2016. december 20., kedd

Beharangozó

Tudom, ezzel már kb. az Alvó óriások megjelenése óta tartozom, de sok minden közrejátszott ahhoz, hogy olvasói válságba zuhanjak, így mindig elnapoltam a dolgot. Most viszont íme, megérkezett!
Ezen a héten új, állandó - de nem rendszeres, tehát nincs megkötés, bármikor felbukkanhat egy-egy új cikk :D - rovat indul a blogon. A rovat neve Kettőspont lesz, és lényegében egy két nézőpontból íródott értékelés-sorozat, ami természetesen azt jelenti, hogy a blog társ-kritikussal fog gazdagodni. Nem tartok semmiféle hatásszünetet, meg rejtélyes leleplezéseket, írótársam mostantól az Ember lesz, akiről senki nem tud semmit, mert én nem egy olyan kiteregetős fajta lány vagyok :D 
Mindketten szeretjük a sci-fi és fantasy regényeket, ezért a rovat bejegyzései nagy valószínűség szerint ebben a témában fognak íródni. Kétféle szemszögből láthatjátok általunk az adott könyvet, hiszen az Ember inkább történetközpontú olvasó, engem pedig főként az írástechnikai oldal érdekel. Igyekszünk nem befolyásolni egymás véleményét, hogy ne két egyforma irományt kelljen olvasnotok más megfogalmazásban, de persze akarva-akaratlanul úgyis beszélgetünk az adott könyvről, és igen, bármilyen meglepő, megesik, hogy egy véleményen vagyunk. :D 
A technikai oldalról annyit, hogy az értékelések egy bejegyzésben lesznek a könnyebb átláthatóság kedvéért. Az, hogy társ-kritikusom kitalál-e egy saját pontozási rendszert óó ne aggódjatok, ki fog :D, vagy használja az én beteges agyaimat, majd útközben kiderül.

A rovatot a menüben és a Ketspont címke alatt is megtaláljátok, illetve keressétek a következő képpel ellátott bejegyzéseket (a Pinterestről van, nem mi vagyunk - sajnos, imádnám ezt a kandallót...:D)

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése