2018. február 2., péntek

Ecsédi Orsolya: Cirrus a tűzfalon



A könyvről

Kiadó: Könyvmolyképző
Megjelenés éve: 2017
Oldalszám: 192 oldal

A történetről
Cirrus születése megszokott dolog lenne, hiszen a számítógépes vírusok gyorsan szaporodnak. Mégis felforgatja a Nagy Szerver életét az utolsó áramkörig. Mert ő soha, semmit nem képes rendes vírus módjára intézni.
Nehezen megy a rombolás. Gondot okoz a törlés. A megsemmisítésről, lopásról, olvashatatlanná tételről ne is beszéljünk.
Mégis eljön a nap, amikor a vírusirtókkal folytatott háborúban az iskola balkezes tanulója kap főszerepet.
Cirrusnak van egy különleges titka.
Egy olyan képesség, ami átsegítheti a kíméletlen Tűzfalon. Oda, ahonnan még soha, senki nem tért vissza… 
Cirrusnak nem csak magáért, hanem a társaiért is ki kell állnia. Persze ezt sem úgy csinálja, ahogy a többiek elképzelik.
Véleményem

Az Informatikus szerelmére! Bocsánat, Szerelmére. Kedves Orsi, áruld el, hogy csinálod, hogy bármi, amit kiadsz a kezedből, engem megvesz kilóra? Littlewood összes írását imádtam a Moly-antológiákban, receptre írtam volna fel minden sorát bárkinek, aki hajlandó rám hallgatni - aztán megláttam, hogy érkezik Ecsédi Orsolya első könyve, és úgy gondoltam, a falnak megyek örömömben. Mármint a Tűzfalnak. Sajnálom, abbahagytam :D Szóval nem volt kérdés, hogy kell nekem az álnév mögül végre kilépő Littlewood könyve, felőlem aztán szólhat kolbásztöltő fesztiválról, a fű növekedésének megfigyelési szempontjairól, vagy horgonykezű számítógépes vírusokról is...
Szóval így: Cirrus begomolygott az életembe és mindent megváltoztatott, amit a gyerekkönyvekről gondoltam. Én, a vaskalapos, Ms. Minekagyerekkezébeokostelefon, ezennel megkövetem a tündérmeséken túli világ minden tagját. Tévedtem. A jó gyerekkönyv nem arról ismerszik meg, hogy a modern világ és a technológia irtására teszi fel minden lapját. Sokkal inkább arról, hogy mit tud mondani, mit tud adni az olvasójának - és hogy hány kicsi lelket tud az olvasás öröme felé fordítani. Leendő tanítóként próbálom elfogadni a tényt, hogy a mai gyerekeknek mások az igényei, mint annak idején nem is olyan nagyon régen  nekem. A világ felgyorsult, és ha nem tartjuk a lépést, begyöpösödött boszorkák leszünk, akiknek utálják az óráit. Khm, nem, nem viszem bele a személyes félelmeimet életem első közeledő tanítási gyakorlatával kapcsolatban, bocsi. :D És ha már minden jó érzésünk ellenére tartanunk kell a lépést, akkor már csináljuk okosan és próbáljuk élvezni minden percét. Erre nem is találhatnánk alkalmasabbat Cirrus történeténél. 

"Én mindig úgy hittem, hogy egy jótetthez kell csak igazán fertőzőnek lenni, drágám. Az ugyanis sokkal nehezebb." /91. oldal/

A tanításban szerintem az a legfontosabb, hogy tudjunk a gyerekekhez a saját nyelvükön szólni - ez nem összetévesztendő a kis méreten aluli adathalmazok hülyének nézésével! A Cirrus a tűzfalon pontosan ezt teszi: okosan ragadja meg azt a közeget, amiben a mai gyerekek kénytelen-kelletlen felnőnek, és ezzel az ismerős közeggel dolgozva egy elképesztően parádés és játékos eszközévé válik az olvasóvá nevelésnek. A regény nagyon modern, nagyon mai, mégis az emberi - és főleg a gyermeki - lét ősi problémáiról szól anélkül, hogy didaktikussá válna. 
Cirrus, a kis számítógépes vírus születése nem volt nagy szó, hiszen percenként több millió újabb kis vírus látja meg a napvilágot...vagyis a Nagy Szerver digitális fényeit. Ugyanakkor mégis a világ legnagyobb eseménye egy vírus-párnak. A te születésed, kedves olvasó, aki csak amolyan porszem vagy a gépezetben, mint bárki más, szintén egy ehhez hasonló hatalmas csoda volt, annak köszönhetően, hogy a szüleid azzá tették. Cirrus tehát különleges - amennyiben a gyermek különleges szerepet tölt be a saját, illetve a szülei világában. Persze ő más okból is az, de erre majd később visszatérünk.
Különösen tetszett Cirrus családjával való viszonya: semmi túlzó dráma, kamaszos ajtócsapkodás van a számítógépes vírusoknak ajtajuk egyáltalán?, ehelyett a lehető legtöbb elfogadás és szeretet. Virolett (az ábrándozó, mégis végtelenül bölcs anya) és Virmos (a csodabogár apa, akinek a versei a legjobb fegyverei) szerető, támogató közeget biztosítanak csemetéjük számára, ideális családmodellt kínálva a fiatal olvasóknak. 
Cirrusnak ugyanazokkal a problémákkal kell szembenéznie, mint az emberi gyerekeknek - leszámítva persze a Tűzfalat. Az megvan, mikor egy 25-30 fős osztályban egyetlen szerencsétlent pécéznek ki és piszkálják, rosszabb esetben el is verik párszor? Na, Cirrusnak ugyan ezzel kell szembenéznie, azzal a nüansznyi különbséggel, hogy a vírusok bizony legalább tízezren járnak egy osztályba. Ugye, hogy mindig van rosszabb a saját helyzetednél? 
A könyv ügyesen hozza fel a beilleszkedés nehézségeinek kérdését, ugyanakkor nem szorítkozik az "aki gonosz, maradjon csak gonosz mindörökre" sablonra - képes átlépni ezen a sekélyességen, és ez hatalmas erénye. 
Szóba kerül itt még a barátság, a bátorság, az egymásért való kiállás, a megbocsátás, és az emberi élet egyik legfontosabb kérdése: mi van akkor, ha valaki más? És akkor mi van, ha én vagyok más? Ha másképp gondolkodom, velem van a baj, vagy a többiekkel? Egyáltalán szabad-e másképp gondolkodnom, amikor mindenki más azt mondja, én csak ilyen meg amolyan lehetek? 
Cirrus pedig egészen más mint a többiek. Nem elég, hogy nem a vitéz kezdőbetűvel kezdődik a neve, ráadásul mindenben kétbalkezes, és abszolút megállapíthatatlan, hogy mi lesz így belőle. Ezen felül van egy titka, egy különleges képessége, amiről senkinek sem beszélhet - és ami forradalmi változásokat hoz az egész vírusnemzedék életébe. 
Ezzel el is érkeztünk a könyv egészen egyszerű, fergetegesen ötletes külsőbe bújtatott történetéhez, amely gördülékeny, izgalmas és egyetlen üresjárat sem szakítja meg a lendületét. Az írónő kiváló érzéke a történetvezetéshez folyamatosan lendületben tartja az eseményeket, ott lassít, ahol kell, és ott kapcsol hiper-sebességre, ahol az olvasó leginkább vágyik rá. Ezzel nem csak fiatal olvasóinak nyújt lebilincselő olvasmányélményt, hanem bárkinek - kortól és nemtől függetlenül -, aki elég nyitott erre az újszerű köntösbe bújtatott mesére. 

"A kedvenc dalocskáját dúdolgatta magában, azt, hogy Bóbita, Bóbita frissít, közben a szoftverek szűrnek, részadatok furikáznak, vírushadak települnek." /18. oldal/

A rendbontó vírus történetén keresztül nem csupán a gyerekeket annyira foglalkoztató kérdésekre világíthatunk rá, hanem a magyar nyelvben rejlő lehetőségekre is. A könyv lehengerlő humorának elsődleges forrása ugyanis a nyelvvel való zsonglőrködés, a finoman elhintett szójátékok és nyelvi fordulatok, ferdítések, amik a jó ízlés határain belül maradva szórakoztatnak, és egyszer sem esnek át a ló túloldalára. Nagy kedvencem a fenti idézet, amit az iskolában is jól lehetne hasznosítani egy Weöres Sándor műveit feldolgozó órán. 
Szórakoztatóan leleményesek a regényben található hasonlatok, szófordulatok, amelyek igazodnak a témához és a könyv világához a számítástechnika szókészletét használva - például: "szomorú volt, mint a végleges adatvesztés" /151. oldal/, vagy egy kis szitkozódás: "hogy az Informatikus mentsen rá véletlenül! Aztán lépjen is ki!" /143. oldal/
A könyv belső értékeit László Maya illusztrációi teszik teljessé. A fekete-fehér rajzok megmozgatják a fantáziát és kiválóan kiegészítik a szöveget - ráadásul elképesztően aranyosak.

Ha megkérdeznék tőlem, milyen egy jó gyerekkönyv, röviden azt mondanám, ilyen. Kedves, gyerekbarát illusztrációkkal tarkított, intelligens nyelvi humorban gazdag, tanulságos, de nem szájbarágós, modern, de nem tolakodóan és erőszakosan újító. És ami a legfontosabb: főhősével könnyű azonosulni, együtt érezni - és összebarátkozni.

"Cirrus gyorsan nőtt. Ez nem számított valami nagy különlegességnek, a vírusok mind gyorsan nőnek. Gyorsabban, mint az okostelefonok kijelzője. Sőt, még a lakossági sávszélességnél is gyorsabban." /16. oldal/ 

Kedves Cirrus! Azt kívánom, hogy nőj minél gyorsabban, még a Facebook felhasználók számánál is gyorsabban, és csinálj igazi Virodalomraszóló Vorradalmat...izé, Irodalomraszóló Forradalmat.

Összegzés

Kedvenc idézet:  Most mondjam, hogy az egész könyv? Itt olvashattatok már néhányat, a többit megtaláljátok a regényben :) 

A cím: Csukás István szerint érdekes :D Szerintem illik a könyvhöz, figyelemfelkeltő - bár speciel az én figyelmemet kivételesen az írónő személye keltette fel -, bár az alcím szerintem egy kicsit túl nagy helyet foglal el a borítón, de ez már egyéni szociális probléma. 

A borító: Bár az illusztrációk nagyon tetszettek, a borító egy kicsit egysíkúra sikerült, az én szememben nem elég figyelemfelkeltő. A fekete alapból szerencsétlen választás egy ifjúsági regénynél, az emojikkal való zsonglőrködés meg szimplán kiakaszt, csak mert emojik :D A képpel alapvetően nincs baj, de valahogy jobban is kitölthetné az előlapot. 

Értékelés: Idén korábban érkezett Az Év Gyerekkönyve díjkiosztó ceremóniája. Íme a győztes. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése