Dobó Dorottya: A zapumai kóbor villamos

                                     

Kiadó: Napkút
Várható megjelenés: 2020.12.10.
Oldalszám: 136 oldal
Illusztrálta: Buzási Viktória

Fülszöveg

Zapumában elszabadult szellemvillamos járja a várost, fedélzetén két gyerekkel és egy pulival. Tomi nehezen találja a közös hangot az álomvilágban élő Bogival, ám a villamos rejtélyének felderítése érdekében kénytelen együttműködni a lánnyal. Bogi egy vérbeli kopó alaposságával veszi észre a bűntény kibogozásához szükséges apró jeleket, és csakhamar meglepő magyarázattal áll elő az elszabadult járművel kapcsolatban. Mindeközben a villamosigazgatóság központi épületében is nyomozás kezdődik, miután váratlan levelet kap a polgármester.

Miért indult el vezető nélkül a járat? Mi történik, ha eléri a város villamoshálózatának végét?

Hogy menekülnek meg a szerelvényen ragadt gyerekek? És egyáltalán, miért nincs rajta Zapuma a világon egyetlen térképen sem?

Légy részese a kóbor villamos kalandjának!

    Ez most nem egészen értékelés lesz, inkább amolyan ajánló-féle, mert ezt a könyvet nem tudom elfogulatlanság nélkül értékelni. Közös múltunk van ugyanis A zapumai kóbor villamossal és utasaival, hiszen ez az eslő gyerekregény, amit szerkesztettem. Viszonylag új vagyok még a szakmában, így hatalmas boldogsággal tölt el minden könyv megjelenése, aminek a végső formájához közöm volt.
    Olyan ez, mint amikor a világra segítesz egy réges-régen dédelgetett álmot, aztán meghatottan nézed, ahogy lábra áll, és önálló életre kel. Nagyon hálás vagyok a Napkút Kiadónak, amiért bizalmat szavaztak nekem, és megadták a lehetőséget, hogy álmok születése felett bábáskodhassak.

    Ennyit a személyes ömlengésről. :D

    A zapumai kóbor villamos egy igazán különleges történet, ez már a címéből is kitűnik - szerintem ez az egyik legizgalmasabb cím, amivel mostanában találkoztam, és akkor is felkeltette volna a figyelmemet, ha egyébként nem tudnék róla semmit. Tehát különleges történet ez, amelyhez természetesen különleges helyszín is jár: Zapuma, a Csehszlovákia felbomlásakor elfeledett város, amely egy idő után megelégelte, hogy senki nem tart rá igényt, így önállósította magát. Ám nem csak a neve és a helyzete miatt kivételes város(állam) Zapuma, hanem a villamoshálózata miatt, itt ugyanis a sárga masina a megszokott közlekedési eszköz, a polgárok csak akkor ülnek autóba, ha el akarják hagyni a települést.
    Egy villamos lesz az okozója annak a galibának is, amibe Tomi keveredik. A fiatal fiú minden hajnalban kitakarítja a járműveket, hogy egy kis pluszpénzt keressen a családjának, így aztán pulijával, Gusztival együtt pont az egyik kocsiban tartózkodik, amikor a címszereplő renitens szerelvény elszabadul. Ezzel kezdetét veszi az életreszóló kaland, és feltűnik a színen Bogi, a kissé bogaras, ábrándos lány, és vele a különös álomvilága is.
    Lesz itt minden, mi szem-szájnak ingere: nyomozás, villamostetőn ücsörgés, felhőbámulás, meseszövés, hajmeresztő akrobatamutatványok és még sok minden más, amiről jó blogger nem beszél, ha nem akar spoilerezni. :)
    Eközben a zapumai hatóságok sem tétlenkednek: mindent megtesznek annak érdekében, hogy kiderítsék, ki vezeti a kóbor villamost, hová tart, és hogyan lehet megállítani. Háromnapos hajsza veszi kezdetét, a díszes kompánia beutazza fél Európát - ki rendőrautóval, ki taxival, ki villamossal. És hogy mi történik ezután? Nos, a regényből kiderül.
    A zapumai kóbor villamos egy nagyon kedves és izgalmas történet kitartásról, összefogásról, a gyermeki fantáziáról és találékonyságról, valamint a barátságról, ami a legváratlanabb helyen és időben is képes kibontakozni. Ajánlom minden villamos-fanatikusnak kalandkedvelőnek, nyomozópalántának, álmodozónak és földhözragadtnak, felhőlesőnek és krimirajongónak - és persze minden pulitulajdonosnak. :)

    A zapumai kóbor villamos előreláthatólag december 10-én fog megjelenni, de a boltokba valószínűleg januárban kerül. Ha mégis szeretnél belőle egy példányt a fa alá, akkor keresd a Napkút Kiadót, vagy november végéig küldj adományt a villamos oldalának, amivel automatikusan előrendelheted a könyvet (és kaphatsz mellé matricát, könyvjelzőt, posztert, vagy akár vászontáskát is!).
    A villamosnak saját facebook oldala is van, további extrákért, érdekességekért, hírekért kövesd itt! :)

Az Anyacsalogató Hadművelet - karantén kiadás

Ma egy rendhagyó poszttal érkeztem, saját írást szeretnék megosztani veletek, amely a hamarosan (jó, ez erős túlzás, de remélhetőleg jövőre) megjelenő gyerekregényemhez kapcsolódik.

Nem sokan ismerik egyelőre a Szilágyi ikreket (leszámítva a tágabb családomat :D), a regény főszereplőit, ezért gondoltam, bemutatom őket. Erre nem is találhattam volna alkalmasabbat a tavasszal írt rövid kis "karantén kiadásnál", hiszen nagyon ügyesen "bemutatkoznak" benne a fiúk. :D Sajnos újra kezd aktuálissá válni a téma, úgyhogy ne feledjétek: aki teheti, maradjon otthon, és próbáljátok elvilseni egymást! :)

Akit érdekel egy hosszabb részlet a regényből, itt megtalálja: Az Anyacsalogató Hadművelet - részlet

Szerzői facebook oldalam: https://www.facebook.com/kemendyjuliacsenge

Az illusztrációt Nagy Bettina készítette.

  Filkó rajzolt. Lerajzolta, hogy Kelemen, az ikertestvére végre befogja a száját. A puha grafittal ideges barázdákat vájt a papíron, ami kezdett hasonlítani a falu határában elterülő napfényes szántóföldekre.
  Lerajzolta a saját arcát, kicsit kevesebb szeplővel, és gúnyosabb szemekkel, néhány centivel hosszabb, a szélrózsa minden irányába meredező hajjal. Fél szemmel Kelemen íróasztala felé lesett, hogy felidézze, milyen ruhában van a testvére.
    – Vajon mit csinálhat most Piri néni? – elmélkedett éppen Kelemen.
  A galaxis mintájú gumilabdájukat pattogtatta az asztalon már órák óta, és csak beszélt, beszélt és beszélt. Kibírhatatlan volt.
  Filkó összepréselte a száját, és még jobban rányomta a ceruzát a lapra. Vastag, fekete szigetelőszalagot rajzolt Kelemen orra alá, és elégedetten rámosolygott a művére. Milyen szép is lenne, ha minden valóra válna, amit lerajzol!
  – Szerinted nem kellene bevásárolnunk neki, vagy ilyesmi? – fűzte tovább Kelemen a gondolatot. – A tévében azt mondták…
    – Apa már bevásárolt neki hétfőn – dünnyögte Filkó a papír fölé görnyedve.
   – Ja, tényleg! – Kelemen bosszúsan csettintett a nyelvével. Ha ez lehetséges, még idegesítőbb volt, mint eddig. – De akkor is. Biztos jól jönne neki egy kis beszélgetés, nem? Fogadni mernék, hogy Norbert, meg a tyúkok nem olyan izgalmasak, mint mi.
   Norbert Piri néni sárga szemű kecskéje volt, és Filkó biztosra vette, hogy még vele is jobb lehet karanténban lenni, mint Kelemennel. Mindketten tudták, hogy nem mehetnek át senkihez, főleg nem Piri nénihez, aki – legalábbis a fiúk így látták – olyan öreg volt, mint az országút.
  Filkó válasz helyett dühösen sóhajtott egyet, és folytatta a rajzot. Kelemen mellé Berti vonásait kezdte felvázolni, a kislány csibész arckifejezését, ártatlannak álcázott mosolyát. Berti, akit valójában Albertának hívtak, a legjobb barátjuk volt, mióta az ősszel beköltözött az apukájával a Tündérfürt utca egyetlen épületébe, egy régi, poros, ugyanakkor varázslattal teli szélmalomba. Filkó gond nélkül elcserélte volna a kislányt a bátyjára.
  Egy pillanatra csend lett, talán Kelemen végre levegőt vett.
  – Unatkozom – nyögte aztán drámai hangon, egy pillanat alatt elpusztítva a másodpercnyi nyugalmat.
  – Menj ki az udvarra – morogta Filkó. Akkor legalább megszabadulna tőle egy kis időre.
 – De ott is unatkozom.
  Filkó Berti kezébe egy tekercs szigetelőszalagot rajzolt, kantáros nadrágjának zsebébe pedig egy ollót. Berti megmenthetné az őrülettől, ha itt lenne. Sokkal ügyesebben bánt Kelemennel, mint Filkó, pedig a kislány csak néhány hónapja ismerte őket, miközben az ikrek már közel tíz éve éltek egy szobában.
  – Akkor menj le a nappaliba – vetette oda Filkó a testvérének. – Csak fogd már be!
  – Anya nem szereti, ha zavarom a digitális óráit. Még a végén miattam nem tanulják meg az elsősök a Z betűt, vagy ilyesmi.
  Bár Filkó úgy gondolta, a Z betű nem lenne túl nagy ár azért cserébe, hogy Kelemen végre elhallgasson, nem ellenkezett. Inkább testvére feje fölé rajzolta a Galaktikus gumilabdát, mintha rajta pattogna, és nem az asztalon.
  – Na, csináljunk már valamit!
  – Én csinálok – felelte Filkó a lap felé bökve.
  – De tudod, hogy én nem tudok rajzolni – akadékoskodott Kelemen.
  – Az a te bajod – vágott vissza Filkó. – Oldd meg a matekfeladatot!
  – Lemásolhatom a tiédet? – kérdezte mohón Kelemen.
  – Felejtsd el!
 – Irigy kutya! Akkor mutasd, mit rajzolsz, Tökfilkó!
  Kelemen olyan hirtelen termett mellette, hogy Filkónak esélye sem volt eltakarni előle a lapot.
  – Hé! Az én vagyok?
  Filkó a szemét forgatva kirúgta maga alól a széket, felkapta a papírt és a csapóajtó felé iramodott. Kelemen félig dühösen, félig nevetve rohant utána.
  Miközben a fürdőszoba felé szaladt, hogy magára zárhassa az ajtót, Filkó arra gondolt, ez a tavasz nagyon, de nagyon hosszú lesz.

Dávid Attila: Az idegen

A könyvet köszönöm az írónak!

Kiadó: Magánkiadás

Megjelenés éve: 2020

Oldalszám: 32 oldal

A történetről

Az idegen egy rövid, fordulatos sci-fi novellákból álló gyűjtemény. Hasonlóan a szerző előzőleg bemutatott kötetéhez, ebben is egyperces, 1-2 oldalas történeteket találunk, amelyek garantáltan meglepetést okoznak az olvasónak.

 

Véleményem

 

Határozottan jobban tetszett ez az kötet, mint a Morta. Sokkal változatosabbak és fordulatosabbak történetek, szellemesebbek és életszerűbbek a párbeszédek. A novellák, bár nagyon rövidek, minden egyes alkalommal meg tudtak lepni, Dávid Attilának jó érzéke van a csattanókhoz, és ezt ki is használja. Az egypercesek témái érdekesek, némelyik kimondottan elgondolkodtató. Van itt minden, mi szem-szájnak ingere: földönkívüliek, robotok, időutazás – de meglepő módon felbukkan Petőfi is a sorok között, egy kifejezetten szellemes megoldással.

A könyv sok humoros megoldást tartalmaz, és az ember bizony sokszor fogja a fejét: "hogyhogy nem gondoltam, hogy ez lesz a vége?"

Azonban, ahogy a Morta, úgy Az idegen esetében is nagy problémám volt, hogy a szerző stílusát kiforratlannak éreztem. Sok esetben hiányoltam a cizellált megfogalmazást, túlságosan egyszerű a szöveg, mintha csak egy vázlat lenne. A kevesebb persze sokszor több, de Az idegen olvasása közben végig hiányérzetem volt.

Utólag felmerült bennem, hogy talán az író lusta bővebben kifejteni a történetet. Persze, nagyon érdekes műfaj az egyperces, és sok lehetőség van benne, de némelyik novella túlságosan rövid ahhoz, hogy igazán nagyot üssön. Dávid Attila ötletei olyan jók, és annyira kár, hogy nem "ül rajtuk" többet! Személy szerint én olvasás közben szeretem magam előtt látni a helyszínt, a szereplőket, az arckifejezésüket, a gesztusaikat – nekem ez nagyon hiányzott, bár úgy gondolom, hogy ez szubjektív, biztos van, akinek enélkül is jól működik.

 

Jól látható az eddig kiadott kötetiből, hogy Dávid Attila kedvelt műfaja az egyperces, de egyszer nagyon szívesen olvasnék tőle egy hosszabb művet. Humora és fantáziája kitűnik ugyan a rövidekből is, de szeretném látni, hogy milyen, amikor nem "lustálkodja el" a leírásokat.

 

A kötetet azoknak ajánlanám, akik ismerkedni szeretnének a zsánerrel, de kevés a szabadidejük, illetve azoknak, akik szeretik a váratlan fordulatokat, vagy éppen könnyed kikapcsolódásra vágynak.