2017. július 12., szerda

Top 5 Szerda - 3. rész

 

Mi a Top 5 Szerda?

A Top 5 Szerda bejegyzés sorozat ötletére Réta blogján bukkantam, és az ő segítségével sikerült eligazodnom rajta. A Top 5 Wednesday a Goodreadsről indult útjára, mára már kiterjedt közössége van, szerencsére a magyar molyok köreiből is többen csatlakoztak hozzá - az ő írásaikat a lap alján találod. A lényege annyi, hogy a kitalálója minden szerdára kijelöl egy - általában könyves - témát, amiről a vállalkozó szellemű bloggerek és vloggerek bejegyzést készítenek toplista formájában. Ha kíváncsi vagy, hogy egy-egy témához milyen ötleteket gyűjtök össze, kövesd a blogot, hiszen ezentúl állandó rovat lesz belőle.

A mai témáról

Mára a Children's Books, vagyis Gyerekkönyvek témát kaptuk, azzal a kikötéssel, hogy ha nagyon nem megy, lehet Middle Grade is - bár én nem mindegyik könyvnél tudom besorolni, de mindenképp a fiatalabb korosztálynak szánt könyvekről írok. A T5W ötletgazdája arra kért mindenkit, hogy próbáljuk mellőzni a Harry Pottert és a Percy Jacksont. Nekem a HP lehet eszembe se jutott volna, a Percy Jacksont meg nem is olvastam, szóval nem lesz nehéz ezt teljesíteni. Amennyit küzdöttem a múlt heti témával, olyan könnyen jöttek most az ötletek, valószínűleg azért, mert érdekelt vagyok a témában, és mert elég fiatalon váltam könyvmollyá ahhoz, hogy sok gyerekeknek/kiskamaszoknak (Réta, lehet, hogy így kéne fordítani a Middle Grade-et? :D) szóló könyvet olvassak. Próbáltam olyan könyveket kiszórni a listámból, amiket talán később egy másikban még tudok hasznosítani. Nem is szaporítom tovább a szót, jöjjenek a gyerekkori kedvenceim! 
U.i.: Most nincs 1. és egyéb helyezett, ahogy épp sikerül a sorrend, úgy lesz. 

 

Christine Nöstlinger - Gréti sorozat: Ezt a három könyvet konkrétan rongyosra olvastam, holott visszagondolva nem egy nagy világmegváltó sztori. De mégis, elvarázsolt Gréti élete, az, ahogy összeszedte és megtalálta magát, ahogy túlélte a rossz döntéseit és erősebbé vált. Ez egy kedves, romantikus és szívmelengető történet arról, hogy a rosszfiúk álarca mögött néha érző szív lapul, és az angyalarcú szépfiúk is lehetnek igazi személtádák. De ennél sokkal többről is szól: önbizalomról, barátságról, hűségről és nagyjából mindenről, ami egy fiatal kamaszlányt foglalkoztathat. A 80-as években született, de örökké aktuális marad. Most is bármikor újraolvasnám, ha lenne időm. Ez volt az első könyv, amit boldog- boldogtalanra rá akartam tukmálni, hogy olvassák el, aztán beszélgethessünk róla. Soha egyetlen családtagom sem tette meg.



Jacqueline Wilson - Lányok sorozat: Ismeretségem ezzel a négyrészes sorozattal talán még régebbre nyúlik vissza, mint amilyen régről Grétit "ismerem", korai könyvtárba járó pályafutásom nagy kedvence. Ellie, Nadine és Magda legjobb barátnők, kamasszá érésük küszöbén egyensúlyoznak, ahol semmi sem fekete vagy fehér, sokkal inkább kirobbanó színkavalkád. A világ elkezd kinyílni a tizenhárom éves lányok előtt, ők pedig igazi felnőttnek érezve magukat sokszor bajba keverednek és rossz döntéseket hoznak, barátságuk többször próbára tétetik - főleg a fiúk miatt, természetesen -de mindig kiállnak egymásért. Fontos kérdéseket feszeget a könyv, például az internetes ismerkedés veszélyeiről, vagy a hazugságról, mindent nagyon megértően tálalva. J.W. könyveivel nem lehet mellélőni, ha fiatal lányoknak szeretnénk könnyed, élvezetes olvasmányt keresni.



Patricia Schröder - Csak lányoknak! sorozat: Mikor kihoztam a könyvtárból, nem tudtam, hogy ez egy sorozat, így rögtön a negyedik résszel kezdtem (Juli és a nagybetűs szerelem...hát, mit mondjak. Juli vagyok, és abban az időben igencsak érdekelt a nagybetűs szerelem természete :D), de ez cseppet sem zavart össze. Nagyon rákaptam erre a sorozatra, el is kezdtem gyűjteni, de sajnos sosem lett meg az összes rész, ha jól emlékszem, nem is olvastam mindet sajnos. Hasonló témákat boncolgat, mint a két előbb említett sorozat, ebből is látszik, hogy mi érdekelt 10-13 éves koromban :D A hétrészes sorozat négy barátnő mindennapjait mutatja be, akiknek sokféle kihívással kell szembenézniük: új, fura osztálytárs megjelenése, titkolózások, családi gondok, széthullóban lévő barátságok - és persze a nagybetűs szerelem :)


 

Louis Sachar - Stanley, a szerencse fia: Na, végre nem egy csajos-romantikus történet. :D Annyi biztos, hogy még alsóban olvastam először, a sulikönyvtár melletti melléképület lépcsőjén ülve, természetesen tök egyedül - és nagyon szerettem. Talán az első kalandregény volt, amit olvastam. Ezzel a könyvvel elindult egy Sachar- mánia nálam, kiolvastam az összes könyvét, és egytől egyig odavoltam értük. De mégis Stanley volt az első, aki önhibája ellenére egy javítótáborba kerül, ahol sötét titkok és régmúlt időkből származó kincsek rejlenek. Érdekes és szerethető szereplőkkel, nagyon utálható főgonosszal és egy óriási kalanddal még egy felnőtt olvasót is nagyon könnyen magával ragad a történet. A könyvből film is készült, bár én nem láttam, szóval nem merem ajánlani. :D


 

Lois Lowry - Nyáron történt: Lowrytól - utólag, felnőtt szemmel visszatekintve - nem szabad könnyű témákra számítani. A Nyáron történt sem egy tipikusan könnyed, laza olvasmány, ettől függetlenül szerintem egy kiskamasz számára is emészthető - nekem legalábbis nagy kedvencem volt, rengetegszer olvastam. A könyv egy testvérpárról, Megről és Mollyról szól, akik nehezen jönnek ki egymással, ráadásul új helyre költöznek, ami ebben a korban igencsak felborítja az ember lelkivilágát. Meg szemszögéből megismerhetjük tökéletesnek gondolt nővérét és családját. A könyv nagyon nehéz témát, a betegséget és a halált boncolgatja megrendítő érzékenységgel - minden egyes újraolvasás végén bőgtem, és szerintem most is megtenném.

Mit is mondhatnék, imádtam a mai témát, még rengeteg könyvet tudnék mutatni. Jól esett ez a kis időutazás, egészen elérzékenyültem  szépséges gyerekkori emlékeimen :D Ahogy lenni szokott, mindet lekapkodnám a polcról, hogy egy kicsit nosztalgiázzak, szóval továbbra is érzelmi és várólistabeli veszélyeket rejt magában a Top 5 Szerda - de megéri :D 


Nektek mik voltak a gyerekkori kedvenceitek? 


A sorozat további résztvevőinek bejegyzései:

Arwen 

Berta
Dorka
Réta
Wandamaci

Képek forrása: Moly, a fejléckép saját szerkesztésű.

2 megjegyzés:

  1. Igen, valóban, ez egy jó fordítás :D köszi :D nekem valahogy semmi nem jutott rá eszembe :D

    Amit én még az enyémbe betettem volna, az az Édesvölgyi suli szerelmes ikrei sorozat :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, az nekem kimaradt :O Nekem is sorban jutnak eszembe amúgy, de hát már mindegy :D

      Törlés