Figyelem! A bejegyzése spoilert tartalmaz a sorozat előző részeire nézve!
A könyvről
Kiadó: Könyvmolyképző
Megjelenés éve: 2019
Oldalszám: 360 oldal
Kiadó: Könyvmolyképző
Megjelenés éve: 2019
Oldalszám: 360 oldal
Sorozat: Ambrózy báró esetei 5.
A történetről
1901. márciusa. Ambrózy Richárd bárót meglőtték. A Rókus kórház
magánkórtermében élet és halál közt lebegő hírneves budapesti magánzó
detektív mellett fiatal hitvese, Hangay Mili őrködik egészen addig, míg
egy nap rá nem ront a rendőrség, hogy gyilkosság vádjával letartóztassa.
Ambrózy báró tehát „dögrováson”, a neje vizsgálati fogságban van,
így látszólag senki sincs, aki a fiatal házaspárra zúduló, rémálomhoz
hasonlatos cselszövés háttere után kutakodjék. Senki, csupán a kis Mück
Mári, a cserfes tabáni zsebtolvajlányból lett „társaskodónő” és cseppet
sem „komor” komorna, aki a maga szélütött módján kezd a nyomozásba,
melynek során magával a véres kezű Pesztonkával, a századforduló
Budapestjének legrettegettebb bűnözőjével találja szemben magát.
„– Ha jól hesszölöm, itten járt a Mári hurrikán!" Itten járt, de nem vitt mindent, ahogy a hurrikánok általában, hanem hozott: mélyülő nevetőráncokat, végtelen szeretetet és olvasói válságot. Jobb, ha már az elején színt vallok: mikor megtudtam, hogy Mück kisasszony lesz porondon ebben a részben, kicsit csalódott voltam, és tartottam tőle, hogy nem fogom annyira szeretni, mint az eddigieket. Nem voltam benne biztos, hogy elég ez a karakter egy egész könyvre. Márika mellékszereplőnek ütős volt, na de narrátornak? Nos, mint kiderült, narrátornak meg egenyest egyenesen fergeteges.
„Bizonyos szint fölött az ember nem süllyed bizonyos szint alá." - idézi az író Márika szájába adva Esterházy Péter ismert sorát. És milyen találó ez a sor! Az Ember megkérdezte, sikerült-e tartania Gyula bátyónak az eddigi színvonalat, amire kénytelen voltam azt felelni, hogy bizony nem. Nem hittem volna, hogy lehetséges, de a színvonal nem maradt, hanem emelkedett. Újabb letehetetlen, szövevényes, humorban bővelkedő kötetet tarthat kezében az olvasó, amely mérnöki pontossággal illeszkedik az eddigi részek hangulatához. Úgy gondolom, jót tett a sorozatnak a szemszögváltás, Márika üdítő személyisége és egyéni nézőpontja. Gyula bátyó jól érezte, hogy itt az ideje kicsit elszakadni Militől, talán kissé már kifáradt a karakter, és a történet azon része, amelyet a Mili-Richárd páros vitt a hátán. A rajongók vágya beteljesült a kapcsolatuk kialakulása által, ideje hát elengedni őket. Vagy mégsem?
Öt nap telt el a Nász és téboly eseményei óta, 1901 március 18-án vesszük fel a fonalat. Ambrózy báró betegágya mellől indul a történet, majd ide is tér vissza, a befejezésig azonban rögös és nem minden esetben veszélytelen út vezet. Detrich felügyelő gyilkossággal vádolja az újdonsült bárónét, akit néhány lagymatag bizonyíték fejében elszakítanak válságos állapotban lévő urától, hogy egy kellemes cellában pihenje ki a Rózsalánnyal történteket. Persze az ifjabb Hangay lány itt sem tétlenkedik, hiszen a sors úgy hozza, hogy egy gyilkos(nak mondott) cseléddel került egy "lakosztályba"- sejthető, hogy egy fejezet sem marad nyomozás nélkül. Mivel a bárót ideiglenesen kivonták a forgalomból, Milit pedig bekasztlizták, Márikának jut a nemes feladat, hogy kiderítse, ki juttatta rács mögé mindenki kedvenc nyomozókisasszonyát. A kislány tűzön-vízen át hűséges úrnőjéhez, a tőle megszokott furfangossággal és merészséggel veti bele magát a munkába, nem egyszer kockára téve az életét.
Bár a kötet központi szereplője a cserfes kis csibézerlányból lett komorna, a Mili-Richárd páros elkötelezett híveinek sem kell kétségbe esnie, Gyula bátyó ugyanis mindenkire gondolt, amikor a regény felosztását tervezte. Egy Mili által narrált fejezetre három Márika szemszögéből íródott rész jut, az egyensúly a karakterek helyzetéből adódóan tökéletesre sikerült.
A történetről mindenféle spoiler nélkül annyit, hogy nagyon-nagyon pörgős, eszméletlen szerethető karakterekkel dolgozik és olyan fordulatokat tartogat, hogy az emberről leperdül a bajuszkötő (hölgyek helyettesítsék be szabadon). Jobban megismerhetjük Márikán kívül Suha Istit és a múltját - a legérdekesebb és legszomorúbb szál a könyvben, de lehet, hogy a sorozatban is -, illetve Herrdoktort is, akinél lágyszívűbb srenkert nem hordott még hátán a föld. Legjobban a Mári-Herrdoktor és Mári-Isti párbeszédeket szerettem, a két kamasz között egyenesen izzik a levegő, Isti türelme és odaadása csodálatos.
Többször kiemeltem már a humort, Mári szövege fenomenális - ugyanakkor soha nem több a kelleténél, nyelvhasználata sokat alakult a történetek során -, a pletykahasonlataitól padlót fogok minden egyes alkalommal. Egy példa a sok közül:
"A szerencse azonban végképp elpártolt tőlem, éppeg úgy, miként az Aranykakas utcai vak kintornásától, aki egyetlen nap hatszor esett árokba, mivel senki nem szólt neki, hogy szokott környékén, ahová verklizni jár, a Közmunka Tanács végre megkezdte a csatornázást." (324. oldal)
Mári sziporkáin kívül a fejezetcímeket is imádtam, némelyik annyira abszurd az események ismerete nélkül, például: 7. fejezet - Mári dúcból jött ördögfattyakkal pofozkodik. A szabad képzettársítást ezen bejegyzés olvasóira bízom.
Az új rész megjelenése előtt szerettem volna egy újraolvasást tartani, de annyi elfoglaltságom volt az egyetemmel kapcsolatban, hogy lehetetlen volt kivitelezni, így derült égből csapott le rám a Szer'usz világ. Megkockáztatnám, hogy ez lett a kedvenc részem, de mivel túl távol esnek egymástól az olvasások, azt mondom, valószínűleg ez a kedvenc részem mind közül. Szép lassan "falatoztam" a fejezeteket, nehogy idő előtt a végére érjek, azonban volt egy pont, amikor minden önuralmamnak vége szakadt, és félredobtam a kötelező olvasmányokat is. Bár már hónapok teltek el azóta, hogy befejeztem, még mindig emlékszem, milyen olvasói válságot hagyott maga után - van-e értelme egy ilyen fantasztikusan kidolgozott, végletekig hiteles és humoros könyv után bármi mást olvasni?
Nem hittem volna, hogy létezhet olyan sorozat, amit örökké érdemes lenne folytatni, de az Ambrózy báróMück Mári eseteiből soha nem elég. Ebben a világban még nagyon-nagyon sokáig elidőznék, felőlem aztán lehet a narrátor Csurár Fecska, Suha Isti, vagy Agáta mama is - szerintem amúgy ez mind kiváló ötlet khm, khm.
Azonban van egy balsejtelmem, ahányszor a polcomra nézek, eszembe jut, hogy milyen szép szimmetrikus így a sorozat, még a kötetek vastagsága is stimmel - lehet, hogy ennyi volt? Lehet, hogy - nem is annyira - rejtett autista vagyok? :D Más kérdés, hogy meddig tudna a sorozat hiteles maradni, és mikor lesz sok, hogy állandóan bűnügyekbe futnak bele hőseink? Nos, szerintem érdemes lenne ezzel kapcsolatban egy kísérletet végezni...kezdetnek mondjuk még egy könyv? :)
„Bizonyos szint fölött az ember nem süllyed bizonyos szint alá." - idézi az író Márika szájába adva Esterházy Péter ismert sorát. És milyen találó ez a sor! Az Ember megkérdezte, sikerült-e tartania Gyula bátyónak az eddigi színvonalat, amire kénytelen voltam azt felelni, hogy bizony nem. Nem hittem volna, hogy lehetséges, de a színvonal nem maradt, hanem emelkedett. Újabb letehetetlen, szövevényes, humorban bővelkedő kötetet tarthat kezében az olvasó, amely mérnöki pontossággal illeszkedik az eddigi részek hangulatához. Úgy gondolom, jót tett a sorozatnak a szemszögváltás, Márika üdítő személyisége és egyéni nézőpontja. Gyula bátyó jól érezte, hogy itt az ideje kicsit elszakadni Militől, talán kissé már kifáradt a karakter, és a történet azon része, amelyet a Mili-Richárd páros vitt a hátán. A rajongók vágya beteljesült a kapcsolatuk kialakulása által, ideje hát elengedni őket. Vagy mégsem?
Öt nap telt el a Nász és téboly eseményei óta, 1901 március 18-án vesszük fel a fonalat. Ambrózy báró betegágya mellől indul a történet, majd ide is tér vissza, a befejezésig azonban rögös és nem minden esetben veszélytelen út vezet. Detrich felügyelő gyilkossággal vádolja az újdonsült bárónét, akit néhány lagymatag bizonyíték fejében elszakítanak válságos állapotban lévő urától, hogy egy kellemes cellában pihenje ki a Rózsalánnyal történteket. Persze az ifjabb Hangay lány itt sem tétlenkedik, hiszen a sors úgy hozza, hogy egy gyilkos(nak mondott) cseléddel került egy "lakosztályba"- sejthető, hogy egy fejezet sem marad nyomozás nélkül. Mivel a bárót ideiglenesen kivonták a forgalomból, Milit pedig bekasztlizták, Márikának jut a nemes feladat, hogy kiderítse, ki juttatta rács mögé mindenki kedvenc nyomozókisasszonyát. A kislány tűzön-vízen át hűséges úrnőjéhez, a tőle megszokott furfangossággal és merészséggel veti bele magát a munkába, nem egyszer kockára téve az életét.
Bár a kötet központi szereplője a cserfes kis csibézerlányból lett komorna, a Mili-Richárd páros elkötelezett híveinek sem kell kétségbe esnie, Gyula bátyó ugyanis mindenkire gondolt, amikor a regény felosztását tervezte. Egy Mili által narrált fejezetre három Márika szemszögéből íródott rész jut, az egyensúly a karakterek helyzetéből adódóan tökéletesre sikerült.
A történetről mindenféle spoiler nélkül annyit, hogy nagyon-nagyon pörgős, eszméletlen szerethető karakterekkel dolgozik és olyan fordulatokat tartogat, hogy az emberről leperdül a bajuszkötő (hölgyek helyettesítsék be szabadon). Jobban megismerhetjük Márikán kívül Suha Istit és a múltját - a legérdekesebb és legszomorúbb szál a könyvben, de lehet, hogy a sorozatban is -, illetve Herrdoktort is, akinél lágyszívűbb srenkert nem hordott még hátán a föld. Legjobban a Mári-Herrdoktor és Mári-Isti párbeszédeket szerettem, a két kamasz között egyenesen izzik a levegő, Isti türelme és odaadása csodálatos.
Többször kiemeltem már a humort, Mári szövege fenomenális - ugyanakkor soha nem több a kelleténél, nyelvhasználata sokat alakult a történetek során -, a pletykahasonlataitól padlót fogok minden egyes alkalommal. Egy példa a sok közül:
"A szerencse azonban végképp elpártolt tőlem, éppeg úgy, miként az Aranykakas utcai vak kintornásától, aki egyetlen nap hatszor esett árokba, mivel senki nem szólt neki, hogy szokott környékén, ahová verklizni jár, a Közmunka Tanács végre megkezdte a csatornázást." (324. oldal)
Mári sziporkáin kívül a fejezetcímeket is imádtam, némelyik annyira abszurd az események ismerete nélkül, például: 7. fejezet - Mári dúcból jött ördögfattyakkal pofozkodik. A szabad képzettársítást ezen bejegyzés olvasóira bízom.
Az új rész megjelenése előtt szerettem volna egy újraolvasást tartani, de annyi elfoglaltságom volt az egyetemmel kapcsolatban, hogy lehetetlen volt kivitelezni, így derült égből csapott le rám a Szer'usz világ. Megkockáztatnám, hogy ez lett a kedvenc részem, de mivel túl távol esnek egymástól az olvasások, azt mondom, valószínűleg ez a kedvenc részem mind közül. Szép lassan "falatoztam" a fejezeteket, nehogy idő előtt a végére érjek, azonban volt egy pont, amikor minden önuralmamnak vége szakadt, és félredobtam a kötelező olvasmányokat is. Bár már hónapok teltek el azóta, hogy befejeztem, még mindig emlékszem, milyen olvasói válságot hagyott maga után - van-e értelme egy ilyen fantasztikusan kidolgozott, végletekig hiteles és humoros könyv után bármi mást olvasni?
Nem hittem volna, hogy létezhet olyan sorozat, amit örökké érdemes lenne folytatni, de az Ambrózy báró
Azonban van egy balsejtelmem, ahányszor a polcomra nézek, eszembe jut, hogy milyen szép szimmetrikus így a sorozat, még a kötetek vastagsága is stimmel - lehet, hogy ennyi volt? Lehet, hogy - nem is annyira - rejtett autista vagyok? :D Más kérdés, hogy meddig tudna a sorozat hiteles maradni, és mikor lesz sok, hogy állandóan bűnügyekbe futnak bele hőseink? Nos, szerintem érdemes lenne ezzel kapcsolatban egy kísérletet végezni...kezdetnek mondjuk még egy könyv? :)
Összegzés
Kedvenc idézet: Hú, nagyon nehéz választani, annyi remek mondat van ebben a könyvben.
"– Ez a cselcsi itt Ambrózy báróné komornája, úgyhogy az se igaz, amit kérdez.
– Az nagy baj – sóhajtottam szomorúan –, mert éppeg az iránt akartam érdeklődni, hogy igaz-e, miszerint a Detrich felügyelő úr teljesen normális?" (44. oldal)
"– (…) hiszen a Vilma nagysága rettentő fura mániákkal él.
– Mégis mifélékkel?
– Ha példának okáért pajeszos zsidót lát az utcán, menten dühbe jön, és kereszteket dobálva felé, hangosan kajabálva idézi a Bibliából azt a részt, amikor a mi urunk helyett a zsidók Barabást, a rablógyilkost mentették meg a kereszthaláltól. Ezért immár kétezer éve haragszik rájuk." (149. oldal)
A cím: Tökéletes. Nagyon örülök, hogy nem a Bűn és brill nyert, mert bár illeszkedett volna a többi részhez, de semennyire sem adta volna vissza sem a tartalmat, sem pedig Márika személyiségét.
A borító: Nos, erre érdemes lenne egy külön bejegyzést szánni, mert az a hisztéria, ami a borító körül kialakult, szerintem példátlan - és nem a jó értelemben. A könyv írója és a kiadó kiválasztott egy képet (lásd fent), csupán arra voltak kíváncsiak, melyik színárnyalat tetszene az olvasóknak. Ehhez képest mi történt? Senki nem akarta szegény Márikát, aki pedig az eddigi leghitelesebb és legvállalhatóbb borítószereplő. Az előző borítókról (és a Szer'usz világ új verziójáról is) süt, hogy stock fotók, az én ízlésemtől nagyon távol állnak. Persze, ez a kislány nem egy tökéletes szépség, gyönyörű kalapban és csodás, habos ruhában. Ez a kislány Márika. Nagyon örülök, hogy volt lehetőség ezzel a képpel megvásárolni a könyvet, a halovány marketing-szag ellenére is. A másik borítóról nem is mondanék semmit, talán csak annyit, hogy itt most nem Mili volt a főszereplő. És nagyító? Hagyjuk.
Értékelés: Mit mondhatnék? Aki az eddigieket szerette, ezt valószínűleg imádni fogja, ha mégsem, a cucmákos dudorgás gyöjjön rá. :D
