Figyelem! Ez egy újfajta értékelési módszer, mivel hülye leszek megint két verziót írni egy könyvről :D A spoileres részeket ilyen spoilerspoiler mezőben fogom elbújtatni, ezeket csak akkor nézd meg (húzd végig rajta az egeret), ha már olvastad a könyvet, vagy nem zavar, ha lelövök pár poént. Köszi!
A könyvről
Kiadó: Fumax Magyar megjelenés éve: 2012
Eredeti megjelenés éve: 2011
Eredeti cím: Prince of Thorns
Fordította: Gy. Horváth László
Oldalszám: 336 oldal
A molyok szerint...
Jelenleg 85%-os az értékelése.
Ez az első újraolvasásom a blog indulása óta (legalábbis ha jól emlékszem :D). A Tövisek Hercegét körülbelül 2,5 évvel ezelőtt olvastam először, sokkal inkább "kölyök" (20as éveim első heteiben :D) aggyal a mostanihoz képest, és sokkal kevesebbet látott olvasott szemmel. Akkor annyira nem tetszett, mint ahogy a fülszöveg, borító, stb alapján elvártam volna, és bár folytatni akartam, mindig volt más, ami jobban érdekelt. Most, hogy sikerült Markkal elhitetnem, igenis van értelme rám bíznia a nyereményjátékot - annak ellenére, hogy nem olyan hú de hatalmas az olvasóközönségem egyelőre -, úgy gondoltam, megérdemel egy új kezdetet a sorozat. Először a 2. résszel akartam indítani, de bevallom, nagyon kevés emlékem maradt az 1. részről, így nagy levegőt vettem, és nyitottam felé, csakis a mostanra valamelyest gyarapodott tapasztalataimra hagyatkozva. Egy új kezdetről szól tehát ez a bejegyzés, és arról, változhat-e az ember véleménye a korával együtt.
A történetről
Úgy döntöttem, ezúttal megtartom a fülszöveget, ami a moly.hu oldalról származik. Enyhén spoileres, de szerintem ennyi simán belefér, közel sem csupán az itt leírtakból áll a könyv.
Óvakodj a Tövisek Hercegétől…
Kilencévesen végignézte, ahogy anyját és öccsét meggyilkolják. Tizenhárom évesen már egy vérszomjas rablóbanda vezére.
Tizenöt évesen király akar lenni…
Elérkezett az idő, hogy Honorous Jorg Ancrath herceg visszatérjen a várba, amelynek egykor hátat fordított, és elvegye, ami jog szerint őt illeti. Mióta egy tüskebokor tövisein vergődve végig kellett néznie, ahogy Renar gróf emberei lemészárolják anyját és kistestvérét, Jorgot pusztán a harag vezérli. Élet és halál számára csak játszma – és nincs vesztenivalója.
Ám atyja várában ármány leselkedik rá. Ármány és fekete mágia. Bármennyire megingathatatlan is az akaratereje, legyőzheti-e egyetlen fiatalember az elképzelhetetlen hatalommal bíró ellenséget?
Kilencévesen végignézte, ahogy anyját és öccsét meggyilkolják. Tizenhárom évesen már egy vérszomjas rablóbanda vezére.
Tizenöt évesen király akar lenni…
Elérkezett az idő, hogy Honorous Jorg Ancrath herceg visszatérjen a várba, amelynek egykor hátat fordított, és elvegye, ami jog szerint őt illeti. Mióta egy tüskebokor tövisein vergődve végig kellett néznie, ahogy Renar gróf emberei lemészárolják anyját és kistestvérét, Jorgot pusztán a harag vezérli. Élet és halál számára csak játszma – és nincs vesztenivalója.
Ám atyja várában ármány leselkedik rá. Ármány és fekete mágia. Bármennyire megingathatatlan is az akaratereje, legyőzheti-e egyetlen fiatalember az elképzelhetetlen hatalommal bíró ellenséget?
A világfelépítésről
Nos, aki csak egy kicsit is utánajárt a könyvnek, az tudhatja, hogy ez bizony egy posztapokaliptikus fantasy. (Igen, elég rámenni a molyos adatlapjára, szóval ezt sem tekintem spoilernek.) Így elsőre ez elég furcsán hangzik, ugyanakkor meg kell hagyni, hogy ez egy egészen egyedi elképzelés, én legalábbis még semmilyen formában nem találkoztam hasonló műfaj keresztezéssel.
Lawrence elkezdte felépítgetni a világát, ahogy jó fantasy íróhoz illik, új birodalmakat talált ki, és -naná, persze, enélkül a mai világban ugye szinte már tilos fantasyt írni -, az olvasók kezébe nyomta a világ térképét is. Lehet vitatkozni rajta, hogy mennyiben hasonlít ez a mai világunk térképére, majdnem biztos vagyok benne, hogy nem Amerika területén járunk, inkább Európára hajaz valamennyire azért Normardia elég árulkodó szerintem :D. Kicsit bizonytalan vagyok ezzel a világépítéssel kapcsolatban, egyelőre nem találtam benne semmi logikát, el nem tudom képzelni, hogy melyik egykori országból mi lett és miért, egyáltalán, hogyan változott meg a szárazföldek formája. Szóval nagyon várom ennek a magyarázatát, addig viszont bizonytalan érzelmekkel viseltetek a kidolgozottságot illetően.
Ezzel egyelőre nem vett meg, viszont maga az alapötlet - a posztapokaliptikus környezetbe ágyazott, feudális, erősen középkori társadalmi viszonyok között játszódó fantasy - igencsak megmozgatta a fantáziámat. Néhány apró utalásból már az elején láthatjuk, hogy ez egy kicsit több, mint a szokásos középkori fantasyk pl. Jorg olvasmányai, főleg Nietzsche, illetve a mindenféle mai és jövőbeli szakszavakkal tarkított Építő-könyv, de lényegesebb információkat is megtudhatunk a szereplők beszélgetéseiből. Ezek alapján eddig annyit tudunk a világégésről, hogy körülbelül ezer éve történt (a Veresvár alatti megbújó raktár fedélzeti számítógépe 1111 éve van ott az állítása szerint) az "Ezer Napvillanás Napja", ami nagy valószínűséggel szánt szándékkal előidézett atomkatasztrófa lehetett. Ez az esemény feltehetőleg kiirtotta az emberiség nagy részét és megfertőzte az esetleges túlélőket, így születtek pl. a "piroskák" Veresvárban, illetve a leucroták is a sugárzásnak köszönhetik a létüket, bár én el nem tudom képzelni, milyen vegyi fegyver kell ahhoz, hogy egy Góg kaliberű fantasy lény létrejöhessen. Arra azonban nem ad választ, hogy mégis mi indokolja a fantasy lények létét.
Külön kiemelném az ötletet, miszerint a kereszténység fennmaradt, sőt, a legtöbb ember mélyen vallásos kivéve persze a rablóbandát, ahogy azt a középkori körülmények között illik. Igen érdekes gondolat átvinni a kereszténységet 1000 évvel a világégés utánra. Érdemes belegondolni, vajon mennyi létjogosultsága lehet a vallásnak egy ilyen helyzetben. Vajon nem okolnánk-e Istent ahelyett, hogy újra mélyen vallásos társadalommá válnánk?
Kíváncsi vagyok, mit lehet ebből a kissé zavaros masszából kibogarászni, nagyon remélem, hogy bővebb kifejtésre kerül a posztapokaliptikus vonal a következő két részben.
A szereplőkről
Egyértelműen Jorgról kell beszélnem ebben a részben először, ennyi mégis csak jár egy hercegnek. Jorg a legmocskosabb kis görény, akivel valaha "találkoztam". Nincs benne semmi, amit akár egy kicsikét is kedvelni lehet. Alávaló, érzéketlen gyilkos, nagyképű kis taknyos, idegesítő kis mitugrász, aki úgy ugráltatja a felnőtteket, hogy legszívesebben képen törölném. Ki nem állhatom, és ez nagyon tetszik. Végre egy negatív főszereplő, akiben mikroszkóppal sem találni semmi jót! Tetszik, hogy Lawrence meg merte ezt lépni, bár még mindig felfoghatatlan számomra, hogy ennyire fiatal, ettől kicsit visszás a szememben a karaktere. Persze, rá lehet fogni, hogy új világrend, és itt bizony 14 évesen már nagykorúvá válnak a gyerekek, de attól még felfoghatatlan, hogy az igazi felnőtt férfiak egy alig kamasz kölyöknek engedelmeskednek. Ahogy visszatekintettünk Jorg múltjába, ennek máris megtaláltuk az okát - a fiú kivívta a tiszteletüket és a vezetői pozíciót, ami sokat elárul róla. Jorg vezetőnek született, de azzá a kegyetlen szörnyeteggé, akivé vált, a körülmények tették. Igazán, végtelenül szomorú főhősnek gondolom, mégis megbocsáthatatlannak tartom a kegyetlenségét.
Azt vettem észre, hogy az előző olvasásom molyos értékelésében három személyt is említettem, akik "kedvenc szereplőim" lettek, most viszont szinte egyikük sem tudott megmozgatni, kivéve talán a Núbait. A Núbai, bár nem a szavak, sokkal inkább a tettek embere, tipikusan az a karakter, akit nem lehet nem szeretni, annak ellenére, hogy az ember tisztában van vele, hogy ő sem véletlenül keveredett Jorg rablóbandájába. Valószínűleg befolyásolt az előző értékelésem is, de számomra ő mindig Jorg apapótléka marad, egy a kevesek közül, akire számíthat. Éppen ezért nagyon nehéz megbocsátani azt, hogy feláldozta Chella miatt, aki aztán vígan túlélte a bulit, míg a Núbai soha többé nem jött fel a hegy alól. Egy ideig úgy voltam vele, hogy ha mást nem, ezt megtanultam a Walking Deadből: amíg nem látod holtan az adott szereplőt, addig nem halott. De aztán leomlott a hegy, ráadásul egy ki tudja, milyen, brutális vegyi/atom/akármilyen fegyvernek köszönhetően, így a túlélésének esélye 0,1%-ra csökkent. Reménykedem, de tudom, hogy felesleges. Az biztos, hogy ez volt Jorg legrémesebb cselekedete még akkor is, ha kevésbé volt brutális, mint mondjuk egy kibelezés. Bebizonyította, mennyire lelketlen, a hatalomért és a bosszúért feláldoz mindent - és ez nagyon szomorú.
Jorg rablóbandáját különféle külsejű és személyiségű banditák testvérek alkotják, akik mocskosak, nyersek és kegyetlenek. Hiába keresed, szemernyi jót sem találsz bennük, mind egy szálig megátalkodott rablók és gyilkosok. Nagyon jó, ismét egy bátor lépés Lawrence részéről, hogy ezt a nyers valóságot meg merte mutatni, mindenféle cicoma és finomkodás nélkül. Látszik, hogy nem akar megfelelni a ma divatos "mindenkiben van valami jó" témáknak, hanem az arcunkba dobja az útmenti ganét, a maga bűzölgő valójában. Köszi.
A stílusról
Na, erről feltétlenül szólnom kell még az összegzés előtt, mert valami elképesztően parádés, amit az író összehozott. Nagyon különleges a könyv nyelvezete, olajozottan passzol a középkori környezetbe, mégis megtartott pár "modern" szót, ami még színesebbé tette. Külön és hatalmas gratuláció a fordítónak, fantasztikus munkát végzett, néha még én is vakartam a fejem egy-egy szó olvasásakor.
Az egyedi nyelvezet mellett kiemelném a (néhol fekete) humort, ami a komor hangulatot kicsit könnyebben emészthetővé tette. Volt benne jó néhány vicces odaszólás, csipkelődés, ökörködés, amin jókat mosolyogtam. Pontosan eltalálta azt az egyensúlyt a sötét, brutális részek és a sziporkázó humor között, ami ehhez a regényhez passzolt.
Kedvenc idézet:
"– Mit követett el? – kérdeztem.
– Hogy mit? – Grebbin felhorkant – Hát rab az istenadta.
– De mi a bűne?
Berrec vállat vont. – Az, hogy hagyta magát elkapni."
– Hogy mit? – Grebbin felhorkant – Hát rab az istenadta.
– De mi a bűne?
Berrec vállat vont. – Az, hogy hagyta magát elkapni."
A cím: Fordításként tökéletes, plusz érthetően és szorosan kapcsolódik a történethez. Amikor annak idején felfigyeltem rá, akkor elsősorban ez a cím - és persze a fülszöveg - fogott meg, emiatt kezdett egyáltalán érdekelni a könyv, szóval a célját nálam elérte.
A borító: Á, nagyon jó, ütős, sötét - abszolút illik a könyvhöz és a hangulathoz, szerintem nagyon el lett találva. 5/5
Értékelés: Egy kicsit az volt az érzésem, hogy ez egy gyerekcipőben járó Trónok Harca, a rövidített és szelídített (bár kellőképpen véres) változata. Viszont a maga nemében egyedi világot tár elénk, emellett a nagyon olvasmányos és gyorsan "kivégezhető"hahaha. 2,5
évvel ezelőtt 4 pontot kapott, most sem tudok többet adni, viszont úgy
gondolom, ezzel meghagyom a lehetőséget a sorozatnak arra a fejlődésre,
ami benne van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése