A könyvről
Kiadó: Könyvmolyképző
Megjelenés éve: 2017Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 304 oldal
Illusztrálta: László Maya
A molyok szerint....
Jelenleg 99%-os az értékelése.
Igen,
jól látjátok. Böszörményi Gyula. Megint. Esküszöm, ezek nem fizetett
hirdetések. :D (Egyébként meg most olvasom az Ármány és kézfogót, na meg
ott van még a Bitó és borostyán is, szóval nem, nem fogok egyhamar
leállni vele. Bocsi. :D)
Ha azt hiszed, hogy nem a tiéd, akkor is…
„A magány, amit érzett, szavakkal leírhatatlan volt. Szerencsére nem is kívánta tőle senki, hogy megfogalmazza a kínt, ami egészen apróra préselte a lényét. Ült az ezüstös csillogású, fagyba dermedt metánhullám peremén és a fekete eget bámulta.”
Böszörményi Gyuláról, a mára klasszikussá vált Gergő és az álomfogók, valamint a kirobbanóan sikeres Ambrózy báró esetei és sok más népszerű regény szerzőjéről kevesen tudják, hogy a science fiction nagy kedvelője és művelője. A szerző 2016-ban az Isȧ, por ës homou című novellájáért megkapta a hazai SF-irodalom legrangosabb kitüntetését, a Zsoldos Péter-díjat. Kiadónk ezen alkalomból jelenteti meg Böszörményi Gyula első science fiction novellagyűjteményét.
Bölcsesség, szellem, mély érzések.
Olvassa mindenki, még ha azt hiszi is, hogy nem szereti a sci-fit. Te is, kedves Olvasó! Meg fogsz lepődni.
„A magány, amit érzett, szavakkal leírhatatlan volt. Szerencsére nem is kívánta tőle senki, hogy megfogalmazza a kínt, ami egészen apróra préselte a lényét. Ült az ezüstös csillogású, fagyba dermedt metánhullám peremén és a fekete eget bámulta.”
Böszörményi Gyuláról, a mára klasszikussá vált Gergő és az álomfogók, valamint a kirobbanóan sikeres Ambrózy báró esetei és sok más népszerű regény szerzőjéről kevesen tudják, hogy a science fiction nagy kedvelője és művelője. A szerző 2016-ban az Isȧ, por ës homou című novellájáért megkapta a hazai SF-irodalom legrangosabb kitüntetését, a Zsoldos Péter-díjat. Kiadónk ezen alkalomból jelenteti meg Böszörményi Gyula első science fiction novellagyűjteményét.
Bölcsesség, szellem, mély érzések.
Olvassa mindenki, még ha azt hiszi is, hogy nem szereti a sci-fit. Te is, kedves Olvasó! Meg fogsz lepődni.
Véleményem
Az utóbbi időben jöttem rá - először a Moly-antológiák kapcsán -, hogy novellát olvasni és írni jó. Na és persze bosszantó, mert az ember némelyikből egész regényt el bírna viselni, mégis csak néhány oldal adatik meg neki. De talán ez adja az egésznek a varázsát. Mivel csupán egy-egy kis szelethez juthatsz hozzá az adott világból, megtanulod értékelni a novellát, megtanulsz elmélyedni és jelen lenni a történetekben. Nem tudom, miért tartunk a novella olvasástól, miért nem hurcol magával a legtöbb ember antológiákat, hiszen - mint kiderült - olyan ez, mint egy jól fűszerezett étel: teli különleges "ízekkel" és hangulatokkal. Egész más élmény, mint regényt olvasni, és kívánom, hogy minden magát könyvmolynak tartó humanoid ki merje próbálni - persze nem árt beletrafálni a legjobbakba. A csalódások elkerülésének érdekében a kezdő novella nincs erre más kifejezés? Utálom a szóismétlést:D olvasóknak receptre felírnám az alábbi könyvet.
Hogy mire számítottam ezzel a könyvvel kapcsolatban, fogalmam sincs, csak azt tudom, hogy már megint dicshimnuszokat vagyok kénytelen zengedezni a kedves író úrról. Az, hogy valaki ennyi műfajban és ennyi szerepben legyen képes tökéleteset alkotni, jól megfontolt véleményem szerint maga a Pofátlanság, így, nagybetűvel. Félreértés ne essék, megrögzött és immáron levakarhatatlan tisztelője vagyok Gyula bátyónak, csak némileg talán az irigye is. Olyannyira új arcát láttam meg ebben a kötetben, hogy egy pillanatig azt hittem, a szemem káprázik, és igazából nem is az ő neve szerepel a borítón. De aztán az első novella utolsó mondatában valahogy meghallottam a "hangját" - mert amúgy életemben nem hallottam beszélni, de van a fejemben egy kép...ez furán hangzik, nem is folytatom, mert a végén távolságtartási végzést kapnék :D -, és attól kezdve egyszerűen csak hátradőltem és irigységtől sárgulva, de annál nagyobb elragadtatással olvastam a műveit. Elöljáróban annyit,
hogy aki szívderítő, bájos történetekre vágyik, az rossz helyen keresgél. A novellák legtöbbje nyomasztó, semmiféle feloldozást nem ígérő, az ember lelkére telepedő írás. Én viszont valamiért szeretem ezt a fullasztó, lélekszorongató érzést, úgyhogy nem véletlenül imádtam a könyvet.
A sok ömlengés mellett azért egy vallomással is tartozom: az első két történet engem nem győzött meg, talán csak azért, mert még nem tudtam, mi fog történni velem a lapok között, minden új volt és furcsa. Bár utólag visszatekintve a Dogma csattanója ütött rendesen, de közben valahogy nem éreztem a húatyaúristendejóez érzést. "Férfiasan" bevallom, A Xonsi körzetet egyáltalán nem szerettem, a főhős meg egyenesen irritált.
Aztán jött a Tű és pajzs, én meg szépen elfelejtettem minden ellenérzésemet. Jix bácsi vitathatatlanul a kedvenc karakterem az egész antológiában, tipikus mogorva vénember, akin marha jókat lehet derülni. Tetszett a világ, amibe bepillanthattam, a különleges szokások és felnőtté válás felé vezető életkorok elválasztása - de főleg az Illuzitor. A végén összeszorult szívvel vettem tudomásul, hogy itt nem számíthatok vidám történetekre a továbbiakban.
A következő novella, A kutya, egy igazán pörgős, akciódús sci-fi, egy kissé kiszámítható fordulattal, de annál meglepőbb magyarázattal. Talán az egyetlen történet, aminek a végén nem éreztem úgy, hogy mindjárt felkötöm magam :D Szívesen olvasnám a folytatást, ugyanakkor azzal is tisztában vagyok, hogy ez így volt kerek, nem volt se több, se kevesebb annál, mint amire szükség volt egy jó íráshoz.
A Három nappal később nyomasztó történet egy újságíró szemszögéből nem, kedves Ambrózy- rajongók, nem Tarján Viliről van szó egy véreskezű hadvezérről, és azokról a beláthatatlan következményekről, amiket az őrültek kezébe kerülő hatalom idéz elő.
Az Isa por es homou Zsoldos Péter-díjas novella méltán kiérdemelte az elismerést. Nagyon összetett és profi módon megkomponált történet, amiről bármit mondani vétek lenne. Egy titkot azért elárulok: oltári ötleteket tartalmaz, amiket az író maradéktalanul ki is használ. Én nagyot néztem, mikor feltárultak az összefüggések...a vége pedig semmiféle lelki nyugalmat nem hagy az olvasó számára.
Amikor a Jó éjt, kapitány! került terítékre, szinte azonnal közöltem az Emberrel, hogy megvan a kedvenc novellám és addig nem nyugszom, míg el nem olvassa. Aztán arra jutottunk, hogy inkább elolvassa az egész könyvet. Én ezt a végtelenül nyomasztó, szorongató, klausztrofóbiás érzést már A siló sorozatban is nagyon szerettem - tudom, fura vagyok, élvezem a kínt. :D A történet egy 60-as házaspárról szól, akik élik mindennapi, megkopott, szürke hétköznapjaikat a házukban - melyet soha nem hagyhatnak el. Az emberi lélek legsötétjében kalauzolja az olvasót - és ember legyen a talpán, akit nem visel meg ez az utazás!
A következő novella a kötet címadója, a Mindörökké várni. Ez volt a másik nagy kedvencem, lenyűgözött, ahogy feltárta az emberiség egész történelmét egy ilyen aprócska mű. Minden ember legbelsőbb kínjairól beszél, számomra egy hatalmas fricska volt ez a babonás világunk felé, ahol mindig másra bízzuk magunkat, mindig várunk valamire, de soha nem élünk igazán. Ez volt a leghumorosabb, ugyanakkor a legelgondolkodtatóbb írás - a vége pedig...az akkorát ütött, mint Mari néni, akinek belerepült a légy a süteményébe.
Az Üvöltő szörnyeteget, megmondom őszintén, nem igazán tudtam hová tenni eleinte. De a történet hátterének kidolgozottsága, a szép lassan felbomló élettörténet szövete elvarázsolt. Egy végtelenül magányos ember búcsúlevelét olvashatjuk, melyet egykori szerelméhez írt. Halála nem lesz átlagos: a közeli barlangban tanyázó szörnyetegnek fogják feláldozni a társadalom által kivetett, mai szóval halmozottan hátrányos helyzetűnek mondható férfit. Fontos morális kérdést akaszt a nyakunkba: jogunk van feláldozni az egyént azért, hogy minél több embert menthessünk meg általa? Ki az, aki meghozhat egy ilyen döntést?
A Vörös kendővel válladon a leghosszabb novella a kötetben. Nem mondom, volt is néhány alkalom, mikor már vártam a végét. Szórakoztató volt, persze, jókat mulattam a kalamajkán, amibe a főhős belekeveredett, de a befejezés letörölte a képemről a gúnyos vigyort.
Az utolsó előtti novella A bolond címet viseli. Egy olyan bolygón játszódik, amit szinte teljes egészében elfoglal egy királyi palota. Itt rója végtelen köreit a magányos udvari bolond, aki nem vágyik semmi másra, csak arra, hogy valaki végre komolyan vegye. Szívszaggató, szomorú történet ez, amely arról az egyetemes igazságról mesél, hogy minden embernek szüksége van rá, hogy valaki igazán önmagáért szeresse.
A záró történet a Nemzedékek, amelyet szintén nagyon szerettem. Kaptunk némi sci-fi etikát így a végére: meddig mehetünk el egy nagyon is valóságosnak tetsző androiddal szemben? Vannak-e valós érzelmei, vagy csupán a képzeletünk próbálja ezt elhitetni velünk? Ki az igazi szörnyeteg: az emberré formált gép, vagy az elkényeztetett, basáskodó embergyerek?
Tizenkét páratlan hangulatú, elképesztő fantáziától nyüzsgő, precízen megalkotott hátterű történet, amikből sosem elég. Végig azt kívántam, bár írt volna Gyula bátyó legalább még egyszer ennyi novellát, vagy mind a tizenkettőből egy-egy teljes regényt. Ajánlom mindenkinek, aki szereti a sci-fit, és azoknak is, akik csak ismerkednek vele. Azoknak, akik szeretik az elgondolkodtató írásokat, amik nyomot hagynak a lélekben. Azoknak, akik egy ezer arcú ember újabb arcát szeretnék megismerni. Azoknak, akik megismernék a novella keserédes műfaját, de nem tudják, hol kezdjék. Mindenki kezébe ajánlom, mert olyan kérdéseket boncolgat és olyan igazságokat közvetít, amiket egy kicsit minden ember magáénak érezhet.
Összegzés
Kedvenc idézet:
"– Nyugodj meg, János! – suttogta csitító hangon. – A Sátán mindannyiunkat megpróbál. Jézus azonban eljött, és újra el fog jönni, leereszkedve égi trónjáról, az Atya mellől, hogy a lelkedet egyetlen érintéssel megerősítse. Bíznod kell, hogy megérkeznek az angyalok, és a boldog, égi világba visznek téged is.
A fiú elképzelte az Urat, amint előtte áll, majd a tündöklő kaput, amin túl…
– Mondd, testvérem – nyöszörögte János –, a mennyek országában ugye asszonyok is vannak?" /164. oldal (Mindörökké várni)/
A cím: A kötet az egyik novella címét viseli. Az író saját bevallása szerint az Isa por es homou címét szerette volna kölcsönözni a könyvnek, de a kiadó szerint ezt sokan nem értenék. Szerintem ez nem fordulhat elő, de biztosan túl naiv leendő tanítónéni vagyok. A Mindörökké várni viszont legalább ennyire jó cím, van benne valami finom szépség - és a mögötte rejlő novellát megismerve nem is nagyon kell csodálkozni azon, hogy miért pont ez került kiemelésre.
A borító: Ha már a borítónál tartunk, mindenképp meg kell említenem László Maya fantasztikus illusztrációit, amikkel még szebbé és értékesebbé és élőbbé varázsolta ezt a könyvet. A borító gyönyörű, minden részletében megkapó - ha ez alapján ítéltem volna szoktam, néha nagyon mellé is nyúlok vele :D, biztos, hogy megveszem. Bár amúgy is megvettem volna. :D
Értékelés: Aki Ambrózy bárót keresi, az nyugodtan menjen, és álljon neki az újraolvasásnak. (Nem akarom a saját vállamat veregetni, de én abszolút elhatároltam a két dolgot egymástól, és még csak fájdalmat se okozott :D) Böszörményi Gyula nagy kihívást állított maga elé, amikor a Bitó és borostyánnal párhuzamosan kiadta ezt a könyvet, de úgy gondolom, sikeresen teljesítette. Számomra ismét bizonyította, milyen sokoldalú és páratlanul tehetséges író. Olvassátok, szeressétek, és ne hasonlítsátok semmi máshoz, mert a maga egyediségében csodálatos!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése