A Top 5 Szerda bejegyzés sorozat ötletére Réta blogján bukkantam, és az ő segítségével sikerült eligazodnom rajta. A Top 5 Wednesday a Goodreadsről indult útjára, mára már kiterjedt közössége van, szerencsére a magyar molyok köreiből is többen csatlakoztak hozzá - az ő írásaikat a lap alján találod. A lényege annyi, hogy a kitalálója minden szerdára kijelöl egy - általában könyves - témát, amiről a vállalkozó szellemű bloggerek és vloggerek bejegyzést készítenek toplista formájában. Ha kíváncsi vagy, hogy egy-egy témához milyen ötleteket gyűjtök össze, kövesd a blogot, hiszen ezentúl remélhetőleg állandó rovat lesz belőle.
Az első témám - a többieknek persze már a sokadik - a mára kijelölt Hate to Love Ships, Réta fordításában Gyűlölöm-Szeretem Szerelmek. Saját értelmezésem szerint olyan szerelmekről van szó, ahol a kezdeti utálkozás, civakodás, beszólogatás stb. ellenére a kapcsolat szerelemmé alakul. Bevallom, kicsit nehéz volt összeszedni öt ilyen kapcsolatot, hiszen, bár már-már sablonosnak számít a legújabb young adult könyvek esetében, kevés olyat találtam köztük, akiket kedvelek - vagy inkább akik nem idegesítettek halálra. Ezért nem csak "mai" példákat hozok, amivel nem titkolt szándékomban áll a kevésbé felkapott kedvenceim népszerűsítése. :) Figyelem! Nyomokban spoilert tartalmazhat.
5. Cathy Linton és Hareton Earnshaw (Üvöltő szelek): Tessék, máris egy klasszikussal indítok. Megismerkedésükkor Cathy elképesztően irritálóan és nagyképűen viselkedik Haretonnal, ott üti - verbálisan -, ahol éri, a fiú pedig csak tűri szelíden és rendületlenül. Hareton egyszerűsége és türelme példaértékű, és meghozza gyümölcsét: felnyitja Cathy szemét, aki tanítani kezdi - és mondhatom, a világ egyik legbájosabb jelenete, amikor Hareton olvasni tanul.
4. Gwendolyn Shepherd és Gideon de Villiers (Időtlen szerelem trilógia): Gwen és Gideon az abszolút Hate to Love szerintem. Imádnivaló, emellett kifejezetten vicces, ahogy utálják és oltják egymást a könyvek során, mégis mindig kiállnak a másikért. Ahogy Gideon újabb oldalait ismerhetjük meg, nem nehéz Gwennel együtt belebolondulni, még akkor sem, ha közben kiállhatatlan dög módjára viselkedik. Kérdem én, minek ide mindenki imádott Daemon Black-je blöee, ha itt van ez az idióta nevű pasas? Ahogy egy régebbi értékelésemben írtam, benne van a Top 5 könyves pasi listában. Hm, nem is lenne hülyeség erről írni. :D Témánál maradva, nagy kedvencem ez a páros, és nagyon megérdemlik egymást.
3. Anne Shirley és Gilbert Blythe (Anne sorozat): Oké, kicsit csalok, egyelőre csak az első részt olvastam, szóval egy kicsit a filmre is támaszkodom - ami szerintem az egyik legjobban sikerült adaptáció a világtörténelem folyamán. :D Kapcsolatuk körülbelül azon a ponton indul, amikor Anne széttöri Gilbert fején a palatáblát - véleményem szerint a legikonikusabb Hate to Love jelenet :D - , majd az osztályelsőségért vívott harccal folytatják pályafutásukat. Aztán már csak azt veszik észre, hogy ki sem megy a másik a fejükből. :)
Kivételesen nem az első részt szúrtam be, mert nem találtam normális minőségű képet róla.
2. Suzannah Simon és Jesse da Silva (A Mediátor): Az egyik kedvenc párosom ever. Jesse finom eleganciája és nyugalma tökéletesen kiegészíti Suze forrófejű "keménycsaj" személyiségét. Kezdetben persze Suze az, aki számtalan alkalommal küldi Jesset melegebb éghajlatra - ami valamilyen szinten érthető, hiszen milyen kiakasztó már, ha egy 150 éve halott fickó lakik az ember szobájában :D -, de nincs mese, a jóképű, spanyolul káromkodó kísértetnek még ő sem tud ellenállni.
1. Hermione Granger és Ron Weasley (Harry Potter) - Létezik náluk elbűvölőbb, állandóan civakodó, mégis mindig egymást támogató páros? Hiába vannak úgy odáig sokan attól, hogy Rowling szerint hiba volt a kapcsolatuk, én kitartok mellettük, mert valójában ha figyelmesen olvassuk a könyveket, már a kezdetektől ott van köztük valami, ami eleinte gyermeki piszkálódásban merül ki, később pedig átalakul minden és mindenki iránti féltékenységgé. Lehet tiltakozni foggal-körömmel, de szerintem a kapcsolatuknak igenis van létjogosultsága.
Most, hogy megírtam életem első Top 5 Szerda bejegyzését, már tudom is, mi lesz vele hosszútávon a problémám. Legszívesebben az összes könyvet újraolvasnám, amiről szó volt - a várólista pedig csak nő, dagad, duzzad, egészen a végtelenségig. :D
A sorozat további résztvevőinek bejegyzései:
Arwen
Réta
Wandamaci
Képek forrása: Moly, a fejléckép saját szerkesztésű
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése