Fredrik Backman- A nagymamám azt üzeni, bocs

A könyvről

Kiadó: Animus

Magyar megjelenés éve: 2015
Eredeti megjelenés éve: 2013
Eredeti cím: Min mormor hälsar och säger förlåt
Fordította: Bándi Eszter

Oldalszám: 384 oldal

A molyok szerint...

Jelenleg 93%-os az értékelése. 

Ha azt mondom, ezer éve nem vettem könyvet könyvesboltban, akkor azt értsd úgy, hogy tényleg nagyon-nagyon régen. Részben azért, mert egy ideje már megválogatom, hogy mi kerüljön fel a polcomra így is mindenhonnan csorognak már a könyvek - és ha valamelyik könyvet ilyen "megtiszteltetés" ér, általában online veszem meg, mert én is pénzből élek -, részben meg az ebook olvasóm miatt. 

Két hete pénteken azonban megtört a jég, egy barátnőm szülinapjának köszönhetően betértem a győri Libribe, ahol aztán kisebb vagyont hagytam különféle ajándékokra, valamint velem jött ez a szépség is. Tudtam, hogy nem veszek zsákbamacskát, hiszen az író előző könyve is mélyen telibe talált, kedvenc is lett belőle, szóval úgy voltam vele, hogy nagyon nem tudok ezzel sem mellényúlni. A másik érvem a vásárlás mellett az volt, hogy lemerült az ebook és már reggel is olvasni akartam a vonaton. :D 
Amint nekiálltam hazafelé, kiderült, hogy abszolút megérte az árát - fejjel zuhantam bele Elsa világába, ahol a mesék valóra válnak, és ahol minden hétévesnek jár egy szuperhős.
Így kezdődik az én mesém... 

"Miamasban fantáziával lehet fizetni, pénz helyett egy jó mesével, a könyvtárat pedig nem könyvtárnak hívják ott, hanem banknak. Miamasban minden könyv kész vagyon, minden mese legalább egymilliót ér." (20. oldal)

A történetről

Elsa majdnem nyolc éves, szeret olvasni és a Wikipédián böngészni a szócikkeket, ereklyeként tiszteli a Griffendéles sálját és remekül fut - pontosan úgy, ahogy azok tudnak futni, akiket folyton üldöznek. A kislány ugyanis korához képest túlzottan érett és intelligens, a többi gyerekek szemében tehát más. Egyetlen barátja a nagymamája, aki majdnem hetvennyolc éves, cseppet sem átlagos nagymama: dohányzik, káromkodik, betör az állatkertbe, paintball pisztollyal lövöldöz a szomszédokra... - és halálos beteg. Legyen azonban bármilyen őrült, bármit megtenne az unokájáért. Halála után egy fantasztikus utazásra küldi Elsát: leveleket kell kézbesítenie a szomszédainak, amelyekben a nagymamája bocsánatot kér mindenkitől, akit valaha is megbántott.

"Elsa nagymamáját sosem érik balesetek. A baleseteket éri nagymama." (57. oldal)

Mese egy csodálatos meséről

Nehéz spoiler nélkül írni erről a könyvről, mert annyi minden nyomja a szívemet vele kapcsolatban, annyi gondolatot és érzelmet ébresztett bennem, annyi mindent elmondanék róla...ezeket azonban most igyekszem magamban tartani, talán egyszer írok egy spoileres verziót is. Ez a könyv megérdemli, hogy beszéljenek róla.

„Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belőle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény visszanéz rád.”
– Miről beszélsz? – értetlenkedik Elsa…
– Elnézést, ez… Nietzsche…
– Nagymama mindig azt mondta: 'Ne rúgj bele a szarba, büdös!" (253. oldal)

Adott a jól bevált Backman- recept: fogj egy egyáltalán nem átlagos főhőst - minél különcebb és bosszantóbb, annál jobb -,  vedd körbe átlagosnak tűnő emberekkel, szépen lassan meztelenítsd le az egész közösséget és a főhőst, majd dőlj hátra és figyeld elégedetten, hogyan zokognak az olvasóid. Ez alapján könnyen azt hihetnénk, ha egy könyvét olvastuk, mindet olvastuk - ez azonban hatalmas tévedés. Backman, bár az "alaprecept" ugyan az, képes a megújulásra, a változatosságra - és másodszor is képes szétszaggatni az ember szívét. Olyan élethelyzeteket teremt, amik hol sokkolóak, hol meghatóak, máskor pedig kacagtatóak - ugyanakkor egytől egyig valóságosak. A karakterek lassan bontakoznak ki, ahogy egyre jobban megismerjük őket, úgy változik róluk a véleményünk. 

"– Akarsz valamit?
– Például mit? – szipogja Elsa.
Alf szemöldöke összeugrik az orra fölött.
– Nem tudom. Kávét?
Elsa felemeli a fejét, és rámered.
– Hétéves vagyok!
– Ennek mégis mi köze az egészhez?
– Sok hétévest ismersz, aki kávézik?
Alf elégedetlenkedve rázza a fejét.
– Nem sok hétévest ismerek.
– Látszik – feleli Elsa." (186. oldal)

Bevallom, nem csak a szereplőkkel voltam így, hanem az író stílusával is. Az elején idegesített, nem tudtam hová tenni az elbeszélésmódot, hiszen elég nehéz belerázódni egy hétéves gondolataiba, akkor meg főleg, ha mindez E/3-ban és jelen időben van megírva. De ahogy haladt előre a történet, úgy szoktam hozzá ehhez a formabontó szöveghez, a végére pedig eldöntöttem, hogy ez igenis egy hatalmas bravúr az író részéről, amit akkor is elismernék, ha nem tetszett volna. De jó volt, tényleg jó, különleges atmoszférát teremtett vele, amivel még inkább egyedivé tette a könyvet. 
Nem csak ez a különleges nézőpont tette azonban varázslatossá a szöveget, hanem Backman szavai is. Ismét bebizonyította, hogy gyönyörűen fogalmaz, néha már csak attól libabőrös lettem, ahogy leírt egy-egy gondolatot. 

"Félálomországban az emberek nem köszönnek el végleg. Mindig azt mondják, viszontlátásra. Ez nagyon fontos Félálomország lakóinak, mivel az a nézetük, hogy sosem hal meg semmi teljes egészében. Mindenből történet lesz, ahogy a jelen múlttá válik."

 

A könyv elején az olvasó  csak kapkodja a fejét, hiszen az elbeszélés ugrál a valóság és a nagymama meséi között, amik Félálomország hat királyságában játszódnak, ahova Elsa bármikor elutazhat, ahol bátor lovag lehet, ahol senki nem árthat neki. Ezek a történetek eleinte csak szépen megkomponált, kedves mesék, de hamar rá kell jönnünk, hogy sokkal több van bennük: párhuzamban állnak Elsa valóságával. Fantasztikus, eredeti ötlet, valódi kincskeresés az olvasónak is: egy-egy ráeszmélés hidegrázós élmény, de garantáltan nem hagy hidegen. :)
  

"– Bonyolult dolog felnőttnek lenni, Elsa – ad kerülő választ Britt-Marie.
– Gyereknek lenni sem olyan baromi egyszerű – kötekedik Elsa." (345. oldal)

Elsa karaktere nagyon összetett, és egy hangyányit talán túl van azon a határon, amit még reálisnak mondhatnánk. Szerintem nem lett volna baj, ha pár évvel idősebb, hiszen elég nehéz elhinni, hogy egy hétéves gyerek ennyit olvas - főleg Harry Pottert tizenkétszer, egyszerűen túl fiatal ahhoz, hogy ilyen sokszor olvasson egy könyvet-, és ennyi mindent tud. Egyenesen kiakasztott azzal, hogy ennyire modern gyerek a Wikipédiával, az angol kifejezések furcsa nagyképűségével és az IPhone-nal, de az az igazság, hogy ez cseppet sem kirívó a mai világban. Csak nekem nehéz elfogadni. Amellett, hogy Elsa tudja, mi az az irónia és a rák, és egyébként is, abszolút felnőttként gondolkodik, valójában csak egy magányos kisgyerek. Sokszor megszakítják a gondolatmenetét olyasmik, amik csak egy korabeli gyerek fejében tűnhetnek logikusnak. Elsa világában gond nélkül felbukkanhatnak mesebeli szereplők - ha egy szörnyeteg él a lépcsőházban, az teljesen normális, ahogy az is, hogy egy kutyának saját lakása van. Ettől valamennyire visszazökken a realitás talajára, de általánosságban véve szerintem nem ártott volna meg neki pár plusz év.

"Az emberek olyan közel élik egymáshoz az életüket, hogy ha lyukat fúrnának a falakba és a padlókba, és minden szomszéd kinyújtaná a kezét, hozzáérhetne a másikhoz. És mégsem tudnak semmit egymásról." (244. oldal)

A történet végére megismerhetjük a bérház minden lakóját, minden tragédiáját és örömét, és persze a nagymama igazi arcát is. 
Megrendítő, humoros és intelligens könyv a hétköznapi hősökről, egy mindig aktuális tanulsággal: ne ítélj meg senkit az első benyomás alapján. Ha egy kicsit mélyre ásunk, rájöhetünk, miért olyan merev a szomszédban élő "boszorkány", miért rejtőzködik a lépcsőház különce állandóan a lakásában, vagy hogy miért válik valakiből alkoholista. Aki elolvassa ezt a könyvet, ezután garantáltan nyitott szemmel fog járni.

"Nagymama azt mondta akkor, hogy az életben az a legnagyobb csavar, hogy szinte egy ember sem totális seggfej, és szinte egy ember sem totálisan nem az. A feladat pedig az, hogy az ember minél inkább a „nem az” oldalon próbálja tartani magát."(341. oldal)

Mese arról, ami lehetett volna másképp

Kevés kivetnivalót találok ebben a könyvben, de azért van néhány dolog, amit meg kell említenem.

Az egyikről már írtam, ez Elsa karaktere, szerintem kicsit sarkítottra sikerült, de most nem mennék bele újra.

A másik, hogy a végére egy kicsit túl sok tragédia gyűlt fel a lapok között, szinte kicsordult a könyvből. Az elején minden egyes történet szíven ütött, de ahogy közeledtünk a vége felé, szinte már csak legyinteni akartam, hogy "na és?". Ebből szerintem a kevesebb több lett volna.

Nagyon hiányoltam a nagymama leveleit, nagyon szívesen elolvastam volna őket ahelyett, hogy a címzettek gyorsan, rövidre zárva elmondták a lényeget. Még jó, hogy Elsa levelét végül megkaptuk, bár kissé idegesítő volt az erőltetetten rossz helyesírás. 

Néhány karakternek az egész történet alatt nem derült ki a neve. Tudom, ez tényleg csak apróság, de annyira kíváncsi lennék, és valamiért annyira bosszantott, hogy nem tudok túllépni rajta. A szereplőknek igenis jár a név, az olvasónak pedig jár a névmágia hatalma. 

Összegzés 

Kedvenc idézet: Most nem választanék kedvencet, mert körülbelül az egész könyvet be kellene másolnom. :) Néhányat már olvashattatok a bejegyzésben, a többit megtaláljátok...nos, a könyvben. :D

A cím: Szerintem teljesen rendben van, nincs félrefordítva, abszolút összhangban van a könyv tartalmával, ráadásul figyelemfelkeltő is.

A borító: Nagyon örülök, hogy az író könyvei mind "egy kaptafára készültek", igen jól fog mutatni a polcon, ha összegyűjtöm az összeset. Abszolút illik a könyvhöz, nagyon hangulatos, jól eltalált borító, és a védőborító alatt is igényes, szép könyv.

Értékelés: Két könyv után úgy érzem, Backman képtelen olyat írni, ami ne vágna képen és ne melengetné meg a szívemet. Végre találtam egy olyan könyvet, amit nem akarok letenni, aminek az olvasása közben repül az idő. Találtam könyvet, aminek a világából nem akartam kiszakadni, aminek a történetét olvasnám egész életemben.

Ez egy értékes könyv, minden korosztály számára. Olvassátok, felnőttek, akik már nem emlékeztek rá, milyen érzés elveszni egy mese világában! Olvassátok, fiatalok, akik úgy érzitek, senki nem ért meg! Olvassátok, nagymamák, a kicsi unokáitoknak, hogy ember legyen belőlük!

Egyébként meg átkozottul nehéz nem bőgni a vonaton, még akkor is, ha az ember majdnem 23 éves, és egy rakás idegen veszi körül. De tényleg. 

  

Extra, avagy ha eddig nem tudtad, mi az irónia, íme egy szemléletes példa

Sajnos nem tudtam olyan szép állapotban megőrizni a könyvet, mint amilyenben az első képen látható. Történt ugyanis, hogy az én drága jó nagymamám adott egy üveg szörpöt, amit beletettem abba a táskába, amiben a könyv is volt. Az üveg kupakja nem volt jól rázárva...Már csak azt láttam, hogy valami sárga lé hömpölyög a táska körül, sajnos nem tehettem semmit. Most már egész tűrhető formában van, a baleset pillanatában kétszer ilyen rémesen nézett ki szegény. :D 

Nos, kedves könyv, a nagymamám azt üzeni, bocs...

Képek: 1, 3 saját, 2(X)