Jennifer Niven- Veled minden hely ragyogó, spoileres kritika

 

Figyelem! A könyvről spoileresen fogok írni. Nem azért, amiért általában, hogy könnyebb dolgom legyen, hanem mert szerintem egy ilyen témájú könyvről nem lehet másképp írni. Ha még nem olvastad a könyvet, kérlek, ezt vedd figyelembe!

A könyvről

Kiadó: Maxim 
Kiadás: Szeged, 2015

Fordította: Kocsis Anikó
Oldalszám: 430 oldal
Eredeti cím: All the Bright Places
Mikor olvastam? 2016. augusztus 16., 09:37 - 2016. augusztus 17., 13:40

A molyok szerint...

...a 49. legjobb romantikus könyv és
a 83. legjobb kortárs könyv. 
Jelenleg 92%-os az értékelése. 

A történetről

Violet és Theodore Finch az iskola óratornyának párkányán találkoznak először. Elég furcsa hely az ismerkedésre. Mindketten ugyanabból a célból jöttek ide: meg akarnak halni. Végül Finch - az iskola különce, a csodabogár, a "nyomorék"- az, aki lebeszéli Violetet az ugrásról. Kettejük sorsa ebben a pillanatban megpecsételődik, a közös titok összeköti őket. Egy földrajz projektnek köszönhetően közös utazásra indulnak, hogy felfedezzék államuk - és az élet - szépségeit.

"Negyven másodpercenként meghal valaki a világon, mert öngyilkos lesz."

Mostanában úgy vagyok vele, hogy könnyed könyvekre vágyom, semmi megterhelőre, vagy gondolkodósra. Vannak ilyen korszakaim, általában elmúlnak. Ezzel a könyvvel rendesen melléfogtam, már ami a témáját illeti, ugyanis minden volt, csak nem könnyed.

Az elején úgy voltam vele, hogy ó, Istenem, már megint. A piac már szinte csordultig telt az öngyilkos hajlamú, vagy csak "simán" nehéz sorsú tinédzserekről szóló könyvekkel. Thnaks, John Green! Vajon hány bőrt lehet még erről lehúzni? Nem láttam már mindent, amit erről látni lehetett? Mikor válik unalmassá a téma? Persze, ha egy kicsit jobban belegondolok, ezekre a könyvekre nagy szükség van - ha igényesen és jól vannak megírva -, mert néhány fiatalnak az életet jelentheti egy-egy ilyen történet. Ha csak egy embernek is segített valaha feldolgoznia a problémáját egy hasonló könyv, már nyereséges az üzlet...

Nem mondom, hogy Jennifer Niven tudott bármi újat mutatni - mind láttunk/olvastunk már az életbe visszatérős zarándokutakról, halottak hátrahagyott üzeneteiről és feladványairól, elveszített családtag halálának feldolgozásáról, erőszakos apáról, pszichés problémákkal küszködő fiatalokról stb.- , de mégis, úgy vagdossa pofán az embert, hogy eláll a szava. Végig érezzük, hogy Finch nincs teljesen rendben, mégis olyan erős és szimpatikus karakter, hogy igyekszünk azt hinni, ő ilyen, és kész. Az írónő ugyanabba a csapdába rántja bele az olvasót is, mint a fiút körülvevő embereket. A végsőkig nem jut eszünkbe, hogy bármi baj történhet, tekintve, hogy most már ott van mellette Violet, és látszólag boldog. Ám egy mentális zavarral küzdő ember esetében a dolgok sokkal árnyaltabbak, és mi a felét sem tudjuk átlátni és megérteni annak, ami bennük zajlik. Mégis, minden furcsasága ellenére, Finch a legszerethetőbb karakter, ő és az életszemlélete viszi el a hátán a regényt. Olyan egyedi figura, akire az olvasó sokáig emlékszik még a könyv befejezése után is.

Violet Finch-hez képest könnyebb eset, pontosan tudjuk, miért olyan, amilyen. A nővére halála után magába fordult, nagyon nehezen birkózik meg a ténnyel, hogy ő életben maradt, miközben a legjobb barátját elveszítette. A könyv elején az érzelmi hullámvasút legalján ücsörög. Nagyon jó látni, hogy Finch próbálkozásai által megnyílik, hatalmas jellemfejlődésen megy keresztül. Míg kezdetben azt gondolja, örökre elveszítette az írás képességét, a könyv végére egy egészen nagy volumenű internetes magazint alapít. Egyébként erről szívesen olvastam volna még, legalább egy-egy cikket, de sajnos ez kimaradt.

A Blue Flash hullámvasút az indianai Bruceville-ben.

A történet szépsége abban rejlik, hogy pont Finch, aki igazán megmentésre szorulna, menti meg Violetet és mutatja meg neki, milyen csodálatos a világ. A két fiatal - és általuk az olvasó is-  fantasztikus helyekre jut el a földrajz projektnek köszönhetően. Együtt járják be Indiana állam különleges helyszíneit, a való életben is létező helyeket, amikről a legtöbb ember valószínűleg nem is hallott. A legnagyobb kedvencem a hátsó udvarba épített hullámvasút volt, nagyon meglepett, mikor rájöttem, hogy tényleg van ilyen.
A másik kedvenc momentumom a történetben a post-it falak ötlete volt, nem lepődnék meg, ha világszerte számos olvasó kezdené post-it ötletekkel teleragasztani a szobája falát. :) 
A legnagyobb bravúr a könyvben szerintem az, ahogy a két fiatal kapcsolata alakul, szépen, lassan, csendesen. Finch roppant ügyesen alakítja a dolgokat, miközben végig önmagát adja. Nem tudhatja biztosan, hogy ez elég lesz-e, hogy ő elég lesz-e, mégis kitartóan próbálkozik, ami eleinte nagyon bosszantja Violetet, de szép lassan őt is a bűvkörébe vonja ez a különleges fiú. Az egész kapcsolat átgondoltan fel van építve, végre nem egy "úristendejóképű márisbelezúgok" eset. 
Valójában az egész könyv eltér az átlag, mostanában divatos tiniregényektől, miközben egy viszonylag sablonos témát boncolgat. Ebben rejlik az ereje, ez az egyik legnyomósabb érvem arra, miért kap maximális pontszámot.
 

A könyv végén, szokás szerint, a szerző utószava található, ám ennek a regénynek az esetén még ez is - nekem főleg ez- olyan mellbevágó, hogy még sokáig nem hagyja nyugodni az embert. Jennifer Niven itt ugyanis nyíltan beszél arról, hogy a történetet a saját életéből merítette: egyszer, régen, volt egy fiú, akit szeretett, és aki túl korán távozott erről a világról. Minden tiszteletem az írónőé, amiért mert beszélni róla, és mert önmagából és az érzéseiből meríteni. 

Összegzés

Kedvenc szereplő: Finch, a stílusváltogatásával, az ötlet fallal, a ragaszkodásával, a gitárjával, mindenestül. Bár elgondolkodtató, hogy mennyiben befolyásolta a személyiségét a bipoláris zavar, és vajon mennyi maradna a különlegességéből, ha elvonnánk belőle a betegséget.

Legellenszenvesebb szereplő: Finch szülei. Az apja nyilvánvaló okokból, az anyja pedig azért, mert nem tett semmit, és mindhárom gyerekével képtelen volt anyaként viselkedni.

Kedvenc idézet: "Arra jövök rá, hogy nem az számít, mit hozol el magaddal, hanem, hogy mit hagysz ott magadból."

A cím: A magyar cím nekem valamiért kicsit esetlen, nem tudnám megmondani az okát. Angolul sokkal jobban hangzik - kivételesen.

A borító: Nagyon kedves, nagyon kék, abszolút illik a könyvhöz. Számomra óriási pozitívum, hogy végre nem a szokásos meztelen felsőtestű pasi-széplány kombót kaptuk. Vonzó, de egyáltalán nem tolakodó. 5/5

Értékelés: Ha az ember a fejébe veszi, hogy mindenképp ebben a témában szeretne olvasni, mindenképp ezt a könyvet ajánlom. Jól megírt, hiteles, olvasmányos regény, szerethető karakterekkel és színes helyszínekkel. Az biztos, hogy kikezdi az ember lelkét, ugyanakkor van benne egy jó adag életszeretet és különcség, ami nem hagyja, hogy letargiába süllyedj. Én inkább a szép dolgokra emlékszem belőle, ezeket még sokáig magammal fogom hurcolni, azt hiszem, más nem is számít.

 Képek: 1 (X), 2 (X), 3 (X), 4 (X)