Valeria Screwy: Miss Screwy csavaros árvái

A könyvet köszönöm az írónőnek! És bocsi, hogy ilyen sokáig ültem rajta. Ha sikerült felkeltenem az érdeklődéseteket, a regényt megvásárolhatjátok a kiadó honlapján. :)

A könyvről

Kiadó: Főnix Könyvműhely
Megjelenés éve: 2018
Oldalszám: 144 oldal

Illusztrálta: Oszoli Bernadett

A történetről 

Láttál már olyat, amikor sűrű köd telepszik a tájra? Picit ijesztő, ugye? A köd sok mindent elrejthet a szemünk elől – többnyire hétköznapi dolgokat, ám olykor egészen meglepőeket.
Ez a mese olyan világba hív, melyet ködburok takar, sűrű leplét csak néha-néha töri át a napfény. Ám ha vizsgálódunk kicsit, sok érdekességre lelhet a kíváncsi tekintet.
Vajon mit keres egy léghajó a mosolygós, tűzrőlpattant Miss Screwy hátsó kertjében? Ki kopogtat Flex, a behemót robotkutya bendőjében? S hová igyekszik a csavaros kisasszony nap mint nap?
Sok-sok rejtély, ráadásul a léghajó eltűnése végképp megbonyolítja a helyzetet. De a találékonyság és a szeretet talán segíthet Miss Screwynak és társainak, hogy eligazodjanak a ködben, s csavarokkal, rugókkal, csapágyakkal teleszórt útjuk végén ráleljenek a megoldásra, feltárva, milyen titkokat, meglepetéseket takart el a homály előlünk.

 
Véleményem

Mit mondhatnék, nem nehéz felkelteni az érdeklődésemet, ha kortárs magyar gyermekirodalomról van szó, még könnyebb, ha egy ígéretes steampunk-regény tűnik fel a színen.  A kettő együtt végképp kiakasztja a muszáj megszereznem-mérőmet. Kapva kaptam tehát az ingyenélési lehetőségen, amit az írónő molyon tett közzé, és roppant hamar be is faltam ezt az igazán ötletes regényt. Az, hogy mennyire nem hamar írtam meg ezt a bejegyzést, már más lapra tartozik. :D 

Már egy ideje nem könnyű a kedvemre tenni, ha disztópiáról van szó, mert mondhatni mindenféle halálnemét láttam már az emberiségnek. Na de egy gyerekeknek szóló disztópia, azért az nem semmi! Kell némi elborult fantázia ahhoz, hogy valakinek ilyesmi az eszébe jusson, de meg kell hagyni, eredeti ötlet. Az, hogy mennyire gyerekbarát egy lepusztult, mérgezett világba helyezni egy fél-mese főhőseit, nem tudom, viszont a pedagógiai hasznát nagyon is látom. Nagyon fontos minden lehetőséget megragadni, hogy felhívjuk a felnövekvő generációk figyelmét arra, milyen fontos a környezetvédelem - ez a könyv pedig szemléletesen tárja eléjük, milyen lehet a jövőben a világ, ha nem vigyázunk rá eléggé.

A könyv világa roppant érdekes, valahol a nem is olyan távoli jövőben járunk, az emberiség betűkkel ellátott kolóniákban tengeti mindennapjait. A világra állandó köd ült, egy bizonyos magasság felett mérgező gázok alkotta búra lebeg - én ezt a folyamatos légszennyezés, szmog és egyéb anyagok kibocsátására fogtam magamban -, a vizek is mérgezővé, savassá váltak. Az élet nem egyszerű, de mindenki annyit hoz ki belőle, amennyit akar. Miss Screwy például rengeteget. Semmi sem szegheti kedvét, széles mosollyal jár-kel az utcákon extrém, színes steampunk ruhakölteményeiben - miközben mindenki más búskomor színekbe öltözik -, oldalán Flexszel, saját maga által tervezet hidraulikutyájával. Megjegyezném, ezen a kifejezésen hanyatt vágódtam, nagyon tetszik. :D Valeria nem akárki az 'A' kolóniában, ugyanis édesapja az alapítók egyike volt, így számottevő anyagi és szellemi örökséget hagyhatott lányára - és persze széleskörű ismertséget. Van, aki csodálja, van, aki egyenesen rajong érte, mások gyanúsnak tartják egész lényét és vagyonát. Utóbbiak nem is tudják, hogy van igazság a gondolataik mögött, Miss Screwy ugyanis titokzatos ügyek miatt látogatja az árvaházat. A titok felderítéséhez azonban el kell olvasnotok a könyvet, mert nem akarok spoilerezni.

Miss Screwy kiváló női főszereplő: talpraesett, találékony, belevaló, nem mellesleg kiváló mérnök - ez nem kifejezetten olyasmi, amihez sok nő ért olyan szinten, mint ő. Ritkán veszíti el a hidegvérét - de akkor nagyon. :D Ugyanakkor végtelenül kedves és jószívű nő, aki minden erejével a gyerekek pártján áll.

Szárnysegédje, Antónia, a házvezetőnő/fattyú testvér nem teljesen volt tiszta a kapcsolat nekem pont az ellentéte: érzékeny, ájuldozó vénkisasszony, akinek aranyból van a szíve és mindig a legjobbat akarja mindenkinek. Szépen kiegészítik egymást. 

A könyv legnagyobb erőssége a bő szókincs, ami egy gyerekregénynél különösen fontos. Emellett pedig nagyon tetszett, hogy bár az írónő angol neveket adott a szereplőknek, nem volt zavaró, mert nagyon ügyesen lábjegyzetelve lett a kiejtés és a beszélő nevek jelentése is. Nagyon hasznos ez a kicsik számára, hogy könnyebben menjen az olvasás és jobban megértsék a történetet. Emellett az angolul nem beszélő felnőttek is biztosan hálásak érte. Apróság ez, ugyanakkor mégis nagy figyelmesség, ami nekem mindig jól szokott esni olvasás közben. 

A könyv világa mellett hangulatában is különleges, szinte látjuk a gomolygó ködöt, a kopár vidéket és az ezt megszínesítő Miss Screwy ruhakölteményeit. Az írónő néha kiszól a narrációból az olvasói felé, ami tovább erősít a regény atmoszféráján, nekem ez kifejezetten tetszett. 

A mérnöki csodák mellett elrejtve megjelenik egy kis genetika is, abszolút gyereknyelven, amikor Valeria a gyerekek hajszálait használja...valamire, amit nem árulok el. Nálam ez nagyon nyerő, az észrevétlen tanulás abszolút híve vagyok.

Az egyetem Gyermekirodalom kurzusán azt tanultam, hogy soha nem szabad kihagyni a gyerekkönyv elemzéséből az illusztrációkat, hiszen ugyanolyan fontos részei a történetnek, mint a szereplők, és nagyon sokat elmondanak az adott kötetről. Nos, vétek is lenne szó nélkül hagyni Oszoli Bernadett fekete-fehér illusztrációit - amúgy ha nem pdf példányom lenne ezt is csak azért merem hangoztatni, mert hivatalos pdf, nehogy valaki a fejemet vegye :D, akkor nagy esélyt látnék rá, hogy elkezdjem színezgetni. Szóval remélem, hogy sok kreatív gyerek lesz, aki ki meri színezni ezeket a csodás illusztrációkat, szívesen megnéznék párat. :) Gyönyörűek mind egész oldalas, mind pedig a szövegközi kis képek: roppant részletgazdag illusztrációk, amikkel sokáig el lehet időzni, a hangulatuk elsőosztályú. Egy-egy képben képes megfogni a könyv egész világát, a szereplők személyiségét. Ha el akarnám képzelni őket, akkor sem tenném másként, mint ahogy Bernadett megrajzolta őket.

Bár recenziós példányról van szó, engem ez sosem tartott vissza attól, hogy kimondjam: volt néhány olyan aprócska részlet a könyvben, ami nem tetszett. Nem tudtam például hová tenni a jelen és múltidő váltogatását a narrációban - valószínűleg véletlen volt, de ha így van, erre a szerkesztőnek/korrektornak kellett volna figyelnie. Számomra zavaró volt, hogy akár egy bekezdésen belül is volt jelen és múltidejű mondat is, és nem azért, mert valaki éppen visszaemlékezett valamire. 

A másik, ami inkább egyéni szociális probléma, hogy néhol nekem túlságosan "édibédi" volt, hogy olyan nagyon sokszor szólították Mirát kis csodácskának, és olyan pátyolgató hangnemben szóltak hozzá, ami nekem sok. Lehet, hogy az írónőt elragadták anyai érzelmei? :D Minden esetre én meglettem volna enélkül.  

Találtam néhány furcsa kifejezést is, íme egy példa: "Úgy tűnik, a kísérleteim annyira elvonták a figyelmem, hogy észre sem vettem, mennyire elkanászosodott a kolónia." Vagy lehet, hogy csak nálunk mondják "elkanászodott"-nak? Mindegy, nem volt eget rengetően sok az ilyenből, inkább figyelmetlenségnek mondanám őket, mint hibának. 

Annak ellenére, hogy most kicsikét megbökdöstem szegényt, a könyv értékei tagadhatatlanok. Az ötletesség, megfelelően adagolt humor és könnyű olvashatóság helló, legifjabb olvasók, akiknek sikerélményre van szükségük! mellett jó gyerekkönyvhöz illő tanulsággal is rendelkezik: a szeretet mindent legyőz és a családot nem a vér tartja össze, hanem ez a fantasztikus erő. Emiatt különösen ajánlom frissen örökbe fogadott gyerkőcöknek és szüleiknek - és mindenki másnak is, akik szeretik a

• kalandokat,
• steampunkot,
• belevaló női főszereplőket,
• disztópiákat
• vagy mindezeket együttvéve.

Összegzés

Kedvenc idézet: 
"[…] ami a szemet megmosolyogtatja, az a léleknek is orvosa." /15.oldal/ 

A cím: Nagyon illik a történethez és az egész hangulathoz, amit az írónő megteremtett. Szerintem ilyennek kell lenni egy jó címnek.

A borító: Ahogy az illusztrációk is, a borító is nagyon hangulatos, igazán passzol egy gyerekkönyvhöz. Szívesen megvenném csak emiatt is. :D

Értékelés: Apró hibái ellenére - amik miatt molyon 4,5 csillagot adtam neki, de itt felfelé kerekítem, mivel tényleg eléggé elenyészőek meg amúgy is recenziós példány hahaha bocsi, nem hagyhattam ki - úgy gondolom, a Miss Screwy csavaros árvái egy igazán hangulatos regény, a gyerekkönyves piacon szerintem egyedülálló. Kellőképpen tanulságos, humoros, csak akkor veszi komolyan magát, amikor szükséges. Emellett a környezeti nevelésben vállalt szerepe is vitathatatlan, ez számomra nagyon fontos szempont. Úgy gondolom, hogy ez a könyv kiváló rajzfilm alapanyag lehetne - ellentétben mondjuk a Rév Fülöppel, aminek a poénjai szerintem elvesznének az írott szöveg nélkül, bár állítólag a színdarab működött -, úgyhogy tessék felfigyelni rá ilyen téren is!

Scott Westerfeld: Behemót

A könyvet köszönöm az Ad Astra Kiadónak! Ha sikerült felkeltenem az érdeklődéseteket, a regényt megvásárolhatjátok a honlapjukon. :)

 A könyvről 

Kiadó: Ad Astra

Magyar megjelenés éve: 2013
Eredeti megjelenés éve: 2010
Eredeti cím: Behemoth
Fordította: Kleinheincz Csilla

Illusztrálta: Keith Thompson

Oldalszám: 588 oldal

Sorozat: Leviatán 2.

A molyok szerint...

 a 48. legjobb sci-fi.

Jelenleg 92%-os az értékelése. 

A történetről

Egy ellopott hadihajó. Egy titkos küldetés. Egy világraszóló kaland.
A behemót a brit tengerészet legádázabb teremtménye, mely egy falással egész hadihajókat tüntet el. A darwinisták fel akarják használni a barkácsok ellen, még ha ezért azt az árat is kell fizetniük, hogy az Oszmán Birodalom is belép a háborúba.
Deryn, a brit légierő fiúruhában szolgáló kadétja és Sándor, az álruhás osztrák–magyar trónörökös a Leviatán fedélzetén utaznak Isztambul felé. A léghajó küldetését azonban katasztrófa fenyegeti, és a két fiatal hamarosan idegen földön találja magát – magányosan, üldözőkkel a nyomukban. Sándornak és Derynnek minden ügyességükre, ravaszságukra és szövetségesükre szükségük lesz, hogy megbirkózzanak a veszedelmekkel.

Véleményem

Deryn Sharp és Hohenberg Sándor kalandjai folytatódnak. A Leviatán Konstantinápolyba érkezik, ahol nyüzsgő bazárok forgataga, elefánt formájú lépegetők garmadája, színes szövetek és egzotikus fűszerek újszerű és idegen világa fogadja hőseinket.

Nos, elöljáróban annyit, hogy a Behemót méltó folytatása a nagyszerű és lélegzetelállító Leviatánnak - sőt! Ha lehetséges, még mozgalmasabb, színesebb, akciódúsabb, mint az első rész, teli kalanddal és érzelmekkel.  

A sorozat első részéhez hasonlóan ez a kötet is gyönyörűen kivitelezett, igényes munka, amire bármelyik kiadó büszke lehetne. A kemény kötés és a védőborító anyaga miatt igazi élmény kézbe venni, de a varázslat igazán csak a borító alatt kezdődik. Keith Thompson lélegzetelállító illusztrációi továbbra is a történet élő, lélegző részeit képezik, az egész könyv nyüzsög és hömpölyög tőlük az ember kezében. Az előző részben megismert térképet most a kötet hátuljában találjuk, az első oldalon pedig egy plakátot láthatunk, ami említésre kerül a történet során is. Ezek az illusztrációk megérdemlik, hogy időt szánjunk rájuk, érdemes mindent többször és részletesen szemügyre venni, kicsit elveszni Westerfeld és Thompson élénk fantáziájának útvesztőiben.
 
A Leviatán sorozat egy alternatív történelmet bemutató történet, amely az első világháborút meséli el kicsit másképp - mi lett volna, ha mesésen csillogó gépekkel és génmódosított lényekkel szálltak volna szembe egymással a nagyhatalmak annak idején?  Barkácsok és Darwinisták feszülnek egymásnak a harctéren, hol itt, hol ott van a labda, megnehezítve az olvasó dolgát abban, hogy mégis melyik oldal pártjára álljon. A könyv világa még mindig az egyik legjobb, ami könyves berkekben történt velem. Szemkápráztató és fantáziamozgató az a sokféle találmány és lény, amely megelevenedik a lapjain. Ebben a részben újabb technikák és bestiák kerülnek a képbe, ismét bravúros ötletességgel megalkotva. Az egyik kedvencem a fényképezőgép vakujába rejtett szentjánosbogár. Természetesen a legnagyobb újdonság a címszereplő, Behemót feltűnése. Sajnos azonban sokkal kevesebb szerep jut neki - az emlegetésen kívül -, mint amennyit én szerettem volna olvasni róla, de az a helyzet, hogy ebben ki is merül azoknak a dolgoknak a sora, amit negatívumként éltem meg.

A háborús helyzet fokozódik, ennek következtében a cselekmény pörgős és akciódús, teli meleg helyzetekkel és izgalmas kalandokkal. Főszereplőink hol együtt, hol külön kénytelenek boldogulni Isztambul forradalomtól izzó, idegen világában, ahol soha nem tudhatják biztosan, hogy ki a barát és ki az ellenség.  

Továbbra is az előző részben megismert főhőseinket követhetjük nyomon, akik segítőikkel együtt próbálnak lavírozni a háború útvesztőjében. Sándor, Ferenc Ferdinánd fia és az Osztrák-Magyar Monarchia trónjának örököse továbbra is szökésben van, egyetlen barátja, Dylan Sharp táraságában utazik a Leviatán fedélzetén Konstantinápoly felé. Ez az elkényeztetett kis hercegecske ebben a részben tovább változik, a végére valódi hadvezérré fejlődik, és már csak nyomokban emlékeztet arra az elkényeztetett anyámasszony katonájára, akit a történet elején megismertünk. Szinte eggyé válik a Leviatán nyüzsgő világával, megszokja az eleinte számára olyan rémisztő lényeket és életet, sőt, értékes tagja lesz a csapatnak. 
Deryn/Dylan sokkal kevésbé látványos jellemfejlődésen megy keresztül, hiszen már az első részben is elszánt és kemény, ugyanakkor szerethető karakterként ismerhettük meg. Ebben a részben is hozza a formáját, ugyanolyan tűzrőlpattant és belevaló, mint eddig - sőt, ha ezt lehet még fokozni, egyre kiválóbb és eltökéltebb katona válik belőle, még az első saját küldetését is megkapja. Ugyanakkor egy kicsit veszít a fiús énjéből azáltal, hogy "puhulni" kezd, mikor rájön, hogy Sándor talán nem annyira közömbös számára, mint hitte.
A két kamaszt továbbra is kísérik segítőik, akik a háttérben meghúzódva mozgatják a szálakat.  
Új szereplők is feltűnnek a színen, egytől egyig erős és jól megragadható jellemek, kidolgozottságuk persze vitatható, de véleményem szerint pont annyira árnyaltak, amennyire a történet megkívánja. 
Ilyen Lilit, a fiatal forradalmár lány, akibe Derynhez hasonlóan nagy bátorság és elszántság szorult. Nem mondanám, hogy különösebben megkedveltem volna, jobbára közömbösnek mondanám, néhol egy egész picit idegesített is. Az ő nagymamája Nene, a tipikus bölcs, talpraesett és humoros öreglány, aki mindig fején találja a szöget. Nene fia és Lilit apja Zaven, a forradalmárok vezére, aki bátor és mindenre elszánt vezető, de az igazat megvallva ő sem nőtt a szívemhez - mellékszereplőnek viszont tökéletes. Képbe kerül továbbá Eddie Malone is, a minden lében kanál firkász archetípusa, bosszantó kis légy a levesben, akinek mindig mindenhol ott kell lenni, és mindig mindenről tudósítania kell. Igazán jól eltalált, irritáló karakter, akire lehet gyanakodni, ujjal mutogatni, szájat elhúzni, de utálni igazából senki nem tudja.
Végül, de nem utolsó sorban az új szereplők közé sorolnám Bovrilt is, akiről mindenféle spoilerek durrogtatása nélkül csak annyit mondanék, hogy roppant éleslátó kis fickó.

Westerfeld stílusa továbbra is lehengerlő és olvasmányos, az ember szinte falja a lapokat, és ez nem csupán a betűméretnek köszönhető. Pontosan azokat a bravúrokat hajtja végre a szavaival, amit Thompson a ceruzájával. A szókincse gazdag és színes, bővelkedik  a már "megtanult" szakkifejezésekben, ami még inkább megalapozza és felejthetetlenné teszi az élményt.

Kinek ajánlom? 

Igazából úgy vagyok ezzel a könyvvel is, mint az első részével: mindenkinek. Legyél akár fiatal, akár egy idősebb generáció tagja, garantáltan el fogsz veszni Westerfeld csodálatos történetében, ahol olyan dolgok elevenednek meg a szemed láttára, amikről még csak álmodni sem mertél. Szállj fel az Orient Expresszre, csatlakozz Sándorhoz és Derynhez mesés utazásuk következő állomásán! Csak arra vigyázz, hogy biztosan a kezed ügyében legyen a következő rész - szükséged lesz rá.

Összegzés

Kedvenc idézet: 

"– Tehát a vakmerőségem a helyes stratégiába vezetett, gróf?
– Napjában kétszer még egy álló óra is helyesen mutatja az időt." /172. oldal/ - imádom, ahogy Volger alázza Sándort :D 

A borító: Ez a kedvenc borítóm, a három közül szerintem ez sikerült a legjobban. A színe nagyon tetszik, Deryn is jól el lett találva, a hangulata pedig hűen tükrözi a tartalom hangulatát. 

Értékelés: Igazán erős, jól sikerült folytatás, ami második rész létére cseppet sem vesztett a nyitókötet színvonalából. Továbbra is a legjobb ifjúsági könyvek közt tartom számon a sorozatot, és nagyon valószínű, hogy ez már nem fog változni.
 

További, spoilermentes képeket a Pinterest táblámon találtok a sorozatról.

Scott Westerfeld: Leviatán

A könyvről 

Kiadó: Ad Astra

Magyar megjelenés éve: 2012
Eredeti megjelenés éve: 2009
Eredeti cím: Leviathan
Fordította: Kleinheincz Csilla

Illusztrálta: Keith Thompson

Oldalszám: 540 oldal

Sorozat: Leviatán 1.

A molyok szerint...

 a 73. legjobb sci-fi.

Jelenleg 90%-os az értékelése. 

A történetről

A hagyományos fülszöveg helyett íme egy hangulatos trailer: 

(A szöveg egyezik a fülszöveggel)

Kívülről

Amint a kezeim közé került, azonnal beleszerettem, ezen nincs mit ragozni. A kiadó nagy könyvcsomag akciója keretén belül sikerült rá szert tennem nevetséges összegért, és ahogy kibontottam a csomagot, tudtam, hogy emiatt a könyv miatt már biztosan megérte.
Már az előtt megnyert magának, hogy beleolvastam volna: kemény kötésű - igen, megmagyarázhatatlan, perverz vonzalom fűz a keménytáblás könyvekhez, bocsi -, jó súlya van, abszolút ideális a terjedelme, jól esik kézbe venni. Aztán kinyitottam. Mit mondjak, könyv mostanában nem lepett meg ennyire, ami a külsőt illeti - igazából semennyire sem. Ettől viszont eltátottam a számat elég rendesen. Na, tessék, kezdetnek ezt találtam benne:

Házi feladat: tessék kinagyítani és órákig tanulmányozni! Komolyra fordítva a szót, ez a térkép lenyűgöző, egy igényesen kidolgozott mestermunka. Kalandozhatnál rajta egy egész napon keresztül, de még akkor is felfedeznél benne valami újdonságot. Minden regények atyjához imádkozom, hogy ilyen térkép kerüljön a világ összes fantasy könyvébe - mert megérdemelnék, meg mi is.
A térkép persze csak a vizuális élvezetek kezdete volt, a könyv ugyanis teli van pofátlanul lélegzetelállító, elképesztően részletgazdag illusztrációkkal. Olyan aprólékos gonddal vannak megrajzolva az általában oldalnyi méretű képek, hogy szinte megelevenednek az ember szeme előtt, a szereplők kilépnek a lapról, a gépek kattognak, csörömpölnek és csak úgy okádják magukból a gőzt, az állatok zsibonganak, szuszognak, izgatottan mocorognak. Az egész könyv él és lélegzik. Köszi, Keith Thompson, nem tudom ki vagy, de élj és alkoss nagyon sokáig!  
Az illusztrációkkal már a trailerben is találkozhattatok, illetve a bejegyzésben is összefuthattok még néhánnyal. Akinek nem elég belőlük (meg tudom érteni), nézzen be a Pinterest táblámra (a többi részből is vannak rajta illusztrációk, de semmi spoileres), vagy...nos, inkább vegye meg a könyvet :D

 

Mielőtt bármi mást elárulok a könyvről, be kell vallanom, hogy Westerfeld nekem ezzel a könyvvel bizonyított igazán. Minden, amit a Csúfokból hiányoltam, benne van ebben a könyvben, ezért most úgy teszek, mintha két külön íróról lenne szó - mellesleg olvasás közben végig úgy is éreztem -, és elfelejtek minden baklövést, amit korábban esetleg a számlájára írtam. 

Belülről

Pont egy ilyen könyvre volt szükségem, és ezt éreztem is, mikor megérkezett hozzám, mert bár 6 könyvet is rendeltem a kiadóból az elmúlt hetekben, és amúgy is halomban állnak az olvasatlan és félben lévő könyvek mindenütt, mégis addig kínzott a látványa, ameddig bele nem vetettem magam. És jól esett, de még mennyire.
Elkapott ugyanis az a régen tapasztalt érzés az olvasása közben, amikor az ember elképesztő gyorsasággal falja a lapokat, viszont a végére visszavesz egy szó/óra sebességre, mert sehogy sem bírja ki a gondolatot, hogy nemsokára vége lesz. 

Ez a könyv egy alternatív történelmi lecke, amelynek a középpontjában nem maga a világháború áll, hanem két fiatal, akik talán megváltoztathatják a dolgok állását. Két főszereplőnk a háború közepén találja magát, váratlanul csöppennek bele, de olyan mélyen belebonyolódnak, akár légy a pókhálóba. Ferenc Ferdinánd fia, Sándor az események sűrűjébe jut, amint szüleit meggyilkolják, és kirobban a háború - a nagyhatalmak figyelme rá összpontosul, így menekülni kényszerül otthona naiv biztonságából. Deryn Sharp pedig - aki lányként álruhában jelentkezik katonai szolgálatra - egy véletlennek köszönhetően a Leviatán nevű léghajóra kerül, egyenesen a két szemben álló fél kereszttüzébe. Az ő sorsukat, találkozásukat, barátságukat és kalandjaikat követhetjük nyomon egy lélegzetelállító világban, ahol gépek és génmódosított állatok segítségével vívják a háborút. 
Borzongatóan kreatív mind az ötlet, mind pedig a kivitelezés, a világépítés- és ábrázolás is, Westerfeld mesterien keveri a DNS-eket a kis boszorkányüstjében és szédítően precíz mechanikával ellátott gépezeteket tákol össze a titkos sufnijában. Végre egy igazán egyedi világ, amolyan igazi "elveszős- belemerülős", ahonnan nehéz kiszakadni, ami után csak keresed a helyed a könyvek közt, de nem mersz semmibe belekezdeni, mert félsz, hogy nem lesz ennyire lenyűgöző. És igen, bátran, felszegett fejjel jelenthetem ki, hogy a Harry Potter óta nem volt még egy ilyen könyv, történet, de főleg világ, ami ennyire beszippantott volna.

Minden fantasztikusan eleven és - ha lehet ilyet mondani - reális. Valahogy az egész könyv és a steampunk-fantasy szál olyan természetesen működik, hogy az embernek egy másodperc sem jut a kételkedésre. Két lábon járó, ember vezérlésű robot? Naná. Repülő medúza? Semmi gond. Kétorrú kutyák, amik kiszagolják a hidrogén szivárgást? Persze, abszolút hihető. Egy titkos varázslat segítségével - én csak tehetséges író- szindrómának hívom...- annyira egyben van az egész történet, hogy eszedbe nem fog jutni, hogy "á, ez hülyeség, ilyen nincs!". Sőt, azt fogod kívánni, bárcsak valamilyen úton-módon te is ennek a világnak a része lehetnél - és kicsit azzá is leszel, miközben a sorok közt barangolsz.

A történetben minden olajozottan, összehangoltan működik, minden mindennel összefügg, mégsem érzed azt, hogy az író ráerőszakolta volna a szereplőkre a döntéseiket - a dolgok úgy történnek, ahogy történniük kell, természetesen és szorsszerűen, és én ezt mérhetetlenül csodálom. 

Kimondottan tetszik, hogy az író nem áll egyik oldalra sem, egyformán bemutatja mindkét fél - a barkácsok és a darwinisták - technológiájának előnyeit és hátrányait. Emellett mindenkire érvényes - és hála az égnek egyáltalán nem tolakodó módon előadott - tanulságot épít a történetbe, miszerint két, egymással éles ellentétben álló ideológia, technológia képviselői is összefoghatnak, és ebből az összefogásból valami igazán nagy és nemes dolog sülhet ki. Westerfefld elárulja a nagy titkot ebbe a sorozatba csomagolva: igazából nem is különbözünk annyira egymástól.

A karakterek ifjúsági regényhez mérten kidolgozottak. A létezésük, megszólalásaik, cselekedeteik számomra abszolút hitelesek voltak, bár a mellékszereplők elnagyoltak, alapjában véve mindenkiről pont annyi derül ki, amennyire egy ilyen kaliberű könyvben szükséges. A főszereplők szerethetők, könnyű azonosulni velük - gondolom, még könnyebb, ha 16 éves az ember-, viszont annál nehezebb kiválasztani, melyikük a szimpatikusabb. 
Sándor jelleme hamar fejlődésnek indul, amint kénytelen elhagyni a burkot, amelyben a háború kirobbanásáig nevelték. Az elkényeztetett, minden közrendűvel fölényeskedő, emberektől elzártan felnövő herceg a történet végére elkezdi megérteni az embereit és az őt körülvevő világot. Kényes kölyökből hősies, mindenre nyitott és kíváncsi fiatalemberré fejlődik.
Mégis, a szíven Deryn Sharphoz húz, aki, bár nem megy keresztül szembetűnő jellemfejlődésen, elviszi a hátán az egész történetet. Belevaló, tökös csaj, aki ki akar szabadulni a szoknyák és pletykálkodások világából - repülni akar. Egészen elképesztő, hogy mi mindenre képes ez a lány, bármiről legyen szó, mindent belead és a legjobb tudása szerint teljesít minden feladatot  - ráadásul keményebb a legtöbb férfinél. A végtelenségig lojális és becsületes, fiús külseje pedig egy kedves és szeretetreméltó belsőt takar. 
A főszereplők közé sorolnám még Dr. Nora Barlowt-t, aki hol szimpatikus, hol irritáló volt a számomra, egyelőre nem sikerült biztosan megítélnem. A tudós nő karaktere nagyon jót tesz a történetnek, talán egy kis reményt nyújt Derynnek a tudat, hogy más nők is próbálnak kitörni a rájuk szabott életből. Ugyanakkor van benne valami, amitől néha az az érésem támadt, hogy nem egészen megbízható.
Ugyanezt az ambivalenciát érzem Volger gróffal kapcsolatban is. Valójában a két "jómadár" eléggé hasonlít egymásra, valószínűleg azért, mert az egyikük Deryn, a másikuk pedig Sándor pártfogója. Volger lekezelő modora különös módon szerethető karaktert kölcsönöz neki, annak ellenére, hogy az ember néha szívesen megbökdösné egy gyakorlókarddal. Bár sokszor összetűzésbe kerül Sándorral, az egyetlen célja a herceg védelmezése, és ezért számomra Dr. Barlow-val szemben abszolút nyert. Sirius Black óta közel állnak a szívemhez a hozzá hasonló apa-pótlékok. 

Aki olvassa a blogot, az tudja, hogy számomra a történet mellett, mondhatni a történet felett állva a legfontosabb az írói kivitelezés. Muszáj tehát megemlítenem a könyv sajátos szókincsét, azt az egyedülálló szaknyelvet, amit ez a világ megkívánt - és szerencsére meg is kapott.  Nem vagyok tájékozott a témában, de arra azért sikerült rájönnöm, hogy a könyvben szereplő - elsősorban aeronautikára vonatkozó - szakkifejezések a valóságban is léteznek, bár én nagyon keveset ismertem közülük. Ez a nyelvezet eleinte talán nehézséget okozhat, főleg a fiatalabb olvasóknak, de nagyon könnyen elsajátítható  - és milyen büszke lehet magára az ember, ha megtalálja egy hidrogénfújó dorzális oldalát! :D Mivel nagy a "szép, bravúros nyelvhasználat-igényem", igazi felüdülés és élmény volt olvasni a regény minden egyes sorát.

Lehet, hogy sokan furcsának fognak gondolni emiatt, de az a helyzet, hogy az utószót végigmosolyogtam, mint valami ütődött. Kiderül belőle ugyanis, hogy több valós dolgot rejt a könyv, mint sejtettem, és ez valamiért nagy örömmel töltött el.  

Hogy kinek ajánlom? Ez egy jó hülye kérdés, amit ráadásul magamnak tettem fel. Naná, mindenkinek! Úgy gondolom, bármelyik nem és korosztály megtalálhatja benne a "magának valót." Könnyen, gyorsan olvasható, nagy betűkkel és sorközökkel szabdalt könyv, így a fiatalabbak számára is hatalmas sikerélmény lehet - kiolvastak egy 500 oldalas könyvet úgy, hogy szinte észre sem vették! Olvasmányos, kalandos történet, ami nem csak a célkorosztályt köti le, de az idősebbek - igen, én is idősebb vagyok :D - fantáziáját is felpörgeti, bárkit magával ragad egy olyan világba, ahonnan nagyon nehéz a visszatérés.

Összegzés

Kedvenc idézet: 
"– Amikor az ön édesapja úgy döntött, feleségül veszi Zsófiát, egyike voltam azoknak, akik megpróbálták lebeszélni róla.
– Tehát az ön csapnivaló meggyőzőerejének köszönhetem a létezésemet.
– Nagyon szívesen." (274-275. oldal)

A borító: Őszinte leszek, imádom, ahogy az egész könyv kinéz, annyira igényes, hogy ezek után nem tudom, hogyan találok még egy ilyen szépen kidolgozott kiadást, de...nos, a borító nem tetszik. Sándor úgy néz ki rajta, mint aki dühös amiért citromba harapott, és az az izé, ami tartja a képét...mi a fene az? A háttérben úszkáló mindenféle dolgok tetszenek, de bár azok kerültek volna inkább az előtérbe! Ahogy láttam, sajnos a következő részek esetében sem lesz jobb a helyzet, de azt gondolom, bocsánatos bűn egy ilyen könyv esetében.

Értékelés: Nekem mostantól ez Az Ifjúsági Regény, minden más pedig igyekezzen felérni hozzá. Nem lesz könnyű. 

Ha felkeltettem az érdeklődéseteket, a kiadó honlapján most nagyon kedvező áron (2795  ft-ért...igazából csak a hülyének nem éri meg, ha nem lenne meg, megvenném még egyszer :D) megvásárolhatjátok a második részével együtt.