Böszörményi Gyula: Gergő és az álomfogók

A könyvről 

Kiadó: Magyar Könyvklub

Megjelenés éve: 2002
Illusztrálta: Fábián Noémi

Oldalszám: 544 oldal
Sorozat: Gergő- regények I.

A molyok szerint...

Jelenleg 86%-os az értékelése.  

A történetről

Ki ne vágyna rá, hogy esténként, mikor elalszik, egy beszélő farkaskölyök szegődjön mellé álmában, és elkísérje kalandozásaiban? Az Álomfogó hőse, Gergő viszont egyáltalán nem kívánja a farkaskölyök társaságát, mint ahogy azt se, hogy az általa csak Bolhásnak becézett segítőjével együtt vágjon keresztül az álmok néha mulatságos, máskor fenyegető erdején. Gergő családja váratlanul meghívót kap a Vajákosok, Táltosok, Énekmondók, Sámánok és Egyéb Révülők Találkozójára. Az Álomfogó színes, kavargó világba repíti olvasóját, de hétköznapi gondjainkra ad választ.

Véleményem

Korábban azt hittem, én már olvastam ezt a könyvet gyerekkoromban, de rá kellett jönnöm, hogy kimaradt az életemből. Mégis olyan "íze" volt, mint az egykori gyerekkönyvtárban töltött porszagú barangolásoknak, mint a kandalló melegének, ami a könyvespolcok között húzta meg magát, mikor még kicsit könnyebb és varázslatosabb volt a világ. Gyula bátyó az ölébe vette azt a mindig elvarázsolt, lélekben mindig kicsit magányos kislányt, aki legtöbbször csak azok előtt a polcok előtt érzett igazi lelkesedést, és mesélt, mesélt, mesélt neki. 

Bevallom, nem érzem "öregnek" magam az ifjúsági könyvekhez, és csak remélni tudom, hogy sosem fogok másképp gondolkodni. Szerintem néha mindenkinek szüksége van rá, hogy felüljön a "nosztalgia vonatra", és találkozzon azzal a kisgyerekkel/kamasszal, akit talán kicsit már el is felejtett. 

Ennek a könyvnek "felnőtt szemmel" nézve is rengeteg erőssége van, ezért inkább azzal kezdeném, ami nem tetszett, hogy a végére maradhasson a jobbik - nagyobb - fele. A világépítéssel volt némi problémám, pontosabban a rengeteg információval, ami a nyakamba zúdult, csak úgy kapkodtam a fejem a különböző varázsvilágbeli szereplők, eszközök, intézmények, fogalmak nevére, és bevallom, néhol elvesztettem a fonalat. Szegény Gergő, nem csodálom, hogy eleinte utálta az egészet, én világgá szaladtam volna, ha egyszerre ennyi mindent akartak volna a fejembe gyömöszölni. Talán pont emiatt, de az is lehet, hogy azért, mert egyre távolodom a célközönségtől, minden esetre néhol elképesztően fárasztónak és soknak találtam az egészet, volt, hogy hetekig hozzá sem nyúltam emiatt. De amikor újra felvettem a fonalat, valahogy mindig elsikkadt ez a probléma. 
A másik dolog, ami zavart, az a kiszámíthatósága volt.  Már szinte a legelején ki lehetett találni, hogy kicsoda Holló, a fő gonosztevő valójában, így a rejtély faktor számomra teljesen kikerült a képből. Ha csak ezért olvastam volna, alighanem elég hamar elunom. Lehet, hogy gyerekfejjel óriási meglepetés lett volna a nagy leleplezés, de így csak egy "aha, ki más" maradt. És ha már itt tartunk, nem is volt olyan nagyon hatásos az a jelenet, mikor kiderült a dolog. 
Sajnos az illusztrációkért sem voltam különösebben oda, volt néhány, ami kifejezetten szép volt, de általánosságban véve nem tetszett a képi világuk. 
Az, hogy egy gyerekkönyv happy enddel zárul, szerintem senkit nem lep meg, ennek a könyvnek viszont olyan nagyon happyre sikerült a vége, hogy még az én csöpögéstűrő képességeimet is próbára tette, bizony néhol fogtam a fejem a befejezést olvasva. Arra viszont kíváncsi lennék, hogy mi lett Lebekével, Ouroborosszal és Odvassal. És plusz pont azért, mert nincs függővége a történetnek. 

Ha már a plusz pontoknál tartunk, áttérnék azokra a dolgokra, amik miatt nagyon a szívemhez nőtt ez a könyv. 

Kezdjük mindjárt azzal, hogy egy kicsit a szívembe markolt a kora. Ez a regény bizony már 15 éves, és ez a tény néhol begyűrűzik a történet szálai közé. Abban az időben játszódik ugyanis, amikor a gyerekek még mertek gyerekek lenni, és nem felnőttnek álcázva járták a világot.  Úgy hangzik, mintha több évtizeddel ezelőttről beszélnék, ugye? Pedig nem is kell olyan nagyon visszamenni az időben ahhoz, hogy láthassuk, milyenek voltak a 13 évesek még azelőtt, hogy szelfizéssel és facebookozással töltötték volna a napjaikat. Szomorú vagyok, hogy a mai lányok már nagyon messzire kerültek Zsófitól Gergő mostohatestvére. Tisztelet a kivételnek, ugye.

Na, de nem akarok senkit lehangolni, főleg nem magamat :D Térjünk rá az én legtémább témámra ez még mindig Szerb Antal Pendragon legendájából csórt szófordulat, aki nem jött rá, annak kötelező az olvasása :D a gyönyörű megfogalmazásra. Én már a Leányrablás olvasásakor is tudtam, hogy Böszörményi Gyulának irigylésre méltóan szép szavai vannak, ezzel a könyvvel csak megerősítette bennem ezt a tudást. Mondák és álombeli világok elevenednek meg a sorok között, gazdag fantáziával kidolgozott világ épül fel a szemünk láttára, és mindez betűkből! Mi ez, ha nem varázslat? Lenyűgözött a szavakkal való játékkal, és azzal, hogy mindig minden pont oda illett, ahol volt. 
A szereplők sokszor beszélő, mindig hangzatos nevei  méretre készített ruhákként idomultak a személyiségükhöz - ezt szintén megfigyeltem már az Ambrózy báró esetei sorozatban is. Van egy olyan gyanúm, hogy Gyula bátyó gyakorló névmágus, aki írónak álcázza magát. A néhol paródia-szerűen sarkított karakterek egytől egyig el lettek találva, nem éreztem úgy, hogy árnyaltabb jellemekről akarnék olvasni. A szereplők is részei voltak annak a nagyszabású összeesküvésnek, amit polgári nevén csak intelligens humornak becézek. 

Az intelligens dolgoknál maradva, rengeteg olyan ötletet találtam a könyvben, ami nagyon mulattatta a "felnőtt agyamat". Hogy csak egy példát mondjak, itt van a lidércek esete. A lázadó, csínytevő lidércek által magyarázatot nyújt arra a rengeteg mindennapi, bosszantó apróságra, amiket a világon mindenki jól ismer. A kenyered megint a vajas felével esett a padlóra? Lidérc. Eltömődött a pipád? Lidérc. A jég szétrepesztette a vízvezetéked csöveit? Naná, hogy lidérc. 

Az író kreativitása a regény felépítésében is megmutatkozik. Nem emlékszem, hogy találkoztam volna már ilyesmivel, de kimondottan jó ötletnek tartottam, hogy az álomvilágban játszódó jelenetek jelen időben íródtak, míg a mi világunkban történő eseményekről múltidőben szerezhettünk tudomást. A mi világunk a történet nagy részében Kóspallagra, valamint a Bagoly-bükki-völgyre terjed ki, melyekről először azt hihetné a gyanútlan olvasó, hogy mesebeli helyszínek csupán, de ez nagy tévedés. Úgy látszik, Gyula bátyó mindig is igyekezett a valósághoz ragaszkodni - lásd megint a Leányrablást és rengeteg, valóban élt szereplőjét -, még akkor is, ha egy egész álomvilágot teremtett. Ezek ugyanis létező helyszínek - ami engem arra ösztönöz, hogy ha egyszer anya leszek, mindenképp a gyerekem kezébe nyomjam ezt a könyvet egy kirándulás alkalmával. De ha nagyban akarnék gondolkodni, még akár egy osztálykirándulást is építenék köré. Éljen a kreatív olvasmányfeldolgozás! 

Sokakkal ellentétben én nem húznám rá azt a címkét, hogy "a magyar Harry Potter", mert bár vannak hasonlóságok, alapvetően nem fedeztem fel egy olyan elemet sem, amit párhuzamba tudtam volna állítani Rowling művével. Az, hogy a címekben Gergő és az xy, meg Harry Potter és az xy szerepel, nem jelent valami sokat.  Viszont azon, hogy Harryék is felbukkantak a regényben - legalábbis nekem nagyon gyanús, hogy ők voltak -, jókat derültem, értékelem az ilyen apróságokat. Íme a bizonyítékaim:

• "Mögöttük kivágódott a jurta nemezajtaja, és a kinti pánik zúgása szinte besöpört közéjük egy foszladozó talárt, kerek szemüveget viselő, kócos hajú nyugati varázslókölyköt."
• "A három seprűlovas tiszteletkört írt le az ámuló társaság feje fölött, majd leereszkedett a földre. Közelebbről látva őket, Zsófi felismerte a nyugati mágusdivatra jellemző talárokat, rajtuk ismeretlen címerrel, és az övükbe tűzött varázspálcával. A révülők egyike sem volt idősebb nála, s örömmel látta, hogy a két fiú mellett a harmadik varázstudó egy lány."
• "A mágusok eltűntek a komor felhők között tűzvillámként cikázó seprűiken." 

Hogy hogy volt ideje Harryéknek részt venni a Vajákosok, Táltosok, Énekmondók, Sámánok és Egyéb Révülők Találkozóján a sok világmegmentés mellett, az mondjuk számomra nagyobb rejtély, mint Holló kiléte, minden esetre nagyon szórakoztatott a dolog.

Amellett, hogy a Gergő és az álomfogók szórakoztat és elvarázsol, komoly érzelmi oldala is van, nagyon is megfogható, "éber" problémát boncolgat. Gergő ugyanis hatéves korában elveszítette az édesapját, gyászát pedig mindeddig képtelen volt feldolgozni bizonyos körülmények miatt, amiket nem szeretnék spoilerezni. Az álomvilágbeli utazás segít neki a továbblépésben, nekünk pedig azt tanítja, hogy addig töltsünk minél több időt a szeretteinkkel, amíg tehetjük.

Összegzés  

Kedvenc idézet:
"– Én nem láttam, mert akkoriban messze jártam, a tengeriszállítmányozás területén értékesítve rettenetes tudományomat.
A tengeriszállítmányozás hallatán mindenki úgy hitte, hogy Pepe hajón szolgált. Valójában Furdancs mester abban az időben kukoricát fuvarozott az állami gazdaságban, de ezt sose fejtette ki a hallgatóságának. "

A cím: A célközönség számára figyelemfelkeltő lehet, de én kicsit átverve éreztem magam. Azért nem hemzseg az Álomfogóktól a könyv, csupán az utolsó harmadban tűnnek fel. 

 

A borító: Nagyon nem szeretem ezt a borítót, elképesztően irritálja a szememet a színvilága. Túl nyomasztó ahhoz képest, hogy gyerekkönyv. 

Értékelés: Szórakoztató, gazdag fantáziával megálmodott, bár néhol kicsit "túlzsúfolt" regény, ami nem akar több lenni önmagánál. Elsősorban a fiatalabb korosztálynak ajánlom.