Ezt a bejegyzést A Sógornőnek ajánlom, aki felhívta a figyelmemet a sorozatra. Ha ő autogramot akar szerezni egy írótól, akkor az már jelent valamit - miután ez sikerült (persze a nehezebbik úton :D), tudtam, hogy nem hagyhatom ennyiben a dolgot.
Remélem, azért Jókait is tudod majd szeretni. :D
Remélem, azért Jókait is tudod majd szeretni. :D
A könyvről
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás: Szeged, 2015.
Oldalszám: 334 oldal
Sorozat: Ambrózy báró esetei 1.
A molyok szerint...
...a 32. legjobb romantikus könyv,
a 64. legjobb kortárs könyv és
a 7. legjobb krimi.
Jelenleg 94%-os az értékelése.
Jelenleg 94%-os az értékelése.
Elöljáróban annyit, hogy ez volt életem első Böszörményi-könyve bár nem esküdnék rá, hogy úgy 10 éves koromban nem olvastam a Gergő és az álomfogókat, de arról sok emlékem nem maradt, de valószínűleg nem az utolsó, és itt nem csak a sorozat többi részére, hanem az író egyéb műveire is gondolok - ez pedig elég nagy szó. Persze, nem azért, mert én vagyok az akárki, és érezd magad megtisztelve, ha könyvedet olvasom :D Sokkal inkább azért, mert manapság ritkaságszámba mennek az igazán jó magyar írók, és egyre inkább azt veszem észre, hogy nem nyúlunk magyar szerzők könyveihez, ezért a legtöbben inkább külföldi álnéven kezdenek írni, hogy esélyük legyen néhány olvasót szerezni. Nekik azt javaslom, legyenek bátrak, és merjék felvállalni a magyarságukat, a magyar helyszíneket és szereplőket, mert igenis lehet maradandót alkotni anélkül, hogy a külföldieket majmolnánk. Böszörményi Gyula az élő példa erre.
A történetről
 |
| A Millenniumi Kiállítás Andrássy úti főbejárata |
Hangay Emma, egy szelíd marosvásáhelyi könyvkereskedő idősebbik leánya Budapestre érkezik a rokonaihoz, hogy része lehessen az 1896-os millenniumi ünnepségeknek - azonban soha többé nem tér haza. Évekkel később, a századforduló évében, egy rejtélyes távirat nyomán 16 éves húga, Hangay Emília Mili követi nővére nyomait a fővárosba, ám ekkor még nem is sejti, milyen veszélyes kalandokban lesz része. A nyomozásban - egy szerencsés (?) véletlen folytán - segítségére lesz a fiatal báró, Ambrózy Richárd, aki éles eszével és mogorvaságával egyszerre nyűgözi le és bosszantja halálosan a tűzrőlpattant lányt.
Arról, hogy nem volt tökéletes
Bevallom, az elején kicsit kínlódtam vele. Persze, nem olyan atyaúristen mindjárt a falhoz vágom és rituálisan elégetem - módon, inkább az volt a problémám, hogy nehezen vettem fel a könyv ritmusát. Nekem nagyon fontos, hogy egy regény olvastassa magát, sodorjon el a történet, ne bírjam letenni, és kaparjam le a falat az izgalomtól. Itt ez nem mindig sikerült, volt, hogy napokig a közelébe se mentem, és ez különösebben nem is viselt meg. De aztán, nem is olyan sok fejezet után, elérkezett az áttörés pillanata, úgyhogy igazán nem róhatom fel ezt a kis botlást.
A másik, ami "rosszul érintett", hogy nem volt elég mellbevágó és kibogozhatatlan a könyv rejtélye. Elég hamar rájöttem bizonyos dolgokra, nem tudom, ezzel ki hogy volt, vagy mennyire volt célzatos az író részéről. Kicsit több rejtélyre vágytam volna, ha már krimiről beszélünk. Remélem, ezt a következő részekben megkapom.
Arról, amiért mégis tökéletes volt
 |
| Az EMKE kávéház |
Muszáj ódákat zengenem arról a fantasztikus ügyességről, amivel ez a könyv íródott. Ritka madár vagyok a kortársaim között, mivel az egyik kedvenc íróm Jókai, és különben is, nem vagyok az a fajta, aki megveti a klasszikus irodalmat. Ezért egészen lenyűgözött a tény, hogy egy ízig-vérig 21. századi író ilyen finoman és értőn képes hozzányúlni a magyar nyelvhez, ahogy azt Böszörményi tette. Szerényen bevallom, magyartanárnak készülök, meg egyébként is, egész életemet könyvek között töltöttem, nem tartom átlagosnak a szókincsemet, de bizony-bizony nekem is sokszor hátra kellett vitorláznom a lábjegyzetekhez. Az író olyan ügyesen bánik a szavakkal, hogy néha el is felejtettem, hogy nem egy 19. századi klasszikust olvasok - de azért teljesen nem tudott átverni. :) A különböző tájszólások, nyelvjárások kimondottan bravúrosak voltak, hallgatni is szeretem az ízes beszédet, na de ha jól van megírva, olvasni is egy élmény ám! Amellett, hogy ügyesen "archaizálta" a szöveget, a nyelvezet valami hitetlenül választékos és szép, például ezt figyeljétek: "Eltelt a nap, és a Sváb-hegy fölé sötétség hengeredett." Azért ez nem a tipikus "leszállt az est", vagy egy "beesteledett". Böszörményi pontosan eltalálta az a leheletfinom határvonalat, ami a puritán és a giccses szöveg között van, és amiért én nagyon odavagyok.
Az igényes nyelvezet mellett nagyon fontosnak tartom kiemelni az írói kutatómunka egyértelmű bizonyítékait. Olvasóként úgy érzem, hízelgő, ha egy író veszi a fáradságot, és komolyan utánajár mindennek, mielőtt nekiáll a munkának, főleg akkor, ha történelmi regényről van szó. Abszolút hitelesnek éreztem minden helyszínt - bár nem vagyok túlzottan ismerős sem a mai, sem pedig a múlt századi Budapesten. Nagyon tetszett, hogy rengeteg szereplő nem a képzelet szüleménye, hanem a valóságban is létezett személy, még akkor is, ha az író csak a nevét és a szakmáját kölcsönözte az adott karakternek.
Újabb pluszpont jár az idősíkok váltogatásáért, bár én személy szerint Emmáért annyira nem voltam oda, de erről majd később. Színesítette a könyvet, hogy egyszerre több helyen és időpontban zajlott a történés, mire meguntam volna az egyiket, már át is váltott a másikra.
Számomra az abszulút pozitívum az a gondolat volt, ami az olvasása közben megfogalmazódott bennem. Ha középiskolában tanítanék, biztos, hogy ezt a sorozatot használnám Jókai bevezetésére, vagy csak arra, hogy felkeltsem iránta az érdeklődést. Szerintem a mai világban, amikor a fiatalok alig olvasnak, és ha mégis, úgy kerülik a klasszikusokat, mint a tüzet, nagyon értékes egy ilyen könyv. Tanuljuk meg "használni"!
Azt hiszem, itt kellene megemlítenem azt is - persze anélkül, hogy spoilereznék-, hogy mik voltak azok a momentumok, amik a történetben leginkább tetszettek. A két kedvenc részem az volt, amikor Mili beépült, hogy hová és miért, az maradjon a könyv titka. Nagyon érdekesnek találtam Kaméleonka estét, kíváncsi lennék, hogy tényleg létezik-e ilyen különleges ember, hogy mennyi ennek a valóságalapja. Nagyon remélem, hogy hallunk még róla a következő részekben. A történet kategóriához tartozik még - természetesen - a befejezés is, ami, bevallom, kicsit meglepett, kicsit felbosszantott, de tetszett. Emma sorsával nem igazán vagyok kibékülve, és valamilyen szinten úgy érzem, ez az egész még nincs lezárva, de lehet, hogy csak beképzelem. Majd meglátjuk, jöhet a következő rész :)
Extra plusz pont, inkább a kiadónak, semmint az írónak: végre egy igényes VörösPöttyös könyv! Köszi, Könyvmolyképző, hogy végre nem egy szerelmi háromszöggel és tini kínlódással átitatott könyvet kellett olvasnom. Igazán kellemes változás, remélem, ezen a vonalon maradtok!
A szereplőkről röviden
 | ||||
| Lipótmező |
Hangay Mili: Ismét vallomást kell tennem, Böszörményi Gyula abszolút átvert. Nagyon hitelesen adta a 16 éves, cserfes úrilányt, felnőtt férfi létére. Csak egy újabb pluszpont, semmi extra :D Magasan ő viszi a prímet, ha a szereplőkről van szó meg Terka néni :D, igazi úrilány, aki nagyon jó nevelést kapott szerető papuskájától - szeret olvasni, illemtudó kivéve, ha felbosszantják, nem nézi le a nála szegényebbeket stb. Emellett pedig kőkemény csaj, aki nem riad vissza semmitől, akinek nem lehet csak úgy parancsolgatni, és aki nem fél bepiszkolni a kezét. Ügyesen megformált karakter.
Hangay Emma/Gerlice: Valamiért egyáltalán nem volt szimpatikus, az elején abszolút súlytalannak éreztem a karakterét, és ahogy jobban "megismertem" a húgát, egyre inkább távol éreztem magam Emma semmilyen személyiségétől. Leginkább olyan érzésem volt, hogy ő csak úgy van, ellébecol a lapok között, de igazán képtelen volt megfogni.
Ambrózy Richárd: Őt aztán abszolút nem lehet hová tenni. Szimpatikus, mert miért ne lenne az, de olyan iszonyatosan rideg, hogy nehéz igazán megszeretni. Valószínűleg ki fog még derülni róla egy, s más, de én szeretek kicsikét belezúgni a férfi főszereplőkbe. És igen, szégyellem, de hiányoltam a romantikát, annak ellenére, hogy érezhető feszültség van a két főszereplő között.
Egyébként itt jegyezném meg, hogy az elején az anya-fia nyomozópáros igencsak badassnek én kérek elnézést, hogy ezzel a szóhasználattal meggyalázom az író gyönyörű szókincsét, de kikívánkozott :D indult, ahogy a kedves mama közölte, hogy "legfőbb ideje lesz felfegyverkeznünk", de aztán ez valahol félúton elsikkadt. Szívesen olvastam volna még róluk.
Összegzés
Kedvenc szereplő: Mili (lásd fent)
Legellenszenvesebb szereplő: Az utolsó oldalon szereplő köcsögkalapos fickó...Istenem, hogy az infantilis énem milyen jól mulatott azon, hogy köcsögkalap :D
Kedvenc idézet:Igazából nem azért, mert akkora poén, inkább azért, mert hasonló eset történt velem is néhány évvel ezelőtt, csak engem Dosztojevszkijhez találtak "gyengének". Nagy hiba ez, uraim. :)
"– Látom, a kisasszony Jókait olvas. Mondja, nem túl nehéz ez magácskának?
(…)
– Nehéz volna? – bámultam rá elkerekedő szemmel, majd fél kézzel néhányszor megemeltem az ölemben heverő kötetet. – Nem, uram, én egész könnyen elbírok vele.
A fiatalember bambán bámult vissza rám. Először láthatóan fel sem fogta a tényt, hogy épp ki lett gúnyolva. Ám mikor az ablaknál ülő idős hölgy (összesen csak mi hárman voltunk a kupéban) halkan felnevetett, végre leesett neki a papírkoronás.
– Oh, nem a súlyára gondoltam – mondta a fiatalember, s arcát haragos pír öntötte el." (26-27. oldal)
(…)
– Nehéz volna? – bámultam rá elkerekedő szemmel, majd fél kézzel néhányszor megemeltem az ölemben heverő kötetet. – Nem, uram, én egész könnyen elbírok vele.
A fiatalember bambán bámult vissza rám. Először láthatóan fel sem fogta a tényt, hogy épp ki lett gúnyolva. Ám mikor az ablaknál ülő idős hölgy (összesen csak mi hárman voltunk a kupéban) halkan felnevetett, végre leesett neki a papírkoronás.
– Oh, nem a súlyára gondoltam – mondta a fiatalember, s arcát haragos pír öntötte el." (26-27. oldal)
A cím: Nagyon szép, hangzatos, figyelemfelkeltő cím - a magyar ember figyelmét különösen felkelti :D Az egészben van valami dallamosság, amit nehéz megfogalmazni.
A borító: Szép, bár engem különösebben nem fogott meg, de a Könyvmolyképző profiljához illik, sőt, kicsit ki is emelkedik. Mondjuk a betűtípus valamiért irritálja a szememet, bár az is lehet, hogy inkább a színe :D
Értékelés: Molyon megengedtem magamnak, hogy 4,5 csillagra értékeljem amiatt, hogy nem volt olyan gördülékeny az olvasás, mint szerettem volna. Itt azonban megvontam magamtól ezt a lehetőséget, így természetesen kiérdemli az öt agyat. :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése