2018. február 5., hétfő

Interjú Lovranits Júlia Villő írónővel


Újonnan megjelent mesekönyve (A tündérkapu titka) kapcsán kértem fel Lovranits Júlia Villő írónőt, hogy válaszoljon néhány kérdésemre, amit nagyon kedvesen el is vállalt - ezúton is köszönöm szépen! 
A Moly-antológiák által ismertem meg Júlia műveit, amikkel egyszerűen képtelenség betelni. Hihetetlenül bájos és varázslatos kis világokat teremt, amelyek észrevétlenül visszarepítik a felnőtt olvasókat is a mesék világába. Kíváncsi voltam, hol és hogyan születik a varázslat. :) 

Kezdetnek, kérlek, mesélj egy kicsit magadról! Mióta írsz? Mivel foglalkozol az írás mellett? 

Előbb találtam ki meséket, minthogy ténylegesen megtanultam volna írni. Az első verseimet és meséimet még édesanyám jegyezte fel. De olyan alkalomra is emlékszem, hogy óvodában a délutáni alvás előtt engem ültetett ki az óvónéni mesélni: a három kecskegida történetét szerettem volna elmondani, de már nem emlékeztem rá, így jóval hosszabb és csavarosabb történet sikeredett belőle mint az eredeti. A többiek szerették. Egyszóval amióta az eszemet tudom, írok. 

Egyébként pedig hét fejem van mint a sárkánynak, rengeteg mindennel foglalkozom. De az írás mellett a legfontosabb az életemben a természetvédelem, természetismeret. A Magyar Madártani Egyesület oktatási munkatársa vagyok, munkaidőn kívül is a legkedvesebb szórakozásom az, hogy természetvédelmi őrök által vezetett túrákra járok és igyekszem minél többet megtanulni az élővilágról. Emellett fellépő mesemondóként is dolgozom, legjobban a tündéres, boszorkányos meséket szeretem de mesélek madarakról is. Mostanában készül egy felnőtteknek szóló műsorom a családom történetéről. Közben tanulok énekelni és rajzolni, talán egyszer ezekből is lesz valami komolyabb. 

Miért pont gyerekkönyvek? Van valaki, akinek írsz? :) 

Egyszerűen jellemzően olyan dolgok érdekelnek mint egy alsós gyereket. Így nekik a legkönnyebb írnom. 

Mindig írok valakinek. Nem feltétlenül gyerekeknek, sok felnőtt szereti a meséket. Szeretek "rendelésre írni", valahogy kell valami alap, amin a történet meg tud kapaszkodni. Az üres papírt nem szeretem, de ha azt mondják nekem, zsiráfról találjak ki mesét, akkor addig küzdök amíg lesz egy mesém egy zsiráfról. Írtam mesét volt osztálytársam kisfiának arról ami éppen érdekelte, ismeretterjesztő történetet csillagász cégnek, játékmúzeumnak... most éppen a Zöld XVII. természetvédelmi civil szervezetnek készülök írni folytatásos mesét a Rákos-patak élővilágáról. 


Meghatározó élmény volt gyerekkorodban az olvasás, vagy csak később lettél könyvmoly? 

Eleinte kifejezetten utáltam olvasni, nehezen is tanultam meg. Szerencsére anyukám ezt nem hagyta annyiban. De már alsós koromban olvastam a saját szórakozásomra, kiskamaszként pedig nyári szünetekben fejfájásig olvastam.

Honnan merítesz ihletet? Van valamilyen különleges időpont/helyszín, amikor/ahol jobban megy az írás?

Közhely, de októberben írok a legszívesebben. Az őszi fényekben van valami rettentő inspiráló. Nyáron viszont több időm van. Bárhol, bármikor képes vagyok írni, ha van nálam laptop. Szeretem is az extrém helyzeteket. Régesrégen volt egy rendszeres irodalmi pályázat a New York kávézóban, ahol ott helyben kellett a szerzőknek megadott karakterszámban és első mondattal írniuk valamit. Ezt nagyon szerettem: mindig irigyeltem a sportolóktól hogy látják a játékostársaikat. Együtt írni jó. 

Az új regényem, A tündérkapu titka szerkesztésén pedig egy bkv hajó fedélzetén dolgoztam: bérlettel hétköznap fel lehet ülni a hajóra aztán csak viteted magad, legfeljebb néha leszállsz a Rómain. Íráshoz tökéletes. 

Van olyan könyv, amit bármikor újra tudnál olvasni? 

Terry Pratchett: Vészbanyák, Schmidt Egon: A madáretető vendégei, Szunyogh Szabolcs: Boszorkányszombat. Jó is hogy szóba kerültek, talán elő is veszem őket a nyáron. 

Hogyan született a legújabb mesekönyved, A tündérkapu titka ötlete?

Nem egyetlen dologból. Sok népmesei elemet tartalmaz, főleg ír mesék tündéralakjait, hiedelmeit. De belekerült egy ismerős kisfiú által megálmodott sárkány, és egy 13. kerületi vasút romos kapuja is. Ahogy írok, az olyan mint egy kaleidoszkóp: az általam látott világot töröm színes cserepekre és összerakok belőle valami teljesen újat. A címadó kapu például olyannyira létező valami, hogy egy-egy kíváncsi olvasó akár személyesen is elmehet megnézni: az Árpád-hídi buszpályaudvar mögött van.


Mik a terveid a jövőre nézve? Tervezel felnőtt könyveket is, vagy maradsz a mesék világában? :) 

Szeretnék írni egy kifejezetten madaras meseregényt gyerekeknek, jó lenne egy saját fordítású népmese gyűjtemény is, és egy felnőtteknek szóló regény a dédnagymamám német ajkú családjáról. És ha ezzel mind végeztem, még bőven lesz időm töprengeni hogy hogyan tovább. De mindig születnek új mesék. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése