Ma egy rendhagyó poszttal érkeztem, saját írást szeretnék megosztani veletek, amely a hamarosan (jó, ez erős túlzás, de remélhetőleg jövőre) megjelenő gyerekregényemhez kapcsolódik.
Nem sokan ismerik egyelőre a Szilágyi ikreket (leszámítva a tágabb családomat :D), a regény főszereplőit, ezért gondoltam, bemutatom őket. Erre nem is találhattam volna alkalmasabbat a tavasszal írt rövid kis "karantén kiadásnál", hiszen nagyon ügyesen "bemutatkoznak" benne a fiúk. :D Sajnos újra kezd aktuálissá válni a téma, úgyhogy ne feledjétek: aki teheti, maradjon otthon, és próbáljátok elvilseni egymást! :)
Akit érdekel egy hosszabb részlet a regényből, itt megtalálja: Az Anyacsalogató Hadművelet - részlet
Szerzői facebook oldalam: https://www.facebook.com/kemendyjuliacsenge
Az illusztrációt Nagy Bettina készítette.
Filkó rajzolt. Lerajzolta, hogy Kelemen, az ikertestvére végre befogja a száját. A puha grafittal
ideges barázdákat vájt a papíron, ami kezdett hasonlítani a falu határában elterülő napfényes
szántóföldekre.
Lerajzolta a saját arcát, kicsit kevesebb szeplővel, és gúnyosabb szemekkel, néhány centivel
hosszabb, a szélrózsa minden irányába meredező hajjal. Fél szemmel Kelemen íróasztala felé
lesett, hogy felidézze, milyen ruhában van a testvére.
– Vajon mit csinálhat most Piri néni? – elmélkedett éppen Kelemen.
A galaxis mintájú gumilabdájukat pattogtatta az asztalon már órák óta, és csak beszélt, beszélt
és beszélt. Kibírhatatlan volt.
Filkó összepréselte a száját, és még jobban rányomta a ceruzát a lapra. Vastag, fekete
szigetelőszalagot rajzolt Kelemen orra alá, és elégedetten rámosolygott a művére. Milyen szép
is lenne, ha minden valóra válna, amit lerajzol!
– Szerinted nem kellene bevásárolnunk neki, vagy ilyesmi? – fűzte tovább Kelemen a
gondolatot. – A tévében azt mondták…
– Apa már bevásárolt neki hétfőn – dünnyögte Filkó a papír fölé görnyedve.
– Ja, tényleg! – Kelemen bosszúsan csettintett a nyelvével. Ha ez lehetséges, még idegesítőbb
volt, mint eddig. – De akkor is. Biztos jól jönne neki egy kis beszélgetés, nem? Fogadni mernék,
hogy Norbert, meg a tyúkok nem olyan izgalmasak, mint mi.
Norbert Piri néni sárga szemű kecskéje volt, és Filkó biztosra vette, hogy még vele is jobb
lehet karanténban lenni, mint Kelemennel. Mindketten tudták, hogy nem mehetnek át senkihez,
főleg nem Piri nénihez, aki – legalábbis a fiúk így látták – olyan öreg volt, mint az országút.
Filkó válasz helyett dühösen sóhajtott egyet, és folytatta a rajzot. Kelemen mellé Berti
vonásait kezdte felvázolni, a kislány csibész arckifejezését, ártatlannak álcázott mosolyát. Berti,
akit valójában Albertának hívtak, a legjobb barátjuk volt, mióta az ősszel beköltözött az
apukájával a Tündérfürt utca egyetlen épületébe, egy régi, poros, ugyanakkor varázslattal teli
szélmalomba. Filkó gond nélkül elcserélte volna a kislányt a bátyjára.
Egy pillanatra csend lett, talán Kelemen végre levegőt vett.
– Unatkozom – nyögte aztán drámai hangon, egy pillanat alatt elpusztítva a másodpercnyi
nyugalmat.
– Menj ki az udvarra – morogta Filkó. Akkor legalább megszabadulna tőle egy kis időre.
– De ott is unatkozom.
Filkó Berti kezébe egy tekercs szigetelőszalagot rajzolt, kantáros nadrágjának zsebébe pedig
egy ollót. Berti megmenthetné az őrülettől, ha itt lenne. Sokkal ügyesebben bánt Kelemennel,
mint Filkó, pedig a kislány csak néhány hónapja ismerte őket, miközben az ikrek már közel tíz
éve éltek egy szobában.
– Akkor menj le a nappaliba – vetette oda Filkó a testvérének. – Csak fogd már be!
– Anya nem szereti, ha zavarom a digitális óráit. Még a végén miattam nem tanulják meg az
elsősök a Z betűt, vagy ilyesmi.
Bár Filkó úgy gondolta, a Z betű nem lenne túl nagy ár azért cserébe, hogy Kelemen végre
elhallgasson, nem ellenkezett. Inkább testvére feje fölé rajzolta a Galaktikus gumilabdát, mintha
rajta pattogna, és nem az asztalon.
– Na, csináljunk már valamit!
– Én csinálok – felelte Filkó a lap felé bökve.
– De tudod, hogy én nem tudok rajzolni – akadékoskodott Kelemen.
– Az a te bajod – vágott vissza Filkó. – Oldd meg a matekfeladatot!
– Lemásolhatom a tiédet? – kérdezte mohón Kelemen.
– Felejtsd el!
– Irigy kutya! Akkor mutasd, mit rajzolsz, Tökfilkó!
Kelemen olyan hirtelen termett mellette, hogy Filkónak esélye sem volt eltakarni előle a lapot.
– Hé! Az én vagyok?
Filkó a szemét forgatva kirúgta maga alól a széket, felkapta a papírt és a csapóajtó felé
iramodott. Kelemen félig dühösen, félig nevetve rohant utána.
Miközben a fürdőszoba felé szaladt, hogy magára zárhassa az ajtót, Filkó arra gondolt, ez a
tavasz nagyon, de nagyon hosszú lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése