A következő címkéjű bejegyzések mutatása: blog. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: blog. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. január 2., kedd

Újévi tervek 2018


Némi bizonytalansággal forgatom a fejemben a gondolatot, hogy tegnap új év kezdődött. A 2017-es év nem kifejezetten az én évem volt, bár sok jó dolog is történt. Életemben először jelent meg nyomtatásban egy novellám, felkerültem egy könyv hátsó borítójára, elérkeztem az egyetemi tanulmányaim feléhez, munkahelyet váltottam ahol ezerszer jobban érzem magam, illetve "hivatalosan" is megkezdtem az önálló életemet egy fantasztikus lakásban. Mondhatni, a változások, a sikerek éve volt ez, ami egészen elképesztő, hiszen ez volt a "mottóm" 2017-re: a sikerek és a pozitív változások éve. Régebben a legjobb barátnőm minden év elején "kijelölte", hogy minek az éve lesz az adott esztendő, ezt a hagyományt követve adtam címet 2017-nek, és utólag belegondolva hihetetlen módon bejött, még ha a változások nem is mindig pozitív irányba történtek. 
Most, 2018 hajnalán úgy érzem, még mindig erre van szükségem, megerősítésre és változásra, még akkor is, ha a folyamat sokkal lassabb, mint szeretném. De nem kívánom magamnak, hogy ugyan az ismétlődjön az életemben, csak pepitában, mint tavaly, ezért az idei évet az önismeret évének teszem meg. Ez csupán egy kívánság, iránytű magamnak, de aki szintén valami hasonlót kíván saját magának, nyugodtan érezze sajátjának ezt a "címet". 
A magánéleti terveket mellőzve természetesen a bloggal, az olvasással is vannak terveim, igazából ezekről szeretnék most írni. 
  • 2017-ben kereken 50 könyvet sikerült olvasnom, az előző évekhez képest ez viszonylag kevésnek számít. Közrejátszott az is, hogy a sok kötelező mellett nem tudtam azokat a könyveket olvasni, amiket szerettem volna. Idén szeretném megcélozni a 60 könyvet, úgy gondolom, ez elég reális, ha azt nézzük, hogy a "nem kötelező" könyveket nagyobb kedvvel és gyorsabban olvasom. :D
  • Természetesen az egyik legfontosabb könyves célom, hogy újra beindítsam a blogot. Szeretném felpörgetni az oldalt, több értékelést és egyéb bejegyzést hozni. Nagyon remélem, hogy időm engedni fogja - elsősorban a vizsgaidőszak után. :D
  • A bejegyzésekkel kapcsolatban: karácsonyi ajándékként befizettem a Book a Sloth Club meglepetésdobozára három hónapra nagyon várom!! :D, így szeretnék majd én is unboxing bejegyzésekkel és persze a könyvek értékelésével jönni az első negyedévben. 
  • Lehetetlennek tűnik, de jó lenne idén kevesebb könyvet venni, és elolvasni azt a rengeteg kötetet, amit felhalmoztam a tavalyi évben. Mondom ezt úgy, hogy már úton van a 3 legújabb könyvem. :D 
  • Elég régen írtunk Kettőspont bejegyzést, pedig nagyon szeretem ezt a rovatot, úgyhogy nagyon örülnék, ha idén kicsit több közös olvasást sikerülne beiktatnunk. 
  • Nagyon szeretnék többet foglalkozni az írással, hiszen hatalmas megerősítés volt számomra, hogy a novellámat beválogatták a Csillaglesbe. 
Nos, szerintem ennyi, igyekszem nem túlvállalni magam. :D 
Ti mit terveztek erre az évre?

2017. december 22., péntek

Év végi hajrá booktag

Eléggé elfoglalt vagyok így év vége táján, így nagyon passzol a mostani hangulatomhoz ez a Tag - az még belefér, hogy kitöltsem :D Annának köszönet a kihívásért!
1. Milyen könyvet kezdtél el, amit még be kell fejezned?
Nászéstébolynászéstébolynászés...öhm, szóval Böszöményi Gyulától a Nász és tébolyt kezdtem el, és nagyon szeretném olvasni, de mostanában csak reggeli közben sikerült. :D Pedig állati jó, higgyétek el, és nem is vagyok benne biztos, hogy be akarom fejezni, ugyanakkor nagyon kíváncsi vagyok a végére, szóval...téboly az van bőven. 
2. Van úgynevezett őszi könyved, amivel könnyebben átlépsz az év végi időszakba?

Hát ezen még sosem gondolkoztam, szerintem nincs.
3. Milyen új megjelenést vársz még?

Már nem várok semmit, szerencsére mindent kézhez kaptam, amire nagyon vártam. Kivéve a The City of Mirrorst, de már kezdem elveszíteni a reményt, hogy valaha is megjelenik...
4. Mi az a 3 könyv, amit idén még el szeretnél olvasni?
 

Hahaha. Haha. Ha. Örülök, ha egy belefér :D De egyébként olvasnám A háború lelkét, A tündérkapu titkát és az Artemist. Szerintem ebből maximum a A tündérkapu fog sikerülni, de annak is nagyon fogok örülni.


5. Van-e könyv, ami még esélyes az "év könyve" címre?



Hűűű ez nagyon jó kérdés, nem szoktam ilyen összesítést csinálni soha, pedig lehet, hogy jó lenne egy top 5 lista. Az egyik valószínűleg a már említett Nász és téboly lesz, meg úgy összességében az egész sorozat (bár az első rész tavaly olvastam). A másik befutó nálam idén Scott Westerfeld Leviatán trilógiája lett, elképesztő atmoszférájával és a lapok közül kibuggyanó végtelen fantáziájával kenterbe ver mindenkit.
 6. Elkezdted-e már a jövő évi tervezést?

El, de ez általában úgy van, hogy a fele se lesz meg annak, amit szeretnék.

2017. augusztus 31., csütörtök

Bejelentés

Kedveseim!

Röviden elmondanám, mi várható, vagy éppen nem várható az elkövetkezendő időkben, mert nem szeretnék nyomtalanul - meg máshogy se- eltűnni. Új állást kaptam, ahol holnap fogok kezdeni. Ez azzal jár, hogy sokkal kevesebbet leszek gépközelben, és sokkal kevesebb időm lesz blogolni. Ráadásul kezdődik az iskola is, ami még több szabadidőmet leköti majd. Nem akarom kijelenteni, hogy soha többé nem fogok írni, ezért inkább azt mondom, hogy ha időm engedi, mindenképpen folytatni fogom a blogot, lehet hogy heti, vagy havi egy bejegyzéssel, de mindenképp szeretnék jelen lenni. 
Mindenkinek köszönöm a támogatást, a kedves szavakat, a csendes követést és miegymást. Nem tudom, mit szokás ilyenkor mondani, meg nem is akarok elköszönni igazából, szóval sziasztok. :D 

2017. július 31., hétfő

Hónapbúcsúztató - Július


A július nagyon pörgős és aktív volt, ami a blogolást illeti, szerencsére szinte minden lemaradásomat sikerült pótolnom, és majdnem az összes tervezett bejegyzést is megírtam. Az első júliusi értékelésemet Fredrik Backman A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb című kisregényéről írtam, és bár aranyos és szívhez szóló volt, számomra kezdi elveszíteni az író a varázsát. Ezután egy régebben olvasott és jócskán elmaradt könyvről írtam, A Rudnay-gyilkosságokról, aminek sikerült túlszárnyalnia a sorozat első részét. 
A hónap első Top 5 Szerdája érdekes és számomra nehéz témát adott a bejegyzéshez: olyan könyvekről írtam, amelyekben nincs szerelmi szál. Nem egyszerű ilyet találni mostanában, úgyhogy ha ötletre van szükséged, ajánlom a bejegyzést. :) 
A blog életében másodszor töltöttem ki BookTaget, és annyira élveztem, hogy lehetségesnek tartom, hogy sűrűbben lesz ezentúl ilyesmi.    
Ha már végre sikerült megírnom a Rudnay-bejegyzést, semmi sem állhatta útját a sorozat folytatásának, gyorsan el is olvastam a Beretva és tőrt - és az Ármány és kézfogót is, de arról majd augusztusban lesz szó. :) 
Sok-sok idő elteltével újra Kettőspont bejegyzést írtunk az Emberrel, ezúttal Marko Kloos Frontvonalak című military sci-fije volt terítéken. Hááát, nem mondom, nekem kicsit szenvedős volt a könyv, de meglátjuk, mit tud mutatni a következő részben.
11-én ünnepelte a blog első szülinapját, ennek örömére írtam egy kis összefoglalót az eddigiekről.
Mindenféle túlzás nélkül a 3. Top 5 Szerda témája volt eddig a kedvencem, számomra kedves gyerekkönyveket gyűjtöttem össze, szóval kicsit el is érzékenyültem a nagy nosztalgiázás közepette :D  
Böszörményi Gyula olyan, mint valami megújuló energiaforrás. Mindig képes lenyűgözni, akármilyen témát választ is magának. Ezúttal egy új műfajban mutatta meg magát, a Mindörökké várni című sci-fi antológiája nagyon is megérdemli, hogy kézbe vegyétek. :) Ezután még egy sci-fi következett, az Egy űrállomás-takarító naplója, amit sajnos nem sikerült maradéktalanul megszeretni, de számos ötletes elemet vonultat fel.    
Az utolsó bejegyzésem Top 5 Szerda volt, ezúttal az volt a feladat, hogy távolodjunk el kicsit Amerikától és a nyugati világtól. Érdekes kihívás volt összeszedni ezt az öt könyvet, de úgy gondolom, hogy mindegyik kiváló és olvasásra érdemes mű.
A hónap második felében végre szabadságra mentem, így nem született több bejegyzés, de úgy gondolom, ezzel együtt is sok mindenről sikerült írnom.  

Augusztusi tervek


Nem terveztem olyan sok bejegyzést erre a hónapra, mint az előzőre, hiszen jóformán az összes lemaradásomat sikerült pótolnom, így már csak azok a könyvek vannak hátra, amiket nemrég fejeztem be, vagy éppen folyamatban vannak. Ha minden jól megy, folytatódik a Top 5 Szerda, ismét érdekes témákkal, bár ahogy néztem, megint lesz olyan, amihez nem fogok tudni hozzászólni, de sebaj. Az állandó rovat mellett szeretnék írni a dalai láma önéletrajzáról, inkább ajánlót, semmint értékelést. Még mindig nem tettem le arról, hogy a Góliátot értékeljem, szóval igyekszem ebben a hónapban beiktatni. Ezen kívül szó lesz még az Ármány és kézfogóról - naná, nehogy már Böszörményi nélkül maradjunk! :D -, valamint jövök A hóhér kötelével is. A többi attól függ, hogy mihez lesz kedvem és mivel tudok végezni még augusztusban - minél több, annál jobb, hiszen vészesen közeledik az iskolakezdés, és nem bízom benne, hogy a 3. év könnyebb lesz, mint az eddigiek. Olvasási terveim között szerepel az Itt járt Britt-Marie (helló, Könyvmoly Párbaj! Bele kell húznom :D) és a Bitó és borostyán is. 
A héten még vár rám egy jó kis táboroztatás, aztán kénytelen leszek visszatérni a megszokott hétköznapokhoz - és a blogoláshoz :D

2017. július 18., kedd

Nyaralni mentem! :)


 


Kedves Népség! 

Az elkövetkező 2-3 hétben eltávozom a világ színe elől, ezért friss posztokra ne nagyon számítsatok. Lesz néhány időzített akármicsoda (köztük ez is :D) a facebookon, holnap felkerül az aktuális Top 5 Szerda bejegyzés, és néha biztos felnézek, de érthető okokból minél kevesebb időt szeretnék az internet közelében tölteni. Hamarosan visszatérek, addig is szép nyarat és jó olvasást mindenkinek! :)

2017. július 12., szerda

EREDMÉNYHIRDETÉS - Szülinapi nyereményjáték


Az ember azt hinné, hogy 4 kép közül azért könnyebb választani, mint mondjuk 14 közül. Elárulom, nem így van. Nehéz döntés volt - bevallom, az Ember is besegített remek ízlésével :D :D -, néha már azt fontolgattam, hogy kisorsolom inkább a nyertest, csak hogy ne az enyém legyen a felelősség. :D Mindannyian szuper és hangulatos képeket küldtetek, szóval igazán zavarban vagyok, amiért nem választhatom ki mindet. :D De szigorú vagyok és kemény, csak egy győztes van , aki nem más, mint...
....
igen húzom az időt :D
....
Tóth Réka! Nagyon bájos, nagyon természetes, nagyon könyvmoly ez a kép és már akkor odavoltam érte, mikor elküldted. Szóval gratulálok! :) 

Mindenkinek köszönöm, hogy részt vettetek a blog szülinapjának ünneplésében! Tartsatok velem továbbra is, nem ez volt az utolsó játék ;) 

2017. július 11., kedd

1. Blogszülinap


Még engem is meglep, de tényleg elérkezett ez a nap is, egy éves lett a TudatosOlvasó. Tavaly ilyenkor vágtam bele a blogolásba, és életemben először nem hagytam abba pár hónap után. Oké, volt egy kis szünet, de a lényeg, hogy még mindig itt vagyok. Igazából arra már nem emlékszem, honnan jött a hirtelen elhatározás a blog megnyitására, de valószínűleg úgyse izgat senkit, engem se érdekelne. :D Ezen ünnepélyes napon néhány adatot és fontos momentumot osztanék meg veletek tudom, ez se érdekel igazából senkit :D a blog elmúlt egy évéből. 

Ezzel a fantasztikusan kreatív és izgalmas bemutatkozó szöveggel kezdődött minden - nyugi, csak egyszer untattam a jónépet ilyesmivel, többször nem fogom. 
Az első kritikámat Maggie Stiefvater Sinner című könyvéről írtam. A rendszerem és a bejegyzés-képem akkor még nagyon kiforratlan volt, csaptam neki a spoilereket rendesen, csak amúgy mindent bele módra. Azóta ez szerencsére kicsit rendezettebben működik, ma már azok is olvashatják a spoileres bejegyzéseket, akik a könyvvel még csak kacérkodnak. 
Az el nagy öröm akkor ért, amikor az Ambrózy báró esetei facebook oldalon megjelent a Leányrablás Budapesten értékelésem. Még most is nagyon megtisztelőnek érzem a megosztásokat.
A második esemény, amit sikerként könyveltem el - tudom, nincsenek nagy igényeim :D - az volt, amikor hirtelen nagyon megugrott a látogatók száma (hogy mennyire nagyon, azt később). Hamar rájöttem arra is, hogy miért. Írtam egy ajánlót megfizethető áron elérhetőnyvekről, amik kiváló szórakozást nyújtanak borús őszi estéken - meg máskor is. Ebben az Antikvarium.hu-ra hivatkoztam többször is, hiszen számtalanszor vásároltam náluk és az ajánlott könyvek tényleg csupán néhány száz forintért kaphatóak. Az oldal megosztotta a bejegyzésemet, és bumm, így növekedett a nézettség.  
Októberben újítottam, írtam egy sorozat ajánlót - úgy tűnik, egyszeri alkalom volt, minden esetre még mindig ajánlom. :D  
Nagy kedvencem lett a Top 5 disztópia bejegyzés, továbbra is ajánlom olvasásra - a bejegyzést is, meg a könyveket is - azoknak, akik megunták a sablonos könyveket.  
Még októberben megkaptam életem első recenziós példányát is, amit azóta is nagy becsben tartok. Ez nem volt más, mint a Kobak, egy humoros, ötletes és elgondolkodtató történet.
Nem sokkal később úgy döntöttem, részt veszek a Könyvmoly Párbajban, a vállalt könyek közül már négyet olvastam és értékeltem azóta - a linken megtaláljátok őket.
Saját szavaimmal élve állandó, de nem rendszeres rovata is lett a blognak, Kettőspont néven fut, és bár eddig csak két alkalommal került elő, nagy reményeket fűzök/fűzünk hozzá.
2017 legnagyobb sikere és számomra az év híre volt - még most is az -, hogy bekerül a novellám az 3. Moly-antológiába. Ezt a hatalmas örömöt veletek is megosztottam :)  
Némi holtidő után a múlt hónapban újult erővel tértem vissza az "élők" sorába, ennek örömére csatlakoztam is a Top 5 Szerda kezdeményezéshez, amelynek lényege, hogy különféle témákban állítunk össze toplistákat másik 5 bloggerel együtt.   

Ez után a nagyon felületes áttekintő után következzen egy kis statisztika - avagy a TudatosOlvasó élete számokbann.

9397 oldalmegjelenítés
69 követő a blogon
195 követő a facebook oldalon
64 bejegyzés - ezzel együtt 65
18 szerző 32 könyvét értékeltem eddig
4 nyereményjáték volt az oldalon - ezek közül egyre ma még jelentkezhettek! 
3 recenziós példányt értékeltem, egy pedig folyamatban van.

Az öt legnépszerűbb bejegyzés:
1. Filléres könyvek őszi estékre  2153 megtekintés
2. Könyvtárkisöprés II. 518 megtekintés 
3. Könyvtárkisöprés I. 502 megtekinés
4. A Rudnay-gyilkosságok 459 megtekintés
5. Top 4 legjobban várt könyv 343 megtekintés (a keresőszavakból ítélve, ami az oldalra hozta a népet, ez valószínűleg a The City of Mirrors miatt ilyen népszerű, bár el kell keserítenem mindenkit, még én sem tudom, mikor fog megjelenni)   

Nos, ennyi lett volna mára, köszönöm, ha elolvastátok és köszönöm, hogy velem vagytok. Ne felejtsétek a nyereményjátékot! :)