Edith Pattou: Északfi

A könyvről 

Kiadó: Ciceró

Magyar megjelenés éve: 2016
Eredeti megjelenés éve: 2005
Eredeti cím: East
Fordította: Uzsoki Eszter

Illusztrálta: Barcza Dániel

Oldalszám: 430 oldal

A molyok szerint...

Jelenleg 92%-os az értékelése. 

A történetről

A babona szerint a gyermekek, akik észak felé fordulva jönnek a világra, felnőve messze kóborolnak az otthonuktól. Rose édesanyja retteg, mert északi lányára magányos, jeges halál vár, ha követi a sorsát. Rose erről mit sem tud, így amikor egy hatalmas fehér medve bukkan fel a házukban, és magával akarja vinni őt, vele tart.
A medve egy rejtélyes kastélyba viszi Rose-t, ahol a lány szobájában éjszakáról éjszakára egy néma idegen bukkan fel. Ahogy a kíváncsisága úrrá lesz rajta, Rose szörnyű bajt okoz, így hosszú útra kell indulnia, hogy megmenthesse a szerelmét és betölthesse valódi sorsát.
Az Északfi ismerős és megindító, mint a Szépség és a Szörnyeteg meséje, mégis frissen eredeti. Egyszerre érzelmes, izgalmas és emlékezetes, magával ragadó, nagy ívű történet. 

Kívülről

Már egy ideje nem szégyellem bevallani az ilyesmit, a borítója fogott meg, amikor a kiadó legelőször közzé tette. Persze néhány perces eltéréssel belezúgtam a fülszövegbe is. Nagy reményeket fűztem hozzá, mivel a Szépség és a Szörnyeteg is nagy kedvencem, egyébként is szeretem az ilyen típusú történeteket és nem titkoltan még "vén fejjel" is szeretem a meséket. Talán a túl nagy elvárás volt a baj, minden esetre nem nyűgözött le. 

A könyv maga gyönyörű, újabb ékes példája annak, hogy milyen igényes köteteket lehet készíteni, ha a kiadó időt szán rá. A színvilág, a belső borító kékjei, maga a borító is nagyon szép, hangulatos. Barcza Dániel illusztrációi is nagyon megkapók, szerettem elveszni bennük, egyszerűségük ellenére - vagy éppen amiatt - van bennük valami varázslatos. De! Valaki árulja már el nekem, hogy miért szőke rajtuk a lány. Komolyan. Az írónő többször is szájbarágósan előadja, hogy bizony, Rose - és Neddy - az egyetlen a családban, akinek BARNA haja van, a többiek mind szőkék. Oké, részlet kérdés, de na. Nem csak egy félmondatnyi említés volt róla, ami könnyen elsikkadhat. Nem azt mondom, hogy téptem a hajam emiatt, de ez tényleg minimális odafigyelést jelent akár az illusztrátor, akár a könyvön dolgozó bármiféle szakember részéről.

A másik, ami sokkal jobban zavart, a rengeteg elütés. Volt, hogy egy szó kétszer szerepelt egymás után, a mondatkezdő nagybetűk szőrén-szálán eltűntek, 'e' helyett 'a' volt egy szóban és még sorolhatnám. Amennyire igényes a könyv külseje, pont annyira igénytelen ilyen téren. Miért nem lehetett még egyszer átnézni? Bosszantó, én ezt mindig az olvasó iránti tiszteletlenségként élem meg.

A regény felépítése terén egyértelműen az ötös szám uralkodik: 5 könyvre osztotta az írónő a történetet, és 5 elbeszélő szemszögéből olvashatjuk - mindegyikük E/1-ben beszél. A könyvek az égtájak nevét viselik, Keletről indul Dél irányába, majd az utolsó könyvvel visszatér Keletre. Az elbeszélők személye a következőképpen alakul: Rose - főszereplő - , az ő édesapja, Neddy - a bátyja - a Fehér Medve, valamint a Trollkirálynő.

Az írónő egy mára már gyakorivá vált írói fogással kezd, miszerint Rose emlékiratait egy padláson találta Norvégiában, egy ládában. Személy szerint ezt a megoldást kissé elavultnak és feleslegesnek tartom, de nem különösebben zavart az olvasásban - bár nem is tett hozzá semmit, az is biztos. Sem útközben, sem a történet végén nem tértünk vissza erre a szálra.

Belülről

Élt egyszer egy gazda, akinek sok gyermeke volt - így kezdődik az első könyv. Egy gyönyörű, elbűvölő mesével arról, hogy milyen erős a kötelék szülő és gyermek, testvér és testvér között. Babonaságról és morális kérdésekről. Vajon helyes-e a széltől is óvni a gyermekünket? Vajon meddig mehetünk el ebben úgy, hogy azt ne érezze túlzásnak? Egy ártatlan, szépséges világról szól, ahol hófehérek a telek és munkásak a nyarak, ahol a gyerekek még a természet részei voltak, ahol az emberek maguk szőtték a ruháikat és maguk állították elő az élelmüket. Egy jobb, békésebb, csendesebb világról szólt a mese, és egy különlegesen kalandvágyó kislányról. Ha ez a mese ilyen mese maradt volna, mindig a szívemben őrizném ezt a könyvet, és azt a régi-régi világot. De aztán megjelent a fehér medve, és beszélni kezdett.

Ettől kezdve számomra bugyutává vált a történet. Igen, tisztában vagyok vele, hogy a könyv egy északi népmesén alapszik...és persze éppen emiatt kötött a történet, és természetesek a mesei elemek. De annyira zavar, hogy ez ilyen formában lett kivitelezve. Számomra túlságosan egyszerű volt, egyáltalán nem tudtam leszűrni, hogy milyen az írónő stílusa, mert semmilyen volt. Amilyen szépen felépítette az elején, olyan szégyentelenül összecsapta a végére. Menet közben igazából tök mindegy volt, hogy ki beszél, pl. Rose apját és Neddyt csak az választotta el egymástól, hogy miről írtak - amúgy az apuka szemszöge is szépen elsikkadt a végére -, a személyiségükben semmi különbséget nem sikerült felfedezni. Egyébként meg nem értem, mi ez a nagy fanatizmus részükről Rose körül, egyáltalán nem jött le, mitől olyan különleges azon kívül, hogy gyerekkorában szerette összetörni magát, majd felnőtt és lelépett egy beszélő jegesmedvével. 
A történetvezetés tempóján lett volna mit finomítani. Történt valami, aztán hopp, egy mondatban elintézett egy másik eseményt, és így tovább. Végig annyira egyszerű volt, hogy már-már az volt az érzésem, egy gyerek írta. Annyival többet ki lehetett volna hozni ebből egy egyébként nagyon érdekes és szépnek mondható történetből! Igen, végeredményben megismertünk egy északi mesét, én eddig pl. egyet sem ismertem. De nem lehetett volna valahogy...nem is tudom, élvezhetőbbé tenni? Az egy dolog, hogy a könyv olvastatja magát és viszonylag hamar a végére lehet érni, de ettől még nem lesz jó. Rengeteg résznél éreztem azt, hogy gyorsan el kell intézni az aktuális kalandot, csak hogy haladjon már végre tovább a történet, ettől pedig semmitmondóvá váltak mind az események, mind pedig az új szereplők. Apropó, egyetlen szereplőt sem lehet igazán megkedvelni, mert mind vagy édibédi-kedves-segítőkész-véletlenül-sem-emberi, vagy csúnya-gonosz-rettenet. Oké, kivéve Thort, a részeges tengerészt, de - Istenem, órisási SPOILER és meglepetés veszély! - a végére ő is tökéletesen jóvá változik! Ez igen. Rose-t valamilyen csoda folytán mindenki segíti, senki nem akarja teszem azt kirabolni, vagy netán elrabolni, más csúfságokról nem is beszélve. Értem én, szebb, jobb, ártatlanabb világ volt az...nem, igazából én nem hiszem, hogy a világ valaha is ártatlanabb volt, csak megtanultuk gyorsítani a hírközlést :D Szóval persze, mese, de...valahogy túl sok volt a szerencsés véletlen, túl sok a segítő és kevés a kártevő karakter. Igen, ezek szakszavak :D 
Az pedig, hogy a vége mennyire nagyon össze lett csapva, szintén felháborító. Minden, de minden Rose kezére játszik, még csak egy rendes harcot sem kell lefolytatnia a 430 oldal során! Egyet sem! Vele csak úgy megtörténnek a jó dolgok, ő meg sodródik, meghoz 2 db döntést a könyv során összesen, a többi meg úgy megy, ahogy mennie kell. Na nemár. 
És az a fene nagy romantika! Igen, érezzétek az iróniát. Erőszakkal elvisz egy kicseszett nagy, életveszélyes fenevad egy kastélyba, nekem meg ez annyira szimpi, hogy igazából bele is szeretek gyorsan. Mert hogy semmi olyasmi nem történt, ami indokolná, vagy csak én vagyok figyelmetlen olvasó, az tuti. A többi dolog, ami meg már spoiler lenne, annyira abszurd, hogy inkább nevetséges, mint romantikus.
Juj, amúgy nem gondoltam volna, hogy ennyit fogom szidni a könyvet, mikor elkezdtem ezt a bejegyzést :D De tényleg nagyon bosszant, hogy mennyivel jobb is lehetett volna, és mégsem volt.  

A szereplőkről

Mint említettem, 5 karakter szemszögéből látjuk az eseményeket, a többiek meg igazából említésre sem méltók, mert mind egyformák. Pl. Rose testvérei még csak szöveget sem kaptak! Az elején el lett intézve azzal, hogy igen, ez a gyerekem ilyen (random 1, ha szerencséd van, 2 tulajdonság felsorolása), a másik meg amolyan. De Rose! Ő a tökély. Oké, Neddy - nem tudom, miért - saját szemszöget kapott, Sarának is volt kemény 2 sora, a többiek meg akár fának is öltözhettek volna, annyira díszletnek lettek csak "legyártva". 

Rose: A Rose! Gyerekek, nem akárki, hanem az atyaisten női megtestesülése. Az van, hogy bár az elején Rose elmondja, hogy nem is érti, miért kell (? amúgy tényleg, miért is? Ugye erre se derült fény, hogy ki erőszakolja rá erre...) leírnia a kalandjait, amikor az apja és a bátyja már amúgy is megtették. Elárulom, nem tették meg, mindkettőnek volt vagy 5 fejezete, azok is csak pár bekezdésből álltak, Rose meg ellopta az egész storyt.  Értem én, hogy ő a világ legkülönlegesebb és legtündöklőbb lénye, csak azt nem értem, hogy miért. Még csak különösebbek tökösnek se mondanám. 
Neddy: A tökéletes, szerető és gondolkozó nagytestvér. Mondanám, hogy ez nem sablonos...de az. Persze, szimpatikus volt, meg tök jó, hogy ennyire óvja a húgát stb., de igazából nem jutott annyi szóhoz, hogy meg is lehessen kedvelni. Egyáltalán nem tudtam megállapítani, hogy milyen személyiség, leszámítva azt a kb. két információt, amit állandóan hajtott, hogy ő tudósoktól akar tanulni és szeret olvasni. Kár érte.
Arne (Rose apja): Szerető, gondoskodó apa, de azért kiválaszt magának egy kiskedvencet, ráadásul úgy, hogy nem szégyelli a többiek pofájába vágni. :D Mindent megtesz az egyszem kislányáért - az kit érdekel, hogy van még rajta kívül 6 másik gyerek? Róla is sikerül olyan információdömpinget az olvasó nyakába zúdítani, hogy csak na! Kiderült, hogy nem babonás, kiváló térkép készítő, valamint szép szélrózsákat rajzol. Hurrá.
Fehér medve: Jaj, az a nyomorult medve...Annyira semmilyen, hogy már fizikai fájdalmat okoz. Értem-értem, az embernek medveként nincs túl sok értelmes és összefüggő gondolata...de hogy utána is szerencsétlen, esetlen, pipogya....szóval balfék legyen, na az már művészet.
Trollkirálynő: Mindenféle spoilert mellőzve: egy beteg némber. Az egész karakterét erőltetettnek találtam, és igazából kicsit feleslegesnek is, főleg, ha azt nézzük, hogy kb. a 300. oldalig volt vagy 4 fejezete, az is kb. egy fél bekezdésből állt. Ami az egész népével kapcsolatban irritált, hogy igazából olyanok, mint az emberek, csak más a bőrük. Sőt! Szépek! Lehet, hogy én vagyok teli sztereotípiákkal, de egy troll legyen már ronda, és büdös, és rettenetes, és amúgy meg ocsmány. :D Ha meg nem, akkor ne hívjuk trollnak. Köszi.

Muszáj még megemlítenem Rose anyját, bár neki hála a magasságosnak nem volt saját szemszöge. Én még egy ilyen önző, őrült, felelőtlen, nem is tudom minek nevezzem némbert nem pipáltam. Ékes példája annak, hogy milyen anya - és egyáltalán ember- ne legyél. Csak gondoltam mellékesen megemlítem, hogy nem szimpatikus. :D 

Összegzés

Kedvenc idézet: "Tengernyi időre lesz szüksége, hogy megtalálja a helyét a világban, véltem. Nem feltételezhettem, nem volt szabad arra gondolnom, hogy mellettem van a helye. De nagyon elveszett lennék, gondoltam, ha nem így lenne." /398. oldal/

A cím: Érthetetlen, hogy az East-ből, ami ugye Kelet, hogyan lett Északfi. A könyvet olvasva kiderül, hogy mindkettőnek van létjogosultsága, szóval végülis nem olyan rossz ez, sőt, még hangzatosabb is, mint az eredeti. Csak kicsit logikátlan :D

 

A borító: Nem akarok megint ódákat zengeni róla :D Nagyon szép, igényes, ahogy az egész könyv kivitelezése az. 

Értékelés: Nem leszek népszerű a fenti véleménnyel, legalábbis abból kiindulva, hogy a molyon milyen magas százalékot ért el a könyv. Megint csak magamat ismétlem, amikor azt mondom, sokkal-sokkal többet ki lehetett volna belőle hozni, de így van, és én emiatt nagyon szomorú vagyok.

További medvés- lányos képekért nézzétek meg a Pinterest táblámat. Sajnos másfajta képet nem találtam.