Mark Lawrence: Bolondok hercege

A könyvről 

Kiadó: Fumax
Magyar megjelenés éve: 2014
Eredeti megjelenés éve: 2014
Eredeti cím: Prince of Fools
Fordította: Gy. Horváth László
Oldalszám: 396 oldal
Sorozat: A vörös királynő háborúja I.

A történetről

Mark ​Lawrence egy újabb trilógia erejéig visszatér a Széthullott Birodalomba, hogy ezúttal egy kevésbé ambiciózus hercegről regéljen…

A vörös királynő öreg már, de a Széthullott Birodalom királyai így is mindenki másnál jobban tartanak tőle. Legfélelmetesebb fegyvere a titokzatos Néma Nővér, akit senki sem láthat, de a nevét rettegve emlegetik.

A királynő unokája, a gyáva és részeges nőcsábász, emellett szenvedélyes szerencsejátékos Jalan Kendeth herceg mindössze tizedik az öröklési sorrendben, ám tökéletesen elégedett jelentéktelen szerepével.

A Néma Nővér által állított halálcsapdából megmenekülve sorsa összefonódik Snorri ver Snagasonéval, az ádáz viking harcoséval. Hogy megtörjék a kettejüket egymáshoz béklyózó varázst, útnak indulnak a Széthullott Birodalmon át a jeges észak felé. A Holt Király bérencei elől menekülve számtalan veszéllyel, készséges nőkkel, Skilfarral, a jégboszorkával, sőt, még egy Jorg Ancrath nevű jöttment herceggel és bandájával is találkoznak.

Ám Jalan csak egyetlen dologra vágyik: szabadulni Snorritól, mielőtt a viking óriás küldetése sikerrel jár, és végre farkasszemet nézhet ellenségeivel a Fekete Erődben, a Metsző Jég peremén.

Véleményem

Köszöntelek a vörös királynő háborújában, ahol élő harcol holt ellen, ahol a mágia és a csatabárd jól megférnek egymás mellett, és ahol a gyávákból is lehet ünnepelt hős. A háború még jóformán el sem kezdődött, de Jalan herceg máris a kellős közepén gázol a vérben. Persze "hivatásos" gyávaként esze ágában sem volt belekeveredni, de a rejtélyes, és a legtöbb ember számára láthatatlan Néma Nővér másképp gondolta.

Mark Lawrence-re érdemes odafigyelni, ez már akkor nyilvánvalóvá vált számomra, mikor az első sorozatának közepén jártam. A Bolondok hercege csak még inkább megerősített ebben, sőt, elérte, hogy azonnal a polcomon akarjam tudni az összes könyvét folyamatban :D. Manapság, amikor Dunát lehet rekeszteni az ilyen-olyan fantasy regényekkel, nem könnyű megtalálni a kiemelkedő és igényes műveket. Segítek, Lawrence egyik könyvével sem tudsz melléfogni. Lehengerlő stílusa páratlan ügyességgel ötvözi a (sokszor fekete) humort és a gyönyörű, igényes nyelvezetet. Természetes tehetséggel találja meg mindenben az egyensúlyt, legyen szó a karakterek jelleméről, vagy éppen a giccs és a pongyola fogalmazás közti mezsgyéről. Csodálatos képeket csempész a regényeibe, miközben egy mondat erejéig sem billen át a mérleg a túlcicomázott nyelvezet felé. Példának idehoztam az egyik kedvenc mondatomat: "A pirkadat vörös lándzsákat hajigált a hátamba." /14. oldal/ Ez persze csak egy a sok  szépség közül, amivel izgalmassá teszi nem csak a történetet, de a szöveget is.

Természetesen szólni kell a fordításról is, Gy.Horváth László hozta A Széthullott Birodalom trilógiából már jól ismert színvonalat. Mindig nagy öröm jól szerkesztett, szépen fordított könyvet olvasni. Igazi felüdülést jelentett, hogy egyetlen hibát, elgépelést, magyartalan mondatot sem találtam a könyvben - köszönet a kiadónak az igényes munkáért! 

A történet a már jól ismert Széthullott Birodalomban játszódik, de ezúttal Vöröshatár napsütötte fővárosába, illetve a fagyos Északra látogathatunk el, kibővítve ezzel a szerző által megteremtett világot. Bár mind az írásmód, mind a történetvezetés sokkal kiforrottabb a Tövisek Hercegéhez képest, mégis úgy éreztem, Lawrence nem mert kilépni a komfortzónájából - mégsem volt bosszantó a dolog, mert nagyon ügyesen szövi össze a két trilógia szálait, és láthatóan nem csak nekem volt öröm visszatérni a világába, hanem ő maga is nagy szeretettel és lelkesedéssel vetette bele magát újra. Úgy gondolom, nagy lehetőségek vannak ebben a posztapokaliptikus fantasy világban, érdemes újra és újra elővenni - minél több információmorzsa bukkan a felszínre, annál jobb. Az, hogy útközben belefutottam pár régi - hőseinknek természetesen új - ismerősbe, még érdekesebbé és színesebbé tette számomra a történetet. Ezen kívül az is kiderült, hogy nem A Széthullott Birodalom előtt/után járunk, hanem párhuzamosan halad egymás mellett a két történet. Az is világossá vált, hogy nem Jorg Ancrath az egyetlen herceg a vidéken, akiről érdemes mesélni. 

Jalan Kendeth saját elmondása szerint hazug, csaló és gyáva - ezen felül nőcsábász és nemtörődöm is. Nem a legjobb kombináció ahhoz, hogy egy főhős szerethető legyen. Tulajdonságai és viselt dolgai távol állnak a szimpatikustól, mégis van benne valami, talán az öniróniája és a fanyar humora, ami miatt egy percig sem tudtam utálni. Igaz, hogy egy vérbeli pöcsfej, de legalább tisztában van vele, hogy az. Mindemellett pedig nagyon emberi, és végig érezni lehet, hogy minden rossz tulajdonsága ellenére alapjában véve jó ember. A történet végére sem válik páncélos lovaggá, javarészt önmaga marad, de érezhető, hogy valami megváltozott benne. Jellemfejlődése csupán árnyalatnyi, mégis felemelő, és leginkább a Snorrival való kapcsolatában mutatkozik meg. Jalan karakterében nagy lehetőségek rejlenek, kíváncsi vagyok, mit fog kezdeni vele az író a továbbiakban. 

Snorri ver Snagason vérbeli viking, a kemény telek és a háborúk edzették acélosra a testét és a lelkét. Jalan tökéletes ellenpólusa és kiegészítője, ő képviseli a nyugalmat, a kemény és odaadó munkát a herceg fiatal izgágaságával és léhaságával szemben. Sztoikus nyugalommal gázol át minden veszélyen, közben derűsen tűri Jalan hülyeségeit, elbűvölő egyszerűségével mindig pontosan azt mondja, amire éppen szükség van. Snorri igazi mesemondó, szavai nyomán érezzük a jeges fuvallatokat, a harc hevét, látjuk magunk előtt a zord északi tájakat és életre kelnek a viking sagák. A hidegvérű harcos sokkal több tehát egy kigyúrt gyilkológépnél - irodalmi vénája akkor is megmutatkozik, amikor az ellenség aprítása közben lazán szavalni kezd. Abszolút epic. :D Könnyedsége mögött  azonban mély fájdalom húzódik, de ez ahelyett, hogy összetörné, még erősebbé és elszántabbá teszi. Snorri kétségkívül a kedvenc karakterem a könyvben, végtelenül szimpatikus, ahogy Jalant kezeli, ahogy mindent elfogadva veszi az akadályokat. 

A két főhős jobban nem is különbözhetne egymástól, és pont ez az, ami finom egyensúlyt teremt köztük. Az, hogy két ilyen mértékben eltérő karakter kénytelen együtt dolgozni, számos komikus helyzetet szül - és még valamit. A főszereplők dinamikája egészen lenyűgöző, Lawrence teljes mértékben tisztában volt azzal, mit csinál, mikor ezt a kettőt összeeresztette. A Jalan-Snorri páros mindvégig a hátán viszi a történetet. 

Az alaptörténet egyébként egy erős közepes, hiszen mind olvastunk már számtalan könyvben hosszú és kalandos utazásokról egy nagy cél érdekében - nem tartogat tehát sok meglepetést és váratlan fordulatokat. Viszont a viszonylag átlagos alapot pókhálószerűen szövi át a mágia, amely a posztapokaliptikus elemekkel tűzdelve egy olyan sajátos atmoszférát teremt, ami kiemeli ezt a regényt a többi közül. A könnyed civakodások, Jalan ivászatai és kacagtatóan gyáva húzásai mögött végig meghúzódik az a sötét hangulat, amit már A Széthullott Birodalomban megismertünk, bár itt kevésbé hangsúlyos. Érezzük, hogy valami borzalmas és elsöprő készül kirobbanni a birodalomban - egy kicsit olyan ez a regény, mint a vihar előtti csend. Hatalmas erők mozgolódnak a háttérben, és csak idő kérdése, hogy a felszínre bukjanak. 

Nagy potenciál van ebben a történetben, és valamiért olyan érzésem van, hogy a Bolondok hercegével csak a bevezetőt kaptuk kézhez - ezután jön csak a java.

Összegzés

Kedvenc idézet: 
"– A Heimrift. 
– Aha. 
– Nem tudod, mi az, ugye? 
– Közlöm veled, hogy engem a legjobb tudósok oktattak, köztük Harram Lodt, a híres geográfus, a pápa könyvtárában található világtérkép készítője. 
– Szóval tudod? 
– Nem." /278. oldal/

A cím: Baromi jól hangzik, de őszintén, nem sok köze van a történethez. 

A borító: Nem tetszik, szerintem A Széthullott Birodalom sokkal jobban el lett találva, mint ez. Sokkal szebb az eredeti borító, amin Jalan szerepel, ezt a képet be is szúrtam a bejegyzés elejére. Belőni sem tudom, kit ábrázolhat a borító, vagyis tippem van, de annak meg nem örülnék, szóval hagyom inkább homályban az egészet.

Értékelés: Most már tudom, hogy ha nem akarok csalódni, Mark Lawrence könyveit kell keresnem. Sokat fejlődött az első sorozata óta, pedig az sem volt semmi - és ezzel mindent elmondtam. Ajánlom a könyvet azoknak, akik szerették A Széthullott Birodalom trilógiát, és szeretnének visszatérni a jól ismert világba.Egyébként szerintem érdemes azzal kezdeni az olvasást, még akkor is, ha a két történet nem függ össze szorosan. Azoknak, akik egy jó kis hentelős- akciódús fantasyt szeretnének olvasni, de unják a sablonokat - és bírják a vikingeket. :D Azoknak, akik az elvakult emberszeletelés mellett különféle mélységekkel rendelkező történetet is szeretnének látni. Azoknak, akik - hozzám hasonlóan - fontosnak tartják a jól eltalált szavakat és az igényes nyelvezetet. 

További képekért látogassatok el a sorozathoz készített Pinterest táblámra.