarolja az értékes perceit, amit akár a szeretteivel is tölthetne. Igen, ami vele történt, tényleg borzalmas, senki ne tapasztalja meg ilyen fiatalon, milyen elveszíteni egy szülőt. De. Egy percig sem hittem el, hogy Hannának valóban meghalt az anyukája, hogy valóban szomorú. Ugyanazt szajkózta: az egész élet szar. Mindenki szar, akinek élnek a szülei és ő mégis a neten lóg családi összeborulás helyett. Nem szabad jól éreznem magam, mert most már mindörökké minden szar. Mintha egy robotot programoztak volna be. Mintha az írónő fogta volna a gyászt, arra a szintre egyszerűsítette volna, ahol a karakterei is vannak, és újra és újra elmondatta volna vele. Nem éreztem a szavak mögött valódi fájdalmat, valódi embert, csak egy betanult előadást láttam, művi dramatizálását egy sablonos karakternek. Annak, akinek ilyen gondolatai vannak, erősen javasolt egy pszichológus, ha pedig egy kamaszt ilyen veszteség ér, egyenesen kötelező lenne. Ehelyett mit csinál Hanna apja? Sopánkodik, hogy ez a szerencsétlen gyerek mennyire magába fordult, valamint megeszi a lánya által készített egészséges ételeket, és úgy tesz, mintha teljesen normális lenne, hogy ennyire görcsösen "életben akarja tartani". Szakszerű segítség kinek kell, mikor minden ilyen jól megy anélkül is? 
Újvári Hanna nem más, mint Leiner Laura prédikátori hangja, aki megpróbálta beleerőszakolni a könyvbe azt, hogy milyen szörnyűek ezek a mai fiatalok, akik mást sem csinálnak, csak a neten lógnak. Az ilyesfajta didaktikus szövegnek nincs helye a szórakoztató irodalomban, mert erőlködéstől bűzlik az egész. Azzal nem lehet megtéríteni a fiatalságot, hogy degradáljuk őket együgyű Instagram és Facebook függőkké. Egyrészt nem hiszem el - nem akarom elhinni -, hogy ilyenek a mai tizenévesek, másrészt nem hiszem el, hogy bárki azzal akarhatja befolyásolni őket, hogy alázza a generációjukat. Mondhatnám, ez pedagógiailag helytelen és aljas, de nem mondom. :D  Egyébként egész helyes kis boszorkányüldözést rittyentett az írónő a közösségi média és használói ellen, csak az a baj, hogy hiteltelen az egész. 

Történetünk másik főszereplője Cortez Kornél, akinek a megjelenésével életem legvalósághűbb deja vu-jét éltem át. Nem találkoztam én már valahol ezzel a karakterrel? Barna haját, mely a szemébe lóg, gyakran söpri félre laza mozdulattal. Iszonyat menő, de nem tudni, miért. Vonzódik a szürke kisegerekhez. Olyan laza, majd' szétesik. Csak nem akartuk a fiatalkorú rajongókat egy Cortez-utánzattal megvenni? Ugye nem? Jó, tartozom egy vallomással, Kornél szinte már szimpatikus és kidolgozott volt Cortezhez képest. Némi egyéniséget is mutatott a regény során, ami nagy szó. Ez persze még nem magyarázza az instant love-ot, ami elengedhetetlen kelléke egy YA regénynek, természetesen.

A Szirtes Gimi csapatának többi tagjáról csak néhány mondatban emlékeznék meg, pontosan olyan arányban, amekkora szerephez jutottak szerencsétlenek. A Pirosak másik lány versenyzője Bernadett, az NDK-s úszónő, izé, vízilabdázó. Sokat nem tesz hozzá a dolgokhoz azon kívül, hogy buzog benne a versenyszellem, és barátjával, A Danival bonyolít órákig tartó, egyszavas mondatokból álló telefonbeszélgetéseket. A Daniban az a vicces (nem), hogy birkózó, és olyan kommunikációs szinten van, mint egy alulfejlett kétéves - mert ugye poén, hogy a sportolók buták -, valamint betegesen féltékeny. Ennyire összetett fickó ez A Dani. De eltértem a tárgytól, hiszen a Piros csapatot akartam bemutatni. 
Az erő másik képviselője Lóri, akit azért választott be az elméletileg érett, szakmailag felkészült pedagógusokból álló tanács, mert...oké, zavarba jöttem, amiért ezt le kell írnom. Azért választották, mert izmos a vádlija. Ugye? Én is alig látok, annyira sírok a röhögéstől. Bizonyára nem volt az egész iskolában senki Bernadetten kívül, akinek kiváló sporteredményei voltak, ezért azt a diákot választották, akinek izmos a vádlija. Nem, igazából azért választották, mert szükség volt egy Zsoltira idétlen bohócra, aki azzal szórakoztatja az olvasóközönséget, hogy - mivel ugye gyúrós - sík hülye. Ezzel el is mondtam róla mindent, amit tudni érdemes. 
A negyedik tag a kilencedikes Zsombi, akinek értelmi és érzelmi szintje egy ötödikesé. Attól, hogy két évvel fiatalabb a főhősnél, még nem lesz dedós. Ne akarja elhitetni velem senki, hogy ilyen egy mai 14 éves: koslat a "menők" után, mint egy kiskutya, és hisztizik, mint egy nagyranőtt csecsemő. Közben persze országos robotika bajnok. És...nem, ennyi. 

Érdemes szót ejteni a mellékszereplőkről is, mert ők idegesítettek fel a legjobban, pontosabban kettő közülük. Az egyik természetesen Takács Titanilla történelem-tanárnő, akinek alliteráló neve és titulusa legalább akkora poén, mint a Téli Tihany Teljesítménytúra,  ha tízéves az ember. De nem is érdekel, legalább látnak az ifjú olvasók egy példát erre a szóképre a szórakoztató irodalomban is. A baj az, hogy TT olyan, amilyen: egy szexi, iszonyat buta plázacica. Érezzük a paradoxont? Értem, nagyon vicces egy ilyen tanár, de annyira szürreális, hogy Salvador Dalí is sikítva tépné a bajszát, ha valaki megemlítené neki. Igen, a szexi tanárnénik bizonyára köztünk élnek (nézzetek csak meg engem -  hahaha, bocsi, ez szar volt :D), de egy TT-féle ostoba plázaszökevénynek eszébe nem jutna a tanítás. Egyrészt - remélhetőleg - hamar kibukna a egyetemről, másrészt meg egy magafajtának a tanári életpálya kizárt, hogy vonzó legyen. Főként a fizetés: megnézném, hányszor menne a Starbucksba a pedagógusi béréből. Ha mindenáron kellett egy ilyen karakter, akkor miért nem kísérte a gyerekeket pl. az iskolai titkárnő, mert mondjuk minden tanár elutazott nyaralni? A többi pedagógus se nagyon tett hozzá eddig a versenyhez, szóval senkinek nem tűnt volna fel.
A másik életidegen mellékszereplő Kocsis igazgató. A könyv elején hőseink az igazgatói iroda várótermében ücsörögnek teljesen kétségbeesve és tanácstalanul: vajon mit követhettek el? Miért szólította magához őket a vaskalapos, szörnyen szigorú diri, akinek a várójában ki van írva, hogy tilos a telefonozás - és ettől minden gyerek halálra rémül. Ez az internetet tűzzel-vassal üldöző férfi a regény további részében élő videókat közvetít az Instagramon, percenként Facebook posztokkal bombázza a diákokat és videochatel a verseny résztvevőivel. Shit just got real. De nem is ezzel cseszett fel igazán, hanem a nagyravágyásával, ami kb. az egyetlen tulajdonsága is egyben. Gyerekek, induljatok ezen a nívós versenyen, mert kell az a fránya kupa. Ennyi. Ha kell, törjétek össze magatokat, felőlem vadászhattok is egymásra, csak hozzátok el a serleget. Mert az kell. Ilyen a jó pedagógus, az igazgatók gyöngye. Frászt kaptam tőle, komolyan. 

A karakterábrázolás hiányosságai mellett a történetet is érdemes górcső alá venni. Adott egy iskolák közti megmérettetés, amit már nyolc éve minden nyáron megrendeznek A Titokzatos Szervezők. Az Iskolák Országos Versenyében az a poén, hogy bár mindenki be akar jutni, mégsem hallott róla soha senki. Amikor már az ezredik, ezzel kapcsolatos vicc hangzik el, finoman szólva unalmas. Az is roppant érdekes, hogy bár senki nem hallott róla, rengeteg szponzora van. Mindamellett, hogy hatalmas dicsőség bekerülni a versenybe, kiderül, hogy az indulókat sorsolják. Mekkora eredmény, ha kihúzzák a nevedet egy kalapból, nem? A tábornak álcázott verseny két hétig tart - ehhez képest a regény 5 (vagy 6, már nem is emlékszem) napot ölel fel. 432 oldal, csak mondom. Mondjuk, ha megspóroltuk volna a karkötő tekergetést, a felesleges rinyálást és mártírkodást, akár egy egész hét is belefért volna. De hogy lenne akkor belőle trilógia? 
Nos, ebben az évben a Szirtes Gimi is abban a kegyben részesül, hogy négy tanulót küldhet az indulásig titokban tartott helyszínen megrendezésre kerülő táborba. A csapat a fent említett válogatott kiválóságokból áll össze, ám egyikük úgy gondolja, nem érdemli meg, hogy másra is gondoljon a világ összes fájdalmán kívül, ezért kéreti magát. Hová is lenne az a 20+ oldal, ha egyből belemenne, nem? Hanna persze végül nagy kegyesen beadja a derekát, és felszáll a buszra, mely egyenesen a Bükkbe repíti a fantasztikus négyest. 
A Bükkbe, ahol egy luxustábor várja őket medencével, svédasztalos reggelivel, saját fürdőszobával és minden full-extrával, mert hát teli van a Bükk-hegység ehhez hasonló létesítményekkel. Ja, és a legjobb: internet is van! A túraösvényeken is! Ennek hála nyomon követhetjük Kocsis igazgató roppant érdekfeszítő helykitöltő Facebook bejegyzéseit, amelyek alá minősíthetetlen kommentek érkeznek az iskola diákjaitól. A trágárságtól elkezdve a tanárok osztásáig van itt minden, mi szem-szájnak ingere, de az igazgató mindig elintézi őket egy ejnye-bejnye, gyerekkel - majd ALÁÍRJA a kommentjét (oh God why?). Bízom benne, hogy senki nem gondolja azt a regényt olvasó diákok közül, hogy ez normális, és a valóságban mindenféle következmény nélkül ők is megtehetnék - mert ugye poén. Bízom abban is, hogy nincs olyan intézmény Magyarországon, ami ezt eltűrné a tanulóitól. Mélységesen felháborított ez a jelenség. Arra akarjuk nevelni a fiatalokat, hogy az internet fujj, csúnya, ördögtől való, miközben azt mutatjuk nekik, hogy a tisztelet "nem menő", az viszont vicces, ha nyilvánosan elküldjük a tanárt az anyjába? Szégyen, és most nem csak a leendő pedagógus beszél belőlem, hanem az egykori, tanárait tisztelő diák is. Persze, engem sem csupa tiszteletreméltó ember tanított életem során, de eszembe nem jutott volna, hogy ilyen paraszt legyek bármelyikükkel is. 

Végül, de nem utolsó sorban következzen a kedvenc témám, a könyv nyelvezete. Az Ég veled Hanna szemszögéből, egyes szám első személyben írja le a történéseket, amivel semmi baj nem lenne, ha nem úgy fogalmazna, mint egy élemedett korú professzor. Hadd mutassam meg azt, amitől már a regény elején égnek állt a hajam: „Bernadett arca előtt repetitíven járt a bizonyítványa, ahogyan a kezében fogva legyezte magát vele.” Ugye, ti is gyakran használtátok ezt a szót 17 éves korotokban? Nem? Hát, nem is vagytok matekzsenik, na. Amellett, hogy sűrűn használ oda nem illő, életidegen kifejezéseket, akadnak szép számmal furcsa mondatok is: "Nem azért nem néztem velük a meghalós tinifilmet és hagytam ki a sírós-lányos programot, mert kiborítanának a látottak, vagy a mozi drámaisága, hanem azért, mert feldühítene egy újabb szarkupac film arról, ahogyan idealizálják és romantizálják a betegséget, mint olyant." Mármint milyent? Elég erős a szarkupac szót használni egyébként, főleg két olyan "okos" kifejezés előtt, mint az idealizálás és romantizálás. (Utóbbit szinte biztos, hogy életemben nem vettem a számra, szóval teljesen elhiszem, hogy egy 17 éves igen.) 
A könyv olvasása közben azt is megtudtam, mi LL két kedvenc szava. Az első számú győztes a 'szórakozottan' - minden második mondatban valaki szórakozottan csinált valamit, és volt egy pont, amikor rájöttem, hogy nem biztos, hogy az írónő arra használta ezt a kifejezést, amire valójában akarta. Mutatom: "Differenciál egyenletek - mondtam, Kornél pedig szórakozottan figyelt." Először is árulja már el nekem valaki, hogyan lehet szórakozottan figyelni arra, amit a másik mond? Tudjuk, mit jelent az, hogy valaki szórakozott (melléknév)? A Wiki szótár szerint: "Akinek az esze tétova, s az előtte lévő tárgyra nem figyel." A fent említett idézetben szerintem arra akart célozni LL, hogy Kornél jól szórakozott Hannán/azon amit mondott. A kontextus a következő volt (visszakerestem, csak azért is): Hanna éppen azt ecsetelte, hogy az ő családja milyen kocka, az apjával gyerekkorában sokat derivált (!), de mást is csináltak, erre Kornél rákérdez: például? Erre jön az idézett válasz. Mindezt csak azért írtam le, hogy egyetlen tulajdonságom, a nyelvtan náciság oltárán áldozhassak. 
A második kedvenc kifejezés a 'röhög', ebben a regényben (de az SZJG-ben is sokszor) ugyanis mindenki röhög, mint egy elborult hiéna-falka. Annyi jó szinonimája van a nevetésnek! Sokkal finomabban is lehetett volna árnyalni ezt a kifejezést, de a röhögésen kívül semmilyen más szóval nem találkoztam. A végére kezdtem úgy érezni, hogy itt mindenki idétlen elmeháborodott.

Senki ne higgye azt, hogy igazságtalan vagyok. Ez a könyv jó lehetett volna, és Leiner Laurának igenis jó ötletei vannak, csak úgy érzem, nem tud, vagy nem mer újat mutatni, mélyebbre menni. Továbbra is fenntartom, hogy a verseny ötlete nagyon a helyén van - bár a helyszín nem túl valósághű...-, a feladatok kreatívak és érdekesek, a tábor-feeling nagyon jól eltalált. Ja, és a nagyi! Majdnem elfelejtettem nagyit. Hanna nagymamája talán a legemberibb karakter az egész regényben, valóban vicces beszólásai vannak, és nem ejtették a fejére. Több nagyit és kevesebb A Danit a népnek! 

Összegzés

Kedvenc idézet:  
"(…) A tavalyi évben például a Balatonon volt megrendezve, így az odaérkező csapatok negyede ki is esett, mert nem tudtak úszni a versenyzők. 
– És ez hogy derült ki, belefulladtak? – kérdezte a nagyi (…)" /40.oldal/

A cím: Nem tesz hozzá túl sokat a könyvhöz. Értem az indíttatását, de szerintem nem illik a történethez. Akkor lenne jó cím, ha arról szólna a regény, hogyan veszíti el Hanna az édesanyját, de mivel ez a múltban történt, és 90%-ban a versenyről szól a könyv, jobb lett volna valami táboros-versenyes-iskolás. 

A borító: Az első szó, ami eszembe jut róla, hogy divatos. Egyébként, bár általában távol állnak tőlem a divatos dolgok, kifejezetten tetszik. Szép, letisztult, egyszerű borító, színvilágban és témájában is illik a regény hangulatához. 

Értékelés: Számos hibája van ennek a könyvnek, kezdve a sztereotípiákra épített egysíkú karakterekkel a közösségi média sátánizálásán át egészen a nyelvezetig. Mégsem tudom azt mondani, hogy egy percig sem élveztem az olvasását. Végig lekötött, néhol még el is mosolyodtam - például a szarvasbogaras részeknél, de aztán az is túl lett tolva -, érdekelt, hogy mi fog történni. De sajnos vagyok annyira "öreg és sokat látott", hogy ez kevés legyen a jó pontozáshoz. Így tehát: fél pont a borítónak, fél pont a tábor-feelingnek, fél pont az alapötletnek és igen, fél pont a nagymamának. 

Lovranits Júlia Villő: Macskakő

A könyvről

Kiadó: Magánkiadás
Megjelenés éve: 2018
Oldalszám: 30 oldal

Illusztrálta: Berecz Krisztina

A történetről

A kíváncsi szomszédasszonyok hiába találgatják, nem tudják kilesni, mit csinál Fátia kisasszony éjjelente. Nem is sejtik, hogy ő vasalja a csillagokat és a holdfénynél ő horgolja a legszebb álmokat. De az egész Mályva utca varázslatos utca, ahol nevetnek a macskakövek és a lányok cipősarkaira vadásznak. A fagylaltos bódéban pedig Világszép Mályvarózsa hatalmas kanállal méri a lila, fehér és rózsaszín fagylaltot. A férfiak a klubban időznek és élvezik a békés vasárnap délutánokat. 

Ebbe a békés mesevilágba csöppenünk bele, ha kinyitjuk Lovranits Júlia Villő Macskakő című könyvét.

Véleményem

Júlia kétségkívül a kedvenc tündérem - na, nem mintha sokat ismernék, de azt bátran állíthatom, hogy ő az. Úgy szövi a meséket, ahogy Fátia kisasszony horgolja éjjelente az álmokat. Szeretem azt a világot, amiben ő él, mert nála egy kicsit minden csillogóbb, varázslatosabb és csupa-csupa mályvaszín. (És az én képzeletemben zöld. Sok-sok zöld.)

Bár bizonyára sokan tisztában vannak vele - főleg azok, akik olvasták a Csillaglest -, hogy hogyan születtek ezek a történetek, azért én mesélnék róla azoknak, akik nem hallottak róla, mert szerintem egészen különleges. Az írónő egy antikváriumban ráakadt egy csokornyi fotóra az 1910-es évekből, magához vette őket, és új életet adott nekik. Mi másra vágyhatna az ember, mint az effajta halhatatlanságra? A képeken szereplő emberek valódi személyisége bizonyára már rég homályba veszett, de ennek a könyvnek köszönhetően örökké fognak élni - még akkor is, ha bizonyára egyiküket sem hívták Fátia kisasszonynak. :) Nagyon szépnek találom ezt, és nagyon megnyugtatónak, mert arra gondolok, hogy talán nem veszünk el teljesen az idő végtelenségében. 

Most, hogy kielmélkedtem magam életünk végességén, jöhetnek a történetek. :D A kötet tizenhárom nyúlfarknyi novellát tartalmaz, amelyekből igazából kétszer ennyi is kevés lenne. Nagyon fájlalom, hogy csupán ennyi jutott nekünk a szereplőkből, hiszen örökké tudnám olvasni a történeteiket. De nem vagyok telhetetlen, ez már így is sokkal több volt, mint amit a Csillaglesben olvashattam belőlük. 

A könyv két nagy részre tagolódik, első része a Mályva utca, amelyben a már ismert novellák mellett újabbak is színre lépnek, és kicsit közelebbről is megismerkedhetünk az utcával és lakóival. A Mályva utca teli van varázslattal, macskakővel és pletykás öregasszonyokkal, akiknek majd' kiszúrja a szemét, hogy milyen csodás a körülöttük lévő világ, mégsem veszik észre a sok spekuláció és rosszindulat miatt. Igazából bírtam a szomszédasszonyokat, mert nagyon valóságosak, nagyon emberiek, és nagyon szórakoztatóak, még akkor is, ha ez az embertípus kifejezetten bosszant. Persze ők csupán mellékszereplői a történeteknek, a valódi főszereplők Fátia kisasszony, valamint asszonyhúga, Világszép Mályvarózsa - és mindenki, aki körülöttük él. Hangulatos meséikben semmi világmegváltó nem történik, viszont teli vannak ábrándokkal, kedvességgel, otthonossággal. Személyes kedvenceim voltak ebből a részből a Babafej, a Pletyka és a Szerelmeskert, meg persze a kis Ilyés János. 

A második rész a Szigliget címet viseli, ez a blokk számomra egészen új volt, örülök, hogy megismerkedhettem a szereplőkkel. De milyen nagyon rövid! Az itt olvasható novellák középpontjában három szigligeti nővér, Bella, Iréne és Krisztina áll, valamint öccsük, a szívdöglesztő, bajkeverő sarlatán, Frici. Nos, talán mondanom sem kell, Frici nálam elnyerte az abszolút kedvenc szereplő címet - hogy is ne lehetne kedvelni valakit, aki vénkisasszonyok fejét csavarja el, és közben lópisit árul a hiszékeny öreglányoknak? Na ugye. Jó lett volna még olvasni a testvérekről sok-sok megmosolyogtató történetet, sőt, én annak is örülnék, ha egyszer megjelenne a könyv mindkét része kibővítve, külön kötetekben. Ez nem sugalmazás, dehogy. :) 

A Macskakő szépségét nem csupán a benne rejlő mágikus szavak és mesék adják, hanem Berecz Krisztina elbűvölő illusztrációi is. A kötetet jól esik kézbe venni, már a borítója is gyönyörű, hát még a benne lévő egész oldalas képek! Sajátos színvilága tökéletesen visszaadja a novellák hangulatát, karakterábrázolásában van valami modernség, ami mégis nagyon jól illik a fekete-fehér fotókhoz.

Összegzés

Kedvenc idézet (na jó, ezúttal kedvenc novella): 

Pletyka

– Ennek a Fátiának már meg lovagja van!
– Lovagja? Kertésze!
– Egykutya. Kóbor kertész járt a Mályva utcában, hát nem pont a Fátia bozontos kertje tetszett meg neki?
– Mi baj vele, legalább rendbe teszi végre. Nem árt az a kis metszés, ásás, permetezés.
– Hogy rendbe? Hogy metszés, ásás, permetezés? Nem csinál az semmit, azt mondja, pont így tetszik neki, amiért bozontos. Valami új módi, per-ma-kul-tú-ra.
– Persze, persze, permakultúra, az én időmben ezt még szerelemnek hívták.

/17. oldal/

A cím: A cím ugyanolyan bájos, mint az egész kötet. Nem mondanám, hogy kimondottan figyelemfelkeltő, de passzol a könyvhöz, ebben az egyetlen szóban benne van az a hétköznapi bűbáj, ami belengi a történeteket. 

A borító: Mint már említettem, csodás ez a borító. Teljes egészében elkapta a könyv nyugalmas, varázslatos hangulatát - no és persze teli van macskakővel, úgyhogy csak óvatosan a cipősarkakkal! :) 

Értékelés: Ajánlom ezt a kötetet mindazoknak, akik egy téli délutánon bekuckóznának a kanapéra, tavaszi mezőn olvasgatnának, nyári melegben kacagnának, őszi szeles estén lelket melengetnének. Gyerekeknek, felnőtteknek, tarka macskáknak és macskabarát kutyáknak. Mindenkinek, aki egy kicsit mesébe burkolózna a valóság elől.