Jennifer A. Nielsen: A hamis herceg

Kiadó: Könyvmolyképző
Magyar megjelenés éve: 2014
Eredeti megjelenés éve: 2012
Eredeti cím: The False Prince
Fordította: Szujer Orsolya
Oldalszám: 342 oldal
Sorozat: Hatalom-trilógia

A történetről

Egy ​merész terv borzalmas útra és az árulás szélére sodor egy árva fiút. 

Carthya királysága polgárháború szélén áll. Hogy egyesítse a széthúzó népet, Conner, egy nemesember a királyi udvarból, ravasz tervet eszel ki: kitanít egy árva fiút, hogyan adja ki magát a király rég elveszett fiának, és bábhercegként trónra ülteti. 

Négy árva verseng a szerepért, köztük a makacs Sage is. Sage tudja, hogy Conner szándékai nem éppen nemesek, de mivel saját élete is cérnaszálon függ, nem tehet sokat – el kell érnie, hogy Conner őt válassza, vagy nem kerül ki élve a kalandból. 

Ahogy Sage az omladozó árvaházból Conner bámulatos birtokára kerül, egyre több hazugságra és árulásra derül fény, míg végül az igazság is kiderül, ami Conner minden tervénél veszélyesebbnek bizonyulhat. 

Hihetetlen kaland tele veszéllyel, izgalommal és hazugsággal. Az utolsó oldalig fogva tartja az olvasót.

Véleményem

Ez a könyv már jó néhány hónapja - talán több éve- figyelt a várólistámon, türelmetlenül készülve az alkalomra, mikor végre sor kerül rá. Nem vagyok benne biztos, de ha jól emlékeszem, Neverhood értékelése vitt a könyv adatlapjára, a fülszöveg pedig ezzel együtt eléggé meggyőzött arról, hogy legalább a várólistámra érdemes felvenni a regényt. Maga az ötlet nagyon tetszett, elsőre kicsit Koldus és királyfi beütést éreztem benne, kiváló történetet lehetett volna belőle kerekíteni - ez sajnos nem sikerült maradéktalanul. 

Arról, hogy milyen mértékben fantasy, hosszasan lehetne vitatkozni - a moly címkéi szerint az. Számomra viszont a jó fantasy (vagy akármilyen) nem ott kezdődik, hogy egy találomra összedobált térképet biggyesztünk a könyv elejére, és egy kitalált világban kalandozgatunk. A fantasyben legyen valami, ami a földrajzi viszonyokon kívül más. Legyen egy eredeti ötlet, egy új faj, egy elképesztő fegyver, egy elborult vallási szekta, megállíthatatlan mágia, sötét erők a háttérben. Így ez a könyv nem több, mint egy kitalált térképre helyezett gyenge politikai játszma. A világépítés egyáltalán nem meggyőző, csak néhány szerencsétlenül megalkotott ország neve, körülbelül ennyi, mert még csak külön nyelvet sem beszélnek a birodalmak, csak nyelvjárást, esetleg akcentusuk van. Akkor most ezek országok, vagy tartományok? A hatalmi viszonyok sem mutatnak sok újdonságot: van egy királyi családunk és helytartóink, akik együttes erővel kormányoznak - ennél azért több kell, hogy újat tudjon mutatni az írónő. Egyszóval: a világépítés semmiféle különlegességet nem mutat, kategóriájában kimondottan gyenge - nem túl izgalmas, ezerszer lerágott középkori közeg, esetlen földrajzi nevek és mondvacsinált politikai konfliktusok, ennyi a hátterünk. Úgy érzem, hogy nem tiszteltek meg mint olvasót azzal, hogy energiát fektessenek a történet stabil alapjaira. Viszont azt hozzá kell tennem, hogy a célközönség nem én vagyok, egy 13-14 éves kamasznak kiváló motiváció lehet ez a könyv, hogy a későbbiekben komolyabb fantasyk felé kezdjen kacsintgatni.

Ha már felhoztam a földrajzi nevek esetlenségét, muszáj szót ejtenem a szereplőkről is. Nem mondom, hogy számomra a jó névadás a minden, de nagyon sokat nyom a latba, ha az író érti ennek a mesterségét. Nielsen sajnos nincs ezek közt az írók közt. Kicsit úgy éreztem, hogy innen-onnan csipegetett fel egy-egy morzsát, amit szépen beépített a könyvébe. Hogy mire gondolok? Itt a legjobb példa: Errol. Nem hiszem, hogy csak én asszociáltam arra a bizonyos bagolyra. Persze utánanéztem, ez egy létező keresztnév, de egyszerűen nem ment ki a fejemből, hogy ez a Harry Potterből van. My bad. Aztán itt van nekünk a jó öreg Cregan. Miért gondoltam egész könyv alatt Sandor Clegane-re? Igen, könnyen lehet, hogy én vagyok a hülye, és senki másnak eszébe sem jutott ez a képzettársítás, de nagyon zavart, mert új karakterekről szeretnék olvasni, új arcokat szeretnék elképzelni és ebben erősen akadályoztatva éreztem magamat. És tudom, kriminális vagyok, de Jaronról mindig Jalan herceg jutott eszembe. De ez már tényleg erős belemagyarázás. A Roden - Rodin áthallásról már nem is ejtenék szót inkább. Amitől végképp falnak mentem, az a Bevin keresztnév volt. Figyelj, ha balfék vagy a "fantasy feelinges" nevekkel, ne erőlködj, ez amúgy sem egy hú de epic fantasy, miért nem lehetett egyszerűen Kevin, ahelyett, hogy kicseréltél egy betűt az elején? :D Írok egy regényt, a főszereplő csajt Vúliának fogják hívni. Haha, nyugodtan ellophatja bárki ezt a remek ötletet.

Na de térjünk rá a történetre. Adott ez a szerencsétlen nevű BEVIN Conner, aki a királyi helytartók egyike - persze a ranglétra legaljától még fél órányi járásra van -, aki kitalálja, hogy fiúkat szedeget össze különféle árvaházakból és egy vérszegény Battle Royale (el ne hidd, semmi köze hozzá, csak jól hangzott) keretein belül megversenyezteti őket a hercegi címért. Első kérdés: miért pont négy gyereket hozott el? Tudom, szőrszálhasogató vagyok, de nem lehet, hogy az az oka, hogy az írónő nem tudott volna több karakterrel megbirkózni? Vagy az egész országban csak ez a pár kölök hasonlított a hercegre? Jó, talán elhiszem, de csak mert ez tényleg nem egy egetverően nagy zavaró tényező. A fiúkat szépen tanítgatja, nevelgeti szép szóval...ja, nem, erővel. Persze egyik ütődöttebb, mint a másik, és egészen fantasztikusan papírízűek - erről kicsit később, hogy ne veszítsem el a fonalat. 

Szóval, telnek a napok (igen, mert csak két hetük van, amíg...hát, már el is felejtettem, hogy meddig...míg lecsap az öregisten haragja, vagy ilyesmi...Nehogy véletlenül hosszabban kelljen írni valamiről, elég lesz két hét is a "kiképzésre".), a gyerkőcök persze rivalizálnak, akarják is, meg nem is, csúnya dolgok is történnek - persze csak annyira, hogy a célközönség ne sérüljön lelkileg -, meg szépek is, és aztán jön A Fordulat. 

Nos, A Fordulatról spoilermentesen annyit, hogy egyik percben tetszik, a másikban nem. Nem mondanám, hogy nem lehetett megsejteni a dolgot, de azért volt benne egy egész pici meglepetés - faktor. Azok, akik életükben csak a Vukot meg a Bambit olvasták, lehet, hogy hanyatt is estek a kis székükkel, de azért na...Volt benne egy jó adag erőltetettség, ami miatt nehezen nyeltem le, ugyanakkor egy csomó mindent megoldott vele az írónő, amitől könnyebb lett az élete.  Ám legyen. Az egész sztori nem egy nagy eresztés, viszont legalább kevés benne az üresjárat, a szöveg gördülékeny és egyszerű, olvastatja magát a könyv. Kimondottan örömmel töltött el, hogy felesleges csöpögéstől és szerelmi háromszögtől is mentes. Utóbbi miatt kicsit olyan, mint a jeti, kezdtem azt hinni, hogy ilyen nem létezik, erre felbukkan. Hm, ez úgy hangzik, mintha láttam volna már jetit :D Arra akarok kilyukadni, hogy manapság alig találni olyan YA könyvet, amiben nem csalják egymást össze-vissza a szereplők. Ami itt zajlott "szerelmi szál" címen, az köszi, teljesen normális, főleg ebben a korosztályban. Sőt, mondhatni feleslegesnek is éreztem, Imogen bevonása nélkül is kerek lett volna a történet. De legalább nem esett vele túlzásba az írónő. 

A szereplők...nos, itt sincs semmi izgalom. Van nekünk egy BEVIN Connerünk (esküszöm abbahagyom de ááhhh), aki talán a legnehezebben megítélhető és sablonra húzható volt. Végig próbáltam kitalálni, hogy milyen szerepet játszik a történetben: a jót, aki áldozatokat hoz a hazájáért, vagy az álságos köpönyegforgatót. Szóval egy pont a mi jó Bevinünknek. Bocsibocsi.

Aztán ugye neki kellenek segítők, ezek lennének a "csúnyabácsi" Cregan és a nyájas, némileg apatípusú Mott. Cregan szóra sem érdemes, mind ismerjük az erőszakos őstulok archetípusát. Mott viszont megérdemel néhány mondatot. Ő az egészben a szimpatikus, fejlődő karakter, akit lehet kedvelni, aki támogatja a főszereplőt és áldozatokat hoz. Ha be akarnám skatulyázni, ő lenne a bölcs tanácsadó - de akkor még jobban a Núbaira emlékeztetne. Mott jó fej, na, nem tudok rá csúnyát mondani. 

Adott négy fiatal srác, mind árva, nehéz sorsú, 14-15 évesek. Na ez utóbbit elég nehéz volt elhinni, szerintem kicsit túl fiatalnak lettek írva, egyikük sem úgy viselkedett, mint egy 14 éves, simán elmentek volna 17-18-nak is, és senkinek nem esett volna bántódása. Így egy kicsit hiteltelen. Latamer a tipikus áldozat - róla spoilermentesen nem tudok mást nyilatkozni, meg amúgy se. Roden a vastagnyakú, butuska, agresszív parasztgyerek, aki a tövig nyalással remél előbbre jutni. Tobias a stréber, akinek legfőbb motivációja, hogy félti az irháját. Nem túl nehéz jellemzést írni róluk, mert kb. ennyiből áll a személyiségük. Ja, és persze mind nagyon hasonlítanak egymásra, hogy a külső leírásokkal se kelljen sokat machinálni. 
Sage, a főszereplő személyisége még azt mondom, hogy rendben van. Nagyszájú, merész, belevaló, kicsit talán túlságosan is magabiztos, már-már a pofátlan hülyegyerek kifejezés határait súrolja. Az ember mégsem tud igazán "haragudni" a rá, mert elbűvölően ütnivaló. 
Jaj, elfelejtkeztem Imogenről, és ezzel mindent el is mondtam róla. Annyira semmilyen szegény, hogy soha nem fogom megérteni, Sage-ben miért támadt iránta ilyen olthatatlan szimpátia. Ha nem lett volna, nem sikított volna üresen a történet.

Mindezen gyengeségek ellenére van valami ebben a könyvben, ami arra ösztökélt, hogy gyorsan haladjak vele, érdekeljen, hogy mi következik. A folytatástól többet várok, nagyon szurkolok az írónőnek, hogy képes legyen a fejlődésre.

Összegzés

Kedvenc idézet:  "Az apám egyszer azt mondta, tanult ember is lehet idióta, mint ahogy tanulatlan is lehet bölcs." 46. oldal

A cím: Tetszett a cím, felkeltette a figyelmemet, mikor még nem tudtam, hogy miről szól. Viszont ami a sorozat címét illeti (Hatalom-trilógia), nos, az mindent elmond az írónő kreativitásáról.

A borító: A színvilág is, a koncepció is rendben van. Nem kimondottan izgalmas, viszont jó ránézni, és bár nem a borító miatt venném meg a könyvet, hozzátesz az értékéhez.

Értékelés: Hiába "elégséges", ha azt a korosztályt nézem, amelyiknek szánták, nehezményezem, hogy mindenfajta kreativitást és merészséget nélkülöz. Ha a Trónok harcából kivonjuk a mágiát, akkor is baromi erős sorozat marad - hiszen az is csak egy "hatalom trilógia", nagyban. Mégis olyan szintű átgondoltság és olyan erős háttér jellemzi, hogy megállná a helyét a varázslatos elemek nélkül is. Ez a könyv viszont olyan bizonytalan lábakon áll, mint egy háromlábú kutya. Több eredetiséget vártam tőle. Szórakoztató, olvastatja magát, de teljes lett volna az életem akkor is, ha nem olvasom el.