Ecsédi Orsolya: Meleg a helyzet

 A könyvet köszönöm a kiadónak!

Kiadó: Könyvmolyképző

Megjelenés éve: 2020

Oldalszám: 120 oldal

Illusztrálta: Szabó-Nyulász Melinda

Sorozat: Pokkernapló 1.

Fülszöveg

EGY ÖRDÖGFAJZAT FELJEGYZÉSEI

Ez I., azaz Rettegett GONI naplója!!!

(Pokol, nyolcadik bugyor, lávaszökőkút mellett balra.)

Mindenki másnak el a

– kezekkel,

– karmokkal,

– patákkal,

– tépőfogakkal,

– vér- és velőszívó szájszervekkel

és minden más lapozásra, markolászásra vagy kaparászásra alkalmas nyúlvánnyal!

Mert SZIGORÚAN BIZALMAS!

(És veszélyes is! Aki beleolvas, annak leolvad a szemöldöke, és rémálmai lesznek!

Ráadásul ugyanazok, amik nekem, mert ide igenis leírom,

amit nem mondhatok el senkinek! Én szóltam!!!)

Goni egy totál rossz ördögkölyök, aki képtelen leszokni a jóságról.

Rémálom tud lenni az élete, mert folyton elbukik a gonoszságban.

Vajon lesz belőle vérbeli pokolfajzat?

A legviccesebb új sorozat az Egy Ropi naplója óta.

Ismerd meg Goni megpróbáltatásait!

Véleményem

Ha röviden és sablonosan akarnám értékelni ezt a könyvet, annyit mondanék: pokolian jó.

Na, de azért ennél mélyebbre (ha-ha, értitek) akarok menni, úgyhogy kezdjük az elején!

Ha valaki éppen ezt a bejegyzést választotta a blog életébe való bekapcsolódásra, elárulom, hogy én Ecsédi Orsolya könyveivel úgy vagyok, mint Gombóc Artúr a csokival: tök mindegy, miről szól, kell nekem. Ez a gondolat körülbelül akkor bontakozott ki bennem, amikor annak idején a Csillagles bemutatóján meghallgattam a Pályaválasztás című költeményét (ha jól emlékszem, Lovranits Júlia Villő anyukájának előadásában? Jól emlékszem, vagy ezt csak most találtam ki? :D), és aztán a sorra megjelenő könyvei egyre csak fokozták. Rajongásom egészen odáig burjánzott, hogy a szakdolgozatom egy részét a Cirrus a tűzfalonból írtam, a tanítási gyakorlatomon pedig feladatlapot készítettem a Banyavészből a hatodikosaimnak. Hogy ne szaporítsam tovább a mellébeszélést: ezek után szerintem senkit nem ér meglepetésként, ha azt mondom, vártam a Meleg a helyzetet.

"Csak azt lehet bűnbe vinni, aki önként megy, ezt sose felejtsd el." /26. oldal/

A sátán emberek közé küldi a fiát, hogy az végre megtanulja, hogyan kell igazán rossz fát tenni a tűzre, a gyermek ugyanis szégyellnivalóan béna a bűnbevivésben – szerintem már maga a kiindulóhelyzet zseniális, és akkor hol van még a kivitelezés!

A Meleg a helyzet egy naplóregény, amely augusztus közepétől november közepéig kíséri végig a főhős, Goni (más néven: Gonosz, emberi nevén: Eördögh Egon, pokoli nevén: Bomborderouxinderxrrrrrísh) mindennapjait, beilleszkedési nehézségeit, és elszúrt próbálkozásait a bűnbevivéssel. Goni saját maga mesél nekünk megpróbáltatásairól, bizalmas, fiatalos hangjával annak ellenére is könnyű azonosulni, hogy tudjuk, egy ördögfióka gondolatait olvassuk. És bár Goni nem evilági teremtmény, problémái mégis ismerősek lehetnek mind a gyermekolvasók, mind a nosztalgiázó felnőttek számára. A haja rémes, a neve ultragáz, barátkozni pedig sokkal rémisztőbb minden pokolbeli lénynél.

És lássuk be, az emberek furák. Aki járt valaha általános iskolába, az tudja, hogy a gyerekeknek sajnos sokszor nem kell a szomszédba menni egy kis gonoszságért. Ahelyett, hogy ellenállnának a kísértésnek, képesek saját magukat bűnbe vinni, hogy a végére már az ember... izé, a sátán fia azt sem tudja, mikor történt csínytevés az ő közbenjárásával, és mikor gonoszkodtak a gyerekek szimplán saját akaratukból. Így aztán Gonira még nagyobb nyomás nehezedik, mint eddigi életében bármikor, hiszen próbál bizonyítani az apjának, de ezt erősen megnehezíti, hogy sosem lehet biztos a saját teljesítményét illetően. Időközben arra is rájön, hogy bizonyos gonoszságokkal milyen fájdalmat okozhatunk másoknak - és bár nem mondja ki, de legbelül érzi, hogy talán ő egy kicsikét jobb, mint ahogy azt az ember egy ördögfiókától elvárná.

(Figyelem, szülők, ti is tanulhattok a könyvből a túlzott elvárásokkal kapcsolatban!)

"Papi kiválasztott egy iskolát nekem. A Tompa Tamás utcai általánost.

Mert benne van a nevében, hogy pata. Papi szerint ez jó jel." /10. oldal/

A viszonylag egyszerű történet sehol sem lenne az immár az írónő védjegyévé vált nyelvi humor nélkül, ami úgy sugárzik a sorok közül, hogy az ember legszívesebben az egész könyvet felnyomná a moly.hu-ra idézetként - de senki sem akar a mohóság bűnébe esni, ugyebár. Könnyedén játszadozik a nevekkel (Goni egyik barátját például Gyöngyvérnek hívják, ami csak jó lehet, hiszen benne van, hogy vér; másik barátja pedig Falus Tas Ágoston. Erre hagyok egy kis időt.), ördögien jó utalásokkal machinál, és szinte minden oldalra jut valami könnyfakasztó poén. A viccesebb könyveken is általában csak magamban mosolyogni szoktam, de a Meleg a helyzetet olvasva néha hangosan felnevettem, és volt, hogy fogtam a fejemet, arra gondolva: "atyaisten, hogy lehet valaki ennyire pihent?" - persze jó értelemben.

"Akkor jutott eszembe, hogy a büszkeség is egy főbűn. Mellettem pedig tornaórán bárki büszke lehet magára. Ha hozzám méri magát, teljes joggal.

Szóval végül is a mai nap nem volt eredménytelen. Az egész osztályt bűnbe vittem. Bizonyos értelemben." /33. oldal/

Úgy tűnik a jóság-gonoszság témaköre visszatérő motívuma Ecsédi Orsolya munkásságának. A Cirrusban a címszereplő identitását meghatározó kérdés, hogy érdemes-e jónak lenni teljes ellenszélben, ha az ember vírus mindenhol tűzfalakba ütközik, míg a Banyavész felütésében a történet kiábrándult triója azzal szembesül, hogy jónak lenni talán már nem is annyira menő. A Meleg a helyzet csavar egyet a kérdésen: érdemes-e rossznak lenni, ha már magától is annyi gonoszság vesz körül minket? Na igen, ez így leírva egy kicsit furcsának tűnhet, de szerintem nagyon is működőképes fordított pszichológiai lépés ez. Gondoljunk csak bele: feljön a földre az ördög meg a fia, azzal a céllal, hogy majd jól bűnbe viszik a népet, erre mit látnak? Ezeknek bátorítás se kell, mindenféle sugalmazás nélkül is gonoszak egymással.

Bár a téma végtelenül humorosan van tálalva, mégis nagyon elgondolkodtató.

"Nem azért hozott ide, hogy azok verseit elemezzem, akikkel személyesen is találkozhatok a hatodik bugyorban, ha tényleg annyira érdekel, hogy mire gondolt a költő." /21. oldal/

  

Az írónő korábbi könyveit László Maya illusztrálta, a Meleg a helyzet fekete-fehér rajzai azonban egy számomra eddig ismeretlen alkotó, Szabó-Nyulász Melinda keze alól kerültek ki. A borító szerintem zseniális, Papi annyira sátáni és emberi egyszerre rajta, hogy nem tudok mást mondani, csak azt, hogy ez egy tökéletes telitalálat. Az illusztrációk a célkorosztályhoz jól passzolnak, hiszen nem annyira gyermetegek, mégis megadják az alaphangulatot. A rajzok nem veszik el a reflektorfényt a szövegtől, hanem belesimulva a történetbe, annak szerves részeként vannak jelen.

Egyetlen szívfájdalmam a könyvvel kapcsolatban, hogy olyan hirtelen véget ért. Egyrészt bőven bírtam volna még olvasni (de tényleg, még úgy kb 200 oldalon keresztül), másrészt hiányérzetem maradt, nem kapott valódi lezárást a történet, inkább csak úgy hirtelen abbamaradt. Nyilván azért, mert ez egy sorozat első része, mégis úgy érzem, kicsit kerekebb is lehetett volna a vége - de ez legyen a legnagyobb problémám!:)

Összességében Meleg a helyzet könnyen, gyorsan olvasható, hihetetlenül szórakoztató törtrénet, amely saját nyelvén szól a felsős korosztályhoz, nem oktat ki, mégis értékes dolgokra tanít. Ajánlom... hát, igazából mindenkinek. Leginkább azonban azoknak a gyerekeknek, akik nehezen olvasnak, vagy egyáltalán nem szeretnek olvasni - a kötet ugyanis szellősen szedett, gazdagon illusztrált, és egy ilyen szórakoztató élmény csakis újabbak megszerzésére motiválhatja az olvasót.

Ecsédi Orsolya: Banyavész

A könyvet köszönöm a Könyvmolyképző Kiadónak! Ha sikerült felkeltenem az érdeklődéseteket, a regényt megvásárolhatjátok a honlapjukon. :)

A könyvről

Kiadó: Könyvmolyképző
Megjelenés éve: 2018
Oldalszám: 152 oldal

Sorozat: Kell egy csapat! 1.

Illusztrálta: László Maya

A történetről

Anka hatalmas bajba kerül, ha nem teljesíti egy boszorkánygyanús tanárnő feladatát.
Olvasónapló a VALÓSÁGBÓL? Hogy micsoda?!
Zizu, Báti és Anka sem érti, mégis kénytelenek nekivágni Budapestnek, hogy találjanak egy igaz mesét. Olyat szánalmasan elavultat, amiben nem elég, hogy a jó győzedelmeskedik, de még méltó jutalmát is elnyeri.
Persze komoly ötödikesként tudják, hogy ennyi erővel akár sárkányokat is kereshetnének. Vagy varázslókat.

De nincs más választásuk, mint alaposan kinyitni a szemüket, és meglátni a város lenyűgöző csodáit, hogy megmenthessék Ankát.

A barátoknak egy hét áll a rendelkezésükre. Vajon sikerül végbevinni a csodát?

Titkok, csodák Budapest utcáin. Mit kell tenned, hogy meglásd? Csak nézz fölfelé a házakra, és a város mesél!

Véleményem

Kis túlzással jobban vártam ezt a könyvet, mint a karácsonyt, és lám, karácsonyi ajándék lett belőle. Teljesen váratlanul ért a recenziós felkérés az írónőtől, mert már vagy ezer éve nem írtam egyet sem - talán tavaly volt a kezemben utoljára recenziós könyv. Úgy voltam vele, hogy nem leszek pofátlan, tekintetbe véve, hogy amúgy sem írok valami sokat, így nem is kerestem fel senkit - az viszont nagy meglepetés és öröm volt, hogy engem felkerestek, ráadásul azzal a könyvvel, ami egyébként is a megvásárolandó listám elején várta a sorát. Idén kétszer is elolvastam az írónő első regényét, a Cirrus a tűzfalont, ami szerintem az egyik legjobb kortárs gyerekkönyv a piacon - nem mellesleg a szakdolgozatom egyik alappillére. Egyébként pedig, ahogy már korábban említettem, Ecsédi Orsolya arról ír, amiről csak akar, én biztos vevő leszek rá - szóval nem meglepő, hogy izgatottan vártam a Banyavész megjelenését. 

"Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer három gyerek. Ez a bizonyos három gyerek baromi dühös lett volna, ha meghallja, hogy pont így kezdődik a történetük. Ők ugyanis utálták a meséket. Szívből és igazán. Nem holmi pillanatnyi szeszély okán, hanem mert rájöttek, hogy a mesék hazudnak." 

/7. oldal/

A könyv főszereplői a mesékből - és a felnőttekből - kiábrándult gyerekek, akik érett ötödik osztályosként keserűen tapasztalják, hogy a világ bizony nem olyan varázslatos és igazságos, amilyennek a történetek láttatni akarják. A valóságban nincsenek sem sárkányok, sem jóságos tündérek, de még egy fikarcnyi manó sem, a  jó pedig egyáltalán nem nyeri el méltó jutalmát - sőt, igazi, elemi jó nem is létezik! Amikor azonban Adél néni, a boszorkánygyanús tanárnőjük különös feladatot ad nekik, a valóságba vetett hitük meginog, és bizonytalan lábakon kezdenek egyensúlyozni a mese és a realitás határmezsgyéjén. De vajon mi az igazság? Valóban tacskó formába kényszerített sárkány Lóri bácsi ütődött kutyája? A Blaha aluljárójában lakó öregember tényleg sötét varázsló, vagy csupán egy eszét vesztett hajléktalan? Adél néni boszorkány, vagy egy ügyes tanárnő, aki mesterien manipulálja a körülményeket? 

Anka, Báti és Zizu kívülállók a saját osztályukban, amely klikkekre szakadt, és szemmel láthatóan mindenki Dávidnak, a - pletyka szerint - javítóból szabadult "maffiavezérnek" akar a kedvére tenni. A három barát azonban nem ismer tréfát, ha arról van szó, hogy ki kell állniuk egymásért - éppen ezért keverednek bele mindannyian abba a városraszóló kalandba, ami fenekestül forgatja fel a hétköznapjaikat. Anka ugyanis bukásra áll irodalomból, az utolsó esélye pedig egy olvasónapló, amit a barátai segítségével kell megírnia. De még mielőtt ásítozni kezdene az olvasó, ez nem akármilyen napló ám! Nem egy kötelező olvasmány kell hozzá, hanem a valóság - egy történet a való világból, amelyben a jó győz és elnyeri méltó jutalmát. Hol lehet manapság ilyet találni, egy olyan világban, ahol az önzés, a birtoklási vágy vette át az uralmat? Az írónő kiválóan ragadja meg a témát, ami  egy gyermektörténetbe bújtatott társadalomkritika, hiszen a mai világban sajnos tényleg nem "divat" már jónak lenni, kedvességgel nagyon nehéz előrejutni. Szomorú, hogy már a gyerekek is látják ezt, ugyanakkor nagy öröm, hogy a Banyavész bevetésével mostantól szóba tudjuk hozni anélkül, hogy példabeszédeket kántálnánk a jóságról és a felebarátaink szeretetéről. 

Amellett, hogy a regény (a Cirrus a tűzfalonhoz hasonlóan) azt a kérdést feszegeti, érdemes-e jónak lenni, és egyáltalán mitől lesz valaki jó, egy másik fontos témát is felhoz, ami nem más, mint az összetartás. Nem szeretnék spoilerezni, ezért csak annyit mondhatok, hogy a történetben fontos szerepet kap a csapatmunka és a közösség ereje - na meg a légnyomás.

"Nem úgy tűnt, hogy jósággal bármit el lehetne érni. Bizonyos dolgokat igen, de azok nem voltak valami vonzóak. Például egy jó alapos verést. Vagy élethosszig tartó csúfolást. Vagy azt, hogy minden stiklit rád kennek, mert nem hazudsz elég ügyesen, mások pedig igen." /10-11. oldal/

A három főszereplő egy-egy kis külön világ, bár személyiségük mindössze annyira összetett, amennyire azt egy gyerekkönyv megkívánja, mégis képesek a fejlődésre. Mindhárman szerethető karakterek, de nekem egyértelműen Zizu lett a kedvencem, szerintem ő a legkidolgozottabb szereplő, bár az írónővel készült interjúból kiderül, hogy a sorozat minden részében másik gyerek kerül majd előtérbe - úgy sejtem, a későbbiekben többet fogunk látni Ankából és Bátiból is. 

Zizu - polgári nevén Kozma Zita - egy intelligens, szókimondó kislány, akibe jó nagy adag merészség szorult. Ami a szívén, az a száján, emiatt a felnőttek piszkálódásának állandó céltáblája, és 11 intő büszke tulajdonosa. Bár egy kissé szemtelennek tűnhet, jó lelkű, segítőkész gyerek, aki mindig ott van, ha a barátainak szüksége van rá. Úgy gondolom, Zizu az összetartó erő a csapatban, nélküle nagyon hamar szétesne minden. Ő az, aki Ankát tanulásra, Bátit bátorságra ösztönzi - önmagát meg hallgatásra, bár ez nem mindig sikerül. Az a helyzet, hogy Zizu jelleme nem is hasonlíthatna jobban a legjobb barátnőmére, akit történetesen Zizinek hívnak bár ő nem Zita :D, könnyen lehet, hogy emiatt szimpatizálok vele ennyire. Szóval, helló Zizi, valaki írt rólad egy könyvet! :D 

A csapatban a férfi nem egyedüli képviselője Báti, akinek életének keresztje, hogy a szívtelen szülei Bátornak keresztelték, bár nála gyávább gyerek nincs is az osztályban - így természetesen csak a barátai hívják Bátinak, a többiek Gyávikának becézik. Báti Zizu ellenpólusa, csak akkor szólal meg, ha nagyon muszáj, és a világért sem konfrontálódna senkivel. Ugyanakkor képes bátorságot meríteni abból, hogy a barátját kétségbeesettnek látja, és a könyv végére nagy fejlődésen megy keresztül - méltó példaképe lehet az összes visszahúzódó gyereknek, akik félnek hallatni a hangjukat. 

A három jó barát harmadik fele Anka, az örök problémás. Nem elég, hogy alszik az órákon, de nem tud felelni sem sok ember, sem kevés ember előtt, és mindenről papírja van. Úgy gondolom, hogy ő annak a sajnálatos esetnek az iskolapéldája, amikor az elvált szülők gyereke két szék között a pad alá esik, és úgy érzi, egyik szülője sem tud rá kellőképpen odafigyelni, emiatt pedig igyekszik felhívni magára a figyelmet. Anka különösebben nem nőtt a szívemhez, egyelőre nem tett sokat hozzá a saját előmeneteléhez, de remélem, hogy ez majd a következő könyvekben változni fog. 

A három főszereplő mellett színesebbnél színesebb mellékszereplőket vonultat fel a könyv. Itt van például Lali, a laza iskolarendőr, aki szabadidejében nem hősködni, hanem csapatni (buliban :D) szeret a legjobban, vagy éppen Kriszta, a jótündérre hasonlító fodrászlány, a gyerekek legfőbb támogatója. Megismerkedhetünk továbbá Hegyi Jenővel, a bölcs, nem is annyira gonosz varázslóval, egy valódi sárkányőrrel - mi több! Egy sárkánnyal (?) - és Emivel, Báti szintén boszorkánygyanús nagymamájával is. Remélem, hogy a többi részben nem csak a főszereplők lesznek állandóak,  hanem ők is, hiszen mindegyikük nagyon érdekes karakter, akikről jó lenne még többet megtudni. 

"Ha bárki meg tudja csinálni, akkor te is. Ha senki nem tudja, akkor neked kell." 

/128. oldal/

A gyerekeket összeköti közös hobbijuk, a felfelé fotózás - szabadidejükben Budapest utcáit járják, és az ódon házak homlokzatait fényképezik. Saját Instagram oldaluk is van, amely több mint tízezer követővel büszkélkedhet. A könyvnek ez a momentuma nem titkoltan az írónő valóságából származik (na jó, azóta kiderült, hogy csak a gyerekek megbízásából :)), saját Instagram oldalán ugyanis számos felfelé fotózott képet találhatunk. Bevallom, egy kicsit meglepett, amikor jó néhány hónapja követni kezdtem, és megláttam a #fotozzfelfele taget, ugyanis régebben nekem is volt hasonló gondolatom a saját szülővárosommal kapcsolatban - még külön oldalt is akartam indítani neki, de ezt most vallom be nyilvánosan először, természetesen nem lett belőle semmi. De tény, hogy néha sokkal érdekesebb az ég felé fordítani a tekintetünket, nem feltétlenül csak Budapesten. Annyi érdekesség van odafent, szemmagasságon túl, ahová általában eszünkbe sem jut nézni! Szerintem a #fotozzfelfele egy nagyon jó kezdeményezés, és azzal, hogy belekerült a regénybe, a fiatal olvasók látókörét is tágítja, új perspektívába helyezi a megszokott dolgokat. Mellesleg akár egy jó kis kihívást is össze lehet hozni egy irodalom órán ezzel kapcsolatban. 

És ha már az irodalom óránál tartunk, hadd említsem meg a könyv különlegességét, amivel aztán tényleg annyi mindent lehetne kezdeni, hogy csak az irodalomtanár fantáziája szabhat határt. Ugyanis Adél néni, a gyerekek tanára egy valódi, két lábon járó versidézet- köpködő automata, aki imádja a mondandóját ismert művekből citálni. Számos gyerekversből származó idézettel találkozhatunk a könyvben, de megjelenik a Nemzeti Dal és a Szondi két apródja is, és mindez úgy, hogy minden idézet a kontextusba illik. Amellett, hogy ez a kis "finomság" észrevétlenül csempészi a gyerekek fejébe a verseket, kiváló tudáspróba alapja is lehet. Persze olvasás közben tilos megnézni a regény végén található megfejtéseket! 

A versidézetek üdítően hatnak a regény modern nyelvezetébe ágyazva. Egészen újszerű párosítás ez, és szemmel láthatóan jól működik. Az írónő - mindenféle képmutatást nélkülözve - nem fukarkodik a modern kifejezésekkel, és még attól sem riad vissza, hogy egy gyerek szájába adja a "rohadtul" szót, miközben az a tanárával beszél. Nem csak a nyelvhasználatban jelenik meg a modernség, hanem a gyerekek mindennapi életében is, hiszen jelen vannak az Instagram online felületén, ahová okostelefonnal készítik a fényképeket. Nincs mit tenni, ez a fiatal olvasók életének része, így inkább használni, mint kerülni kell ezt a témát, ahogyan ez a könyv is teszi: megmutatja, hogyan lehet értelmes dolgokra használni ezeket az eszközöket. 

A mai gyerekek világa roppant vizuális, hiszen számos információhoz jutnak hozzá képek formájában, emiatt gyakran igénylik a képi megjelenítést. Ezt teszik lehetővé László Maya fekete-fehér illusztrációi, amelyek bár vizuális mankót nyújtanak a szereplők elképzeléséhez, mégis teret hagynak a fantáziának. Képi világa sokban hasonlít a Cirrushoz készített rajzaihoz, nekem ezek az illusztrációk mégis jobban tetszenek, mint az elődeik, talán egy kicsit kiforrottabb lett a művésznő stílusa ez alatt az egy év alatt. A képek játékosak, hűen tükrözik a könyv humorát, és pont a kellő mennyiségben és mértékben támogatják meg az olvasói képzeletet. 

"Hegyi Jenő szúrósan nézett Bátira. 

– Ne mondj ilyet. Én beléd látok. Bátor vagy. 

– Honnan tetszik tudni? Be se mutatkoztam. 

Az öreg csak mosolygott. Bátinak lassan esett le, hogy nem úgy érti. A melegség visszatért a gyomrába és ott is maradt. 

– Ezt Jenő bácsi csinálta? Ez egy varázslat? 

– Nem. Ezért megdolgoztál. És csak hogy tudd, minden mese olyan, amilyenre írják."

/106. oldal/

A szemfüles olvasókban felmerülhet a kérdés, hogy vajon valóság-e az, amit a gyerekek a feladatra kapott egy hét leforgása alatt átéltek, avagy a képzeletük és a kreatív irodalomtanáruk játéka csupán. Hiszen nem láttunk sem sárkányokat, sem valódi varázslatot, és Adél néni sem röppent el jókedvűen a seprűjén egy traffipax előtt - vagy csak nem került be a rendőrségi hírekbe. :) Tény, hogy voltak olyan momentumok a történetben, amiket nehéz megmagyarázni, ugyanakkor olyan óvatosan hintette el őket az írónő, hogy az ember a végére semmiben se lehessen biztos. Ott vannak például a földbe gyökerezett lábak, Emi homályos utalásai, a robbanás, vagy éppen a megmagyarázhatatlan széllökések. A könyv világa a mágia és a valóság finom elegye, amely tökéletesen rímel a gyerekek belső világára. Talán nincs is szükség arra, hogy eldöntsük, mi történt valójában. 

Mire volt hát jó akkor ez a kaland? Nos, arra mindenképpen, hogy a gyerekek rájöttek, hogyan találhatják meg minden ismerősükben - akikről eleinte nem is feltételezték - a jót. Rájöttek, hogy nem feltétlenül a nagy tettek számítanak, hanem az, hogy valaki a körülményekhez képest jó tud maradni. 

Összegzés

Kedvenc idézet:  A bejegyzésben találhatók. De legfőképpen ez: 

"– Mi szél hozott ide, ahol a madár se jár? – érdeklődött az öreg. Aztán odébb hessegette a körülötte sétálgató galambokat, és azt motyogta, hogy a világ megérett a pusztulásra." /102. oldal/

A cím: Kedvelem ezt a címet, pontosan olyan játékos, mint maga a könyv. Gyerekként biztos, hogy nagyon érdekelt volna, milyen történetet rejthet. 

A borító: Nem vagyok érte oda különösebben, nem tudom nem észrevenni azt a sok egyezést az Egy ropi naplója borítóival - ami mondjuk marketingnek nem rossz, de jobban örültem volna valami egészen újszerűnek. Viszont a cím betűtípusát nagyon csípem. :D 

Értékelés: Szerencsések ezek a mai gyerekek, hogy ennyi minőségi szórakoztató irodalom áll a rendelkezésükre. Még szerencsésebbek akkor, ha nem veszik el tőlük a kedvüket a kötelező olvasmányokkal, bár ez nem vág egészen a témába. A Banyavész egy ízig-vérig mai történet, amely mindenkinek szól: mesekedvelő vagy éppen meseutáló gyerekeknek, és olyan felnőtteknek, akik már elfelejtették, hogyan kell hinni a varázslatban. Könnyen, gyorsan olvasható, humoros regény, értékes üzenettel, ami még a legnotóriusabb olvasónapló-ellenes gyerek kedvét is meghozhatja a könyvekhez. Azért azt nagyon halkan megjegyezném, hogy a Cirrus humorát nem übereli, de talán itt nem is ez volt a legfőbb cél. 

Ecsédi Orsolya: Cirrus a tűzfalon

A könyvről

Kiadó: Könyvmolyképző
Megjelenés éve: 2017
Oldalszám: 192 oldal

A történetről

Cirrus születése megszokott dolog lenne, hiszen a számítógépes vírusok gyorsan szaporodnak. Mégis felforgatja a Nagy Szerver életét az utolsó áramkörig. Mert ő soha, semmit nem képes rendes vírus módjára intézni.
Nehezen megy a rombolás. Gondot okoz a törlés. A megsemmisítésről, lopásról, olvashatatlanná tételről ne is beszéljünk.
Mégis eljön a nap, amikor a vírusirtókkal folytatott háborúban az iskola balkezes tanulója kap főszerepet.
Cirrusnak van egy különleges titka.
Egy olyan képesség, ami átsegítheti a kíméletlen Tűzfalon. Oda, ahonnan még soha, senki nem tért vissza… 
Cirrusnak nem csak magáért, hanem a társaiért is ki kell állnia. Persze ezt sem úgy csinálja, ahogy a többiek elképzelik.

Véleményem

Az Informatikus szerelmére! Bocsánat, Szerelmére. Kedves Orsi, áruld el, hogy csinálod, hogy bármi, amit kiadsz a kezedből, engem megvesz kilóra? Littlewood összes írását imádtam a Moly-antológiákban, receptre írtam volna fel minden sorát bárkinek, aki hajlandó rám hallgatni - aztán megláttam, hogy érkezik Ecsédi Orsolya első könyve, és úgy gondoltam, a falnak megyek örömömben. Mármint a Tűzfalnak. Sajnálom, abbahagytam :D Szóval nem volt kérdés, hogy kell nekem az álnév mögül végre kilépő Littlewood könyve, felőlem aztán szólhat kolbásztöltő fesztiválról, a fű növekedésének megfigyelési szempontjairól, vagy horgonykezű számítógépes vírusokról is...

Szóval így: Cirrus begomolygott az életembe és mindent megváltoztatott, amit a gyerekkönyvekről gondoltam. Én, a vaskalapos, Ms. Minekagyerekkezébeokostelefon, ezennel megkövetem a tündérmeséken túli világ minden tagját. Tévedtem. A jó gyerekkönyv nem arról ismerszik meg, hogy a modern világ és a technológia irtására teszi fel minden lapját. Sokkal inkább arról, hogy mit tud mondani, mit tud adni az olvasójának - és hogy hány kicsi lelket tud az olvasás öröme felé fordítani. Leendő tanítóként próbálom elfogadni a tényt, hogy a mai gyerekeknek mások az igényei, mint annak idején nem is olyan nagyon régen  nekem. A világ felgyorsult, és ha nem tartjuk a lépést, begyöpösödött boszorkák leszünk, akiknek utálják az óráit. Khm, nem, nem viszem bele a személyes félelmeimet életem első közeledő tanítási gyakorlatával kapcsolatban, bocsi. :D És ha már minden jó érzésünk ellenére tartanunk kell a lépést, akkor már csináljuk okosan és próbáljuk élvezni minden percét. Erre nem is találhatnánk alkalmasabbat Cirrus történeténél. 

"Én mindig úgy hittem, hogy egy jótetthez kell csak igazán fertőzőnek lenni, drágám. Az ugyanis sokkal nehezebb." /91. oldal/

A tanításban szerintem az a legfontosabb, hogy tudjunk a gyerekekhez a saját nyelvükön szólni - ez nem összetévesztendő a kis méreten aluli adathalmazok hülyének nézésével! A Cirrus a tűzfalon pontosan ezt teszi: okosan ragadja meg azt a közeget, amiben a mai gyerekek kénytelen-kelletlen felnőnek, és ezzel az ismerős közeggel dolgozva egy elképesztően parádés és játékos eszközévé válik az olvasóvá nevelésnek. A regény nagyon modern, nagyon mai, mégis az emberi - és főleg a gyermeki - lét ősi problémáiról szól anélkül, hogy didaktikussá válna. 

Cirrus, a kis számítógépes vírus születése nem volt nagy szó, hiszen percenként több millió újabb kis vírus látja meg a napvilágot...vagyis a Nagy Szerver digitális fényeit. Ugyanakkor mégis a világ legnagyobb eseménye egy vírus-párnak. A te születésed, kedves olvasó, aki csak amolyan porszem vagy a gépezetben, mint bárki más, szintén egy ehhez hasonló hatalmas csoda volt, annak köszönhetően, hogy a szüleid azzá tették. Cirrus tehát különleges - amennyiben a gyermek különleges szerepet tölt be a saját, illetve a szülei világában. Persze ő más okból is az, de erre majd később visszatérünk.
Különösen tetszett Cirrus családjával való viszonya: semmi túlzó dráma, kamaszos ajtócsapkodás van a számítógépes vírusoknak ajtajuk egyáltalán?, ehelyett a lehető legtöbb elfogadás és szeretet. Virolett (az ábrándozó, mégis végtelenül bölcs anya) és Virmos (a csodabogár apa, akinek a versei a legjobb fegyverei) szerető, támogató közeget biztosítanak csemetéjük számára, ideális családmodellt kínálva a fiatal olvasóknak. 

Cirrusnak ugyanazokkal a problémákkal kell szembenéznie, mint az emberi gyerekeknek - leszámítva persze a Tűzfalat. Az megvan, mikor egy 25-30 fős osztályban egyetlen szerencsétlent pécéznek ki és piszkálják, rosszabb esetben el is verik párszor? Na, Cirrusnak ugyan ezzel kell szembenéznie, azzal a nüansznyi különbséggel, hogy a vírusok bizony legalább tízezren járnak egy osztályba. Ugye, hogy mindig van rosszabb a saját helyzetednél? 

A könyv ügyesen hozza fel a beilleszkedés nehézségeinek kérdését, ugyanakkor nem szorítkozik az "aki gonosz, maradjon csak gonosz mindörökre" sablonra - képes átlépni ezen a sekélyességen, és ez hatalmas erénye. 

Szóba kerül itt még a barátság, a bátorság, az egymásért való kiállás, a megbocsátás, és az emberi élet egyik legfontosabb kérdése: mi van akkor, ha valaki más? És akkor mi van, ha én vagyok más? Ha másképp gondolkodom, velem van a baj, vagy a többiekkel? Egyáltalán szabad-e másképp gondolkodnom, amikor mindenki más azt mondja, én csak ilyen meg amolyan lehetek? 

Cirrus pedig egészen más mint a többiek. Nem elég, hogy nem a vitéz kezdőbetűvel kezdődik a neve, ráadásul mindenben kétbalkezes, és abszolút megállapíthatatlan, hogy mi lesz így belőle. Ezen felül van egy titka, egy különleges képessége, amiről senkinek sem beszélhet - és ami forradalmi változásokat hoz az egész vírusnemzedék életébe. 

Ezzel el is érkeztünk a könyv egészen egyszerű, fergetegesen ötletes külsőbe bújtatott történetéhez, amely gördülékeny, izgalmas és egyetlen üresjárat sem szakítja meg a lendületét. Az írónő kiváló érzéke a történetvezetéshez folyamatosan lendületben tartja az eseményeket, ott lassít, ahol kell, és ott kapcsol hiper-sebességre, ahol az olvasó leginkább vágyik rá. Ezzel nem csak fiatal olvasóinak nyújt lebilincselő olvasmányélményt, hanem bárkinek - kortól és nemtől függetlenül -, aki elég nyitott erre az újszerű köntösbe bújtatott mesére. 

"A kedvenc dalocskáját dúdolgatta magában, azt, hogy Bóbita, Bóbita frissít, közben a szoftverek szűrnek, részadatok furikáznak, vírushadak települnek." /18. oldal/

A rendbontó vírus történetén keresztül nem csupán a gyerekeket annyira foglalkoztató kérdésekre világíthatunk rá, hanem a magyar nyelvben rejlő lehetőségekre is. A könyv lehengerlő humorának elsődleges forrása ugyanis a nyelvvel való zsonglőrködés, a finoman elhintett szójátékok és nyelvi fordulatok, ferdítések, amik a jó ízlés határain belül maradva szórakoztatnak, és egyszer sem esnek át a ló túloldalára. Nagy kedvencem a fenti idézet, amit az iskolában is jól lehetne hasznosítani egy Weöres Sándor műveit feldolgozó órán. 

Szórakoztatóan leleményesek a regényben található hasonlatok, szófordulatok, amelyek igazodnak a témához és a könyv világához a számítástechnika szókészletét használva - például: "szomorú volt, mint a végleges adatvesztés" /151. oldal/, vagy egy kis szitkozódás: "hogy az Informatikus mentsen rá véletlenül! Aztán lépjen is ki!" /143. oldal/

A könyv belső értékeit László Maya illusztrációi teszik teljessé. A fekete-fehér rajzok megmozgatják a fantáziát és kiválóan kiegészítik a szöveget - ráadásul elképesztően aranyosak.

Ha megkérdeznék tőlem, milyen egy jó gyerekkönyv, röviden azt mondanám, ilyen. Kedves, gyerekbarát illusztrációkkal tarkított, intelligens nyelvi humorban gazdag, tanulságos, de nem szájbarágós, modern, de nem tolakodóan és erőszakosan újító. És ami a legfontosabb: főhősével könnyű azonosulni, együtt érezni - és összebarátkozni.

"Cirrus gyorsan nőtt. Ez nem számított valami nagy különlegességnek, a vírusok mind gyorsan nőnek. Gyorsabban, mint az okostelefonok kijelzője. Sőt, még a lakossági sávszélességnél is gyorsabban." /16. oldal/ 

Kedves Cirrus! Azt kívánom, hogy nőj minél gyorsabban, még a Facebook felhasználók számánál is gyorsabban, és csinálj igazi Virodalomraszóló Vorradalmat...izé, Irodalomraszóló Forradalmat.

Összegzés

Kedvenc idézet:  Most mondjam, hogy az egész könyv? Itt olvashattatok már néhányat, a többit megtaláljátok a regényben :) 

A cím: Csukás István szerint érdekes :D Szerintem illik a könyvhöz, figyelemfelkeltő - bár speciel az én figyelmemet kivételesen az írónő személye keltette fel -, bár az alcím szerintem egy kicsit túl nagy helyet foglal el a borítón, de ez már egyéni szociális probléma. 

A borító: Bár az illusztrációk nagyon tetszettek, a borító egy kicsit egysíkúra sikerült, az én szememben nem elég figyelemfelkeltő. A fekete alapból szerencsétlen választás egy ifjúsági regénynél, az emojikkal való zsonglőrködés meg szimplán kiakaszt, csak mert emojik :D A képpel alapvetően nincs baj, de valahogy jobban is kitölthetné az előlapot. 

Értékelés: Idén korábban érkezett Az Év Gyerekkönyve díjkiosztó ceremóniája. Íme a győztes.