Böszörményi Gyula: 9...8...7...

A könyvről

Kiadó: Könyvmolyképző
Megjelenés éve: 2007
Oldalszám: 306

Sorozat: Rémálom 1.

A történetről

A ​gruftik köztünk élnek. A gruftik feketére festik a szemhéjukat, jelezve: ők látják a köztünk-bennünk élő démonokat!

Képzelj el egy olyan Budapestet, ahol a 3/b-ben lakó tatát alkesz démonok gyötrik, mióta elveszítette a feleségét. A negyedik emeleten élő, 16 éves lányt egy asmo démon arra kényszeríti, hogy mindennap vegyen valamit a plázák egyikében. A konditermek naponta zsúfolásig telnek kopasz, nagyképű, az értelmes gondolatot izomból megvető srácokkal, akikben sargatanas démonok égetik a kalóriát és az érző lelket. Oldalukon vihogó lánykák, kiknek vállán uncubus démon röhög. A sötét kapualjban egy srácot hernyó démon kábít bugyutává, hogy többé ne fájjon neki a csakis mammon pénzdémonnak élő szülei érzéketlensége…
… Éjjel hőzöngő, ordítozó nők és férfiak áldoznak a sabathanoknak – az értelmetlen gyűlölködés démonainak – utcán, téren, autóban, focimeccsen, kocsmában, vagy a saját otthonaikban…

Képzelj el egy ilyen Budapestet! Vagy talán nem is kell elképzelned? A 9… 8… 7… feltárja a valóság alatt meghúzódó igazságot, amit a gruftik rég látnak.

A 9… 8… 7… vészterhes visszaszámlálás. Mire véget ér, kinyílik a szemed…

Véleményem

Bizonyítást nyert, hogy Böszörményi Gyula skizofrén. Ahány művét olvasom, annyi hangon, annyi stílusban szólal meg, minden amit ír, gyökeres ellentéte az előzőnek. Egészen lenyűgöz az, hogy valaki ennyiféle műfajban képes alkotni úgy, hogy mindvégig hiteles maradjon. Mindig azt gondolom, hogy most már igazán nem tud meglepni semmivel, de újra és újra sikerül. A 9...8...7... című regénnyel egy újabb - ezúttal kicsit sötétebb - arcát mutatja meg.

A regény helyszíne Budapest, a Város, ám egészen más formában, mint ahogy az olvasó ismeri. Ez a Budapest sötét, borongós démonlakta vidék. Itt mindenki, aki betöltötte a 16. életévét, kötelező megszálláson vesz részt, ahol egy általa kiválasztott fődémon fattya költözik belé és veszi irányítása alá tetteit és gondolatait. Aki ellenszegül, szintén nem marad démontalan, hiszen lázadás esetén kényszermegszállás lesz a jutalma, kortól függetlenül. Az utcákon grammatonok - rendőrök - őrzik a háborítatlan megszállottságot. A fiatalabb gyerekek is lelkesen próbálgatják a démonokat, hogy ha eljön az idő, jól tudjanak dönteni, csak egy maréknyi ember veszi észre a helyzet negatív oldalát. Az átlagember bármit megtenne az egyes démonok által kínált ajándékokért: pénz, hatalom, erő, szépség stb. Eszükbe sem jut, mit kell adniuk cserébe. 

Lilith különbözik az osztálytársaitól, egyáltalán nem érdeklik a démonok nyújtotta lehetőségek, bármit megtenne, hogy elkerülje a kötelező megszállást. Természetesen emiatt nem túl népszerű az iskolában, viszonylag magányos és visszahúzódó lány, aki még az őt kedvelő (?) fiú kedvéért sem akar részt venni a buliban. Kapva kap tehát az alkalmon, amikor egy véletlennek köszönhetően megismerkedik az iskola kirekesztett lányával, Synerellával, aki ködgruftiként nyíltan hirdeti démonellenes nézeteit.

A szépen felépített világ ellenére nem egyszerű belerázódni a regénybe, talán kicsit túl erős az in medias res kezdés. Az ember (főleg, ha abszolút nincs fogalma, hogy miről fog szólni) hajlamos oldalakon át csak pislogni, hogy mégis mi a fene történik. A könyv világában vagyunk, és úgy érezzük, teljesen ránk telepedett a megmagyarázhatatlan sötétség. Ez a zavarodottság azonban nem tart sokáig, hiszen a gördülékeny stílus magával ránt, és hamar azt veheted észre, hogy nem tudod letenni.

A történetről nem mondhatnám, hogy túl nagy durranás lenne, számomra a legtöbb fordulat előre látható volt, a végét leszámítva, ami igazán szép munka. Szinte látom, ahogy Gyula bátyó dörzsöli a tenyerét, miközben belehajítja az olvasó ölébe a plot twist-bombát. Kétszer. Az ezt megelőző időben azonban sajnos sokszor olyan, mintha egy amerikai tiniregényt olvasna az ember, teli a megszokott és untig ismételt klisékkel, mint: magányos, csendes lány, aki különbözik a többiektől. Az anyja meghalt, az apja alkoholista apját egy alkesz-démon tartja távol az emlékétől. Nem túl feltűnő jelenség, mégis őt akarja az iskola bikája. Sorolhatnám még, de minek. Azon tűnődöm, ezek a sablonok mennyire lehettek megszokottak 12 évvel ezelőtt, amikor megjelent a könyv - lehet, hogy azóta váltak általánossá? Minden esetre a karakterek csiszolatlanságára ez sem lenne mentség. Sok jellemfejlődés nem történt, viszonylag kevés szereplővel is dolgozik, és sajnos mindenki fekete-fehér. Mellesleg Xilka, az imp raccsolása hohadtul idegesített. :D Talán Salamon volt az, akit meg tudtam kedvelni a végére. Örülnék, ha a folytatásokban ez javulást mutatna, hiszen tudom az író későbbi műveiből, mennyire jól is megy ez neki valójában. 
Azért viszont pluszpont jár, hogy ismét sikerült egy E/1 lánykaraktert alkotnia úgy, hogy hittem is neki. Bár furcsa ezt írni: ismét, hiszen Mili később "született", mint Lilith, de gondolom mindenki érti a lényeget. A Rémálom sorozat főhőse ugyan közel sem olyan kiforrott, mint kedvenc nyomozókisasszonyunk, Gyula bátyó mégis ügyesen hozza a női figurát.

A könyvnek sajátos hangulatot kölcsönöz az eldémoniasodott világ komorsága - a sötétség szinte kicsordul a lapok közül -, valamint a steampunk-beütésű közlekedési járművek által kibocsátott gőz, amely ott gomolyog mindenütt. Az alapötlet nagyon okos, a célzott korosztályt elgondolkodtatni képes társadalomkritika az ember "démonairól", amelyekből bizony - bár nem látjuk - valóban sok lapul a házfalak között. Van itt minden, mi szem-szájnak ingere: impek, démonok, démonvadászok és némi mágia, ami, bár a Harry Pottert idézi, mégis egyedi. Nagyon tetszett, hogy a mágiagyakorlásra nem csupán a szokásos latin kifejezések használatosak a könyvben, hanem a roma nyelvből átvett, szintén sejtelmes és komor hangulatú szavak. A varázspálca létezése viszont abszolút indokolatlan, nélküle is nagyon jól működött volna a regény mágiája. 

A hangulatot tovább fokozza a fejezetcímek adta sejtelmesség, hiszen - ahogy a könyv címében is - ezek egy visszaszámlálás részei. De vajon mi történik, amikor elérjük a nullát?

Nem árulok el - remélem - nagy titkot azzal, hogy a regénynek két Zéró fejezete is van. Amikor megjelent, a potenciális rajongók dönthették el, hogy melyik szálon folytatódjon tovább a sorozat. Azt gondolom, ez egy egészen zseniális és nagylelkű ötlet a kiadótól és az írótól, bár azt nem tudom, mennyire volt hangsúlyos végül az olvasók véleménye. Persze teljesen egyértelmű volt, hogy melyik vonalon szeretne tovább haladni az író, hiszen az egyik verzió sokkal érdekesebb volt a másiknál, mintha finoman lökdöste volna az olvasókat az egyik irányba. Sajnos erről a szavazásról jócskán lemaradtam, de úgy gondolom, a többséget erősítettem volna a szavazatommal. Viszont érdekelne az alternatív folytatás is, szerintem azt nagyobb kihívás lett volna megírni.

Összegzés
 
Kedvenc idézet: "A fiú szőke, tizenhat éves, kék szemű és aljas." - Erős kezdőmondat. :D

A cím: Izgalmas és formabontó, már évek óta birizgálja a fantáziámat, hogy mi rejtőzhet a számok mögött. 

A borító: Azon gondolkoztam, hogy talán erről kapta a címét a sorozat: rémálom. Ilyen rettentetes borítót rég láttam, minden borzalmat überel. Komolyan, valaki tervezzen már neki valami normálisat, mert a frász kitör tőle. Értem én, hogy érzékeltetni akarta a kiadó a hangulatot, de lehet az ízlésesen is csinálni.

Értékelés: A felsorolt negatívumok ellenére nagyon tetszett a démonlakta Budapest képe, a jól átgondolt világépítés és a nagy csavarok, amik miatt azonnal kézbe akarom venni a folytatást. Gyula bátyó korunk egyik legnagyobb mesélője, ebben a hitemben ismét megerősített ezzel a könyvvel. Ajánlom azoknak, akiket nem riaszt vissza egy kis sötétség, és azoknak, akik igazán eredeti ötletekre vágynak - kalandokban nem lesz hiány.