2019. január 1., kedd

Lovranits Júlia Villő: Macskakő


A könyvről

Kiadó: Magánkiadás
Megjelenés éve: 2018
Oldalszám: 30 oldal
Illusztrálta: Berecz Krisztina

A történetről

A kíváncsi szomszédasszonyok hiába találgatják, nem tudják kilesni, mit csinál Fátia kisasszony éjjelente. Nem is sejtik, hogy ő vasalja a csillagokat és a holdfénynél ő horgolja a legszebb álmokat. De az egész Mályva utca varázslatos utca, ahol nevetnek a macskakövek és a lányok cipősarkaira vadásznak. A fagylaltos bódéban pedig Világszép Mályvarózsa hatalmas kanállal méri a lila, fehér és rózsaszín fagylaltot. A férfiak a klubban időznek és élvezik a békés vasárnap délutánokat. 
Ebbe a békés mesevilágba csöppenünk bele, ha kinyitjuk Lovranits Júlia Villő Macskakő című könyvét.

Véleményem

Júlia kétségkívül a kedvenc tündérem - na, nem mintha sokat ismernék, de azt bátran állíthatom, hogy ő az. Úgy szövi a meséket, ahogy Fátia kisasszony horgolja éjjelente az álmokat. Szeretem azt a világot, amiben ő él, mert nála egy kicsit minden csillogóbb, varázslatosabb és csupa-csupa mályvaszín. (És az én képzeletemben zöld. Sok-sok zöld.)
Bár bizonyára sokan tisztában vannak vele - főleg azok, akik olvasták a Csillaglest -, hogy hogyan születtek ezek a történetek, azért én mesélnék róla azoknak, akik nem hallottak róla, mert szerintem egészen különleges. Az írónő egy antikváriumban ráakadt egy csokornyi fotóra az 1910-es évekből, magához vette őket, és új életet adott nekik. Mi másra vágyhatna az ember, mint az effajta halhatatlanságra? A képeken szereplő emberek valódi személyisége bizonyára már rég homályba veszett, de ennek a könyvnek köszönhetően örökké fognak élni - még akkor is, ha bizonyára egyiküket sem hívták Fátia kisasszonynak. :) Nagyon szépnek találom ezt, és nagyon megnyugtatónak, mert arra gondolok, hogy talán nem veszünk el teljesen az idő végtelenségében. 

Most, hogy kielmélkedtem magam életünk végességén, jöhetnek a történetek. :D A kötet tizenhárom nyúlfarknyi novellát tartalmaz, amelyekből igazából kétszer ennyi is kevés lenne. Nagyon fájlalom, hogy csupán ennyi jutott nekünk a szereplőkből, hiszen örökké tudnám olvasni a történeteiket. De nem vagyok telhetetlen, ez már így is sokkal több volt, mint amit a Csillaglesben olvashattam belőlük. 
A könyv két nagy részre tagolódik, első része a Mályva utca, amelyben a már ismert novellák mellett újabbak is színre lépnek, és kicsit közelebbről is megismerkedhetünk az utcával és lakóival. A Mályva utca teli van varázslattal, macskakővel és pletykás öregasszonyokkal, akiknek majd' kiszúrja a szemét, hogy milyen csodás a körülöttük lévő világ, mégsem veszik észre a sok spekuláció és rosszindulat miatt. Igazából bírtam a szomszédasszonyokat, mert nagyon valóságosak, nagyon emberiek, és nagyon szórakoztatóak, még akkor is, ha ez az embertípus kifejezetten bosszant. Persze ők csupán mellékszereplői a történeteknek, a valódi főszereplők Fátia kisasszony, valamint asszonyhúga, Világszép Mályvarózsa - és mindenki, aki körülöttük él. Hangulatos meséikben semmi világmegváltó nem történik, viszont teli vannak ábrándokkal, kedvességgel, otthonossággal. Személyes kedvenceim voltak ebből a részből a Babafej, a Pletyka és a Szerelmeskert, meg persze a kis Ilyés János. 
A második rész a Szigliget címet viseli, ez a blokk számomra egészen új volt, örülök, hogy megismerkedhettem a szereplőkkel. De milyen nagyon rövid! Az itt olvasható novellák középpontjában három szigligeti nővér, Bella, Iréne és Krisztina áll, valamint öccsük, a szívdöglesztő, bajkeverő sarlatán, Frici. Nos, talán mondanom sem kell, Frici nálam elnyerte az abszolút kedvenc szereplő címet - hogy is ne lehetne kedvelni valakit, aki vénkisasszonyok fejét csavarja el, és közben lópisit árul a hiszékeny öreglányoknak? Na ugye. Jó lett volna még olvasni a testvérekről sok-sok megmosolyogtató történetet, sőt, én annak is örülnék, ha egyszer megjelenne a könyv mindkét része kibővítve, külön kötetekben. Ez nem sugalmazás, dehogy. :) 

A Macskakő szépségét nem csupán a benne rejlő mágikus szavak és mesék adják, hanem Berecz Krisztina elbűvölő illusztrációi is. A kötetet jól esik kézbe venni, már a borítója is gyönyörű, hát még a benne lévő egész oldalas képek! Sajátos színvilága tökéletesen visszaadja a novellák hangulatát, karakterábrázolásában van valami modernség, ami mégis nagyon jól illik a fekete-fehér fotókhoz.

Összegzés

Kedvenc idézet (na jó, ezúttal kedvenc novella): 
Pletyka
– Ennek a Fátiának már meg lovagja van!
– Lovagja? Kertésze!
– Egykutya. Kóbor kertész járt a Mályva utcában, hát nem pont a Fátia bozontos kertje tetszett meg neki?
– Mi baj vele, legalább rendbe teszi végre. Nem árt az a kis metszés, ásás, permetezés.
– Hogy rendbe? Hogy metszés, ásás, permetezés? Nem csinál az semmit, azt mondja, pont így tetszik neki, amiért bozontos. Valami új módi, per-ma-kul-tú-ra.
– Persze, persze, permakultúra, az én időmben ezt még szerelemnek hívták.
/17. oldal/

A cím: A cím ugyanolyan bájos, mint az egész kötet. Nem mondanám, hogy kimondottan figyelemfelkeltő, de passzol a könyvhöz, ebben az egyetlen szóban benne van az a hétköznapi bűbáj, ami belengi a történeteket. 

A borító: Mint már említettem, csodás ez a borító. Teljes egészében elkapta a könyv nyugalmas, varázslatos hangulatát - no és persze teli van macskakővel, úgyhogy csak óvatosan a cipősarkakkal! :) 

Értékelés: Ajánlom ezt a kötetet mindazoknak, akik egy téli délutánon bekuckóznának a kanapéra, tavaszi mezőn olvasgatnának, nyári melegben kacagnának, őszi szeles estén lelket melengetnének. Gyerekeknek, felnőtteknek, tarka macskáknak és macskabarát kutyáknak. Mindenkinek, aki egy kicsit mesébe burkolózna a valóság elől. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése