2017. július 5., szerda

Top 5 Szerda - 2. rész


Mi a Top 5 Szerda?

A Top 5 Szerda bejegyzés sorozat ötletére Réta blogján bukkantam, és az ő segítségével sikerült eligazodnom rajta. A Top 5 Wednesday a Goodreadsről indult útjára, mára már kiterjedt közössége van, szerencsére a magyar molyok köreiből is többen csatlakoztak hozzá - az ő írásaikat a lap alján találod. A lényege annyi, hogy a kitalálója minden szerdára kijelöl egy - általában könyves - témát, amiről a vállalkozó szellemű bloggerek és vloggerek bejegyzést készítenek toplista formájában. Ha kíváncsi vagy, hogy egy-egy témához milyen ötleteket gyűjtök össze, kövesd a blogot, hiszen ezentúl  állandó rovat lesz belőle.

A mai témáról

Erre a szerdára a Books Without Romance témát kaptuk, amit én úgy fordítanék, hogy könyvek szerelmi/romantikus szál nélkül. Annyi engedményt adott a T5W kitalálója, hogy ha ilyet nem találunk, esetleg egy nagyon-nagyon minimális, háttérben meghúzódó romantikácska lehet benne, de a lényeg alapvetően az, hogy ne ez legyen a történet fő mozgatója. Az biztos, hogy nem egyszerű ilyen könyveket találni a mai világban, de ám legyen, állok elébe. :D 

Könyvek szerelmi szál nélkül


5. Böszörményi Gyula - Gergő és az álomfogók: Ez a  nemrégiben értékelt könyv jutott először eszembe a témáról, mert pont a minap gondolkodtam el rajta, hogy miért várom automatikusan már egy 13 évestől is, hogy halálosan belezúgjon valakibe. Rájöttem, hogy megfertőztek az egyre népszerűbb YA könyvek, és mára már az lett a furcsa, ha egy könyvben nincs szerelmi szál, nyáladzás meg kínlódás. Aztán arra is rájöttem, hogy becsülöm ebben a könyvben azt, hogy nem akarta a főszereplőit belegyömöszölni valamibe, amihez szemmel láthatóan még túl fiatalok. Mellékszálon van ugyan egy minimális szerelmi történet, ezért került a lista végére.

 

4. Alan Bennett - A királynő olvas: Oké, ebben a könyvben végül is van egy elég erős szerelmi szál, de mivel nem két ember közt alakul ki, hanem a királynő és az olvasás között, úgy gondolom, abszolút besorolható ebbe a kategóriába. Következzen itt egy részlet a molyos értékelésemből. "Ez, kérem, egy könyv arról, hogy hogyan születünk mi, molyok. Arról, hogy mit érzünk, amikor furcsán néznek ránk, vagy éppen akkor, amikor magába szippant egy újabb világ. Arról, hogy gyakran túlzásba visszük, és szalad a háztartás, éhezik a férj/gyerek/kutya/macska, és mi megfosztva minden célunktól csak ülünk, könyvvel a kezünkben, azon tűnődve, hogy milyen gyorsan este lett már megint."


3. Mark Haddon - A kutya különös esete az éjszakában: A könyv főhőse egy 15 éves autista fiú, akit édesapja egyedül nevel. Amikor holtan találja a szomszédja kutyáját, nyomozásba kezd, amit egy detektívregényben örökít meg - ezt kapja kézhez az olvasó. Hatalmas beleéléssel, E/1-ben íródott regény: megismerhetjük egy autista fiú gondolatait és érzelmeit, lehetőségünk van belelátni egy olyan ember fejébe, aki nagyban különbözik az "átlagtól". Ez a könyv együttérzésre és érzékenységre tanít, közben pedig nagyon olvasmányos és szórakoztató. 
 

2. Andy Weir - A marsi: Na, itt aztán tényleg nem a szerelemé a főszerep! Fergeteges humorral és öniróniával megírt, műfajában kiemelkedő és különleges történet egy férfiról, akit a Marson felejtenek. Mark Watney nem kispályás, hanem egy kemény, harcedzett, kitartó...botanikus. És bizony nem adja könnyen az életét, még a Marsnak sem. Rég olvastam ennyire vicces és gördülékeny stílusban írt könyvet, ugyanakkor miközben nagyon jól szórakoztam Mark bénázásain és szarkasztikus humorán, végig izgultam érte.

1. Cormac McCarthy - Az út: Nálam az abszolút győztes: nincs benne szerelmi szál, emellett pedig egy fantasztikus könyv. Először a filmet láttam, ami nálam ritkaság számba megy, és el kell mondanom, hogy kiváló adaptáció, Viggo Mortensen pedig még mindig zseniális. Az út egy kőkemény disztópia, ahol nem számíthatsz pozitív végkifejletre. McCarthy elképesztően ütős atmoszférát teremt, ami még hetekkel később is nyomasztani fog. Ez a könyv garantáltam nyomot hagy benned és felnyitja a szemed arra, hogy mi az igazán fontos.

Ez aztán nem volt egy könnyű menet. A fő probléma az, hogy szeretem a romantikus könyveket, így az olvasmánylistámat böngészve sem lettem sokkal okosabb. Azért csak összehoztam valahogy :D De hogy a jövőben ilyen ne forduljon elő: tudtok még hasonló, romantikától mentes könyveket ajánlani?

A sorozat további résztvevőinek bejegyzései:

Arwen 

Berta
Dorka
Réta
Wandamaci

Képek forrása: Moly, a fejléckép saját szerkesztésű.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése