Karin Tidbeck: Amatka

A könyvet köszönöm az Athenaeum Kiadónak!

A könyvről 

Kiadó: Athenaeum
Magyar megjelenés éve: 2017
Eredeti megjelenés éve: 2012
Eredeti cím: Amatka
Fordította: Babits Péter
Oldalszám: 240 oldal

A történetről

Vanját, ​a fiatal tájékoztatási asszisztenst hazájából, Essre városából Amatka zord és fagyos kolóniájába küldik, hogy adatokat gyűjtsön a kormány számára. Vanja azonnal megérzi, hogy valami nincs rendben: Amatka lakói furcsán viselkednek, miközben a hatalom mindenütt a felforgató tevékenység nyomait kutatja. 

Bár a kiküldetése csak rövid időre szól, Vanja beleszeret lakótársába, Ninába, ezért meghosszabbítja látogatását. Eközben akaratlanul is tudomást szerez az egész kolóniát érintő, növekvő fenyegetésről. Minden erejével igyekszik eltitkolni, és önhatalmúlag olyan vizsgálódásba kezd, amivel önmagát is bajba sodorja. 

Karin Tidbeck világában mindenki gyanús, senki nincs biztonságban, és semmi nem egyértelmű – még az írott és beszélt nyelv, vagy éppen a valóság szövete sem. Az Amatka lenyűgöző és végtelenül eredeti mű, óda a szabadságról, a szeretetről és a művészi teremtőerőről. 

Véleményem 

Egészen váratlanul ért utol engem az Amatka. Emlékszem, hogy mikor pár hete felbukkant molyon, a fülszöveg alapján elraktároztam magamban, hogy egyszer valamikor majd jó lenne elolvasni. Aztán többet nem is gondoltam rá, a temérdek kötelező olvasmány mellett az ilyesmi luxus. Néhány nappal ezelőtt azonban egy véletlen folytán megint az utamba vetődött, amikor is egy karcban sci-fivel és fantasyvel foglalkozó bloggereket kerestek. Kissé pofátlanul én is jelentkeztem, bár mostanában eléggé elhanyagoltam az írást. Kiderült, hogy a kiadó keres embereket az Amatka véleményezésére. Naná, hogy elvállaltam, véletlenek nincsenek. :D 

Az Amatka egy behatárolhatatlan idősíkban és behatárolhatatlan világban játszódó szürreális látomás, ahol csak azt tudjuk, hogy nem tudunk semmit. Ez a világ négy kolóniára van felosztva, amelyeknek külön-külön megvan a maguk szerepe (ipar, földművelés stb.), ahogy a bennük elő emberek is rendíthetetlenül végzik a rájuk osztott feladatot. A családok megfelelő távolságot tartanak a gyerekeiktől, akiket csak hétvégente látnak, amikor hazaengedik őket a gyermekotthonból. Az élet nem tartogat különösebb izgalmakat, de legalább nyugodt és kiszámítható.

A könyv hangulata egyáltalán nem szokványos: a színek fakók, a helyszín kietlen, fagyos tundrai tájat tár a szemünk elé, amely a nyomasztó és sötét gondolatok melegágya.  Aki olvasta az 1984-et, körülbelül be tudja lőni ennek a regénynek az atmoszféráját is.

A könyv a főszereplő nevével indít, már az első pár szóval feladva a leckét az avatatlan olvasónak. Többszöri nekifutásra sikerült beletörődnöm, hogy a Brilarék Vanja Essre Kettese szókapcsolat egyetlen embert takar, és a könyv világában abszolút megszokott. Az oroszos, illetve északi nevek dominálnak -passzolva a helyszínhez -, elöl a családnév, majd a keresztnév, ezt követi az illető származási kolóniájának neve, illetve egy szám, amit én nehezen határoltam be, talán annak a gyermekotthonnak a száma, ahol a szereplő felnőtt. Tetszett ez az in medias res kezdés, belecsapott a közepébe az írónő, nem rágott semmit a számba, mindenről természetesen írt, egyből a könyv világába csöppentem - magamra voltam utalva, és ez olvasókénti igencsak jól esett. 

Az alapötlet megdöbbentően erős lábakon áll, a nyelv tisztelőjeként nagyon érdekesnek találtam, hogy az írónő szavak teremtő erejére építette fel ezt a furcsa világot. Itt minden tárgyat el kell látni annak saját nevével egy speciális jelölőeszköz segítségével, valamint érdemes szóban is többször elismételni a tárgy nevét, különben ha nem vigyázunk, valamiféle fehér masszává olvad, ami lelkes térhódításba kezd. Aki nem végzi el a jelölést, könnyen bajba kerülhet. Én nagyon szívesen olvastam volna egy ilyen világról, a miértekről és hogyanokról, azonban számomra abszolút rossz irányba ment el a történet.

Folyamatosan vártam, hogy bármilyen konkrét információ derüljön ki a könyv világáról és annak keletkezéséről, de néhány halovány és zavaros utaláson kívül nem kaptam semmit. Számomra túlságosan elvont volt ez a szál - is. Persze nem azt mondom, hogy mindent a számba kell rágni, de örültem volna, ha a végére legalább egy kicsit tisztábban láthattam volna. 

A karakterek számomra semlegesek voltak, senki sem nőtt különösebben a szívemhez, és igazából meg sem ismertem egyiküket sem annyira, hogy érdekelni tudjon a sorsuk. A leszbikus szál pedig kimondottan zavart, ebben a könyvben szerintem semmilyen romantikus szálra nem lett volna szükség, erre meg pláne. Indokolatlannak éreztem, a testi vonzalmon  kívül semmiféle kapcsolatot nem sikerült felfedeznem a két nő között. 

A cselekmény az én ízlésemnek túlságosan lassú volt, az idő nagy részében a nagy büdös semmit ragoztuk konkrétan. Az a temérdek céltalan szövegelés a gombákról és különféle bőrbetegségekről egyszerűen kiakasztott. Persze, Vanja eredetileg Amatka higiéniai igényeit jött felmérni, de mivel az a szál sem vezetett végül sehova, egyszerűen üres helykitöltőnek éreztem - annyi funkciója volt csupán, hogy Vanja a kolóniába kerüljön. De ezt rövidebb úton is meg lehetett volna oldani, mert a könyv kétharmada ezzel ment el, csak a végére sikerült felpörgetni a cselekményt. A gyorsabb tempó azonban édes kevés volt ahhoz, hogy jó legyen a befejezés,  túlzottan elvontra sikerült, engem meg a szürreális egyáltalán nem vonz -egyetlen kivételt képez ez alól Salvador Dalí és munkássága.

 

Összegzés

Kedvenc idézet:  

"Egy kávé sosem lehet elég erős." /36. oldal/

A cím: Egzotikus hangzása van, nem mindennapi cím, bár sokat nem mond a történetről, érezni lehet, hogy a szavak ereje idáig is kiterjed. 

A borító: Egyszerű, de nagyszerű, okosan ragadja meg a könyv lényegét, emellett pedig figyelemfelkeltő - már csak emiatt is elolvastam volna.

Értékelés: Biztos, hogy ehhez a könyvhöz kell egyfajta - manapság divatos - elvont gondolkodásmód. Ennél én azért földhözragadtabb vagyok. Minden esetre az alapötletet nagyon szerettem, és szívesen olvasnék még a világról. Remélem, ha egyszer lesz folytatás, megszán minket az írónő némi kézzel fogható ténnyel is. Ajánlom mindazoknak, akik egy különleges atmoszférát keresnek, akiket nem rettent vissza a nyomasztó világkép, és akik nem igénylik a furcsa dolgok magyarázatát.

 

Képek forrása: (X) (X) (X)