2017. január 26., csütörtök

Vivien Holloway: Tolvajbecsület


Figyelem! A bejegyzés spoilermentesen és spoileresen is olvasható, a spoilerek a szokásos jelöléssel kerültek elrejtésre, így: spoiler.

A könyvről

Kiadó: Főnix Könyvműhely
Megjelenés éve: 2014
Oldalszám: 94 oldal
Sorozat: Winie Langton történetek 2. 


A történetről

Figyelem! Spoileres az előző részre is, és erre is! 

Winie ​végre megszerezte a Mesterkulcsot, ám az apja úgy döntött, senki sem használhatja a szerkezetet addig, amíg ki nem derítette, hogyan működik. A probléma csupán az, hogy Winie-nek bizony sürgősen szüksége lenne rá. Az alku, amit Williammel kötött, most már sokkal inkább becsületbeli kérdés, mint pusztán üzlet, nem mellesleg a Conrey fiú is egyre türelmetlenebb.
Közben a Langton család egy második világháborús tank elrablását tervezgeti, ráadásképpen pedig felbukkan valaki Winie múltjából, akit jobb szeretne inkább elfelejteni.
A lány végül apja engedélye nélkül használja a Mesterkulcsot, hogy megszerezhesse Will édesanyjának gyűrűjét egy szigorúan őrzött páncélteremből, azonban hiba csúszik a gépezetbe, és Winie ezúttal talán tényleg nem fogja megúszni olyan könnyen, mint remélte.


Véleményem  
Csak vártam, és egyre csak vártam, hogy én is halálosan belezúgjak ebbe a sorozatba, ahogy annyian előttem. Valamiért nem akar megtörténni. Félre ne értsétek, nincs vele különösebben semmi problémám, csak valami hiányzik, és nagyon idegesít, hogy nem tudok rájönni, mi az. Lehet, hogy egyszerűen nem érzem azt a "varázst", amire számítottam, vagy csak vágytam. Nem érzem úgy, hogy azonnal be kell habzsolnom az adott részt, utána pedig nem követelem rögtön a következőt. Valahogy mindig kicsit többet várok. 
A legnagyobb "baja" ennek a résznek is az, hogy nagyon rövid. Nem lehet ilyen kis terjedelembe büntetlenül belezsúfolni egy egész regény történéseit. Nagy rajongója vagyok Hugh Howey Siló sorozatának, amely szintén ilyen "parányi" részekből épül fel, de ami abban megvan, Winie történeteiben egyelőre nincs. Howey valahogy mesteri szintre emelte a fordulatokkal való sokkolást, és azt, hogy mindig a legrosszabbkor fejezzen be egy könyvet. Ennél a sorozatnál egyelőre nem érzem, hogy a terjedelmi korlátai előnyt kovácsolnának neki. Annyival jobb lenne, ha egy hosszabb, jobban kibontott történet lenne, ahelyett, hogy hirtelen megtörténik minden, aztán csak várom, hogy "na, akkor hol a poén". 
Főleg egy ilyen világban! Komolyan, vétek ilyen rövidre fogni egy ilyen érdekes és jól kidolgozható világ bemutatását. Most azért egy kicsivel többet kaptunk belőle, mint az első részben, és el kell mondanom, hogy ez nagyon jót tett neki. De légyszi, légyszi, még többet, mert még ez sem elég sok!

Maga a történet egyáltalán nem rossz, bár szerintem hanyagolhattuk volna a kevés meglepetést ígérő "fordulatokat" persze, naná, hogy Winie expasijának apjához kell betörni, hova máshova...kérlek.... Különösebben semmin nem tudtam meglepődni, az események viszonylag kiszámíthatóan zajlottak, de ettől még egyáltalán nem volt unalmas ez a rész. A rövidke könyvbe ismét rengeteg cselekmény zsúfolódott, a történet haladt előre, a végén pedig megkaptuk a magunkét egy függővég keretein belül. Amit én furcsálltam, az a fülszövegben beharangozott tankrablás, illetve annak elsikkadása volt. Valami nagyobb, látványosabb akcióra számítottam, de csak némi seftelést és festegetést kaptam. Szó sincs róla, örülök, hogy Vastüdő ennek kapcsán belépett a képbe, végre kaptam egy adagot az írónő fantáziájából. Ha már itt tartunk: még mindig epekedve várom a magyarázatot a Mesterkulcs működésére, mert bár Winie apja nagyon szorgosan tanulmányozza, mégsem jut vele sehová. Sajnos mostanában egyre gyakrabban tolakszik előtérbe a racionális énem, szóval nem meglepő, hogy ennek kapcsán is felbukkant, és éktelenül sikítozik a fülembe, hogy ennek a szerkezetnek nincs megalapozott háttere, és soha az életben nem kapok rá magyarázatot. Fájna, ha így lenne, de belegondolva marha nehéz lesz bármilyen életképes ötlettel előállni a működési elvét illetően. 
Ha már elővettük az apát, vegyük elő az egész családot. Ahogy a világból, úgy a Langton-famíliából is több jutott ebben a részben, aminek kimondottan örültem. A kedvenceim a nagyszülők, a zsugás mama, és hű társa, a család feje - a gazfickó nagypapa. Tetszik a kapcsolatunk egymással, és Winie-vel is. Biztos, hogy a következő részekben még több családtag fog felbukkanni, amit kíváncsian várok.
Eljutottunk arra a pontra, hogy beszélnem kell az új szereplőről is, bár nem szívesen. Ő nem más, mint Tony, a csúnya, gonosz expasi. Mit mondjak, nem ájultam el tőle. Nyilván nem is ez volt a cél a karakterével, de én most elsősorban nem a személyiségéről beszélek. Megtörtént X (bocsi, nem emlékszem, talán 3?) évvel ezelőtt a nagy felültetés és szakítás, és MOST hirtelen úgy gondolta, hogy akkor gyorsan bosszút kell állni. Wtf. De komolyan. Nekem ez nagyon erőltetett volt, majdnem pontlevonás is lett belőle. Ne hülyéskedjünk már ilyen logikátlan dolgokkal. Amúgy is, a gonosz expasi ismeri a leendő pasit és pont együtt talál minket...na...szóval ne már. Tonyt úgy ahogy van, elpakolnám a süllyesztőbe, de ugye akkor máris kevesebb lett volna a bonyodalom. 

Összegzés

Kedvenc idézet: 
"– Ugyan, kislányom, mindenkivel előfordul, legalább egyszer, hogy egy gazemberbe szeret bele. Velem is megesett.
– Valóban?
Ekkor kinyílt a szoba ajtaja, és nagyapám lépett be rajta; arca felderült, mikor megpillantott engem, de leginkább a mellettem gyarapodó nyereményhalmot.
– És már itt is van – mondta nagyanyám, én pedig nem bírtam megállni mosolygás nélkül."
A cím: Korrekt, különösebben nem éreztem, hogy sok köze lenne a történethez, kivéve talán a vége felé. 
A borító: Igen, szóval imádom a steampunk cuccokat, és egy darabig ezzel zsebre lehet tenni, de hogy ez a csaj mindenhol ott legyen...A végére kicsit besokallok tőle szerintem. :D 
Értékelés: Nem tudom megadni az öt agyat, ahogy vártam az első rész után, és ezt nagyon sajnálom. Olvasmányos történet, szerethető karakterekkel és pörgős cselekménnyel, de én még mindig várom az a bizonyos pluszt, hátha.



A Pinterest tábla továbbra is él és gyarapodik :)

Könyvtárkisöprés II.

Nyereményjáték!




Itt a második Könyvtárkisöprés! Az előző forduló nyereményei hamarosan útnak indulnak, én pedig tovább szelektálom a könyveimet - persze így is hegyekben állnak mindenütt :D Azoknak, akik lemaradtak az előzőről: pár hónapig kisorsolom a könyvtáram olyan darabjait, amit biztos, hogy nem fogok már (újra)olvasni, hogy új esélyt kapjanak egy új gazdánál, nekem pedig kicsit több helyem legyen - ja, ez még mindig vicc, megszabadulok egytől, rendelek hármat... :D 
Új versenyzőink a képen látható könyvek: George R.R. Martin- Game of Thrones (bevállalós, angolul jól olvasók előnyben :D) , illetve Isaac Marion- Eleven testek (zombirajongóknak, és zombielleneseknek. Ez egy jó sztori, de nekem egyszer olvasós).
Mit kell tenned, ha szeretnéd megnyerni valamelyiket? 
1. Lájkold a blog facebook oldalát VAGY iratkozz fel a blog olvasói közé (elég az egyik, ha mindkettőre feliratkozol, nem jár előnyökkel, maximum engem teszel boldoggá vele :D),
2. írd meg itt, vagy a facebookon, hogy melyiket tetted meg, illetve hogy melyik könyvet szeretnéd megnyerni - és ennyi :) 
A játék 2017. február 15-ig tart, a nyerteseket sorsolással választom majd ki, ahogy a legutóbb is. 
Figyelem!
Mindenki csak egy könyvért indulhat! Ha nem adod meg, hogy melyiket szeretnéd, én választom ki, szóval ne érjen meglepetés! :D Megosztani nem kell semmit, de nem tilos :D 
Jó játékot kívánok! :) 

2017. január 25., szerda

Mark Lawrence: Tövisek Királya

Ez egy újabb KönyvmolyPárbaj bejegyzés, ami azt jelenti, hogy ismét belenyúltam egy folytatásba, amiről spoilermentesen kell írnom. Ez egy második rész. Sajnálom, de ha nem olvastad az első részt, lehet, hogy bele fogsz futni halovány spoilerekbe, inkább nevezném őket információknak. Semmit nem fogok lelőni, ami igazán fontos, de vannak bizonyos dolgok, amiket említenem kell - tényleg semmi komoly, egy név, a regény műfaja, de semmi konkrét esemény :) - , különben aligha lesz értelmes ez az értékelés. Konkrétan erre a könyvre nézve természetesen nem lesz semmiféle poénlelövés. :) 

A könyvről

Kiadó: Fumax
Megjelenés éve: 2013

Eredeti megjelenés: 2012
Eredeti cím: King of Thorns
Fordító: Gy. Horváth László
Oldalszám: 500 oldal

Sorozat: A Széthullott Birodalom 2.

molyok szerint...

Jelenleg 91%-os az értékelése.

A történetről
A fiú, aki király akart lenni, megszerezte a trónt…
Csaták százai perzselik fel a földeket, amint nagyurak és kiskirályok viaskodnak a széthullott birodalom uralmáért. A galádul lemészárolt anyja és öccse megbosszulásához vezető hosszú úton Honorous Jorg Ancrath herceg kiderítette, kik állnak valójában e végtelen háború mögött. Megismerte a játszmát, és elhatározta, hogy ő fogja letarolni a táblát, bármi áron.
Húszezres hadsereg vonul Jorg vára ellen, a próféciák és a nép istenített bajnokának vezetésével. Minden becsületes ember azért fohászkodik, hogy ez a dicső lovag egyesítse a birodalmat, begyógyítva sebeit. Minden jó király tudja, hogy meg kell hajolnia a túlerő és a jövendölések előtt, ha másért nem, hogy népét és birtokát mentse. De Jorg király nem jó király.
Jorg tisztában van vele, hogy a nála sokkal erősebb ellenséget tisztességes harcban nem győzheti le. Ám a tisztességes játszma sohasem szerepelt a tervei közt.

Véleményem
A legerősebb impresszióm a könyvvel kapcsolatban az, hogy ez bizony óriásit szólt. Az első résszel kapcsolatos vegyes érzelmeim egy ideig még Damoklész kardjaként lebegtek a történet felett, de ahogy haladt előre a cselekmény, kezdtem elfelejteni, miért is ódzkodtam a folytatástól. Az ingoványos talajon álló bevezető rész után egy igazán odavágós folytatást kaptam, és magamat meglepve száguldottam végig a könyv utolsó kétharmadán. Meg merem kockáztatni, hogy a harmadik rész befejeztével új kedvencet avatok majd. 


  "Azt mondják, az élet jó tanítómester, csak sajnos minden tanítványát megöli."

Igazat kell adnom azoknak, akik azt állítják, hogy ez a sorozat nem három különálló részből áll, hanem egy összefüggő történet. Nem lehet véletlen, hogy nemrégiben került kiadásra a sorozat omnibus verziója - ami egyébként gyönyörű, de iszonyat drága. 
Ez a rész körülbelül ott veszi fel a fonalat, ahol a Tövisek Hercege véget ért, és ismét két fő szálon és idősíkon fut a történet. Az első részhez hasonlóan most is figyelemmel követhetjük a jelen eseményeit, illetve a négy évvel ezelőtt történteket. Ez utóbbi halad abban az idősíkban, amely az első rész jelene volt. Kaptunk egy harmadik, kevésbé hangsúlyos szálat is, ami körülbelül a múltbéli eseményekkel párhuzamosan játszódik, ez Katherine - Jorg "nagynénje", de nevezzünk inkább az apja új feleségének húgának, bár ez meg hosszú és bonyolult :D - naplója, amely szabálytalan időközönként felbukkan a könyvben. Számomra ismét a visszaemlékezés volt érdekesebb, egy egész kicsit nagyobb hangsúlyt is kapott szerintem, de lehet, hogy csak én éreztem többnek az akkor játszódó jeleneteket. Amit még nagyon érdekesnek tartok, az a tény, hogy a jelenben játszódó részek cselekménye mindössze egyetlen nap eseményeit öleli fel. Ez egy 500 oldalas könyvnél akkor sem kis teljesítmény, ha ebbe bele van ágyazva egy másik szál is. 
A könyv nyelvezetéről ismét csak muszáj ódákat zengenem, habár már megtettem az előző résznél is. Bravúrosan megírt szöveg ez, amin érezni lehet azt a ráfordított munkát, energiát és lelkesedést, amit Mark beleölt ebbe a sorozatba. Nem csak gyönyörű, és számos figyelemre méltó gondolatot tartalmaz, hanem abszolút korhű és hiteles is, öröm olvasni minden sorát.
Finoman megszerkesztett, mesterien megkomponált könyv ez, egy igényes zenei darabhoz tudnám hasonlítani, amit élvezet hallgatni - ez esetben olvasni.

"Maical testvér bölcsessége abban áll, hogy tudja, mennyire hülye, és hagyja, hogy mások vezessék. Az emberiség ostobasága abban áll, hogy nem cselekszünk hasonlóképp."

Hogy ne csak a könyv szerkesztettségéről zengjek ódákat, mindenképp beszélnem kell a történetről is, anélkül, hogy bármilyen fontos momentumot említenék. 
A jelenben Jorg 18 éves, és király. Mármint, értitek, uralkodó - de egyébként király karakter is :D Lenyűgöző az a fejlődés, amin keresztülment, és egyáltalán nem egy tipikus beleerőszakolt karakterfejlődésről van szó, sokkal inkább a kinyílás szót használnám rá. Honorous Jorg Fejjelafalnak Ancrath végre képes más érzelmeket is produkálni a bosszúvágyon és az énvagyokazatyaistenen kívül. Az önfejű kölyök felnőtt, és vérbeli stratégává vált, emellett kiderült, hogy sokkal összetettebb személyiség, mint amilyennek tűnik. Ahogy egyre mélyebbre ásunk a múltjában, úgy bomlanak ki előttünk az okok és okozatok, amik odáig vezettek, hogy egy hatalommániás kis pszichopata lett. Betekintést kapunk a...hogy is mondjam, érzékenyebb oldalára is, ha lehet ezt a szót használni vele kapcsolatban. Mondhatni, ez a rész megmutatja, hogy egyáltalán van lelke. Komolyan, szinte megkedveltem, és nagyon kíváncsi vagyok hová tud még fejlődni.
Ha már a karaktereknél tartunk: nagyon szeretem, ahogy az író a mellékszereplőkkel bánik. Mindenki egy-egy megformált egyéniség, nem feltétlenül szerethetőek, de hitelesek, és ez a lenne a lényeg. Lawrence ráadásul egyáltalán nem fél attól, hogy úgy irtsa az általa megteremtett figurákat, ahogy csak bírja, nem kímél senkit, szóval ne számíts rá, hogy bárkivel hosszútávú barátságot köthetsz.
Egy valakit muszáj kiemelnem, az pedig a kicsi, de nagyszájú és elképesztően kemény Miana. Kicsi, aranyos lányka, aki ha kell, százszor felnőttebb, mint Jorg valaha is volt. Nagyon kellett mellé ez a karakter, elképesztően jól működnek együtt, még ha az ifjú király tiltakozik is a tény ellen. 
Nagyon nem akarok spoilerezni a történettel kapcsolatban, ezért csak azt emelném ki, hogy bizony találtam benne olyan részeket, amin szó szerint kiborultam, és ez mostanában elég nagy szó nálam. Olyan erős érzelmeket váltott ki belőlem, hogy egy alkalommal abba is kellett hagynom az olvasást. Dühös voltam és kiborított, és ez bizony csak akkor történhet meg, ha egy könyv jó. Mit jó? Fantasztikus
Ami a legfőbb gyengém ezzel a sorozattal kapcsolatban, az a műfaja. Mutassatok nekem még egy olyan fantasyt, amibe egy egész disztópikus világ van beleépítve! Na jó, belecsepegtetve, sajnos, mert még most sem kaptam eleget belőle, és még most sem tisztázódott igazán semmi. Ebben a részben talán kicsivel több olyan elem volt jelen, ami a nagy világégésre utalt, de még mindig várom a nagy leleplezést. Remélem, nem hiába.

A vége...hát, gyerekek, az olyan epic lett,  hogy csak meregettem a szememet. Először be akartam szúrni ide az utolsó mondatokat, de nem akarom elvenni az élményt azoktól, akik még nem olvasták. Az egész könyv sötét hangulata az utolsó mondatokban éri el a csúcspontját, és szinte felrobban a jelenet, ahogy Jorg kivágtat a képből, maga után vonszolva az eljövendő időket, a borzalmak idejét.

Összegzés 

Kedvenc idézet:  Előnye a könyvnek, hogy nagyon sok idézhető rész van benne, Lawrence stílusa egyre izgalmasabb és olvasmányosabb lesz, tehát ennek apropóján már beszúrtam néhány kedvencemet a bejegyzésbe, itt van még néhány, egyébként meg olvassátok a könyvet :D

"A seborvosok eret vágnak, hogy lecsapolják a rossz nedveket, és az ember megújulva nézhessen szembe a világgal. Talán jobb volna, ha tollat nyomnának az ember kezébe, hogy azon folyhassanak ki belőle a mérgek, a vérét pedig megtarthassa arra, amire való."

"– Palatáblára egy félkegyelmű is fölfirkanthat valamit, s ha ezer éven át senkinek sincs annyi esze, hogy letörölje, a firka ősi bölcsességgé válik."

A cím: Jó, még mindig szeretem ezt a tövises témát, van benne valami egyedi, valami, ami követeli az ember figyelmét.


A borító: Szeretem ennek a sorozatnak a borítóit, nagyon jól tükrözik azt a sötét hangulatot, amit az egész könyv áraszt magából. Az eredetiek mondjuk még jobban, mert azoknál fekete az alap, de még így is tökéletes. Ennek a résznek a borítóján legjobban talán Jorg hanyag testtartása tetszik, annyira önmaga. Egy valami nem tetszik, az pedig a cím színe.


Értékelés: Nagyon-nagyon megérdemelte ez a sorozat a második esélyt, amit adtam neki, és nagyon megérdemli ez a rész, hogy megkapja a maximális pontszámot. Csak tudnám, mit fog kapni a következő rész, ha képes lesz ezt überelni. Kötelező olvasmány azok számára, akik igazán monumentális dark fantasyra vágynak.

 

Ehhez a sorozathoz is van Pinterest tábla, egyrészt azért, mert a KönyvmolyPárbaj korlátozza a képeket, másrészt meg azért, mert mostanában nagyon rákaptam a hangulatképek gyűjtögetésére. :D 

2017. január 16., hétfő

EREDMÉNYHIRDETÉS- Könyvtárkisöprés I.

Kedveseim!

Szinte hihetetlen, milyen sokan játszottatok velem az első - de nem utolsó - Könyvtárkisöprés keretein belül. Már a jelentkezés ideje alatt is láttam, hogy rengetegen vagytok, de a végső összesítésnél döbbentem csak meg igazán, ugyanis alaposan kenterbe vertétek a Mark Lawrence által szponzorált játékomat. Míg arra 44-en jelentkeztek (ami szintén szép szám), a mostani nyereményjátékra 95 (!) jelentkező volt. Köszönöm-köszönöm, jófejek vagytok, bírlak titeket :D Még egy kis statisztika: 
  • a Kalitkába zárt álmok volt a népszerűbb, ezt a könyvet ugyanis 58-an szerették volna "elrabolni" tőlem,
  • míg a Lamentet 32-en.
  • 5 ember írta, hogy mindkettőnek örülne, őket a Lamenthez soroltam, hogy kicsit egyenlítődjenek a számok.
Tudom, már mindenki marhára unja a rizsázást, nem is kínozlak tovább titeket. A 95 ember közül a két nagyon-nagyon szerencsés nem más, mint:


Oké, pocsékul néznek ki a képek, nagyítsatok rá! :D  Tehát: 
A Kalitkába zárt álmokat s.majer.szofia nyerte, a Lamentet pedig Alessa Herondale! Gratulálok nekik, és köszönöm a játékot! Kérlek írjatok egy üzenetet a facebookon, vagy kemendy.julia@gmail.com-ra Nyeremény tárggyal, hogy meg tudjuk beszélni a postázást! FIGYELEM! Ha 10 napon belül nem jelentkeztek, új nyertest sorsolok! Megértéseteket köszönöm.

Maradjatok velem, mert februárban érkezik a Könyvtárkisöprés II! Ja, és nemsokára írok a Tövisek Királyáról és a Tolvajbecsületről ;) :D 

UPDATE 2017.01.27.

A Kalitkába zárt álmok első nyertese sajnos nem jelentkezett a megadott határidőn belül (10 nap), illetve semmilyen elérhetőségét nem sikerült kiderítenem, akármennyit "nyomoztam" is utána. Nagyon sajnálom, mert tényleg mindent megtettem, hogy elérjem, de kénytelen voltam új nyertest sorolni.
A következő felhívás MINDENKINEK szól, főleg azoknak, akik az új játékban részt vesznek!
Figyeljétek a blogot, különben ti is lecsúszhattok a nyereményről! Azt hittem, egyértelmű, de úgy látom, muszáj elmagyaráznom. Ez nekem nem a lájkgyűjtés miatt kell - legyünk őszinték, nyilván jó nekem, hiszen minél több emberhez jut el a blogom, annál jobb. De a követés a ti érdeketek is, míg zajlik a verseny (utána felőlem törölhettek is, ha idegesítő vagyok :D), különben honnan tudjátok meg, ha nyertetek? Azért adtam a 10 napos határidőt, mert ha valaki tényleg szeretné az adott könyvet, úgy gondolom, gyakran nézegeti az oldalt - legalábbis magamból kiindulva. Egy feltétele volt a versenynek, a blog követése, és sajnos előző nyertesünk - úgy látszik- ezt nem teljesítette, különben jelentkezett volna. Mindenkinek mondom, ez nem csak az én érdekem, erre figyeljetek oda! Illetve arra is, hogy ha a blogon jelentkeztek, valami elérhetőségetek legyen a google profilotokon, különben az életben nem talállak meg titeket.
Köszönöm és sajnálom, ugyanakkor örömmel jelentem be, hogy az új nyertesünk:
Ohr-Bakos Erika! Neki is 10 nap áll rendelkezésére a nyereményért való jelentkezésre, reméljük, ezúttal nem lesz erre szükség 
:)