Böszörményi Gyula- A Rudnay-gyilkosságok

Helló, emberek, íme, itt látható az a szörnyszülött, aki mazochista módon 3 folytatást vállalt be a Könyvmoly Párbajra, ami azzal jár, hogy spoilermentesen kell írnia. Csak tessék, csak tessék, nézzék meg közelebbről, lássanak csodát! Jobb, mint a szakállas nő!
Oké, befejeztem. Értelmesre fordítva a szót, elérkezett az idő, hogy ismét a Könyvmoly Párbaj listámon szereplő könyvről írjak. Ami már megint egy folytatás. Emlékeztető magamnak: jövőre ilyet nem. Köszi. Szóval a dolog lényege, hogy itt most egy olyan könyvről lesz szó virágnyelven, amit orrba-szájba spoilereznék és nem szégyellném magam, de mivel az agyatlanságom mértéke az egekbe szökött a párbajos listám összerakásakor, erre nem fog sor kerülni. Íme egy összecelluxozott szájjal írt, 100% spoilermentes értékelés egy igazán fantasztikus könyvről.

A könyvről

Kiadó: Könyvmolyképző
Megjelenés éve: 2015
Oldalszám: 560 oldal
Sorozat: Ambrózy báró esetei 2.

A molyok szerint....

...az 1. legjobb krimi és az 1. legjobb kortárs könyv.

Jelenleg 98%-os az értékelése.

A történetről

1900 ​ősze.
Budapest székesfőváros a perzsa sah látogatására készül. A titokzatos keleti uralkodó teljes udvarházával egyetemben járja be Európát, mindenhol rendkívüli érdeklődést, sőt rajongást váltva ki.
Rudnay Béla rendőrfőkapitányt azonban egészen más nyomasztja: számos olyan gyilkossági ügy aktája hever az asztalán, amit a legkiválóbb detektívjei sem voltak képesek felderíteni. Vajon a ferencvárosi szatócs miért ölte meg a Bécsből öngyilkossági szándékkal Budapestre érkező festőt – a frissen alkalmazott cselédlány miért mérgezte meg úrnője édesanyját, akit addig sohasem látott – a hamburgi kémiatanár miért utazott Triesztbe, hogy ott a vonaton lelőjön egy általa sohasem látott, tízéves kisfiút? A minden lében kanál Hangay Mili kisasszony és az ő morc bárója nyomozásba kezd, nem tudván, hogy életük máris veszélyben forog.

Véleményem

 
Az van, hogy kicsit már én is unalmasnak találom magam, amiért minden egyes Böszörményi Gyula-könyv értékelésében halálra dicsérem az írót - de hát mit tegyen az ember, ha nem hagynak neki más választást? Ha azt mondom, hogy ez a regény egy meghökkentő bravúr, még akkor is csak az igazság töredékét tárom az olvasó elé. Ha azt mondom, hogy idejét sem tudom, mikor olvastam ki egy 500+-os regényt két nap alatt, talán haloványan derenghet mindenki számára, hogy ezt a könyvet miért sikerült. Ha azt mondom, hogy egész életemben büszke és boldog lennék, ha csak fele ilyen jól és jót tudnék írni, akkor esetleg megközelítem annak az érzésnek a halovány mását, ami megkörnyékez, mikor ezt a sorozatot olvasom. 

Lehet, hogy merész vagyok ezzel a kijelentésemmel, de úgy gondolom, nincs még egy olyan tehetséges és sokoldalú író Magyarországon, mint Böszörményi Gyula. Amit a szavaival művel, az nem más, mint elemi és ösztönös varázslat és engem minden egyes alkalommal elbűvöl a tény, hogy egy ember képes erre. Zsonglőrként játszadozik a szavakkal (és az érzelmekkel) minden egyes regényében. Ahogy már említettem az előzőleg értékelt könyvei kapcsán is, most is újra elő kell vennem a névadás témáját, mert ez valami olyan elképesztő, hogy nem hinném el, ha nem a saját szememmel látnám. Mert hogy emberre úgy még nem illett a neve, ahogy Mück Márira, vagy éppen Csurár Fecskára illik, de itt most említhettem volna bárki mást a legutolsó kitalált mellékszereplőig. Erre az a lenyűgöző megfogalmazás teszi fel a koronát, ami bárkivel elhitetné, hogy Jókai írta, még talán magával az említettel is. Sajnálom egyébként, hogy megint Jókait rángatom elő a kalapból, de van egy olyan gyanúm, hogy ezek ketten igazi jó cimborák lennének más körülmények között. Értsd: ha Jókai  csaknem 200 éve életben lenne. Olyan jól esett nekem ezt a modern világtól és főleg a modern nyelvezettől - amit vasvillával üldöznék, ha kétszínű akarnék lenni, de sajnos én is csak ezen a nyelven beszélek -távol eső kis kirándulás, hogy legszívesebben mostantól csak ebben a korban léteznék. Semmiféle kifogást nem találtam a stílussal kapcsolatban, pedig aki olvas, azt tudhatja, hogy imádok kötekedni ebben a témában. A különféle tájszólások és szlengek felvonultatása pedig csak hab a tortán, és az egyik legszórakoztatóbb dolog, amivel csak ember találkozhat egy könyvben.

Gyula bátyót én az olvasás közben többféle jelzővel is illettem magamban. Először is arra gondoltam, hogy ő igazából és férfi testbe bújt időutazó nő, aki a világ legnagyobb átverését hajtja végre éppen, mert az nem lehet, hogy valaki így bele tud helyezkedni egy múltszázadi fiatal lány gondolataiba és érzéseibe. Aztán az jutott eszembe, hogy ő a Nemzet Színésze, csak senki nem ismeri fel a tehetségét - pedig az írás is csak színjátszás, minél jobban beleéled magad a szerepbe, annál hitelesebb vagy. És nekem egy percig sem jutott eszembe olvasás közben a szerep mögött a színészt keresni. Harmadszor pedig arra a következtetésre jutottam, hogy Gyula bátyó egy szakállas párka, aki a háttérbe húzódva szövevényes szálakat fűz egymásba olyan ravaszul, ahogy földi halandó nem lenne képes soha. Ezt igazából kicsit Szerb Antaltól loptam, A Pendragon legendában visszatérő elem a következő mondat: "Valami történik. A szálakat szövik a párkák." - és ahányszor egy váratlan esemény történt, vagy egy nagyobb összefüggésről hullt le a lepel, akaratlanul is ez az idézet lopózott a gondolataimba.

A cselekmény erősen kenterbe veri a Leányrablásét, pörgős, gördülékeny és roppant izgalmas, mindenből pont annyit kapunk, amennyi szükséges egy igazán remek történethez. Ismét két szálon követhetjük nyomon az eseményeket. Az egyik szál ezúttal is Hangay Mili és Ambrózy báró ármánykodással és veszélyekkel teli, néhol kacagtató eseményeket felvonultató  nyomozását mutatja be, míg a másik szál egy, a Tabánban álló lakás életét tárja elénk. Ez utóbbi helyszínen négy lány mindennapjaiba nyerünk bepillantást, akik ilyen-olyan okok miatt egy seftes özvegy és fia rabságától szenvednek. Ha többet mondanék, ez a bejegyzés megszűnne spoilermentességében létezni, sajnos.
Amit az előző részből hiányoltam - a nehezen felgöngyölíthető szálat -, itt sokszorosan megkaptam. Nem hogy egy, de mindjárt egy egész csokorra való gyilkosságot akasztott az író a nyakamba, én meg csak kapkodtam a fejem, ahogy a könyv előrehaladtával minden esetet részletekbe menően megismerhettem. Érdekes volt látni, hogy a valóban megtörtént és felderítetlen gyilkosságok hátterébe milyen szövevényes összeesküvést kerekített Gyula bátyó, és milyen szépen, természetesen engedte, hogy a szálak a könyv végére összefussanak. 

Továbbra is nagyra értékelem azt a hatalmas és fáradságos kutatómunkát, amit az író végzett a sorozata megalkotásához. Olvasás közben úgy éreztem, mintha én is a korabeli Budapest konflisoktól és fiákerektől nyüzsgő utcáit járnám, hangulatos kávéházakban kortyolgatnám a tejeskávét Milivel és elveszetten bolyonganék a Tabán bűntől csatakos, ködbe vesző utcáin. A könyvben, ahogy már az előző részben megtapasztalhattuk, ismét számos, valaha valóban élt személy jelenik meg a színen, ami szerintem ennek a sorozatnak az egyik legnagyobb erőssége. Böszörményi olyan szereplőkhöz sem fél nyúlni,  mint az akkoriban az egész ország olvasóközönségét megosztó Erdős Renée. 

A szereplőkről

A főbb szereplőkről szeretnék még szólni néhány szót, a teljesség igénye nélkül, mert ha mindenkit górcső alá vennék, soha nem érnék a bejegyzés végére. Az itt megjelenteken kívül nagy becsben tartom az Ambrózy-villa személyzetének minden egyes tagját, egyszerűen imádnivalóak és egytől-egyik élő, lélegző karakterek.
 
Hangay Emlília (Mili): Milit ebben a részben még jobban megszerettem. Szerencsére mit sem változott, továbbra is egy tűzrőlpattant, cserfes, intelligens, jól nevelt lány, aki nem fél kiállni magáért és az elveiért - akár egy rakás károgó vénasszony előtt sem, akik szerintem sokkal rémisztőbbek tudnak lenni, mint bármilyen elvetemült gyilkos. Talpraesettsége ismét megmutatkozik, és csak ámulok és bámulok, hogy a sok elkényeztetett úri lány között akadhat egy ilyen kemény és belevaló csaj.
Ambrózy Richárd báró: Mindenki kedvenc bárója ismét megmutatta ütnivalóan hímsoviniszta arcát, ugyanakkor a gyengéd, kedves, mosolygós oldalát is kitárta az olvasó előtt. Vonzó személyisége hibái ellenére is a női szívek elrablója, minden könyves szerelem megrontója - ha őt egyszer megismered, kit érdekel a többi semmirekellő könyves pasi? Imádom a Milivel közös jeleneteiket, de főleg a szócsatáikat.
Tarján Vili: Vilire az előző rész értékelésekor nem vesztegettem a szót, ami nagy hiba volt. Ebben a könyvben határozott jellemfejlődésen megy keresztül, humoros és segítőkész fiatalembert ismerhetünk meg a személyében, akibe a végére már egy kis bátorság is szorul. Esetlenségében elbűvölő. 
Kardos Cecília: Sajnos számomra nem ő a legszimpatikusabb karakter, mindannak ellenére sem tudtam megszeretni, amiket átélt. Talán pont az irritál benne, hogy annyi szörnyűség történik vele, és még sincs annyi esze, hogy a következőt megpróbálja elkerülni pl. azzal, hogy éjnek évadján nem megy el egy idegennel a lakására... 
Csurár Fecska: Azt muszáj elmondanom, hogy a Sógornővel hetekig a nevét ismételgettük, mint két idióta óvodás mivel ezt olvassa, valószínűleg újra fog kezdődni az őrület, szóval elnézést mindenkitől, akit ki fogunk kergetni vele a világból, mert annyira jó, hogy egyszerűen nem lehet abbahagyni az ízlelgetését. Igazi "régimódi, kalsszikus" ennek magyarázatába nem mennék bele cigánylány, átkozódik, káromkodik, köpköd és lázad, a lábán soha nincs cipő és nem ismeri a félelmet. A kezdeti nehézségek ellenére nagyon megszerettem ezt a fruskát, hiszen nem kellett sok idő, hogy kiderüljön, helyén a szíve - és az esze.
Mück Mári: Aranyos, kissé együgyű, de végtelenül jóindulatú kislány, akinek nem úgy alakult az élete, ahogy azt érdemelte volna. Nagyon humoros és szerethető karakter, aki az első perctől belopja magát az ember szívébe - és akkor aztán szer'usz világ!
Blau Anna: A csendes, visszahúzódó, jobb sorsra érdemes úri lány iskolapéldája. Számomra kicsit semmilyen volt, mintha legtöbbször ott sem lett volna. Bár tény, hogy kellett egy ilyen nyugodt vérmérsékletű, szelíd teremtés, hogy kiegyensúlyozza és a földön tartsa Márika és Fecska karakterét. 
 

Összegzés

Kedvenc idézet: 
"– Csak nem fogok leállni egy kislánnyal szócsatázni? – tiltakozott sértetten Vörös.
– Hangay kisasszony az én hiányzó karom – közölte vele Ambrózy báró, engem is meglepve ezzel a kissé morbid hasonlattal." 467. oldal

A cím: Ismeretlenül kicsit megtévesztő volt, valamiért arra következtettem belőle, hogy Rudnayt és családját fogják halomra mészárolni :D 

A borító: Ha létezik valami ebben a könyvben, amit nem szeretek, az a borítója. Nem tetszik ez a kép, néha a kevesebb több, az a háló a lány arcán akkor nem lenne bántó a szememnek, ha nem lenne körülvéve ráadásul mindenféle repedésekkel. Viszont a betűtípussal és a színével kezdek megbékélni, ami haladás. 

Értékelés: Ez után a könyv után ott tartok, hogy bármit is ír Böszörményi Gyula, megveszem. Az se érdekel, ha egy kisregényt szentel az 1900-as vasúti menetrendnek, vagy Terka néni szakácskönyvét amúgy ez jó ötlet,nem? :D adja ki, csak írjon. A Rudnay-gyilkosságok egy páratlan mestermű, amit mindenkinek ajánlok, nemtől és kortól függetlenül. Csavaros és izgalmas krimi némi romantikával és a századfordulós Budapest minden szépségével és mocskával - mindenki megtalálhatja benne a számítását. 

Báró úr, Gyula bátyó, örültem a szerencsének és a mielőbbi viszontlátásra!

A képek a sorozat facebook oldaláról származnak, kivéve a borítót, ami a Molyról.

Böszörményi Gyula- Leányrablás Budapesten

Ezt a bejegyzést A Sógornőnek ajánlom, aki felhívta a figyelmemet a sorozatra. Ha ő autogramot akar szerezni egy írótól, akkor az már jelent valamit - miután ez sikerült (persze a nehezebbik úton :D), tudtam, hogy nem hagyhatom ennyiben a dolgot. 
Remélem, azért Jókait is tudod majd szeretni. :D

  

A könyvről

Kiadó: Könyvmolyképző 

Kiadás: Szeged, 2015. 

Oldalszám: 334 oldal 

Sorozat: Ambrózy báró esetei 1.

A molyok szerint...

...a 32. legjobb romantikus könyv,
a 64. legjobb kortárs könyv és

a  7. legjobb krimi.
Jelenleg 94%-os az értékelése. 

Elöljáróban annyit, hogy ez volt életem első Böszörményi-könyve bár nem esküdnék rá, hogy úgy 10 éves koromban nem olvastam a Gergő és az álomfogókat, de arról sok emlékem nem maradt, de valószínűleg nem az utolsó, és itt nem csak a sorozat többi részére, hanem az író egyéb műveire is gondolok - ez pedig elég nagy szó. Persze, nem azért, mert én vagyok az akárki, és érezd magad megtisztelve, ha könyvedet olvasom :D Sokkal inkább azért, mert manapság ritkaságszámba mennek az igazán jó magyar írók, és egyre inkább azt veszem észre, hogy nem nyúlunk magyar szerzők könyveihez, ezért a legtöbben inkább külföldi álnéven kezdenek írni, hogy esélyük legyen néhány olvasót szerezni. Nekik azt javaslom, legyenek bátrak, és merjék felvállalni a magyarságukat, a magyar helyszíneket és szereplőket, mert igenis lehet maradandót alkotni anélkül, hogy a külföldieket majmolnánk. Böszörményi Gyula az élő példa erre.

A történetről

A Millenniumi Kiállítás Andrássy úti főbejárata

Hangay Emma, egy szelíd marosvásáhelyi könyvkereskedő idősebbik leánya Budapestre érkezik a rokonaihoz, hogy része lehessen az 1896-os millenniumi ünnepségeknek - azonban soha többé nem tér haza. Évekkel később, a századforduló évében, egy rejtélyes távirat nyomán 16 éves húga, Hangay Emília Mili követi nővére nyomait a fővárosba, ám ekkor még nem is sejti, milyen veszélyes kalandokban lesz része. A nyomozásban - egy szerencsés (?) véletlen folytán - segítségére lesz a fiatal báró, Ambrózy Richárd, aki éles eszével és mogorvaságával egyszerre nyűgözi le és bosszantja halálosan a tűzrőlpattant lányt.

Arról, hogy nem volt tökéletes

Bevallom, az elején kicsit kínlódtam vele. Persze, nem olyan atyaúristen mindjárt a falhoz vágom és rituálisan elégetem - módon, inkább az volt a problémám, hogy nehezen vettem fel a könyv ritmusát. Nekem nagyon fontos, hogy egy regény olvastassa magát, sodorjon el a történet, ne bírjam letenni, és kaparjam le a falat az izgalomtól. Itt ez nem mindig sikerült, volt, hogy napokig a közelébe se mentem, és ez különösebben nem is viselt meg. De aztán, nem is olyan sok fejezet után, elérkezett az áttörés pillanata, úgyhogy igazán nem róhatom fel ezt a kis botlást.

A másik, ami "rosszul érintett", hogy nem volt elég mellbevágó és kibogozhatatlan a könyv rejtélye. Elég hamar rájöttem bizonyos dolgokra, nem tudom, ezzel ki hogy volt, vagy mennyire volt célzatos az író részéről. Kicsit több rejtélyre vágytam volna, ha már krimiről beszélünk. Remélem, ezt a következő részekben megkapom. 

Arról, amiért mégis tökéletes volt 

Az EMKE kávéház

Muszáj ódákat zengenem arról a fantasztikus ügyességről, amivel ez a könyv íródott. Ritka madár vagyok a kortársaim között, mivel az egyik kedvenc íróm Jókai, és különben is, nem vagyok az a fajta, aki megveti a klasszikus irodalmat. Ezért egészen lenyűgözött a tény, hogy egy ízig-vérig 21. századi író ilyen finoman és értőn képes hozzányúlni a magyar nyelvhez, ahogy azt Böszörményi tette. Szerényen bevallom, magyartanárnak készülök, meg egyébként is, egész életemet könyvek között töltöttem, nem tartom átlagosnak a szókincsemet, de bizony-bizony nekem is sokszor hátra kellett vitorláznom a lábjegyzetekhez. Az író olyan ügyesen bánik a szavakkal, hogy néha el is felejtettem, hogy nem egy 19. századi klasszikust olvasok - de azért teljesen nem tudott átverni. :) A különböző tájszólások, nyelvjárások kimondottan bravúrosak voltak, hallgatni is szeretem az ízes beszédet, na de ha jól van megírva, olvasni is egy élmény ám! Amellett, hogy ügyesen "archaizálta" a szöveget, a nyelvezet valami hitetlenül választékos és szép, például ezt figyeljétek: "Eltelt a nap, és a Sváb-hegy fölé sötétség hengeredett." Azért ez nem a tipikus "leszállt az est", vagy egy "beesteledett". Böszörményi pontosan eltalálta az a leheletfinom határvonalat, ami a puritán és a giccses szöveg között van, és amiért én nagyon odavagyok.

Az igényes nyelvezet mellett nagyon fontosnak tartom kiemelni az írói kutatómunka egyértelmű bizonyítékait. Olvasóként úgy érzem, hízelgő, ha egy író veszi a fáradságot, és komolyan utánajár mindennek, mielőtt nekiáll a munkának, főleg akkor, ha történelmi regényről van szó. Abszolút hitelesnek éreztem minden helyszínt - bár nem vagyok túlzottan ismerős sem a mai, sem pedig a múlt századi Budapesten. Nagyon tetszett, hogy rengeteg szereplő nem a képzelet szüleménye, hanem a valóságban is létezett személy, még akkor is, ha az író csak a nevét és a szakmáját kölcsönözte az adott karakternek.

Újabb pluszpont jár az idősíkok váltogatásáért, bár én személy szerint Emmáért annyira nem voltam oda, de erről majd később. Színesítette a könyvet, hogy egyszerre több helyen és időpontban zajlott a történés, mire meguntam volna az egyiket, már át is váltott a másikra.

Számomra az abszulút pozitívum az a gondolat volt, ami az olvasása közben megfogalmazódott bennem. Ha középiskolában tanítanék, biztos, hogy ezt a sorozatot használnám Jókai bevezetésére, vagy csak arra, hogy felkeltsem iránta az érdeklődést. Szerintem a mai világban, amikor a fiatalok alig olvasnak, és ha mégis, úgy kerülik a klasszikusokat, mint a tüzet, nagyon értékes egy ilyen könyv. Tanuljuk meg "használni"!

Azt hiszem, itt kellene megemlítenem azt is - persze anélkül, hogy spoilereznék-, hogy mik voltak azok a momentumok, amik a történetben leginkább tetszettek. A két kedvenc részem az volt, amikor Mili beépült, hogy hová és miért, az maradjon a könyv titka. Nagyon érdekesnek találtam Kaméleonka estét, kíváncsi lennék, hogy tényleg létezik-e ilyen különleges ember, hogy mennyi ennek a valóságalapja. Nagyon remélem, hogy hallunk még róla a következő részekben. A történet kategóriához tartozik még - természetesen - a befejezés is, ami, bevallom, kicsit meglepett, kicsit felbosszantott, de tetszett. Emma sorsával nem igazán vagyok kibékülve, és valamilyen szinten úgy érzem, ez az egész még nincs lezárva, de lehet, hogy csak beképzelem. Majd meglátjuk, jöhet a következő rész :)

 

Extra plusz pont, inkább a kiadónak, semmint az írónak: végre egy igényes VörösPöttyös könyv! Köszi, Könyvmolyképző, hogy végre nem egy szerelmi háromszöggel és tini kínlódással átitatott könyvet kellett olvasnom. Igazán kellemes változás, remélem, ezen a vonalon maradtok!

A szereplőkről röviden

Lipótmező

Nem szeretnék mindenkit külön kielemezni, ezért itt csak a három főszereplőről lesz szó röviden.

Hangay Mili: Ismét vallomást kell tennem, Böszörményi Gyula abszolút átvert. Nagyon hitelesen adta a 16 éves, cserfes úrilányt, felnőtt férfi létére. Csak egy újabb pluszpont, semmi extra :D Magasan ő viszi a prímet, ha a szereplőkről van szó meg Terka néni :D, igazi úrilány, aki nagyon jó nevelést kapott szerető papuskájától - szeret olvasni, illemtudó kivéve, ha felbosszantják, nem nézi le a nála szegényebbeket stb. Emellett pedig kőkemény csaj, aki nem riad vissza semmitől, akinek nem lehet csak úgy parancsolgatni, és aki nem fél bepiszkolni a kezét. Ügyesen megformált karakter.

Hangay Emma/Gerlice: Valamiért egyáltalán nem volt szimpatikus, az elején abszolút súlytalannak éreztem a karakterét, és ahogy jobban "megismertem" a húgát, egyre inkább távol éreztem magam Emma semmilyen személyiségétől. Leginkább olyan érzésem volt, hogy ő csak úgy van, ellébecol a lapok között, de igazán képtelen volt megfogni.

Ambrózy Richárd: Őt aztán abszolút nem lehet hová tenni. Szimpatikus, mert miért ne lenne az, de olyan iszonyatosan rideg, hogy nehéz igazán megszeretni. Valószínűleg ki fog még derülni róla egy, s más, de én szeretek kicsikét belezúgni a férfi főszereplőkbe. És igen, szégyellem, de hiányoltam a romantikát, annak ellenére, hogy érezhető feszültség van a két főszereplő között.

Egyébként itt jegyezném meg, hogy az elején az anya-fia nyomozópáros igencsak badassnek én kérek elnézést, hogy ezzel a szóhasználattal meggyalázom az író gyönyörű szókincsét, de kikívánkozott :D indult, ahogy a kedves mama közölte, hogy "legfőbb ideje lesz felfegyverkeznünk", de aztán ez valahol félúton elsikkadt. Szívesen olvastam volna még róluk.

Összegzés

Kedvenc szereplő: Mili (lásd fent)

Legellenszenvesebb szereplő: Az utolsó oldalon szereplő köcsögkalapos fickó...Istenem, hogy az infantilis énem milyen jól mulatott azon, hogy köcsögkalap :D

Kedvenc idézet:Igazából nem azért, mert akkora poén, inkább azért, mert hasonló eset történt velem is néhány évvel ezelőtt, csak engem Dosztojevszkijhez találtak "gyengének". Nagy hiba ez, uraim. :)

"– Látom, a kisasszony Jókait olvas. Mondja, nem túl nehéz ez magácskának?
(…)
– Nehéz volna? – bámultam rá elkerekedő szemmel, majd fél kézzel néhányszor megemeltem az ölemben heverő kötetet. – Nem, uram, én egész könnyen elbírok vele.
A fiatalember bambán bámult vissza rám. Először láthatóan fel sem fogta a tényt, hogy épp ki lett gúnyolva. Ám mikor az ablaknál ülő idős hölgy (összesen csak mi hárman voltunk a kupéban) halkan felnevetett, végre leesett neki a papírkoronás.
– Oh, nem a súlyára gondoltam – mondta a fiatalember, s arcát haragos pír öntötte el." (26-27. oldal)

A cím: Nagyon szép, hangzatos, figyelemfelkeltő cím - a magyar ember figyelmét különösen felkelti :D Az egészben van valami dallamosság, amit nehéz megfogalmazni.

A borító: Szép, bár engem különösebben nem fogott meg, de a Könyvmolyképző profiljához illik, sőt, kicsit ki is emelkedik. Mondjuk a betűtípus valamiért irritálja a szememet, bár az is lehet, hogy inkább a színe :D

Értékelés: Molyon megengedtem magamnak, hogy 4,5 csillagra értékeljem amiatt, hogy nem volt olyan gördülékeny az olvasás, mint szerettem volna. Itt azonban megvontam magamtól ezt a lehetőséget, így természetesen kiérdemli az öt agyat. :D

Képek: 1 (X) A helyszínekről készült képek a Budapest Anno blogról származnak.