A könyvet köszönöm az Ad Astra Kiadónak! Ha sikerült felkeltenem az érdeklődéseteket, a regényt megvásárolhatjátok a honlapjukon. :)
A könyvről
Magyar megjelenés éve: 2013
Eredeti megjelenés éve: 2010
Eredeti cím: Behemoth
Fordította: Kleinheincz Csilla
Eredeti megjelenés éve: 2010
Eredeti cím: Behemoth
Fordította: Kleinheincz Csilla
Illusztrálta: Keith Thompson
Oldalszám: 588 oldal
Sorozat: Leviatán 2.
A történetről
Egy ellopott hadihajó. Egy titkos küldetés. Egy világraszóló kaland.
A behemót a brit tengerészet legádázabb teremtménye, mely egy falással egész hadihajókat tüntet el. A darwinisták fel akarják használni a barkácsok ellen, még ha ezért azt az árat is kell fizetniük, hogy az Oszmán Birodalom is belép a háborúba.
Deryn, a brit légierő fiúruhában szolgáló kadétja és Sándor, az álruhás osztrák–magyar trónörökös a Leviatán fedélzetén utaznak Isztambul felé. A léghajó küldetését azonban katasztrófa fenyegeti, és a két fiatal hamarosan idegen földön találja magát – magányosan, üldözőkkel a nyomukban. Sándornak és Derynnek minden ügyességükre, ravaszságukra és szövetségesükre szükségük lesz, hogy megbirkózzanak a veszedelmekkel.
A behemót a brit tengerészet legádázabb teremtménye, mely egy falással egész hadihajókat tüntet el. A darwinisták fel akarják használni a barkácsok ellen, még ha ezért azt az árat is kell fizetniük, hogy az Oszmán Birodalom is belép a háborúba.
Deryn, a brit légierő fiúruhában szolgáló kadétja és Sándor, az álruhás osztrák–magyar trónörökös a Leviatán fedélzetén utaznak Isztambul felé. A léghajó küldetését azonban katasztrófa fenyegeti, és a két fiatal hamarosan idegen földön találja magát – magányosan, üldözőkkel a nyomukban. Sándornak és Derynnek minden ügyességükre, ravaszságukra és szövetségesükre szükségük lesz, hogy megbirkózzanak a veszedelmekkel.
Véleményem
Deryn Sharp és Hohenberg Sándor kalandjai folytatódnak. A Leviatán Konstantinápolyba érkezik, ahol nyüzsgő bazárok forgataga, elefánt formájú lépegetők garmadája, színes szövetek és egzotikus fűszerek újszerű és idegen világa fogadja hőseinket.
Nos, elöljáróban annyit, hogy a Behemót méltó folytatása a nagyszerű és lélegzetelállító Leviatánnak - sőt! Ha lehetséges, még mozgalmasabb, színesebb, akciódúsabb, mint az első rész, teli kalanddal és érzelmekkel.
A sorozat első részéhez hasonlóan ez a kötet is gyönyörűen kivitelezett, igényes munka, amire bármelyik kiadó büszke lehetne. A kemény kötés és a védőborító anyaga miatt igazi élmény kézbe venni, de a varázslat igazán csak a borító alatt kezdődik. Keith Thompson lélegzetelállító illusztrációi továbbra is a történet élő, lélegző részeit képezik, az egész könyv nyüzsög és hömpölyög tőlük az ember kezében. Az előző részben megismert térképet most a kötet hátuljában találjuk, az első oldalon pedig egy plakátot láthatunk, ami említésre kerül a történet során is. Ezek az illusztrációk megérdemlik, hogy időt szánjunk rájuk, érdemes mindent többször és részletesen szemügyre venni, kicsit elveszni Westerfeld és Thompson élénk fantáziájának útvesztőiben.
A Leviatán sorozat egy alternatív történelmet bemutató történet, amely az első világháborút meséli el kicsit másképp - mi lett volna, ha mesésen csillogó gépekkel és génmódosított lényekkel szálltak volna szembe egymással a nagyhatalmak annak idején? Barkácsok és Darwinisták feszülnek egymásnak a harctéren, hol itt, hol ott van a labda, megnehezítve az olvasó dolgát abban, hogy mégis melyik oldal pártjára álljon. A könyv világa még mindig az egyik legjobb, ami könyves berkekben történt velem. Szemkápráztató és fantáziamozgató az a sokféle találmány és lény, amely megelevenedik a lapjain. Ebben a részben újabb technikák és bestiák kerülnek a képbe, ismét bravúros ötletességgel megalkotva. Az egyik kedvencem a fényképezőgép vakujába rejtett szentjánosbogár. Természetesen a legnagyobb újdonság a címszereplő, Behemót feltűnése. Sajnos azonban sokkal kevesebb szerep jut neki - az emlegetésen kívül -, mint amennyit én szerettem volna olvasni róla, de az a helyzet, hogy ebben ki is merül azoknak a dolgoknak a sora, amit negatívumként éltem meg.
A háborús helyzet fokozódik, ennek következtében a cselekmény pörgős és akciódús, teli meleg helyzetekkel és izgalmas kalandokkal. Főszereplőink hol együtt, hol külön kénytelenek boldogulni Isztambul forradalomtól izzó, idegen világában, ahol soha nem tudhatják biztosan, hogy ki a barát és ki az ellenség.
Továbbra is az előző részben megismert főhőseinket követhetjük nyomon, akik segítőikkel együtt próbálnak lavírozni a háború útvesztőjében. Sándor, Ferenc Ferdinánd fia és az Osztrák-Magyar Monarchia trónjának örököse továbbra is szökésben van, egyetlen barátja, Dylan Sharp táraságában utazik a Leviatán fedélzetén Konstantinápoly felé. Ez az elkényeztetett kis hercegecske ebben a részben tovább változik, a végére valódi hadvezérré fejlődik, és már csak nyomokban emlékeztet arra az elkényeztetett anyámasszony katonájára, akit a történet elején megismertünk. Szinte eggyé válik a Leviatán nyüzsgő világával, megszokja az eleinte számára olyan rémisztő lényeket és életet, sőt, értékes tagja lesz a csapatnak.
Deryn/Dylan sokkal kevésbé látványos jellemfejlődésen megy keresztül, hiszen már az első részben is elszánt és kemény, ugyanakkor szerethető karakterként ismerhettük meg. Ebben a részben is hozza a formáját, ugyanolyan tűzrőlpattant és belevaló, mint eddig - sőt, ha ezt lehet még fokozni, egyre kiválóbb és eltökéltebb katona válik belőle, még az első saját küldetését is megkapja. Ugyanakkor egy kicsit veszít a fiús énjéből azáltal, hogy "puhulni" kezd, mikor rájön, hogy Sándor talán nem annyira közömbös számára, mint hitte.
A két kamaszt továbbra is kísérik segítőik, akik a háttérben meghúzódva mozgatják a szálakat.
Új szereplők is feltűnnek a színen, egytől egyig erős és jól megragadható jellemek, kidolgozottságuk persze vitatható, de véleményem szerint pont annyira árnyaltak, amennyire a történet megkívánja.
Ilyen Lilit, a fiatal forradalmár lány, akibe Derynhez hasonlóan nagy bátorság és elszántság szorult. Nem mondanám, hogy különösebben megkedveltem volna, jobbára közömbösnek mondanám, néhol egy egész picit idegesített is. Az ő nagymamája Nene, a tipikus bölcs, talpraesett és humoros öreglány, aki mindig fején találja a szöget. Nene fia és Lilit apja Zaven, a forradalmárok vezére, aki bátor és mindenre elszánt vezető, de az igazat megvallva ő sem nőtt a szívemhez - mellékszereplőnek viszont tökéletes. Képbe kerül továbbá Eddie Malone is, a minden lében kanál firkász archetípusa, bosszantó kis légy a levesben, akinek mindig mindenhol ott kell lenni, és mindig mindenről tudósítania kell. Igazán jól eltalált, irritáló karakter, akire lehet gyanakodni, ujjal mutogatni, szájat elhúzni, de utálni igazából senki nem tudja.
Végül, de nem utolsó sorban az új szereplők közé sorolnám Bovrilt is, akiről mindenféle spoilerek durrogtatása nélkül csak annyit mondanék, hogy roppant éleslátó kis fickó.
Westerfeld stílusa továbbra is lehengerlő és olvasmányos, az ember szinte falja a lapokat, és ez nem csupán a betűméretnek köszönhető. Pontosan azokat a bravúrokat hajtja végre a szavaival, amit Thompson a ceruzájával. A szókincse gazdag és színes, bővelkedik a már "megtanult" szakkifejezésekben, ami még inkább megalapozza és felejthetetlenné teszi az élményt.
Nos, elöljáróban annyit, hogy a Behemót méltó folytatása a nagyszerű és lélegzetelállító Leviatánnak - sőt! Ha lehetséges, még mozgalmasabb, színesebb, akciódúsabb, mint az első rész, teli kalanddal és érzelmekkel.
A sorozat első részéhez hasonlóan ez a kötet is gyönyörűen kivitelezett, igényes munka, amire bármelyik kiadó büszke lehetne. A kemény kötés és a védőborító anyaga miatt igazi élmény kézbe venni, de a varázslat igazán csak a borító alatt kezdődik. Keith Thompson lélegzetelállító illusztrációi továbbra is a történet élő, lélegző részeit képezik, az egész könyv nyüzsög és hömpölyög tőlük az ember kezében. Az előző részben megismert térképet most a kötet hátuljában találjuk, az első oldalon pedig egy plakátot láthatunk, ami említésre kerül a történet során is. Ezek az illusztrációk megérdemlik, hogy időt szánjunk rájuk, érdemes mindent többször és részletesen szemügyre venni, kicsit elveszni Westerfeld és Thompson élénk fantáziájának útvesztőiben.
A Leviatán sorozat egy alternatív történelmet bemutató történet, amely az első világháborút meséli el kicsit másképp - mi lett volna, ha mesésen csillogó gépekkel és génmódosított lényekkel szálltak volna szembe egymással a nagyhatalmak annak idején? Barkácsok és Darwinisták feszülnek egymásnak a harctéren, hol itt, hol ott van a labda, megnehezítve az olvasó dolgát abban, hogy mégis melyik oldal pártjára álljon. A könyv világa még mindig az egyik legjobb, ami könyves berkekben történt velem. Szemkápráztató és fantáziamozgató az a sokféle találmány és lény, amely megelevenedik a lapjain. Ebben a részben újabb technikák és bestiák kerülnek a képbe, ismét bravúros ötletességgel megalkotva. Az egyik kedvencem a fényképezőgép vakujába rejtett szentjánosbogár. Természetesen a legnagyobb újdonság a címszereplő, Behemót feltűnése. Sajnos azonban sokkal kevesebb szerep jut neki - az emlegetésen kívül -, mint amennyit én szerettem volna olvasni róla, de az a helyzet, hogy ebben ki is merül azoknak a dolgoknak a sora, amit negatívumként éltem meg. A háborús helyzet fokozódik, ennek következtében a cselekmény pörgős és akciódús, teli meleg helyzetekkel és izgalmas kalandokkal. Főszereplőink hol együtt, hol külön kénytelenek boldogulni Isztambul forradalomtól izzó, idegen világában, ahol soha nem tudhatják biztosan, hogy ki a barát és ki az ellenség.
Továbbra is az előző részben megismert főhőseinket követhetjük nyomon, akik segítőikkel együtt próbálnak lavírozni a háború útvesztőjében. Sándor, Ferenc Ferdinánd fia és az Osztrák-Magyar Monarchia trónjának örököse továbbra is szökésben van, egyetlen barátja, Dylan Sharp táraságában utazik a Leviatán fedélzetén Konstantinápoly felé. Ez az elkényeztetett kis hercegecske ebben a részben tovább változik, a végére valódi hadvezérré fejlődik, és már csak nyomokban emlékeztet arra az elkényeztetett anyámasszony katonájára, akit a történet elején megismertünk. Szinte eggyé válik a Leviatán nyüzsgő világával, megszokja az eleinte számára olyan rémisztő lényeket és életet, sőt, értékes tagja lesz a csapatnak.
Deryn/Dylan sokkal kevésbé látványos jellemfejlődésen megy keresztül, hiszen már az első részben is elszánt és kemény, ugyanakkor szerethető karakterként ismerhettük meg. Ebben a részben is hozza a formáját, ugyanolyan tűzrőlpattant és belevaló, mint eddig - sőt, ha ezt lehet még fokozni, egyre kiválóbb és eltökéltebb katona válik belőle, még az első saját küldetését is megkapja. Ugyanakkor egy kicsit veszít a fiús énjéből azáltal, hogy "puhulni" kezd, mikor rájön, hogy Sándor talán nem annyira közömbös számára, mint hitte.
A két kamaszt továbbra is kísérik segítőik, akik a háttérben meghúzódva mozgatják a szálakat.
Új szereplők is feltűnnek a színen, egytől egyig erős és jól megragadható jellemek, kidolgozottságuk persze vitatható, de véleményem szerint pont annyira árnyaltak, amennyire a történet megkívánja. Ilyen Lilit, a fiatal forradalmár lány, akibe Derynhez hasonlóan nagy bátorság és elszántság szorult. Nem mondanám, hogy különösebben megkedveltem volna, jobbára közömbösnek mondanám, néhol egy egész picit idegesített is. Az ő nagymamája Nene, a tipikus bölcs, talpraesett és humoros öreglány, aki mindig fején találja a szöget. Nene fia és Lilit apja Zaven, a forradalmárok vezére, aki bátor és mindenre elszánt vezető, de az igazat megvallva ő sem nőtt a szívemhez - mellékszereplőnek viszont tökéletes. Képbe kerül továbbá Eddie Malone is, a minden lében kanál firkász archetípusa, bosszantó kis légy a levesben, akinek mindig mindenhol ott kell lenni, és mindig mindenről tudósítania kell. Igazán jól eltalált, irritáló karakter, akire lehet gyanakodni, ujjal mutogatni, szájat elhúzni, de utálni igazából senki nem tudja.
Végül, de nem utolsó sorban az új szereplők közé sorolnám Bovrilt is, akiről mindenféle spoilerek durrogtatása nélkül csak annyit mondanék, hogy roppant éleslátó kis fickó.
Westerfeld stílusa továbbra is lehengerlő és olvasmányos, az ember szinte falja a lapokat, és ez nem csupán a betűméretnek köszönhető. Pontosan azokat a bravúrokat hajtja végre a szavaival, amit Thompson a ceruzájával. A szókincse gazdag és színes, bővelkedik a már "megtanult" szakkifejezésekben, ami még inkább megalapozza és felejthetetlenné teszi az élményt.
Kinek ajánlom?
Igazából úgy vagyok ezzel a könyvvel is, mint az első részével: mindenkinek. Legyél akár fiatal, akár egy idősebb generáció tagja, garantáltan el fogsz veszni Westerfeld csodálatos történetében, ahol olyan dolgok elevenednek meg a szemed láttára, amikről még csak álmodni sem mertél. Szállj fel az Orient Expresszre, csatlakozz Sándorhoz és Derynhez mesés utazásuk következő állomásán! Csak arra vigyázz, hogy biztosan a kezed ügyében legyen a következő rész - szükséged lesz rá.
Összegzés
Kedvenc idézet:
"– Tehát a vakmerőségem a helyes stratégiába vezetett, gróf?
– Napjában kétszer még egy álló óra is helyesen mutatja az időt." /172. oldal/ - imádom, ahogy Volger alázza Sándort :D
– Napjában kétszer még egy álló óra is helyesen mutatja az időt." /172. oldal/ - imádom, ahogy Volger alázza Sándort :D
A borító: Ez a kedvenc borítóm, a három közül szerintem ez sikerült a legjobban. A színe nagyon tetszik, Deryn is jól el lett találva, a hangulata pedig hűen tükrözi a tartalom hangulatát.
Értékelés: Igazán erős, jól sikerült folytatás, ami második rész létére cseppet sem vesztett a nyitókötet színvonalából. Továbbra is a legjobb ifjúsági könyvek közt tartom számon a sorozatot, és nagyon valószínű, hogy ez már nem fog változni.
További, spoilermentes képeket a Pinterest táblámon találtok a sorozatról.
További, spoilermentes képeket a Pinterest táblámon találtok a sorozatról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése