2018. január 18., csütörtök

Unboxing: Book a Sloth Club január

 

Már egy ideje szemeztem a Book a Sloth Club dobozaival, de sosem álltam úgy anyagilag, hogy nyugodt szívvel meg mertem volna rendelni akár csak egy hónapot is. Az a jó a karácsonyban, hogy mivel "öreg" vagyok, általában pénzt szoktam kapni a rokonoktól - úgyhogy kihasználtam az esélyemet és egyből egy három hónapos csomagra fizettem be. :D Tegnap meg is érkezett a januári dobozom, és jelentem, nagyon erős voltam, csak otthon nyitottam ki. Elöljáróban és spoilermentesen annyit mondanék, hogy nem bántam meg a beruházást egyelőre, azért kíváncsi leszek a másik két dobozra is, a meglepetés-faktor jó adag pluszt adott a dobozhoz, illetve az ajándékok nagy része is betalált, annak ellenére, hogy van néhány dolog, amit szebben/jobban/másképp lehetett volna kivitelezni - de erről később. 

A továbbiakban SPOILER veszélyes lesz a bejegyzés, aki még nem kapta kézhez a saját dobozát, zárja be szépen az oldalt. :D

Nos, akkor nézzük a januári doboz tartalmát. 

Téma: Fantasy hősnők


Fülszöveg:
Egy ​mesterlövész. Egy álmodozó. Egy piszok jó hazudozó.
Bár Mirádzsi sivatagjait már az emberek uralják, az elhagyatott, vad területeken még mindig a mitikus lények irányítanak, és az a hír járja, hogy a dzsinnek mágiája sem veszett el. Az emberek számára ez egy könyörtelen hely, pláne ha az illető szegény, árva vagy nő.
Amaniról mindhárom elmondható. Tehetséges lövész, aki remekül céloz, azonban nem tud elszabadulni Porfészekből, ebből a halálra ítélt kisvárosból, ahol két lehetősége van a jövőre nézve: megházasodik vagy meghal.
Ám egy nap találkozik Jinnel, a karakán, jóképű idegennel, aki tökéletes szökési tervet tár elé. Bár Amani hosszú éveken át álmodozott az otthona elhagyásáról, azt sohasem gondolta, hogy egy körözött szökevénnyel menekül majd, ráadásul egy mitikus lovon vágtatva el a vérszomjas Szultán serege elől. Arra pedig végképp nem számított, hogy beleszeret a titokzatos idegenbe, aki nemcsak a sivatag titkait mutatja meg neki, de felfedi, ki is valójában a lány, és milyen nagy dolgok várnak rá. (Forrás)

Véleményem: Ez a könyv nekem az abszolút meglepetés kategória, mert az a helyzet, hogy még csak nem is hallottam róla soha életemben - persze biztos követhetném jobban is a friss megjelenéseket. A témába abszolút beleillik, örülök, hogy nem valami olyasmit kaptam, ami már megvan/amit olvastam. A címe számomra elég átlagos, ha ez alapján kellene választanom, nem valószínű, hogy valaha is megvettem volna. A borítója egész szép, bár emlékeztet a Démon-ciklus borítóira, sok újat nem mutat, de tudjuk, hogy nem szabad ez alapján ítélni. :D  A fülszöveg alapján egész érdekesnek tűnik a világ, bár néhány összetevő miatt egy kicsit tucat-fantasy érzést keltett bennem. Egyelőre nehezemre esik ítéletet hozni, nyilván olvasás után többet fogok tudni mondani róla. Ami zavar, hogy már megint egy sorozat...Komolyan, manapság az írók egyszerűen nem merik bevállalni az egyrészes könyveket, nekem ez mindig kicsit nyerészkedés szagú, de mindig örülök, mikor kiderül, hogy van létjogosultsága a többi résznek is. Meglátjuk.

2. Hősnők
Az ajándékok közül két kedvencem is szerepel ezen a képen. Mivel már volt egy korábbi dobozban FunkoPop kulcstartó, nem számítottam rá, hogy nekem is jut egy - és pont Hermione! Mostanában egészen Hermione-szerűnek érzem magam, még én is meglepődöm a tanulmányi eredményeimen :D Szóval ennek nagyon örültem, ráadásul ez volt az első, amit megláttam a papír alatt. Más kérdés persze, hogy meddig lehet ezekkel a kulcstartókkal "lekenyerezni" a vásárlókat, mert egy idő után nem tudja hova rakni őket az ember. Szóval remélem, hogy korlátozzák a FunkoPop ajándékokat valamennyire, mert jóból is megárt a sok. Na de nem panaszkodom, mert imádom és örülök, hogy nem Daeneryst kaptam, mint néhány másik blogger, mert őt nem kedvelem különösebben.
A másik kedvencem egyértelműen a bénán fotózott Hermione-képeslap, nagyon szép, igényes munka. Már ki is találtam, hol lesz a helye.
A képen látható harmadik ajándék egy kis füzet, ami tetszik is, meg nem is. Maga az ötlet jó lenne, a Trónok harca hősnői szerepelnek rajta (külső-belső-első-hátsó borítón), de a kivitelezés gyengére sikerült. A képek pixelesek, maga a füzet minősége sem a legjobb, olyan, mintha összehajtottak és összetűztek volna néhány A4-es lapot. 

3. Vászon táska
I-má-dom. Ennyi is elég lenne róla. :D Igyekszem minél környezettudatosabb életmódot folytatni nem mindig jön össze, ezért teli vagyok mindenféle textil táskákkal, szatyrokkal, minden zsebemből elő tudok húzni egyet. :D A suliba ilyenekben szoktam hurcolni a füzeteimet, illetve mindig ezekbe pakolom a bevásárlást. Szóval igen, őt is a kedvenc kategóriába raknám. Ráadásul a felirat is tök jó, szépen kivitelezett. Holnap ebben fogom vinni a tételeimet a vizsgára. :D Persze itt is felmerül, hogy volt már hasonló ajándék múlt hónapban is...de kit érdekel? Minél több, annál jobb. 

4. Egyéb apróságok
A doboz rejtett még két matricát, amikről halvány lövésem sincs, hogy kiket ábrázolnak. Szerintem ez egy kicsit mellé ment, először azt hittem, hogy a könyv szereplői, gondoltam tök jó, majd beragasztom a könyvbe, vagy a naptáramba, mikor olvasom, de a doboz tartalmának leírásában elolvastam a nevüket, és egyiküket sem tudom igazán hová tenni. Na, hát annyira ezt nem értem, de mindegy, majd csak lesz helyük.

Kaptam két könyvjelzőt is, az egyik kifejezetten a könyvhöz készült, a másikat viszont nem igazán értem. A Kildara kiadó egyik könyvjelzője, ami...hát, hogy mondjam. Nem kapcsolódik a dobozhoz semmilyen formában, még csak nem is ők adták ki a dobozban lévő könyvet. Fura. 
A csomagban található egy üzenet az írónőtől is, ami nagyon kedves, de lehetett volna kicsit szebb is, szintén az a bajom vele, mint a füzettel, nem szép a kép minősége sajnos.
Ezen kívül, és ez is nagyon tetszett, egy Book a Sloth Club-os hűtőmágnes-naptárat is kaptam, bár ez csak egy évig lesz értelmes :D Lehet, hogy jobb lett volna egy kevésbé szezonális mintát nyomni rá, ha már maga a mágnes tartós.



Összegzés

Értékelés: 5/4 Van még hová fejlődni, összességében elégedett vagyok, de mondjuk a matricákat lecserélném olyan szereplőkre, akik ismertebbek, a képek minőségén pedig mindenképp javítani kellene ahhoz, hogy ötösre értékeljem a csomagot.
Ár-érték arány: Szerintem teljesen rendben van. 19.990 Ft-ot fizettem a három hónapért, szóval egy doboz durván 6.660 forintomba került olyan nagyon sokat nem spóroltam amúgy azzal, hogy 3 hónapot rendeltem egyszerre, kemény 330 Ft/hó, amit a könyv és FunkoPop kulcstartó + a posta simán vissza is hozott, nem beszélve az egyéb apróságokról.
Ajánlom: Azoknak, akik imádnak csomagot kapni én, akik szeretik a meglepetéseket én?:D, illetve azoknak, akik szeretik a könyves ereklyéket, mütyüröket, szép képeket, könyvjelzőket stb. tehát én:D Hajrá-hajrá, szerintem egy hónapot simán megéri kipróbálni.

Következő doboz (február): Mágikus lények - Na, erre nagyon kíváncsi vagyok, remélem, hogy nem fogják az egész dobozt ráhúzni a Legendás állatokra. Egyébként örülök, hogy az eddigi két hónapból vajon milyen lesz a március? mindkettő az "én témám", remélem, a harmadik sem fog kilógni a sorból, és nem üt be valami erotikus/LMBT-s gondolat a készítők fejében, mert én sok műfajra nyitott vagyok, de ezekre nem. 

Előzetes:

 
Az angolban nem vagyok érintett, de a párnahuzatnak örülök, remélem, hogy szépen sikerül kivitelezni. Próbálok nem félni tőle, a mostani elbaltázott képminőségekből kiindulva.

Itt tudjátok megrendelni: www.bookaslothclub.shoprenter.hu  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése