A könyvért köszönet az írónőnek és a Twister Media kiadónak, akik annak ellenére bizalmat szavaztak nekem, hogy hónapok óta egy betűt sem írtam a blogra. :D
Kiadó: Twister Media
Megjelenés éve: 2020
Oldalszám: 512 oldal
Illusztrálta: Németh Gyula
A történetről
Havasfelföld a fertő és a métely világa, alantas, szentségtelen vidék. Csak a legmegátalkodottabbak maradhatnak életben itt, s Leiden nem tartozik közéjük, így hát menti az irháját. Bár ne tenné…
Hősünk a frontra kerülve egykettőre ráeszmél, hogy mindennél van rosszabb. Hogy a könyörtelen valóság gyakran felülmúlja a képzeletet is, s hogy a sors a héroszok szerepét sem mindig a legrátermettebbekre osztja.
Karcos humorú szatíra egy idegen, mégis ismerős világban, mely maró gúnnyal világít rá az emberi természet fonákságaira. Pszeudotörténelmi drogtúra lelkünk legmélyebb bugyraiba. Spirituszmámoros ámokfutás a nihilbe. Egy száraz, sötét kacaj.
Havasfelföld hantolatlan gyalázattól fertéztetett tájain barangolva szembenézhetünk a bennünk lakozó árnyakkal, s az őrült, ugyanakkor megrendítően valószerű kalandok közepette a szemükbe kacaghatunk.
Fergetegesen cinikus, letehetetlen olvasmány a történelem és a fantasy rajongóinak.
Véleményem
"A havasfelföldieknek egyetlen külország sem ad szívesen vízumot, lévén agresszívek, antiszociálisak, arrogánsak, türhők, degenerált, aberrált genyák, akik genetikailag képtelenek a normális emberi együttélés szabályainak elfogadására és betartására."
Azt hiszem, nem volt még soha olyan szerencsében részem, hogy egy könyvet a megjelenése előtt olvashassak, így A nép igazsága több szempontból is különleges. Amikor megkaptam előolvasásra a prológust és a szinopszist, megmondom őszintén, az első gondolatom az volt, hogy ha Bodor Ádám fantasyt írna, az körülbelül így nézne ki. Aztán néhány hónappal később, mikor már a teljes (e)könyv birtokába jutottam, rájöttem, hogy ennél nagyobb hülyeség nem is fordulhatott volna meg a fejemben.
A nép igazsága valójában egyetlen másik könyvhöz sem hasonlítható, Tarja Kauppien írói stílusa pedig köszönőviszonyban sincs Bodor Ádáméval, vagy akárki máséval - és pont ettől lesz eszméletlenül jó. Valaki nem is olyan régen azt mondta nekem, hogy ha írsz, írj úgy, ahogy eddig még senki - különben nincs is értelme. Nos, elöljáróban annyit, hogy Tarja ezt maradéktalanul teljesítette.
Ebben a regényben nagyítóval sem találni szimpatikus karaktert, bárkivel azonosulni lehetetlen - és hatalamas hiba - lenne. Itt mindenki korrupt, pofátlan, alattomos, agresszív és megbízhatatlan - vagy ha nem, hát szerencsétlen, félkegyelmű, pusztulásra predesztinált pária. Uh, figyeljétek már ezt a fasza kis alliterációt! Ennek ellenére, vagy éppen ezért a karakterek zseniálisak. Az írónő képes volt arra, amire csak nagyon kevesen: félretette a szeretnivaló, szebb jövőért küzdő hősöket, és helyettük megtette főszereplőknek a legmegátalkodottabbakat. A nép igazságának világában a "nemes cél" mindenki számára a saját meggazdagodása és felemelkedése, a másik kegyetlen eltiprása és kihasználása. Ezen a kietlen tájon vagy a saját boldogulásodért küzdesz, vagy elpusztítanak (esetleg, ha valamiért különösen kegyes hozzád a sors, védett természeti értéknek nyilvánítanak).
A regény világa kiválóan illeszkedik (anti)hőseinek lelkivilágához. Havasfelföld zord vidék, ahol az évszakok között csupán annyi a különbség, hogy hideg van, nagyon hideg van, esetleg halálosan hideg van. A táj változatos: akad itt hó, és fenyves, és hó... esetleg néhol egy (látszólag) indokolatlan fokhagyma-ültetvény. Ezen kopár vidéken nem sok minden él meg, ami mégis, az sem sokáig. Ez a környezet kiválóan alkalmas az amúgy is nyomasztó hangulat fokozására, amit az írónő maradéktalanul és profin ki is használ.
"Ápoljuk uborkával az arcbőrünket!
A csipkehímzett asztalterítő az új divat!
És végül, de nem utolsósorban: fegyverbe a gaz elnyomók ellen!
Fegyverbe véneink ellen, kik begyepesedett, vaskalapos ideáikkal ellehetetlenítik a fejlődést!
Fegyverbe őseink ellen, kik a kötelesség béklyóját vetvén nyakunkba, nem adnak teret az önmegvalósításunknak!"
A legtöbb valamirevaló regény tükröt tart elénk, hogy olvasás közben, némileg talán tudat alatt észrevegyük az aktuális társadalmi problémákat - nos, ennek a könyvnek az esetében nem mernék tükörről beszélni, az túlságosan szelíd és finomkodó volna. A nép igazsága - mondjuk inkább így - fogja a társadalomkritikát, apait-anyait beleadva elagyabugyál vele, majd a képünkbe is vágja, hogy csak úgy csattan - és én ezt imádom. Tarja úgy nyúl hozzá a sokakat megosztó társadalmi jelenségekhez, hogy alaposan kineveti az egész civilizált világot, és közben a kigúnyolt alanyok is tiszta szívből képesek vele nevetni - saját magukon. Örök érvényű és újkeletű problémák egyaránt terítékre kerülnek, gondolok itt például a social média befolyásoló erejére, a kisebbségek elnyomására, vagy éppen a történelem során újra és újra felbukkanó hataloméhes karakterek gúnyrajzára.
Ritkán találkozom felnőtteknek szóló illusztrált regénnyel (ha találkoztam már egyáltalán :D), így számomra elég váratlan fordulat volt, amikor megtudtam, hogy ez az lesz. Valójában kissé tartottam is tőle, nem igazán láttam át, hogy néhány rajz hogyan tud hozzátenni egy regényhez. Németh Gyula azonban elég hamar meggyőzött róla, hogy az illusztrációinak nem kevés létjgosultsága van. A fekete-fehér rajzok tökéletesen eltalálták a könyv hangulatát, és nem csupán karaktereket ábrázolnak, hanem valódi személyiségeket.
Végül, de nem utolsó sorban szólnék a regény stílusáról, ami számomra roppant sarkallatos pontja bármilyen irodalmi műnek - mondhatni megszállotja vagyok az egyedi írói hangnak és a gazdag szókincsnek. Éppen ezért valóságos karácsonyi ajándékként éltem meg a regény semmi máshoz nem hasonlítható narrációját. Tarja 512 oldalon keresztül nem esik ki a szerepből, a némiképp archaizált, ízes szöveg egyetlen mondat erejéig sem veszt a hitelességéből. A regény szókészlete bámulatos, sokszor olyan kifejezések jöttek velem szembe, amik még a passzív szókincsem közelébe sem jutottak el ezidáig. Nem tudom, lehet, hogy ez valami perverzió, de szeretem, amikor magyarul olvasok, és mégsem értem. :D (Ne a külföldi kifejezések magyarosítására gondoljatok.) Talán azért, mert az ilyen bravúrosan megírt regények újra és újra rávilágítanak arra, mennyire sokoldalú és jól használható az anyanyelvünk - nagy szerencse, hogy Tarjának volt mersze játszani vele.
Be kell vallanom - és ezért kap végül 4 agyat -, minden pozitívum ellenére a regény nekem néha sok volt. Úgy éreztem, csak hömpölyög-hömpölyög a történet, de nem igazán láttam, hová akar kilyukadni. Ez a kilátástalanság persze betudható hangulatfokozó elemnek is, de számomra nehezítette az olvasást. A történet kissé kaotikus, az én ízlésemnek túlságosan sűrű, végig kapkodtam a fejemet, és matekoztam, hogy az adott jelenetben éppen ki kivel van. Egy későbbi újraolvasás során talán ezeket jobban helyre tudom majd tenni.
Mindezek ellenére úgy gondolom, hogy A nép igazsága az év legkülönlegesebb könyve, a magyar fantasy berkeiben egyedülálló. Fanyar humora, kiváló szókincse, megátalkodott karakterei karakterei és borongós hangulata együtt akkorát ütnek, hogy a fal adja a másikat (ha szerencséd van). Elsősorban azoknak ajánlanám, akik szeretnék elhagyni a komfortzónájukat, azoknak, akik valami egészen váratlant keresnek, azoknak, akik úgy szeretik a nyelvi leleménnyel megírt könyveket, mint én.
Ha felkeltettem az érdeklődéseteket, a regény előrendelhető a Twister Media Kiadó honlapján. Várható megjelenés: 2020. szeptember 17.
