Grecsó Krisztián: Vera

A könyvről

Kiadó: Magvető
Megjelenés éve: 2019
Oldalszám: 336 oldal

A történetről

Szeged, 1980. Vera az általános iskola negyedik osztályába jár, jó tanuló, jó sportoló. A papa a honvédségen dolgozik, a mama meg minden nap várja őt tanítás után. De Vera biztonságosnak hitt élete pár hét leforgása alatt megváltozik. Az egyik eseményből következik a másik, mintha dominók dőlnének egymás után, mégsem lehet tudni, vajon mi indítja el az események láncolatát. Mi fordítja szembe végzetesen az addigi legjobb barátnőjével? Miért olyan jó és ugyanakkor ijesztő egyre több időt tölteni Józeffel, az új lengyel fiúval? És miért vannak a felnőtteknek titkaik, ha Verától azt várják el, hogy ő mindig csak az igazat mondja?

Véleményem

Életem egyik legjobb random vásárlása a Vera. Bár már régóta a kívánságlistámon dekkolt - nem is emlékszem, mi fogott meg benne, bár valószínűnek tartom, hogy a fantasztikus borítója, majd a fülszövege -, eszem ágában sem volt mostanában beruházni rá. Grecsótól még életemben nem olvastam, nem is igazán érdekelt, csak amolyan "aha, hallottam már a nevét" kapcsolatban voltam vele. És akkor jött a világ legrémesebb vizsgatanítása, mint motiváló erő. Na jó, akkor még nem tűnt rémesnek, de mivel kiderült, hogy két órát kell várnom az értékelésemre, hirtelen sok szabadidőm lett. Persze akkor nem visz magával az ember könyvet, amikor szükség lenne rá...bár talán a Jóisten, vagy az univerzum vezérelt, amikor olvasnivaló nélkül indultam el Győrbe. :D Minden esetre a legközelebbi könyvesboltba vezetett az utam, mindenféle konkrét elhatározás nélkül. Ne legyen túl nehéz, túl tömör, túl szépirodalmi, túl ponyva...Ahogy beléptem a boltba, a tekintetemet egyből magára vonzotta a sikerlistás polc, aminek a tetején csücsült Vera, első helyre "kárhoztatva". Na, mondom, ez meg kívánságlistás nálam egy ideje. A biztonság kedvéért mászkáltam pár percig a boltban, de újra és újra a Vera felé kalandoztak a gondolataim. Visszatartó erő volt, hogy azt hittem, nem érem fel a polcon. :D Végül úgy döntöttem, nincsenek véletlenek, alaposan kinyújtóztam és felnyaláboltam egy példányt. Mint kiderült, tényleg nincsenek véletlenek. 

Hadd kezdjem rendhagyó módon a kiadó dicsőítésével az értékelést. Mostanában többször is volt szerencsém a Magvető kiadó könyveihez, és meg kell mondjam, gyönyörűek, és egyébként újabban halálosan bele vagyok zúgva a kiadóba emiatt. A köteteik egytől egyig igényes kiadványok, tartós, keménytáblás, meseszép borítókkal, beépített könyvjelzővel. Imádom kézbe venni őket, és nagyon hamar elérte a kiadó, hogy a kötetei szenvedélyes gyűjtésébe kezdjek. Elsőként a Vida Gábor és - na lám! - a Grecsó Krisztián kollekciómat tervezem felfuttatni. Ja, kéne egy új könyvespolc, mert méltatlanul tengődnek helyhiány miatt mindenütt szegények. Na de elég a személyeskedésből, fogadjátok szeretettel Verát! 

1980-ban járunk, és bár nem volt szerencsém (?) ebben az időben élni, éreztem minden porcikámmal, mert a tudatom hátoldalán a szüleim történeteiből bennem is ott él ez a világ. Az én nagyszüleim is éveket vártak a Trabantra, igen, ezt ismerem. Sokol rádió, piros konyhabútor és társai. Ha máshol nem, hát a kollektív tudatalattiban él és burjánzik ez a kép, aki magyar, főként aki múltszázadi "bútordarab", az látja, tán még a szagát is érzi mindennek. Annak, aki nem élt benne, valahogy kedvesen naiv ez a kor, az úttörőkkel, a karamellás tejjel - nem zacskós, hanem házi készítésű -, a váratlan vendégekkel (nem úgy van ám, hogy ráírsz a fészbúkon, oszt mész). Valahogy minden lassabbnak, tisztábbnak tűnik, visszatekintve arra, ami számodra sosem volt. Azt nem tudom, mit válthat ki a korrajz azokból, akik szintén ekkor voltak gyerekek - bizonyára ott függ a rendszerváltás előtti élet árnya az ő látomásaik felett. Annyira költői vagyok ma, hogy már nekem fáj.

Szegeden járunk, ahol én még sosem, ennek ellenére láttam minden épületét, utaztam a Napsugár üzletközpont szenzációnak számító mozgólépcsőjén, zötyögtem a villamoson a Hősök kapuja alatt. Az író néhány szóval elvitt egy időbe, egy térbe, ahol soha nem jártam, mégis olyan képeket festett az elmémbe, amik szinte emlékké váltak. De nem ez a legnagyobb erőssége a könyvnek, ó nem. Hanem Vera.

Vera maga az élmény, az életérzés, a hangulat...Vera te vagy, én vagyok, és a szüleink, és a leendő gyermekeink, leszármazottaink, amíg világ a világ. Vera A Gyermek, az az életszakasz, amit mindenki átél, de keveseknek adatik meg, hogy olyan élesen emlékezzenek rá és érezzék, ahogy Grecsó Krisztián. Persze az, hogy hogyan emlékezhet egy felnőtt férfi egy 11 éves kislány gyerekkorára, örök rejtély marad. Minden esetre Grecsó megcsinálta, megírta mindannyiunk gyerekkorát, függetlenül a kortól, amelyben élünk. A gyerek 40 éve is gyerek volt, meg 20 éve is (amikor én), és minden bizonnyal jelenleg is az. A gyerek felnőtt akar lenni, érteni akarja, tudni akarja, azt akarja, hogy emberszámba vegyék. Hogy egyenrangú legyen. Arra vár, hogy mikor érkezik el a pillanat, amikor a "felnőttes szavak" nem hangzanak oda nem illőnek a szájából. Arra vár, hogy észrevegyék. Arra vár, hogy kiderüljön, különleges - még ha csak egyetlen személy szemében is. A saját nagy pillanatait akarja átélni. Az igazságot akarja, szomjazza minden porcikájával. Mert ő is érti, csak a felnőttek félnek állandóan attól, hogy nem. A gyereknek saját félelmei, bizonytalanságai, vívódásai vannak önmagával összezárva, ki nem mondható érzésekben fuldokolva. A gyerek - hiába mondják neki a nagyokos felnőttek - soha nem hálás a gyerekségéért, sokkal inkább szenved a súlya alatt. Utólag persze minden felnőtt okos...na lám, hát milyen jó is volt gyereknek lenni! Se munka, se felelősség, se számlák, se ráncok, se hátfájás! Halkan mondom, hogy sem emberszámba számítás, sem megalapozott magyarázatok az élet nagy kérdéseire. Gyerek vagy, ülj le, ráérsz majd megérteni. Vagy: te ezt még nem értheted, te ezt még nem érezheted, te nem lehet szerelmes, nem szoronghatsz, nem vágyhatsz másra - mert még csak egy gyerek vagy. Ugyan bizony hány felnőtt gondolkozott már el azon, hogy miért csak utólag visszatekintve tűnik jónak a gyermeki létforma? 

Vajon mit mesélhetnék a történetről, amit ezzel az okfejtésemmel még nem adtam a tudtodra, kedves olvasó? Elmesélhetném, hogy jelen időben ír, Vera szemszögéből láttat mindent, ugyanakkor mégis kívülálló - E/3. Elmesélhetném Józefet, de minek, ha nincsenek olyan szavaim, mint az írónak? Elmesélhetném, mit éreztem, de minek, ha te nem érzed általam? Elmesélhetném, hogy miről szól: barátságról, annak értékéről és mértékegységéről, végpontjairól és óriási hullámvölgyeiről. Egy érzésről, amire még nincsen szavad, amit nem hiszel, ami mégis minden porcikádat átjárja. Biztonságról, amit egy gödörben találhatsz meg. Adrenalinról, amit egy kopogás indít útjára az ereidben. Önmagad, a benned rejlő erő felfedezéséről. Szomorú-izguálsról, ami a gyereked gyomrában gyűlik és te nem is tudsz róla. Titkokról, amiket talán jobb lenne nem tudni. Titkokról, amiket muszáj lenne tudni. 

Azt szeretném, hogy aki olvassa ezt a könyvet, annak lássa, aminek én: varázslatnak - még akkor is, ha nincs örökkön-örökké. Arra kérem az írót, aki nem tudja így megfogni azt, ami az embert emberré teszi, inkább ne is írjon könyvet. Mit érdemes vajon ezek után olvasni?

Összegzés
 
Kedvenc idézet: 

"… egymás mellett ülnek, viszonylag közel, nem szorosan, de a kezük, ha a fiú egy kicsit előredől, oldalt éppen összeér. És ez jobb érzés bárminél. Finomabb, forróbb, lebegősebb, mint egy repülős álom, vagy amikor gumimatraccal lebeg a Tiszán, és még annál is jobb, mint amikor kicsi volt, és a papa magasba dobálta. Ha ilyenek vannak a világon, akkor meseszép dolog élni." (121. oldal)

A cím: Ugyan, mi más lehetne a címe ennek a könyvnek? A kérdést sem értem, ez Vera története, Vera élete, az ő világa, az ő kora. Olyan cím ez, amiről csak tudod, hogy így kell lennie.

A borító: Mestermű. A színek, a betűk, a hangulat. Még a védőborító alatt is gyönyörű. Mindenkinek ilyen igényes köteteket kívánok - írónak és olvasónak is.

Értékelés: Ha egy kissé zavarosnak, netán szentimentálisnak tűntem, nem bánom. Csupán azt akartam továbbadni, amit én kaptam. Azt kívánom mindenkinek, hogy legalább olyan olvasmányélményt kapjon ettől a könyvtől, mint ami nekem jutott. Azt kívánom, hogy te se tudd letenni, hogy te se merd elengedni. Azt kívánom, hogy a benned élő gyerek bocsássa meg a felnőtteknek a felnőttségüket, de el ne felejtse soha.