2017. június 26., hétfő

Böszörményi Gyula: Gergő és az álomfogók

A könyvről 

Kiadó: Magyar Könyvklub
Megjelenés éve: 2002
Illusztrálta: Fábián Noémi
Oldalszám: 544 oldal
Sorozat: Gergő- regények I.

molyok szerint...

Jelenleg 86%-os az értékelése.  

A történetről

Ki ne vágyna rá, hogy esténként, mikor elalszik, egy beszélő farkaskölyök szegődjön mellé álmában, és elkísérje kalandozásaiban? Az Álomfogó hőse, Gergő viszont egyáltalán nem kívánja a farkaskölyök társaságát, mint ahogy azt se, hogy az általa csak Bolhásnak becézett segítőjével együtt vágjon keresztül az álmok néha mulatságos, máskor fenyegető erdején. Gergő családja váratlanul meghívót kap a Vajákosok, Táltosok, Énekmondók, Sámánok és Egyéb Révülők Találkozójára. Az Álomfogó színes, kavargó világba repíti olvasóját, de hétköznapi gondjainkra ad választ.

Véleményem

Korábban azt hittem, én már olvastam ezt a könyvet gyerekkoromban, de rá kellett jönnöm, hogy kimaradt az életemből. Mégis olyan "íze" volt, mint az egykori gyerekkönyvtárban töltött porszagú barangolásoknak, mint a kandalló melegének, ami a könyvespolcok között húzta meg magát, mikor még kicsit könnyebb és varázslatosabb volt a világ. Gyula bátyó az ölébe vette azt a mindig elvarázsolt, lélekben mindig kicsit magányos kislányt, aki legtöbbször csak azok előtt a polcok előtt érzett igazi lelkesedést, és mesélt, mesélt, mesélt neki. 
Bevallom, nem érzem "öregnek" magam az ifjúsági könyvekhez, és csak remélni tudom, hogy sosem fogok másképp gondolkodni. Szerintem néha mindenkinek szüksége van rá, hogy felüljön a "nosztalgia vonatra", és találkozzon azzal a kisgyerekkel/kamasszal, akit talán kicsit már el is felejtett. 

Ennek a könyvnek "felnőtt szemmel" nézve is rengeteg erőssége van, ezért inkább azzal kezdeném, ami nem tetszett, hogy a végére maradhasson a jobbik - nagyobb - fele. A világépítéssel volt némi problémám, pontosabban a rengeteg információval, ami a nyakamba zúdult, csak úgy kapkodtam a fejem a különböző varázsvilágbeli szereplők, eszközök, intézmények, fogalmak nevére, és bevallom, néhol elvesztettem a fonalat. Szegény Gergő, nem csodálom, hogy eleinte utálta az egészet, én világgá szaladtam volna, ha egyszerre ennyi mindent akartak volna a fejembe gyömöszölni. Talán pont emiatt, de az is lehet, hogy azért, mert egyre távolodom a célközönségtől, minden esetre néhol elképesztően fárasztónak és soknak találtam az egészet, volt, hogy hetekig hozzá sem nyúltam emiatt. De amikor újra felvettem a fonalat, valahogy mindig elsikkadt ez a probléma. 
A másik dolog, ami zavart, az a kiszámíthatósága volt.  Már szinte a legelején ki lehetett találni, hogy kicsoda Holló, a fő gonosztevő valójában, így a rejtély faktor számomra teljesen kikerült a képből. Ha csak ezért olvastam volna, alighanem elég hamar elunom. Lehet, hogy gyerekfejjel óriási meglepetés lett volna a nagy leleplezés, de így csak egy "aha, ki más" maradt. És ha már itt tartunk, nem is volt olyan nagyon hatásos az a jelenet, mikor kiderült a dolog. 
Sajnos az illusztrációkért sem voltam különösebben oda, volt néhány, ami kifejezetten szép volt, de általánosságban véve nem tetszett a képi világuk. 
Az, hogy egy gyerekkönyv happy enddel zárul, szerintem senkit nem lep meg, ennek a könyvnek viszont olyan nagyon happyre sikerült a vége, hogy még az én csöpögéstűrő képességeimet is próbára tette, bizony néhol fogtam a fejem a befejezést olvasva. Arra viszont kíváncsi lennék, hogy mi lett Lebekével, Ouroborosszal és Odvassal. És plusz pont azért, mert nincs függővége a történetnek. 

Ha már a plusz pontoknál tartunk, áttérnék azokra a dolgokra, amik miatt nagyon a szívemhez nőtt ez a könyv. 

Kezdjük mindjárt azzal, hogy egy kicsit a szívembe markolt a kora. Ez a regény bizony már 15 éves, és ez a tény néhol begyűrűzik a történet szálai közé. Abban az időben játszódik ugyanis, amikor a gyerekek még mertek gyerekek lenni, és nem felnőttnek álcázva járták a világot.  Úgy hangzik, mintha több évtizeddel ezelőttről beszélnék, ugye? Pedig nem is kell olyan nagyon visszamenni az időben ahhoz, hogy láthassuk, milyenek voltak a 13 évesek még azelőtt, hogy szelfizéssel és facebookozással töltötték volna a napjaikat. Szomorú vagyok, hogy a mai lányok már nagyon messzire kerültek Zsófitól Gergő mostohatestvére. Tisztelet a kivételnek, ugye.

Na, de nem akarok senkit lehangolni, főleg nem magamat :D Térjünk rá az én legtémább témámra ez még mindig Szerb Antal Pendragon legendájából csórt szófordulat, aki nem jött rá, annak kötelező az olvasása :D a gyönyörű megfogalmazásra. Én már a Leányrablás olvasásakor is tudtam, hogy Böszörményi Gyulának irigylésre méltóan szép szavai vannak, ezzel a könyvvel csak megerősítette bennem ezt a tudást. Mondák és álombeli világok elevenednek meg a sorok között, gazdag fantáziával kidolgozott világ épül fel a szemünk láttára, és mindez betűkből! Mi ez, ha nem varázslat? Lenyűgözött a szavakkal való játékkal, és azzal, hogy mindig minden pont oda illett, ahol volt. 
A szereplők sokszor beszélő, mindig hangzatos nevei  méretre készített ruhákként idomultak a személyiségükhöz - ezt szintén megfigyeltem már az Ambrózy báró esetei sorozatban is. Van egy olyan gyanúm, hogy Gyula bátyó gyakorló névmágus, aki írónak álcázza magát. A néhol paródia-szerűen sarkított karakterek egytől egyig el lettek találva, nem éreztem úgy, hogy árnyaltabb jellemekről akarnék olvasni. A szereplők is részei voltak annak a nagyszabású összeesküvésnek, amit polgári nevén csak intelligens humornak becézek. 

Az intelligens dolgoknál maradva, rengeteg olyan ötletet találtam a könyvben, ami nagyon mulattatta a "felnőtt agyamat". Hogy csak egy példát mondjak, itt van a lidércek esete. A lázadó, csínytevő lidércek által magyarázatot nyújt arra a rengeteg mindennapi, bosszantó apróságra, amiket a világon mindenki jól ismer. A kenyered megint a vajas felével esett a padlóra? Lidérc. Eltömődött a pipád? Lidérc. A jég szétrepesztette a vízvezetéked csöveit? Naná, hogy lidérc. 

Az író kreativitása a regény felépítésében is megmutatkozik. Nem emlékszem, hogy találkoztam volna már ilyesmivel, de kimondottan jó ötletnek tartottam, hogy az álomvilágban játszódó jelenetek jelen időben íródtak, míg a mi világunkban történő eseményekről múltidőben szerezhettünk tudomást. A mi világunk a történet nagy részében Kóspallagra, valamint a Bagoly-bükki-völgyre terjed ki, melyekről először azt hihetné a gyanútlan olvasó, hogy mesebeli helyszínek csupán, de ez nagy tévedés. Úgy látszik, Gyula bátyó mindig is igyekezett a valósághoz ragaszkodni - lásd megint a Leányrablást és rengeteg, valóban élt szereplőjét -, még akkor is, ha egy egész álomvilágot teremtett. Ezek ugyanis létező helyszínek - ami engem arra ösztönöz, hogy ha egyszer anya leszek, mindenképp a gyerekem kezébe nyomjam ezt a könyvet egy kirándulás alkalmával. De ha nagyban akarnék gondolkodni, még akár egy osztálykirándulást is építenék köré. Éljen a kreatív olvasmányfeldolgozás! 

Sokakkal ellentétben én nem húznám rá azt a címkét, hogy "a magyar Harry Potter", mert bár vannak hasonlóságok, alapvetően nem fedeztem fel egy olyan elemet sem, amit párhuzamba tudtam volna állítani Rowling művével. Az, hogy a címekben Gergő és az xy, meg Harry Potter és az xy szerepel, nem jelent valami sokat.  Viszont azon, hogy Harryék is felbukkantak a regényben - legalábbis nekem nagyon gyanús, hogy ők voltak -, jókat derültem, értékelem az ilyen apróságokat. Íme a bizonyítékaim:
  • "Mögöttük kivágódott a jurta nemezajtaja, és a kinti pánik zúgása szinte besöpört közéjük egy foszladozó talárt, kerek szemüveget viselő, kócos hajú nyugati varázslókölyköt."
  • "A három seprűlovas tiszteletkört írt le az ámuló társaság feje fölött, majd leereszkedett a földre. Közelebbről látva őket, Zsófi felismerte a nyugati mágusdivatra jellemző talárokat, rajtuk ismeretlen címerrel, és az övükbe tűzött varázspálcával. A révülők egyike sem volt idősebb nála, s örömmel látta, hogy a két fiú mellett a harmadik varázstudó egy lány."
  • "A mágusok eltűntek a komor felhők között tűzvillámként cikázó seprűiken." 
Hogy hogy volt ideje Harryéknek részt venni a Vajákosok, Táltosok, Énekmondók, Sámánok és Egyéb Révülők Találkozóján a sok világmegmentés mellett, az mondjuk számomra nagyobb rejtély, mint Holló kiléte, minden esetre nagyon szórakoztatott a dolog.

Amellett, hogy a Gergő és az álomfogók szórakoztat és elvarázsol, komoly érzelmi oldala is van, nagyon is megfogható, "éber" problémát boncolgat. Gergő ugyanis hatéves korában elveszítette az édesapját, gyászát pedig mindeddig képtelen volt feldolgozni bizonyos körülmények miatt, amiket nem szeretnék spoilerezni. Az álomvilágbeli utazás segít neki a továbblépésben, nekünk pedig azt tanítja, hogy addig töltsünk minél több időt a szeretteinkkel, amíg tehetjük.

Összegzés  

Kedvenc idézet:
"– Én nem láttam, mert akkoriban messze jártam, a tengeriszállítmányozás területén értékesítve rettenetes tudományomat.
A tengeriszállítmányozás hallatán mindenki úgy hitte, hogy Pepe hajón szolgált. Valójában Furdancs mester abban az időben kukoricát fuvarozott az állami gazdaságban, de ezt sose fejtette ki a hallgatóságának.
"


A cím: A célközönség számára figyelemfelkeltő lehet, de én kicsit átverve éreztem magam. Azért nem hemzseg az Álomfogóktól a könyv, csupán az utolsó harmadban tűnnek fel. 
 
A borító: Nagyon nem szeretem ezt a borítót, elképesztően irritálja a szememet a színvilága. Túl nyomasztó ahhoz képest, hogy gyerekkönyv. 

Értékelés: Szórakoztató, gazdag fantáziával megálmodott, bár néhol kicsit "túlzsúfolt" regény, ami nem akar több lenni önmagánál. Elsősorban a fiatalabb korosztálynak ajánlom.

2017. június 20., kedd

Karsza Andi (szerk.) - Molnár Nikolett (szerk.):Magánvégtelen

A könyvről 

Kiadó: Magánkiadás
Megjelenés éve: 2015
Illusztrálta: László Maya
Oldalszám: 160 oldal
Sorozat: Moly-antológia II.

molyok szerint...

Jelenleg 82%-os az értékelése. 

Azoknak, akik esetleg nem tudnák, mi a Moly-antológia,nem mesélném el újra, olvassátok el az előző bejegyzésemet.  

Véleményem  

Bevallom, a próza sokkal közelebb áll hozzám, mint az előző kötet lírája, ezért nagy lelkesedéssel álltam neki ennek a könyvnek. Az elején kicsit megijedtem, mert egy novella kivételével nem akadt olyan, amelyik igazán megfogott volna. Sok abszurd, groteszk, számomra elvont művel találkoztam, és meg kellett állapítanom, hogy ez valakinek jól áll, valakinek azonban kevésbé. Voltak jól induló novellák, amik aztán valahogy túl hirtelen értek véget, és ettől jellegtelenné váltak.  Tartottam tőle, hogy nem tudok majd kiemelni egyetlen írást sem, nem tudok kedvencet választani, nem tudok mit mondani az egészről. Most viszont itt pihen a kötet az ölemben, fel kell lapoznom ahhoz, hogy az összes olyan novellát számba tudjam venni, amit szerettem  - mert olyan sokan lettek, hogy képtelen voltam megjegyezni mindet.  
  • Első kedvencem @ConstantinusAureus Tedd, amit teszel! című novellája lett, ami pontosan azt az életérzést sugallja, ami számomra nagyon vonzó, ugyanakkor megközelíthetetlen. Bár én is mindig azt tenném, amit teszek! 
  •  @Röszkva Rókakirálya igazából nem a történettel fogott meg, hanem a hangulatával. Este olvastam, és olyan rossz érzésem lett utána, hogy félre is tettem anyvet. És ez bizony jó, mert kiváltott belőlem valamit, és szerintem egy írónak ez a legfőbb célja. 
  • @LianneHide Lujza címet viselő írása és sárkánya egyből belopta magát a szívembe.  Telibe találta a hangulatot, a humort, a világot, mindent. Folytatást! :D 
  • A @vadpingvin tollából származó Backup/Restore pontosabban a vége szintén iszonyat rossz érzést keltett bennem, és én már Csáth Gézától (és Röszkvától :D) megtanultam, hogy ezt szeretem. Fura vagyok. :D 
  •  @rrita Határidő című novellája egy igazán parádés feldolgozása valaminek, amit nem neveznék néven, mert nem szeretek spoilerezni.  Jót röhögtem magamon, amikor leesett a dolog.
  •  Targoncás Zsolti harca a Robotzsaruért. Na, ez meg mi a ménkű lehet? Elárulom, @bgabesz fergetegesen humoros írása, ami az egyik legnagyobb kedvencem a könyvben. 
  • @lencsemate otthonos hangulatot festett a Mese egy viskó faláról-ban. Felidézte a sosemvolt gyerekkorok ízét, megmelengette a szívemet, ugyanakkor könnyeket csalt a szemembe.
  •  A Boróka titka, @Amrita_noita novellája teljesen elvarázsolt, egészen a mesék általam rég elfeledett birodalmáig repített. Minden szava tökéletes, és pontosan a helyén van. Ugye lesz ebből mesekönyv? :) 
  •  @Tara_M Újra látlak című novellája lenyűgöző érzékenységgel, beleéléssel íródott. Kicsit szomorú lettem, kicsit dühös, kicsit csalódott, és igazán azt sem tudom, hogy miért.
  •  Végül, de nem utolsó sorban - sőt, inkább első sorban, csak a könyvben való felbukkanás sorrendjét követtem - kiemelném @Bujdosó_István művét, A partont, ami az abszolút kedvencem lett. Az ő sítlusában, pontosan ezt a történetet, pontosan ezekkel az érzelmekkel és hangulatokkal egy egész könyvön keresztül olvasnám.  Igen, ez célzás. 
Persze látom ám, hogy még mindig eléggé elfogult vagyok az egész Moly-antológia témában, de az van, hogy ezt egyáltalán nem szégyellem, és nem is akarok rajta változtatni. Soha, egyetlen egy ember sem fog létezni ezen a világon, akinek az összes novella egyformán tetszik. Aki mégis ezt mondaná, az hazudik. Én azokat soroltam fel, amiket saját ízlésemhez mérten jónak, említésre méltónak találtam, mások meg más írásokat emelnének ki. Egyszerű a javaslatom: maradjon meg mindenki annyira elfogultnak, amennyire akar, és olvassa nyitott szemmel és szívvel a Molyok műveit. Biztos vagyok benne, hogy meg fogja találni a saját Magánvégtelenét.
 
Összegzés  
 
Kedvenc idézet:
 
"Sétáltok, s a jövőn ábrándoztok,
teát főztök, s közben sérelmeiteken rágódtok,
esztek, s közben félelmeiteket veszitek sorra,
ültök a kertben, s közben teendőitek súlya alatt nyögtök,
teszitek a dolgotokat, s közben révedeztek.
Én
úgy ülök a kertben, hogy ülök a kertben,
úgy eszem, hogy eszem,
úgy főzök teát, hogy teát főzök,
úgy sétálok, hogy sétálok,
úgy teszem a dolgom, hogy teszem a dolgom."
15. oldal - Tedd, amit teszel!
 
A cím: Nekem ez a kedvenc címem. Na jó, túlzás, a kettőből nem nehéz választani, a harmadik meg személyes okokból ki sem teszi magát a szívem legmélyéből - egyébként meg még nem játszik ebben a játékban. De ez a szó, ez teli találat. 
 
A borító: Nem vagyok érte túlzottan oda, szinte pofán csap ez a sok sötétkék, valahogy nyomaszt. A képben felismertem a Tetovált mementó egyik illusztrációját, ami csak azért bánt, mert egy borítónak az ember vagy csak én valahogy mindig valami újat és figyelemfelkeltőt képzel el. A cím elrendezése tetszik, az illusztrációk pedig még mindig nagyon szépek és részletgazdagok. 

Értékelés:
 
 

A készülő harmadik, Csillagles című Moly- antológiát itt tudjátok előrendelni. Segítségért olvassátok el ezt a karcot